Elkann: „Allegrire és a fiatalokra építjük a jövőt”

elkann_john_trofeaterem_megnyitojan_beszel.jpgA Juventus idén több eseménnyel ünnepli az Agnelli családhoz kötődés 100. évfordulóját, s ennek alkalmából a mai napon barátságos mérkőzést rendeznek, amelyen Alessandro Del Piero csapata ütközik meg Zinedine Zidane csapatával, ezt a Juventus közvetíti a hivatalos YouTube-csatornáján.

Tegnap viszont John Elkann jelenlétében a klub megnyitotta felújított trófeatermét, és ezt követően a családot képviselő Exor elnök nyilatkozott múltról és jövőről a Sky Sport Italia stábjának.

„A Juventusra mindig jellemző volt az erős felelősségérzet, már 100 éve egy család vagyunk, hiszen 1923 óta fonódott össze az Agnelli család és a Juventus neve. Ebben a trófeateremben 83 kupa található, ebből a klub 82-t nyert a családomhoz köthető korszakban. Massimiliano Allegri segített ennek a teremnek a trófeákkal való megtöltésében, és bízunk benne a jövőben is.

Az üzenet, amit ma át kívántam adni, hogy a Juventus mindig nyitott klub volt. Az 1897-es alapításától a név kötelezi a klubot, és a klub a kezdetektől nagyra értékeli a fiatalokat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5518231541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvebest 2023.10.10. 11:21:11

Komolyan nem értem mit látnak az Allegri féle fociban amiért a jövöben is élvezheti a bizalmat. Konkrétan semmi játékunk, arculatunk nincs ami folyamatos lenne. Vannak meccsek ahol kijön a lépés, ahol villanunk, de állandó jó teljesítményünk nincs. Vannak kedvencei akik ha nem is játszanak jól garantált a helye a kezdőben. Danilo, Locatelli, Rabiot. A hazai bajnokságban még csak csak elég ez a lagymatag játék de.nemzetközi porondon ez a foci semmire nem elég lásd tavaly Bl utána El. Maccabi, Benfica, Sevilla kevesek voltunk hozzájuk képest is de a Juvénak nem ez a szintje nem lebecsülve ezeket a csapatokat. Szerintem nem lehetetlen látvanyos és eredményes játékot összehozni de ez jelenleg Maxnak 3 év alatt sem sikerült akkor mire fel a bízalom irányába?????

Attilio79 2023.10.10. 11:43:04

Még a végén kiderül, hogy Allegri is a "család" tagja. :D
Remélem azért nem hosszabbítanak vele.

venember83 2023.10.10. 11:48:03

@Attilio79: Szczesny és Rabiot után kötelező lenne Allegrivel is hosszabbítani legalább további 3 évre.

kda75 2023.10.10. 12:09:55

Fasza.Akkor amíg ez a kretén még évekig itt takarózik majd a meccsről-meccsre javuló tendenciájával,marad a Del Piero-Zidane féle nézhető foci.

Attilio79 2023.10.10. 12:51:29

@venember83: :D 3 év elrepül gyorsan, inkább 13 évig, de ne feljtsd el Sandrot sem, ő is megérdemli.

SuperTrezi 2023.10.10. 13:22:40

Erre nem lehet más magyarázat, mint hogy Allegri tud valami komprommittálót Elkannról.

venember83 2023.10.10. 13:26:35

@Attilio79: 3 év elrepül gyorsan? Bizonyos szempontból igen. De ha Allegri-nyilatkozatokkal telített az a 3 év, minden (lélekölő futballal telített) tétmeccs előtt és után, nos, az más kategória számunkra, ezt mondhatom nyugodtan többesben.

west30 2023.10.10. 13:49:22

Fantasztikusan is megy Allegrivel a fiatalok beepitese eddig a szezonban,borzalmasan menedzseli oket.

Attilio79 2023.10.10. 14:06:44

@venember83: Így igaz, ezzel nem vitázhatunk. Kicsit sem vicces a helyzet, hogy így látják odafenn.

alexGicamo 2023.10.10. 17:34:13

@SuperTrezi: Vagy csak tart lovakat / van keresztapja ...

Gaben Smith 2023.10.10. 17:38:56

Nem azt mondta hogy ket ev mulva is csak azt hogy a jovoben . Ez lehet akar holnapig is. Nem kell ketsegbe esni. Nyaron biztos megy a mester.

ZED! 2023.10.10. 18:09:23

@Gaben Smith: Ha ez bejön meghívlak egy sörre ?

ovantat besök 2023.10.10. 20:28:46

Valaki legyen kedves visszanézni, hogy Allegri kirúgása előtt ki mit nyilatkozott korábban a Juventus felső vezetéséből!
Lehet nem látjuk a hasonlóságot! ;D

Rikoo 2023.10.11. 01:29:18

@ovantat besök: Más volt a tulajdonosi helyet. Akkor itt volt Paratici, aki egy kígyó volt és olyan szinten sz@rkavaró volt, ami évekre visszavetette a klubot sportszakmailag és gazdaságilag is. Marrotta: "I remained on good terms with everyone except for one person, namely Fabio Paratici."

venember83 2023.10.11. 04:54:24

@Rikoo: plusz Nedved és Agnelli lényegesen nagyravágyóbb volt, a csapat tekintetében olyan célokat határoztak meg, amik teljesen összeegyeztethetetlenek a mai BL-helyes célkitűzésekkel, és akkor a csapat által nyújtott játékról nem is beszéltünk, mert biztos vagyok benne, hogy Massimiliano Allegri véglegetekig vitt pragmatizmusa és célfutballja is tényező volt az elbocsátásakor.

Rikoo 2023.10.11. 05:01:43

@venember83: Szerintem most alapból a gazdasági célok a legfontosabbak és nem a sportszakmai.
Megkockáztatom, hogy a Covid negatív hatásai a Juventust, Barcelonát és az Intert érintették a leginkább a nagyobb klubok közül.

venember83 2023.10.11. 05:14:27

@Rikoo: a Barcelonának talán Covid nélkül is sikerült volna lehúznia magát a pénzügyi klotyón. Coutinho, Dembelé, Griezmann, repkedtek az indokolatlanul magas átigazolási díjak és fizetések. A Juventus sem szégyenkezhet, de amit a katalánok összeügyeskedtek...

Rikoo 2023.10.11. 05:51:14

@venember83: Az ő Paraticijük Bartomeu volt. Mindig kell egy hóhér, hogy bajba tudjon kerülni egy klub.

babo0410 2023.10.11. 10:12:31

@Rikoo: Az intert inkább a tulajok hozták nagyon nagy bajba. Szerintem az sokkal nagyobb hatással volt rájuk. De egyelőre nem az látszik, mintha pénzügyi nehézségeik lennének. Remélem idén mi is végre feljavulunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9895) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása