Az előző fordulóban a Juventus 1:0-ás idegenbeli győzelemmel zárta az AC Milan elleni rangadót, s ezzel megerősítette helyét a bajnokság élmezőnyében. A begyűjtött három pontnak köszönhetően a zebramezesek egy pontra megközelítették a legyőzött milánói együttest, s mindössze két pont távolságra állnak a tabella első helyén álló Intertől.
A tizedik forduló szombat esti mérkőzésén a Juventus a tizenhatodik pozíciójában tanyázó Hellas Verona csapatát fogadja majd Torinóban.
A Juventus továbbra is nélkülözni kényszerül a doppingvétsége miatt felfüggesztett Paul Pogbát, valamint a sportfogadási botrányba keveredő, s ennek nyomán hét hónap eltiltással büntetett Nicolò Fagiolit, míg Danilo és Alex Sandro sérülés miatt nem állnak majd Massimiliano Allegri rendelkezésére a veronaiak elleni találkozón.
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin
Védők: Bremer, Gatti, Huijsen, Rugani, Cambiaso
Középpályások: Locatelli, Kostić, McKennie, Miretti, Weah, Rabiot, Nicolussi C., Nonge
Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Yildiz, Iling-Junior, Kean
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2023.10.28. 21:16:41
west30 2023.10.28. 21:29:59
MdewC 2023.10.28. 21:31:13
danimester1 2023.10.28. 21:31:37
venember83 2023.10.28. 21:32:21
Juventino86 2023.10.28. 21:38:49
@danimester1: A két szerb egyszerűen borzalmas. Vlahovicot mindenképpen el kellene adni, amíg még egy buta angol csapat fizet érte. Kostic is halovány, jöhetne helyette Cambiaso.
Kean játéka viszont tetszik. Már a Milan ellen nagyon fontos szerepe volt ugye, de a mai meccsen kapura is elég veszélyes. Vlahóval ellentétben labdát is tud kezelni. :D
danimester1 2023.10.28. 21:40:08
west30 2023.10.28. 21:43:06
Rikoo 2023.10.28. 21:44:58
Nagyon fejlődni kellene még a mentalitásban.
danimester1 2023.10.28. 21:46:23
Remélem azért valahogy bekotrunk legalább egy! szabályos gólt.
Gaben Smith 2023.10.28. 21:46:54
A var olyan mintha ki akarnad venni a jatekbol magat a jatekelmenyt ado erzelmeket mintha sterilizalni akarnad az egeszet.
Rikoo 2023.10.28. 21:47:16
Vlahonak kellene összeszednie magát fejben, mert valami megint nagyon gázos nála.
Kean nagyon akar és ha közelebb lenne hozzá a középpálya, akkor még sokkal veszélyesebb lehetne.
danimester1 2023.10.28. 21:49:05
2023.10.28. 21:50:45
Kostic pedig csak a szokásos. Kíván vele a létszám.
Weah Miretti csere... Érdekes... Na de most a második felest be kéne húzni.
danimester1 2023.10.28. 21:51:39
Rocky80 2023.10.28. 21:55:18
Meg ez a komótosság is halálra idegesít... Nem akarjuk szétb*szni őket, vagy mi van?!?
Attilio79 2023.10.28. 21:55:25
danimester1 2023.10.28. 21:57:53
Attilio79 2023.10.28. 21:58:04
danimester1 2023.10.28. 21:59:19
Attilio79 2023.10.28. 21:59:54
danimester1 2023.10.28. 22:00:26
The Professor 2023.10.28. 22:00:41
Világi vicc
west30 2023.10.28. 22:00:50
Il Principino 2023.10.28. 22:01:05
Szili 72 2023.10.28. 22:01:14
danimester1 2023.10.28. 22:02:19
venember83 2023.10.28. 22:02:47
Akkor a pontlevonással operálnak. Megvan a megfelelő arzenál.
Del Butus 2023.10.28. 22:03:53
Il Principino 2023.10.28. 22:04:43
Basszák meg a VAR-t!
Keanben benne lehet ma 1 piros lap ezek utan :D
Attilio79 2023.10.28. 22:05:06
Aztán mehetnek hüppögve a figchez a var szobából (remélem!)
Attilio79 2023.10.28. 22:09:01
bartender 2023.10.28. 22:09:14
Il Principino 2023.10.28. 22:10:54
danimester1 2023.10.28. 22:11:57
danimester1 2023.10.28. 22:17:40
bartender 2023.10.28. 22:19:20
Attilio79 2023.10.28. 22:22:15
venember83 2023.10.28. 22:22:45
Rocky80 2023.10.28. 22:26:50
Rocky80 2023.10.28. 22:29:02
Szerintem ez tizi volt!
Attilio79 2023.10.28. 22:29:33
danimester1 2023.10.28. 22:29:45
Rocky80 2023.10.28. 22:30:05
The Professor 2023.10.28. 22:31:23
Valaki takarítsa már ezt a kocsog ,,bírót''
danimester1 2023.10.28. 22:31:24
Attilio79 2023.10.28. 22:32:28
Wizzurah 2023.10.28. 22:34:34
venember83 2023.10.28. 22:34:45
Attilio79 2023.10.28. 22:39:42
Attilio79 2023.10.28. 22:41:47
The Professor 2023.10.28. 22:42:06
Akkor kurva anyatokat retkes var
danimester1 2023.10.28. 22:42:19
danimester1 2023.10.28. 22:42:40
Novice_71 2023.10.28. 22:42:51
danimester1 2023.10.28. 22:43:59
The Professor 2023.10.28. 22:44:35
The Professor 2023.10.28. 22:45:17
Juvino 2023.10.28. 22:45:38
danimester1 2023.10.28. 22:47:06
"JÓK A POGRAMOK CSAK SOK A KÖCSÖG!"
Kukszi 2023.10.28. 22:47:06
Az instant karma itt van ;)
Szép volt :)
Rocky80 2023.10.28. 22:49:21
2023.10.28. 22:49:40
Gratulálok a 3ponthoz.
Juventino86 2023.10.28. 22:50:54
A győzelem most teljesen megérdemelt volt. A világ igazságtalansága lett volna, ha ma nem nyerünk. Mondjuk azért a helyzetkihasználáson javítani kell, de a lényeg, hogy megvan. Cambiaso sokkal jobban mozog a szélen, mint Kostic. Vlahónál már bárki jobb csatárposzton, tényleg ott tartunk.
Most kivételesen Allegrinek is jár a dicséret, mert felvállalta, hogy meg akarja nyerni a meccset, amikor a végén Rugani lehozatalával átálltunk 4 védős rendszerre. Kean lecserélése is okos húzás volt most, mert benne sajnos simán benne volt egy piros lap. Frusztrált volt, de ez érthető is. A csapat végig támadott, rengeteget próbálkoztunk, szóval nem lehet mondani, hogy nem akartuk megnyerni a meccset. A két szerbet ki kell rakni a kezdőből, és akkor egész jó lesz ez. :)
Attilio79 2023.10.28. 22:50:54
Ez a 3 pont nagyon kellett!
Szili 72 2023.10.28. 22:51:00
danimester1 2023.10.28. 22:51:27
Ma nem sikerült a csalás,de félek nem ez volt az utolsó sajnos.Jövő héten megyünk a lilákhoz,az kemény lesz.Előtte remélem nyer a Roma és a Napoli.
Rocky80 2023.10.28. 22:54:03
Édes Istenem, meccs még ilyen fontos nem volt idén, ezek az egyszerű, lefutott, kötelező meccsek a legnehezebbek... Azanyámkenyerit, de szurkoltam, belehaltam volna most az ikszbe, ebben biztos vagyok!
Juventino86 2023.10.28. 22:56:11
Rocky80 2023.10.28. 22:57:14
delpi0823 2023.10.28. 22:59:28
Rocky80 2023.10.28. 22:59:40
Jézusom, mi izgalmas volt! Most már megnyugodhatunk, 1 hét a következő meccsig, izguljanak akik mögöttünk vannak! Hajrá Mourinho, ezt elfelejtettem!
Juventino86 2023.10.28. 23:04:49
Izgalmas is volt amúgy a meccs, meg tetszett, hogy a csapat végre támadóbban lépett fel.
Pepito1982 2023.10.29. 00:01:16
DelPiero2 2023.10.29. 00:19:30
Rocky80 2023.10.29. 02:41:24
Juvino 2023.10.29. 08:23:52
DelPiero2 2023.10.29. 10:57:31
Juventina7 2023.10.29. 13:53:05
#finoallafine
Az utolsó 100 komment: