Miretti: „A pályán felelősséget érzünk a klubbal szemben”

miretti_fabio_csikosban.jpgFabio Miretti meseszerű karriert futott be mindeddig a Juventusnál, 2011 óta van a klubnál, s húszévesen már 53 tétmeccsnél tart a felnőttek csapatában, és már a Bajnokok Ligájában is többször pályára lépett. A Serie A magazinműsora számára adott interjúban Fabio Miretti a klub mottóinak fontosságáról és felelősségérzetről beszélt.

„Vinovo falain számos idézetet láthatunk a Juventus híres egykori játékosaitól, ilyen az »A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít.« és »A végsőkig« mottó. Amikor pályára lépünk, érezzük a felelősséget a klubbal szemben.

Amikor fiatalon egy ilyen klubhoz csatlakozik egy gyerek, nem számít arra, hogy eljut a legmagasabb szintre, a felnőtt kerethez. Az úton az emberek nyíltan kimondják, hogy sokból egynek ha sikerül, de amikor te vagy az az egy, akinek valóban sikerül, akkor büszkeség tölt el.

Az akadémián mindenki ismeri Claudio Marchisiót, ő 7 évesen csatlakozott a klubhoz, a karrierjét pedig 7 bajnoki címmel és 4 Olasz Kupa-győzelemmel zárta. Rá példaképként tekintünk, hisz végiglépkedett az összes szinten. Mindenki elismeréssel tekint rá.

Úgy gondolom, hogy jó technikával rendelkezek, illetve jól olvasom a meccset. Szeretem, ha nálam van a labda, és szívesen indítom az akciót, ami gólt eredményez. A gólpasszok jól esnek, szinte jobban szeretek gólpasszt adni, mint gólt szerezni.

Csodálatos lenne, ha meg tudnám szerezni az első gólom a Juventus mezében. Középpályásként természetesen nem várok magamtól évi 30 gólt, de 6 vagy 7 gól jó lenne egy középpályástól. Be akarok találni, és dolgozok ezért.

Massimiliano Allegrire tanárként tekintek, sok tanácsot ad nekem, elmondja, min kell még dolgoznom, és milyen területen kell még fejlődnöm. Figyelembe véve a tapasztalatát, hallgatnom kell rá. Ő a mesterem, és én követem a tanításait.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6718226437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2023.10.02. 20:24:43

Jajj itt mindenki akkora felelossegeteljes ,hogy mar el sem hiszem ? a palyan miert nem megy a jatek? Egy nagy pr maszlag ez az egesz klubb.
Mintha parhuzamos dimenzioba elne itt mindenki.

Lanzafame 2023.10.03. 09:23:47

„Vinovo falain számos idézetet láthatunk a Juventus híres egykori játékosaitól, ilyen az »A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít.«

Ezt az idézetet kezdem problémának látni.

FAF 2023.10.03. 09:34:30

@Lanzafame: Biztos ott van a falon az is hogy játszatok a döntetlenre, idegenben jó az x.

Ha falra felkerülnek Allegri idézetek akkor lesz nagy baj.
Minden ellenfél kemény és jól játszik, szarjátok tele a gatyát.

venember83 2023.10.03. 09:40:23

@Lanzafame: miért lenne probléma? Hagyd figyelmen kívül, egyszerű, egykori tartalmát nélkülöző szókapcsolat, tettek szintjén nem érdekli sem a játékosokat, sem az edzőt, sem a vezetőséget.

Lanzafame 2023.10.03. 09:41:18

@FAF: ez a mottó használható önfelmentésnek is, Allegri mindenképpen annak használja.

ALlegri-idézet lehetne még: "Szarok vagytok, ne hagyjátok el a térfeleteket, majd úgyis lesz 1-2 szögletünk."

Thuglife! 2023.10.03. 10:41:21

Már készültem hogy megírjam hogy nincs az interjúban Allegri dícséret mehetsz te is kölcsönbe.de aztán elértem az utolsó bekezdésig,és megnyugodtam.maradhatsz kisgyerek és folytathatom töretlen ívű fejlődésedet a klubnál.azt tudtad esetleg hogy a nagy példakép is kölcsön volt adva mikor bizonyította hogy megüti a szintet?
Nem először írom már de fel kellene hozni a next gent a B ligába hogy előbb megtudjuk ki az aki meg is űtné az A liga szintjét,ahelyett hogy kvótafiatalokat hozunk fel.

Leram7 2023.10.03. 12:33:49

Miretti nagyon ígéretesen indult, de mostanra nagyon szürke és haszontalan lett.
2 év kölcsön kéne neki legalább egy sassulo féle csapatban.

venember83 2023.10.03. 12:44:35

@Leram7: vagy egy olyan edző, aki felépíti, bevonja olyan begyakorolt és kidolgozott támadásépítésekbe, amikben hasznosíthatja a tehetségét stb. De jelenleg ez van, látszólag megrekedt a srác adott kontextusban. S kíváncsian várom, hogy Fagiolival mi lesz.

Lanzafame 2023.10.03. 13:09:00

@venember83: Fagioli Miretti cseréje lesz lassan. Túl sokat pattog a pályán, túl sokszor kéri a labdát, nincs meg az "egyensúly" a játékában.

Jót tett neki ezért a pedagógiai csere vasárnap, tanuljon meg a seggén maradni.

venember83 2023.10.03. 13:53:54

@Lanzafame: s ha nem volt elég a csere, a meccset követő sajtótájékoztatón is felhozta a mester, milyen rosszul döntött Nicolò Fagioli.

"Volt pár lehetőségünk, például Nicolò Fagiolinak az első félidőben. Ezekben a helyzetekben lőni kellene..."

FAF 2023.10.03. 14:05:34

@venember83: Szegény ritkán kerül meccs közben és edzésen ilyen helyzetbe így nem lehet elvárni hogy rutinos döntést hozzon. Amúgy meg miért nem passzolta hátra azt szoktuk csinálni.

Lanzafame 2023.10.03. 14:42:48

@venember83: Nagyon helyes a Mestertől, kell a támogatás, nyilvános kiállás egy ilyen fiatal tehetség mellett. Tényleg csak ezen múlt. Allegri mégsem mehet be és rúghatja be a helyzeteket.

Legközelebb 3x meggondolja Fagioli is, mielőtt támadópasszokkal vagy előrejátékkal provokálna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1865) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4230) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása