A Milan elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Milan feltehetően a scudetto visszahódítására, míg a Juventus hivatalosan csak a legjobb négy közé kerülésre készült a bajnokság elején, ám ezek a célok valószínűleg kevésbé lesznek fontosak a nagy presztízzsel bíró vasárnap esti találkozón a San Siro gyepén.

A bajnoki forduló pénteki rajtja előtt a Milan vezette a bajnokságot, ez változott az Inter pénteki győzelmével, de így is két éllovas ütközik meg vasárnap este.

A házigazdák nincsenek könnyű helyzetben, mivel Mike Maignan és Theo Hernández eltiltott, míg Marco Sportiello, Samuel Chukwueze, Ruben Loftus-Cheek és Ismael Bennacer sérülés miatt nem áll rendelkezésre.

A vendégek helyzete talán még rosszabb, mivel Paul Pogbát doppingvétségen kapták, Nicolò Fagiolit pedig elmeszelték a válogatott szünetben hét hónapra fogadási ügyek miatt, ráadásul a válogatott szünetben megsérült Danilo, így Alex Sandróhoz csatlakozott a sérültek listáján, és a szünet alatt nem épült fel Federico Chiesa, aki így csak cserepadon kaphat helyet. A két kieső középpályás miatt új név is szerepel a keretben, Joseph Nonge Boende felkerült a felnőtt keretbe az U23-as csapattól, ahogyan arról Massimiliano Allegri beszélt a meccset megelőző sajtótájékoztatón. 

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Bremer, Gatti, Huijsen, Rugani, Cambiaso

Középpályások: Locatelli, Kostić, McKennie, Miretti, Weah, Rabiot, Nicolussi C., Nonge

Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Yildiz, Iling-Junior, Kean

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5218240033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2023.10.22. 18:49:09

Nagyon várom a meccset.

Juve!

venember83 2023.10.22. 19:35:53

Kezdő tizenegy: Szczęsny; Gatti, Bremer, Rugani; Weah, McKennie, Locatelli, Rabiot, Kostić; Milik, Kean

2023.10.22. 20:00:03

@venember83: Akárhogy is balról vagy jobbról olvasom ezt a kezdőt, nem igazán remegteti meg a gyomrom. Ennyit számít, ha egy Chiesa és Vlaho van a kezdőben, azonnal magabiztosabb lesz az ember, így azonban még Theo és Manyi nélkül felálló Milan is esélyesebbnek tűnik. Na Maxi mit hozol ki magadból?

James Zabiela 2023.10.22. 20:00:41

@MdewC: Majd el múlik mindjárt!

MdewC 2023.10.22. 20:05:48

@James Zabiela: xD

Hol a lelkesedés? Igazi rangadó van ma!

Juve!

MdewC 2023.10.22. 20:06:53

@LacaGLJuve: amúgy amennyire nem akartam leigazolni Miliket, annyira ram cáfolt és 1 gól mindig benne van a paliban.

venember83 2023.10.22. 20:09:03

@MdewC: európai szegényházi top bajnokságban a mankósok a járókeretesek ellen. Sajnálom, de élnek még az emlékek, s nehéz megemészteni ezt a durva lejtmenetet (inkább a bajnokságra értve).

„A világ jobb hely volt, amikor a Juventus és a Milan versengett a világ legjobb csapata címéért. A Milanunk nagyon erős csapat volt, de ha őszinte vagyok, azt mondanám, hogy hosszabb távon a Juventus erősebb volt. Hiányoznak az idők, amikor üldöztem Del Pierót a pályán, s megütögettem a hátát, amikor a pálya ugyanazon részében megálltunk. A nagyszerű meccsek ezen két csapat között a történelem részei. A Juventus és a Milan képviseli Olaszországot a világban, a legjobb, ami adható egy külföldi közönségnek.”
Rino Gattuso.

Juvebest 2023.10.22. 20:15:32

Hát meglepődnék egy gólgazdag meccsen, labdajáratos, a játék a két 16 os közt lesz leginkább járatva. Pontrúgásoknak lesz jelentősége ahogy volt a Torino ellen is.Én most Keanben látok gólt

2023.10.22. 20:24:18

@MdewC: ez igaz, bár most Kean duplájára fogadtam:)

Alessandro Dybalinyo 2023.10.22. 20:48:06

Édes Istenem Rabiot mint csapatkapitány....... Felfordul a gyomrom!

FeriGjuve 2023.10.22. 20:50:12

Eddig a megszokott kutyasz*r... :D

Juvebest 2023.10.22. 20:55:09

@Alessandro Dybalinyo: igen Rabiot az Ízig vérig JUVENTINO ???

James Zabiela 2023.10.22. 20:59:53

Az már most látszik hogy a Milan nem xre hajt!Lesznek problémák!

MdewC 2023.10.22. 21:10:19

Kostic szépen rátűzte!

Juvebest 2023.10.22. 21:12:03

@MdewC: Többet kellene lőni, Mirante nincs játékban

Juvebest 2023.10.22. 21:13:30

@MdewC: igaz ahhoz nálunk kellene lenni a lasztinak

MdewC 2023.10.22. 21:18:00

@Juvebest: ilyen távol a kaputól nem lesz helyzetünk sem.

Juvebest 2023.10.22. 21:20:01

@MdewC: na ebből többet Rabiot

James Zabiela 2023.10.22. 21:29:33

Ennél nagyobb esély nem lesz!Nyerni kell!

Rikoo 2023.10.22. 21:29:42

@MdewC: Alapból nagyon jó eddig ma. Rengeteget fejlődött. Válogatottban is 2 gólpasszt adott.

Zsltrk977 2023.10.22. 21:29:50

Na ha most emberelőnyben is döntetlenre fogunk menni a 2. félidőben, akkor Allegri elmehet a...

Wizzurah 2023.10.22. 21:30:54

No Kean, no party. Nem hiába az egyik kedvencem már hosszú ideje. Nagyon sokat fejlődött, igazi Akinfenwa-s alkata lesz lassan :D gyorsult is, még nem igazán technikás, de szerintem nagyszerű erőcsatár lesz belőle, nem ügyetlen!

Alessandro Dybalinyo 2023.10.22. 21:31:57

Na itt a nagy esély............... ölni kell a játékot hátha kihúzzuk 0-0 val
Cambiaso jöhet Kean baba helyett, mert a predátor képtelen lassítani a játékot :D

Wizzurah 2023.10.22. 21:35:55

@Rikoo: Dehogy kiabáltuk, teljesen jó és felfele lóg ki. Bár ebből a fos csapatból nem nehéz, de akkor is. Az egyik legfiatalabb is a pályán, mert hát ugye a kis hazudozó simlis hallegri már azt is bemeséli magának, hogy fiatalítja a csapatot.

west30 2023.10.22. 21:38:59

Kean egy korrekt jatekos lenne ha nem lenne ennyire suta a kapu elott.Kosticit pedig valaki bezarhatna az oltozobe a masodik felidore.Ertem hogy az edzo utasitasait koveti,de botranyos amit csinal.

JuveMI 2023.10.22. 21:39:11

Egészen elképesztő, hogy mennyire kurv@gyenge mindkét csapat ebben az összeállításban! Itália két legszebb freskója borzalmas állapotban van.
Óriási lehetőséget adott Fortuna... ki kell használni... Chiesa és Vlaho be... és 2:0-ra verjük őket.
u.i.: Max! Ugye te is érzed??

Rikoo 2023.10.22. 21:41:40

@Wizzurah: Persze, de attól még 2 méterről be kellett volna lőnie.
@west30: Az a vicc, ha megnézed a Sofascore értékeléseket, akkor Kostic az egész mezőny legjobb játékosa eddig.:D
Mondjuk 6/6 párharcot nyert eddig, ami elismerésre méltó.

Alessandro Dybalinyo 2023.10.22. 21:43:25

El viccelődünk itt, de remélem, hogy mindent megteszünk majd a győzelemért. A kiállításig semmiben nem különböztünk egy Bolognától, de mi a Juventus vagyunk és kutya kötelességünk egy 50-60 percet emberhátrányban játszó csapatot megvernünk. Pláne Mirrantéval a kapuban.....

Wizzurah 2023.10.22. 21:48:54

Hosszú volt a labda, nem ő az egyetlen, aki azt kihagyta. Szerintem nem suta, psg-ben termelte a gólokat. A legnagyobb baj szerintem nála és Kosticnál is, hogy ötlettelen a támadó játék, biztos vagyok benne, hogy semmi instrukció nincs, ami a támadásokat illeti, semmi begyakorolt figura, semmi és ez az edző hibája.
Ha nem nyernek így, hogy 10 emberrel van a Milan, egy olyan veterán véd, aki 3. számú kapus, 2 éve nem védett kb. tétmeccsen, akkor elmehetnek a pi*sába nyugodtan.

Alessandro Dybalinyo 2023.10.22. 21:51:00

Allegri édes Istenem úgy nézett ki az előbb, mint aki ezzel a kiállítással elvesztette volna az összes kifogását :D
Teljesen össze volt törve.... mindegy az európai kupa hiányát még be lehet dobni :D

west30 2023.10.22. 21:53:22

@Rikoo: Na igen,meg 10bol 10 beadast belevag a vedobe . :)

west30 2023.10.22. 22:02:52

Erre behozza Cambiasot es lehozza Keant,atyaeg. :)

James Zabiela 2023.10.22. 22:02:53

Istenem,és Keant hozza le,nem normális!

Juvebest 2023.10.22. 22:02:57

Teljesen össze volt törve.... mindegy az európai kupa hiányát még be lehet dobni :D Ez hatalmas de a kis kópéból simán kinézem ezt az indokot????

venember83 2023.10.22. 22:07:20

@Wizzurah: "még nem igazán technikás"

Fiatal még, ráér.

Rikoo 2023.10.22. 22:09:23

Azért elég szomorú azt látni, hogy a Milan tele van olyan játékosokkal, akik verik 1-1ben a játékosainkat, nálunk meg az egész keretben Pogba és Chiesa a két ilyen játékosunk.
Pogba meg kb. nem is fog többet játszani.
Talán meg lehetne próbálni Yildizt behozni, hátha kevésbé lesz súlytalan.

MdewC 2023.10.22. 22:09:28

Láttunk már ennyire szar és technikátlan közép pályát nálunk?

juve28adam 2023.10.22. 22:11:30

Lövésből lesz a gól...

Zsltrk977 2023.10.22. 22:12:40

Lövésből lesz a gól! Felidézni sem tudom mikor lőttünk így kapu felé, amiből bárhogy is gól lett. Remélem Allegri nem bassza le mert kapura mert lőni :-)

Juvebest 2023.10.22. 22:12:45

Óriási mázli, de gól. Kíváncsi vagyok ráül-e a Mister az eredményre? Válasz igen

Rikoo 2023.10.22. 22:12:53

@MdewC: XDDDD

Többet kellene írnod.:D

Juvebest 2023.10.22. 22:13:55

@Juvebest: Mckennie meg égbe lövi

Il Principino 2023.10.22. 22:14:50

McKenny elmehetne már a vérbe..
Felesleges lapot gyűjt be,majd helyzetben kirúgja a stadionból a labdát!!!

MdewC 2023.10.22. 22:15:09

@Rikoo: elkezdem szidni Kenit… :D

Hátha.

Il Principino 2023.10.22. 22:18:16

Gyűjtjük a lapokat,a végén mi is megfogyatkozunk..

venember83 2023.10.22. 22:18:28

@Il Principino: szerintem is, vérlázító, mit meg nem enged magának. Ilyen frizurát... Csoda, hogy Maxi nem vágattatja le vele a haját.

Rikoo 2023.10.22. 22:18:44

@MdewC: Gattit kéne, mert katasztrófa ma. Teljesen elment az önbizalma is láthatóan. Kb. retteg Leao sebességétől.

venember83 2023.10.22. 22:19:29

@Rikoo: inni, azt kellene többet. Mert józanul nagyon nehéz ez a bianconero lét. Hacsak nem fogja fel az ember az egész életet egy feketekomédiás burleszknek.

danimester1 2023.10.22. 22:19:37

Lesz itt még piros!Szórja a lapokat rendesen,cserélni kellene még időben.

Rikoo 2023.10.22. 22:20:12

Jó, ez a bíró már direkt csinálja...Florenzi késett el, neki kellett volna sárgát kapnia esetleg...

MdewC 2023.10.22. 22:20:35

@Rikoo: attól lehet is. Szumma sztem eddig elég jól tartjuk.

Juvebest 2023.10.22. 22:22:25

Cambiasso egész lendületes a bal oldalon. Kevésbé körülményes mint a Kostic

Rikoo 2023.10.22. 22:24:16

Jókor veti be Huijsent is Allegri.:D

Rikoo 2023.10.22. 22:25:53

Mckennie jól játszik ma egyébként. Kéri a labdákat és meg is tudja játszani szinte az összeset.

west30 2023.10.22. 22:28:00

Sajnos ugy tunik Iling ugyan azt a karriertutat jarja be nalunk,mint Soule.

west30 2023.10.22. 22:31:45

Egyebkent borzalmas milyen biroi dontesek szuletnek idonkent.

Attilio79 2023.10.22. 22:32:57

A bíró osztályzata lenne a legkevesebb nálam a pályánlévők közül.

2023.10.22. 22:37:02

Huijsen hozzáállása nagyon jó

Zsltrk977 2023.10.22. 22:37:51

Allegri egy barom. Üvöltözik, rugdos, letépi a zakóját. Mi a búbánatos baja van? Könyörgöm küldjék már el a pics@ba.

2023.10.22. 22:40:14

Meg Maxié is:):)

2023.10.22. 22:40:35

Cambiasonak is jó meccse van ma

west30 2023.10.22. 22:43:07

Allegri ma nem birt magaval. :)

Leram7 2023.10.22. 22:43:22

Ismét egy unalmas "rangadót" láttunk...

Kean csele, ami után volt a piros szép volt.

Számomra érthetetlen, hogy Iling miért nem kap lehetőséget.

3 pont és Huijsen bemutatkozása pozitív.

juve28adam 2023.10.22. 22:44:10

Megvan, ez a lényeg!

2023.10.22. 22:44:39

És óriási öröm, hogy Loca góljával nyertünk

Juvebest 2023.10.22. 22:44:41

Allegri egy igazi fogyatékos kretén. Bremer , Rugani, Cambiasso okés volt ma

Wizzurah 2023.10.22. 22:44:55

Úgy ünnepel ez a fos csapat, mintha a bl-t nyerték volna meg 10 ember ellen egy harmadik számú kapussal az ellenfél kapujába egy elmebeteg ideggyenge edzővel. GG :D

Juvino 2023.10.22. 22:44:56

Szejjel vertuk oket!:)))

Rikoo 2023.10.22. 22:45:01

A jó kis pragmatikus játék. 3 pont a San Siro-ban. Rohadtul kellett ez a győzelem!!

babo0410 2023.10.22. 22:45:29

Nyertünk. Ennél többet nem írnék, mert nincsenek szavak arra, amit láttam.

MdewC 2023.10.22. 22:45:47

Jólvan.

Legalább 3 pont, nagyon fontos W!

Juve!

2023.10.22. 22:46:18

Maxi nagyon elnézte, ordibálva küld mindenkit a kapu irányába, csak elnézte,mert az a Milán kapuja volt

2023.10.22. 22:47:50

@Wizzurah: "Úgy ünnepel ez a fos csapat, mintha a bl-t nyerték volna meg 10 ember ellen egy harmadik számú kapussal az ellenfél kapujába egy elmebeteg ideggyenge edzővel. GG :D "
Ne öld a hangulatot légyszi. Inkább örülj a 3 pontnak, ez egy rangadó volt

danimester1 2023.10.22. 22:49:19

Allegri dühét megértem,mégha bohózatba illő is.Emberelőnyben játszva lötyögnek,lézengnek a pályán,ráülnek az eredményre.Igaz a mai egy tipikus egy gólos meccs vagy döntetlen szagú.Gyenge volt ez ma megint annak ellenére,hogy nyertünk.

JeetTrader 2023.10.22. 22:50:38

Cambiaso sztem baromi jó kis játékos. A kis Huijsen nagyon jó lesz, majd meglátjátok!

Jó volt ez. Szépen széthúztuk a pályát, ha erősödik a kp még bajnokok is lehetünk;)...persze 2 gólt illett vna rúgni ez ellen a vérszegény 10 emberes Milan ellen, de így is jó ez ;)

JuveMI 2023.10.22. 22:51:44

Hát ez mi a f@sz volt elftársak?? A végére teljesen kifingik a Milan... mi meg nem vagyunk hajlandók kivégezni őket?? Mi volt ez bassz@meg... béke és barátság kupa??

Khedira 2023.10.22. 22:54:41

Még nem vagyunk világverők oké, de most had ne a hibákat keressem ezen a meccsen. Örülök a győzelemnek és ennyi.
Forza Juve!

DelPiero2 2023.10.22. 22:56:46

Vlahotól továbbra is elpattantak a labdák. 1-0 után beszartunk, pedig bebiztosíthattuk volna korábban a győzelmet. Szerencse hogy a bíró jogosan kiállította a Milan-ost, ezt is szinte meg kell köszönnünk, mert még erre is rágoghatta volna hogy mi voltunk szabálytalanok, mint a többi ütközésekben. Azért Weah lerántásáért is adhatott volna sárgát a Milanosnak (Kean előtti eset) pl.

2023.10.22. 22:59:57

@DelPiero2: Vagy amikor Florenzi hátulról szándékosan akhillesen rúgta Weaht

ggbuffon 2023.10.22. 23:00:48

Erről a Vlahovicról is ki gondolhatja komolyan h egy 25 gólos csatár szezononként? Csak mert drágán vettük? Amellett h totalisan analfabéta összjátékban cserébe annyi technikai hibát csinal, ami ezen a szinten is megmosolyogtató.

2023.10.22. 23:01:00

@JuveMI: Ezért volt Allegri is ennyire pipa, sajnos Vlahovic nem tudott belerázódni gyorsan a meccsbe és nagyon sok neki szánt indítás elhalt. Kár

Bonav70 2023.10.22. 23:02:29

Allegri most okos volt....akkor sem nyíltunk ki amikor emberelőnyben voltunk. De a végén levetkőzött teljesen...nem tudtam eldönteni...azért mert nem támadunk vagy azért mert nálunk a labada és támadgatunk.. :D :D Lényeg a győzelem!!! Forza!!! Vlahó helyett Varga Barni...olcsóbb,jobb!! :)

Juventino86 2023.10.22. 23:06:10

Végre egy meccs, ahol működött a taktika. Mármint a kiállítás után. A végén még úgy is voltak helyzeteink, hogy próbáltuk minél többet birtokolni a labdát az emberelőny birtokában. Cambiaso nagyon jól szállt be, illetve meglepő volt látni, hogy Huijsen milyen nyugodtan játszott fiatal kora ellenére. Weah lendülete is jó volt. Kean szerintem most kimondottan jól játszott, nem is értem, hogy Allegri miért hozta őt le. Vlahovic egy ladbatemető konkrétan. Továbbra is azt gondolom, hogy belőle pénzt kellene csinálni. Ha Kean játékba lendül, akkor ennyit ő is tud.

Rikoo 2023.10.22. 23:06:21

Rohadt idegesítő egy csapat vagyunk.:D
Mondta az angol kommentár is végig, hogy borzalmas lehet a Juventus ellen játszani. Szervezett védelem, semmi helyet nem hagy az ellenfélnek és kemények vagyunk védekezésben a párharcoknál, pontrúgásoknál pedig esélye sincs az ellenfélnek.
A Juventus az egyetlen csapat idén a Serie A-ban, aki még nem kapott gólt pontrúgásból.

Szczesny védése nagyon kellett és a kiállítás is. Voltak helyzeteink, de a biztonságra mentünk. Széthúztuk a pályát és fárasztottuk az ellenfelet, onnantól kezdve esélyük nem volt, teljesen elfáradtak.

2023.10.22. 23:06:45

Legalàbb a 3 pont megvan. Több pozitívumot nem vettem észre a pàlyàn. Vlahovictól és Kostictól addig kell szabadulni amíg nem lesz komikus a piaci értékük. De ez persze egyéni szuverén vélemény.

Allegrinek meg

2023.10.22. 23:08:24

...inkàbb semmi..

Bonav70 2023.10.22. 23:11:05

@Pilsnerurquell: Oké,Allegri meg minden...de ezt kitalálta ezt ne vegyük el tőle....

Rikoo 2023.10.22. 23:11:41

@ggbuffon: A Fiorentinában megmutatta, hogy 25 gólos csatár tud lenni, csak kellene ahhoz kiszolgálás is.
Már ott tartunk, hogy a keretünkben egy darab kreatív játékos sincs.
Meg nyilván sokkal támadóbban is kellene játszanunk, ahhoz hogy több helyzete legyen. Azért a Lazio ellen megmutatta, hogy mire is lenne képes.

Rocky80 2023.10.22. 23:12:09

@Wizzurah: szépen megnyilatkozol azért néha...

Keantől el voltam ájulva, tarthatatlan volt, robbanékony, szívvel-lélekkel kente nagyon, csak így tovább!

Ezt az eredményt reméltem, azért csak a tabellavezetőt meg az egyik nagy esélyest vertük. Szép volt!

ggbuffon 2023.10.22. 23:17:12

@Rikoo: erre mondják h egy szezonos csoda, láttunk pár ilyet. Na meg lehet egy középcsapatban kicsit más tészta játszani mint a Juventusban.

Egyébként egyet is értenék, ha nem lenne annyira sután labdaügyetlen amennyire. Ciki na.

Csak gondolj bele. Ott volt nekünk Trezeguet. Kb. bármilyen edzőnél hozta amit kellett. Arra nem épithetnek csapatot, h hátha majd a szerb beválik rá..és ha nem?

Én őt is meg Kosticot is simán lapátra tenném.

Wizzurah 2023.10.22. 23:18:34

@LacaGLJuve: Nem tudom kinek a hangulata van itt az egekben, de nem hiszem, hogy én bárkire is akkora hatással lennék, hogy elrontanám, amúgy nem is áll szándékomban, a véleményem írtam le, ahogy látom más is elégedetlen 3 pont ide vagy oda.

DelPiero2 2023.10.22. 23:19:42

@Rikoo: az akkor volt. Valószínű hogy olyan kiszolgálást kapott, hogy nem kellett levennie a labdát. Furcsa hogy ilyen fiatal labdarúgónak lumbágó problémái vannak. Jók az orvosaink? Nem csinálnak gerincvizsgálatot leigazoláskor? Lásd pl. Mckennie neki is voltak, vannak ilyenek.
Faggiolinak nem értem pl. hogy miért kell megfizetnie a 3 milliós adósságát, ha illegális volt az oldal amin játszott. Rendőrséggel simán betiltatnám az oldalt, lesitteltetném az üzemeltetőt, és már ez is visszatartaná az embereket hogy ilyenen játszanak, mivel nem lehetnek biztosak abban, hogy meg is kapják a nyereményt, mert a hatóságok bármikor beszüntetik az oldalt.
Látványos dolgokat csinált Vlaho ellenünk is az odavágón, voltak helyzetei, tehát kapott kiszolgálást, de valahogy ott sem volt eredményes.

Bonav70 2023.10.22. 23:19:53

@Rikoo: Igaz,nincs egy osztogatónk aki mindig is volt,de tartom amit mondtam,Vlaho jó(csipázom is) de Varga simán játszaná ezt,sőt!! töredékért...:)

DelPiero2 2023.10.22. 23:21:14

@Rocky80: lehet örülni, de sajnos a csapatban benne van, hogy bármikor elszórakozzuk a következő kiscsapat elleni meccset.
Ezért nem lehet soha hátradőlni.

2023.10.22. 23:37:52

@Bonav70: Jobban belegondolva...Zsigerből szídtam, de végülis igazad van. Csak unom màr h nincs jàték, helyzetek, gólok, csak ez az ad-hoc biztonsàgi labdàzgatàs.

De ez van. A 3pont azért akàrhogy is, jó dolog a Milan ellen.

Bonav70 2023.10.22. 23:39:46

@Pilsnerurquell: Én is jobban szeretném a régi Juve játékot...de sajna most ez van,lesz jobb!!! :)

Rocky80 2023.10.22. 23:42:32

@DelPiero2: amikor nem volt izgalmas a bajnokság mert sorozatosan nyertük; az volt a baj. Ez legalább izgalmas lesz! :-)

2023.10.22. 23:57:54

@Wizzurah: Ha nincs is az egekben, attól még örülhetünk már annak is ha nem a legszarabb meccseket játsszuk és még nyerünk is. Nem fényes a helyzet, de nem is annyira siralmas.

DelPiero2 2023.10.23. 00:05:37

@Rocky80: amikor nyertük, én nem nyafogtam, azok mások voltak.

Rocky80 2023.10.23. 01:16:39

@DelPiero2: nem mondtam hogy te voltál. :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása