A vezetőség két játékost is igazolna télen

giuntoli_cristiano_napoli_1.jpgA La Gazzetta dello Sport szerint tíz napon belül tegnap másodszor egyeztetett a Juventus Beppe Bozzóval, Federico Bernardeschi ügynökével, aki Continassában találkozott a vezetőkkel, az előző találkozóra pedig múlt héten került sor. A tárgyaláson több téma is felmerült, ezek egyike volt az egykori bianconero játékos esetleges visszatérése, miután a futballista jelenleg az MLS-ben szerepel, a Toronto mezét viseli.

A Juventusnak Paul Pogba és Nicolò Fagioli kiesése után januárban erősítésekre van szüksége, azonban a téli mercato a fenntarthatóság jegyében és nagy kiadások nélkül fog lezajlani a Juventus számára. Cristiano Giuntoli és Giovanni Manna célja, hogy két futballistát igazoljon Massimiliano Allegri számára, ezért bizonyos kompromisszumokra lesz szükség. Amennyiben opcióként merül fel Lazar Samardžić vagy Pierre-Emile Højbjerg a középpályán, Federico Bernardeschi opciót jelenthet a költségesebb Domenico Berardi és Georgiy Sudakov helyett.

Federico Bernardeschi júniusig kölcsönben távozhat Torontóból, tökéletes ismeri a Juventus mesterét és a klubot, valamint az olasz bajnokságot. Továbbá érkezésével kész, garanciát jelentő és rugalmas játékossal gazdagodna a keret, hiszen Massimiliano Allegri alatt Federico Bernardeschi játszott szélsőt, támadó középpályást, mezzalát és vészhelyzetben csatárt is. A játékos a pletykák szerint szívesen visszatérne Olaszországba, ugyanis Torinóban otthon érzi magát, és egyúttal Luciano Spalletti meggyőzése is cél lehet, hogy a Fiorentinánál csillogó futballista helyet kapjon a 2024-es EB-n az olasz keretben.

Nicolò Schira értesülései szerint Federico Bernardeschi valóban felmerült a Juventusnál egy féléves kölcsön keretében, ám a futballista nem jelent semmilyen elsőbbséget a klub számára, mivel a vezetők először középpályással bővítenék a keretet a téli átigazolási ablakban. A Calciomercato pedig arról számolt be, hogy Federico Bernardeschi bizonyosan nem lesz a Juventus játékosa.

A Tuttosport szerint a Juventus nem fogja magára hagyni Nicolò Fagiolit az eltiltás ideje alatt. A játékos a többiekkel fog dolgozni Continassában, és a klub a fizetését sem vonja meg tőle. Ugyanakkor a futballista a tegnapi cikkeket követően letiltotta az Instagram fiókját.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3318238369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2023.10.19. 12:47:00

Kicsit off, de Giuntoli úgy néz ki, mint a Sopranosból egy karakter: www.pinterest.co.uk/pin/553028029220561364/

On: bárkit, csak ne Bernardeschit.

venember83 2023.10.19. 13:02:50

@Lanzafame: Jadon Sanchóról is írnak többen, főleg a szigetről, de az ilyesmihez még korán van így október közepén. Majd ha november végén is megy ez a f@szság, akkor esetleg foglalkozok vele.

Zsltrk977 2023.10.19. 21:01:12

Bernardeschi... atyaég.
A klubnál tényleg mindenki meghülyült, nincs egy épeszű ember. Gintonic is szépen besimult.

west30 2023.10.20. 00:13:51

Sajnos nagyon felo,hogy elkezd kapkodni a vezetoseg a vekony keret miatt,es megint kidobunk komoly penzeket pl a dan antifocistara,vagy megrosszabb idehozzak Bernardeschit.

Wizzurah 2023.10.20. 01:59:53

Jadon Sanchoról mindenhol írnak, mivel lépni akar Manchesterből és az ügynökei mindenhova beajánlották, mindenkinek kb. így a Juventusnak is, ezért voltak róla cikkek, maga a klub önmagától nem érdeklődött a játékos után.
Gintonic tényleg beilleszkedett, de mivel idén nincs semmilyen kupa se semmi és Fagiolit csak a szezonra tiltották el, így ha tényleg csak fél évre kölcsön vehetjük minimális kiadással Bernardeschi-t, akkor igazából lehet nem akkora baromság. Inkább ő ilyen feltételekkel, mint a 29 éves, régóta mellőzött Hojberg 30 millió körül....
Kurva nagy minuszt termelt a klub, nem fognak két sztárjátékost venni csilliárdokért. Pénz sincs rá, meg alapból nem ez a klub igazoláspolitikája.

Rikoo 2023.10.20. 06:36:26

Szerintem semmi realitása nincs Hojbjergnek. Abszolút nem illik bele a Giuntoli féle igazolások közé. Ráadásul több csapat is szeretné leigazolni, többek közt az Atletico Madrid is.
A legreálisabb talán tényleg Samardzic lehet. Agresti és Schira szerint is ő van a leginkább pole pozícióban jelenleg.
Kevés szó esik Zielinskiről, pedig nagyon úgy néz ki, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését Nápolyban. Ő és Osimhen is kihátrált a szóbeli megegyezés után az új szerződésből. Utóbbinak 2025-ben jár le.
Egyébként Jorginhonak is lejár nyáron a szerződése, azon sem lepődnék meg, ha leigazolnánk registának és Locatelli feljebb lépne. Nyilván ez nagyban függne a fizetési igényétől is, de az is tény, hogy az elmúlt 55 év legfiatalabb átlagéletkorú Juventus a mostani és kellene 1-2 rutinos kulcsjátékos is, aki tudja irányítani a csapatot.
Sanchoról beszélni is felesleges. A fizetése egy ötödét, ha tudnánk állni, akkor még lehet sokat mondok...

venember83 2023.10.20. 06:50:34

@Rikoo: ha Hojbjerg nem fér bele az elképzelésbe, Sancho még kevésbé. Szerencsére. Sajnos Jorginho és Berna lehet az ideiglenes realitás, ahogy Zielinski is felmerülhet majd nyáron.

Rikoo 2023.10.20. 07:14:17

@venember83: Jorginho leigazolása még akár jól is elsülhetne, csak nehéz megállapítani, hogy milyen állapotban lehet, mert alig játszik.

venember83 2023.10.20. 07:48:49

@Rikoo: 2-3 éves szerződéssel, visszafogott bérrel a PL-pályafutás után.

babo0410 2023.10.20. 09:41:30

@Wizzurah: Tökéletesen egyetértek. És nem is értem miért kell folyton minden pletykára így dühöngeni. Szerintem se lenne semmi baj azzal, ha Berna visszajönne fél élvre kölcsönbe. Annyira azért nem volt rossz játékos, hogy ennyire fel kéne háborodni. Guintoli is a legköltséghatékonyabb megoldást keresi. Legalább benne kéne bízni. Igaz Marotta is mindig hülye volt, amíg itt volt. Miket kapott! Most meg, hogy az internél van, már micsoda szakértő. Guintoli is csak addig volt jó, míg ide nem jött. Már bármit tehet az rossz.

Attilio79 2023.10.20. 11:56:52

Engem hidegen hagy a transzfer ablak, főként, hogy a padon van Illing, Huijsen, T. Mancini, Yildiz és egyikhez sem nyúl a mester, inkább kölcsönbe Berna, aki leszerepelt már.
Ezen a klubon jelenleg nem segít egy-két igazolás.

venember83 2023.10.20. 12:08:25

@Attilio79: nem, nem segít, maximum sebtapasz lesz a nyílt törésre/vénás vérzésre. Mentalitásbeli változás kell szakmai tekintetben, de ez nem mostanában lesz.

Juvino 2023.10.20. 12:14:54

Berna egy dolog miatt lenne csak jo, h nem veszunk megint csiliardokert egy tularazott jatekost. Ő meg remelhetoleg csak fel evre jonne.

kidelpiero 2023.10.20. 12:51:51

@Rikoo: egy jo allapotban levo Jorginho a keret legerosebb jatekosa lenne.( Ez nyilvan a jelenlegi keretunk kritikaja is)

alexGicamo 2023.10.20. 12:52:57

@babo0410: Bízzunk Giuntoliban és tartsuk szárazon a puskaport ! ;-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása