Nicolussi Caviglia: „Keményen dolgoztam ezekért a pillanatokért”

nicolussi_caviglia_hans_ertekel_dazn_mikrofonnal.jpgVasárnap este a kezdőcsapatban találta magát Hans Nicolussi Caviglia, a fiatal játékos Manuel Locatelli helyén bizonyíthatott, s a döntetlen után a DAZN és a Sky Sport munkatársának nyilatkozott az érzéseiről.

„A kezdőcsapatba jelölés? Ma szóltak erről, és meglepetésként ért a hír, de készen álltam. Fontos volt ez számomra, keményen dolgoztam ilyen pillanatokért.” - mondta a középpályás a DAZN számára.

„Tanács az edzőtől? Massimiliano Allegri nyugalomra intett, s mondta, hogy húzódjak meg a két csapattársam mögött, és találjam meg őket, amikor nálunk van a labda, még akkor is, ha miattuk kevesebb játéklehetőséget is kaptam, mint amire számítottam.

Nehéz meccs? Rosszul játszottam, amikor nem volt nálunk a labda, s a labdabirtokláskor sem teljesítettem jól, mert kevesebb labdát kaptam.

Példaképek a Juventusnál? Danilótól kezdve Rabiotig mindannyian megfelelő hozzáállással rendelkezünk, s ez az első dolog, amire támaszkodunk.

Javulás tekintetében azt mondhatom, hogy számos szerepben játszhatok. Lehetek mezzala, de kétszemélyes középpályán is jól érzem magam. Taktikai tekintetben mindig lehet javulni. Ma kevés lehetőségem volt a kapura lövésre, következő alkalommal lehetőleg több lesz.”

A Sky Sport számára a játékos a Next Gentől való fellépésről beszélt: „Ezt a lépést már több éve megtettem, és így áthidaltam a primavera csapat és a profi lét közötti távolságot. Ez volt az első lépés, aztán jött pár kölcsön a másodosztályban és a Serie A-ban, most pedig itt vagyok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9518267975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2023.11.27. 05:25:07

Jó bemutatkozás volt, következő alkalommal majd hátha bátrabban játszik a srác.

Jó ez a pont így hirtelen csúnyán megvékonyodott középpályás sorral.

Gaben Smith 2023.11.27. 07:35:21

@venember83: „Tanács az edzőtől? Massimiliano Allegri nyugalomra intett, s mondta, hogy húzódjak meg a két csapattársam mögött, és találjam meg őket, amikor nálunk van a labda“

Ez kb olyan mint a megyeibe az edzo berakott jobbhatvedbe ,de alapbol nem ereztem ott sose komfortosnak a jatekot a palya tengelyebe szerettem jatszani 6-os 8-as ,de nem is ez a lenyeg hanem ,hogy az volt a meccs elotti tanacsa ,hogy “Gabikam hatul nem kell szarozni el kel rugni a labdat a picsaba” ergo ne is jatszak csak rugjam ammerre allok. Hozzateszem 16 korul voltam es az oreg imdata a 30+_os embereit ?

Szoval aterzem Hansi helyzetet ,ez Allegri nyelvrol leforditva annyit tesz túl fiatal vagy meg nem akarok rolad kikapni ezert csak passzold a korulotted levonek a labdat semmi kockazat. Amugyis erzekeltetnem ,hogy kenyszermegoldas vagy igy nem kell kifejezned onmagad ?

Shaky79 2023.11.27. 08:55:00

@Gaben Smith: Nagyon jól lefordítottad Allegri mondandóját! Allegrinek ez a srác 23 évesen még olyan mint mondjuk a Barcaban egy 16 éves! Nagyon nem bízik a fiatalokban, csak hivatkozik rájuk de nem játszatja őket, csak sérülések esetén vagy a meccsek végén 5-10 percet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása