Fiatalok távozhatnak és érkezhetnek

iling-junior_samuel_hagyomanyos_juve-mezben.JPGA mercato rohamléptekkel közeledik, és rengeteg forrás számol be lehetséges távozókról és érkezőkről. Nizaar Kinsella és a Tuttomercatoweb értesülései szerint Samuel Iling-Junior távozhat télen, előbbi szerint a Tottenham szívesen lecsapna a Juventus által 18 millió euróra taksált játékosra, míg a Tuttomercatoweb szerint Cristiano Giuntoli megpróbálja majd a fiatal futballistával csökkenteni Khéphren Thuram árát, ha sikerül meggyőzni a Nice vezetőit.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Liverpool, az Arsenal, a Dortmund és a Lipcse érdeklődést mutat Kenan Yildiz iránt, azonban Romeo Agresti mindezt cáfolta. A belsős információkban járatos újságíró szerint nincs nyoma az Arsenal vagy a Liverpool érdeklődésének. A fiatal játékost török klubok szerződtették volna szívesen, de ez még nyári történet. A Tuttosport is átvette a számos érdeklődőt felsoroló értesülést, és a torinói lap szerint a klub meggondolhatja magát, és a korábban mindenképpen megtartani kívánt játékos távozhat egy 35-40 millió eurós ajánlat esetén.

A Tuttomercatoweb arról számolt be, hogy a Juventus kész minél hamarabb leigazolni Vasilije Adžićet, és a 17 éves ígéret nyáron csatlakozhat a NextGen csapatához, és az év során akár a felnőttekhez is előléptetheti őt a klub. A forrás szerint a Juventus 2 millió euróért igazolná le a montenegrói középpályást az FK Budućnost Podgorica együttesétől.

Mirko Di Natale megerősítette, hogy a Juventus komolyan érdeklődik Georgij Szudakov iránt, azonban a játékos értéke nem 15 millió, az ukrán klub vezetői 30 millió eurót meghaladó bevételt remélnek a játékosért.

Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Juventusszal együtt számos európai élklub verseng a Koppenhága szír származású, ám svéd állampolgárságú játékosáért. A 18 éves ballábas jobb szélsőért egyre komolyabb érdeklődés mutatkozik. Ugyancsak Fabrizio Romano erősítette meg, hogy a Juventus komolyan érdeklődik Jadon Sancho iránt, azonban jelenleg az Öreg Hölgy csak kölcsönben gondolkodhat. Donny van de Beek is távozhat januárban, de az ő esetében is az a kérdés, hogy sikerül-e számára megfelelő klubot találni.

Az általában jól értesült Florian Plattenberg megerősítette Jadon Sancho esetleges téli klubváltását, ám az újságíró szerint a játékos egyelőre kivár, mivel a manchesteri klubnál is változások történhetnek, például a tulajdonosi háttérben. A játékos kapcsán a klub nem határozott meg kivásárlási árat, azonban a legvalószínűbb télen egy kölcsönszerződés kivásárlási opcióval, és a Juventus érdeklődése is konkrétnak tekinthető.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7318274581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2023.12.06. 00:45:28

Iling is ugy fog tavozni,hogy azt sem tudjuk mire kepes,mert a dragalatos edzonk egy 30 eves kozepszer Kosticot eroltet minden heten,akit nyaron arultunk es emiatt tervben sem volt az edzonel szezonkezdetkor.Remelhetoleg a Tottanham lealkudja majd az arat vagy 15re,a a balfasz Kulusevski uzlet utan egyaltalan nem lenne meglepo ha megtortenne.

Type-R 2023.12.06. 01:38:28

Nem értem minek gondolkodunk egyáltalán fiatalokban. Soha a büdös életben nem fognak a nagycsapat közelébe kerülni, ha mégis, úgy sem játszanak majd.

Attilio79 2023.12.06. 16:28:11

A koncepcióval továbbra is probléma van, amennyiben mindez igaz.
Az átigazolási piacon sztárt nem tudunk vásárolni, de a lehetőséghez nem jutó fiatalokat áruljuk (apróért).
Ilyenkor hosszúnak tűnik a keretünk, a pályán meg olyan rövid.

Bundesz 2023.12.06. 18:25:59

Arra hivatkozik a Mister tökéletes edzőnk, hogy Illing nem jól teljesít edzésen.... Könyörgöm meccsen kell jól játszani, és mikor engedte, sokkal jobban mozgott, mint a két ballábas Kostic... Komolyan az a cél, hogy Kostic félék játszanak?! Persze lehet sok mindenre hivatkozni, de vitathatatlan, hogy Illing egy nagyon technikás játékos, és hagyni kellene játszani, nem eladni. Mister buszvezetőnek, nem kell.... Vicc .

Wizzurah 2023.12.06. 20:45:33

Én csak azt nem értem, hogy fiatalt akarunk venni de azért egy másik fiatalt áldoznánk be, aminek meg mi értelme, mert én nem látom?! Ha Kosticot áldoznánk be, akkor azt mondom oké, ez fiatalítás, legyen akár 2 fiatal egy posztra és harcoljnaka meg a helyekért. De ennek így semmi értelmét nem látom, hogy csereberélünk egyiket a másikra és azt nézzük, hogy most a papíron hogy fog mutatni, nyerünk e 5 éves leosztásban 2-3 milliót vagy nem. Ez a spekulánsok, csalók, kisemberek játéka.

Rikoo 2023.12.07. 02:32:00

@Wizzurah: Nem 2-3 milliót nyernénk pár játékossal. Iling 100 ezer euróért jött és 20 millió körül távozhatna.
Yildiz ingyen jött, Huijsen pedig 200 ezerért. Lejátszanak néhány meccset és máris fel van pumpálva az értékük, még akkor is, ha különösebb hozzáadott értékük nem is volt a csapatnál.
Benne van, hogy Adzic és Bardghji 2 év múlva már a tízszeresét érik majd, mint amennyiért most meg lehetne őket venni.

Egyébként nem olyan rossz a helyzet, tavaly volt hogy 6 évvel fiatalabb volt a kezdő átlagéletkora, mint az Interé. (25 vs 31)
Nyilván van aki szeretne több rutinosabb kulcsjátékost, más pedig több fiatalt. Már ez is óriási változás az elmúlt 40-50 évhez képest, de ez is nyilván csak azért lehet, mert Agnelliék majdnem csődbe vitték a klubot...
Barcelonanál detto ugyanez a helyzet.

venember83 2023.12.07. 08:49:38

@Rikoo: "de ez is nyilván csak azért lehet, mert Agnelliék majdnem csődbe vitték a klubot..."

Lassan úgy érzem, nincs csőd a futball világában, maximum nem elég elkötelezett tulajdonos. Lásd a Cityt, amit a tulaj szponzorál több fiktív lányvállalaton keresztül, plusz javadalmazásokat biztosít ezeken keresztül offshore számlákra a projekt kulcsembereinek, például Guardiolának. De már egyes játékosok esetén is ezt rebesgetik. BL- és PL-győztes csapat 115 rendbeli feltételezett szabályszegéssel.

Wizzurah 2023.12.08. 00:24:27

Szia, igen, azt tudom, hogy meglepően olcsón vettük őket, tehát ha csak 15-20 millió körül adnánk el őket, akkor is a könyvelésben hatalmas haszon keletkezne. De őket azért akarják eladni, hogy megvegyenek más fiatalt, ergó nem lesz belőle profit. Azért adnánk el egy Iling Juniort 15-20 millió körül, hogy legyen esélyünk megvenni egy Thuramot 40 millió körül. Számomra ez felfoghatatlan és ostobaság, erre gondoltam. Nem hinném, hogy egy fiatal tehetséget egy másik fiatal tehetség feláldozása árán kellene megpróbálni megszerezni, jelen esetben akkor 2-3 Iling Junior ér 1 Thuramot, ha a számokat nézzük, amit nehéz elfogadnom, hogy utána a Tottenham-ben 1 szezon után érjen 55-öt. De ezek csak a számok, én azt nem is nézném, hanem azt, hogy a támadó szélső poszt meg lehetne oldva 5-7 évre legalább.
Remélem ezek csak buta cikkek, mert rohadtul ostobán hangzanak ezek az átigazolási elképzelések.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1847) bajnokság (3329) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (880) elemzés (40) előzetes (852) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1640) játékosokról (9822) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2413) meccsek (4096) mercato (4110) nyilatkozat (7356) Olasz Kupa (314) összefoglaló (400) pletyka (4138) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (284) video (192) Címkefelhő
süti beállítások módosítása