Allegri: "Tanulnunk kell ebből a vereségből"

allegri_massimiliano_sassuolo_ellen_1.jpgA Juventus a Sassuolo otthonába látogatott a három bajnoki pont reményében, azonban végül gyenge teljesítményt nyújtva, megdöbbentő egyéni hibákat ejtve szenvedett 4:2-es vereséget. 

"Tanulnunk kell ebből a vereségből. Ahogyan mindig is mondtam, nem voltunk fenomenálisak ez a mérkőzés előtt, ahogyan nem lettünk gyengék sem utána. Mentálisan gyengék voltunk, s ezen javítanunk kell, mert ma fontos pontokat veszítettünk." - értékelte csapata vereségét Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Nem voltunk képesek kihasználni a helyzeteket, amelyeket az elején kialakítottunk, majd az első próbálkozásból gólt kaptunk, s drágán megfizettünk érte. Ismerem a játékosaim erősségeit és gyengeségeit, tudtam, hogy a mai mérkőzés nehéz lesz. Nem szabad elcsüggednünk, kedden fontos mérkőzés vár ránk.

Dušan Vlahović? Volt néhány komoly helyzete, amit nem tudott kihasználni, de összességében, a csapat szintjén nem nyújtottunk jó teljesítményt. A Sassuolo olyan csapat, amely hajlamos kihasználni a mérkőzés lehetőségeit, mi pedig felkészületlenül találtuk magunkat ezekben a helyzetekben."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7818220649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2023.09.23. 21:08:15

Legalább megvan, aki ezt elmondja Bonu hiányában is.

"A Sassuolo olyan csapat, amely hajlamos kihasználni a mérkőzés lehetőségeit, mi pedig felkészületlenül találtuk magunkat ezekben a helyzetekben." - ez amúgy hogy lehetséges? Francesco Magnanelli kettősügynök, s nem végzett rendes munkát, nem készítette fel a srácokat a Sassuolo ellen? Jó, persze, tudom, ez nyilván a srácok hibája, rosszul döntöttek a meccs adott helyzeteiben ezredmásodpercek alatt, s biztos lemerítette őket az eufórikus hangulat, ami a csapatot övezte az elmúlt időszakban, s a Sassuolo amúgy is nehéz ellenfél.

SuperTrezi 2023.09.23. 21:08:34

Az elmúlt 2 év számtalan veresége után nekünk már rendkívül okosnak kellene lennünk, Mester. Bár nekem az is elég lenne, ha focizni tudnánk - de persze nem akarok telhetetlennek tűnni.

Szerdára vagy nyerünk, vagy pedig ismét okosodunk kicsit. Szerencsés helyzet!!

SuperTrezi 2023.09.23. 21:10:12

@venember83: A Mester megmondta tegnap, hogy hátrább az agarakkal és a Scudettóval! Páran nem hallgattak rá, hát ma helyretette őket.

Rikoo 2023.09.23. 21:18:50

"Mentálisan gyengék voltunk, s ezen javítanunk kell, mert ma fontos pontokat veszítettünk."

Lehet nem kellene ragaszkodni foggal-körömmel a mentálisan gyenge játékosokhoz mester.
Szczesny, Danilo, Locatelli, Rabiot soha a büdös életben nem volt egy győztes mentalitású játékos és muszáj mindig ragaszkodni hozzájuk.
Óriási hiba volt lecserélni Mirettit, aki folyamatosan kérte a labdát és próbálta mozgatni a játékos, ezzel szemben fent maradt a két statikus belső középpályás, akik semmi pozitívat nem tesznek hozzá a labdabirtokláshoz.
A Sassuolo ellen játszani kell és nem ütközni, tördelni a játékot. A keretünk fele, viszont így van összerakva, mert fizikailag erősek és borzalmasan lassúak.

Shaky79 2023.09.23. 21:20:59

Ha felkészületlenek vagyunk bizonyos helyzetekben az kinek a hibája? Gondolom csakis a seria B szintű játékosoknak, mert a nagy max sohasem vállal felelősséget egyetlen egy vereség után sem. Mennyire szánalmas...

venember83 2023.09.23. 21:26:17

@Rikoo: "A Sassuolo ellen játszani kell és nem ütközni, tördelni a játékot. A keretünk fele, viszont így van összerakva, mert fizikailag erősek és borzalmasan lassúak."

Pedig ez volt a terv, a sajtótájékoztatón is ilyen játékról beszélt, persze megfelelő technikai megoldások mellett, ami ma annyira nem jött össze. De van még sok-sok forduló, a bajnokságot nem egy-egy meccsen nyeri meg vagy veszíti el a csapat. Ahogy a mester is mondta.

Rikoo 2023.09.23. 21:44:35

@venember83: De hogy akarunk játszani 3 lassú védővel és 2 statikus középpályással.
Annak lett volna értelme, hogy Rabiot vagy Locatelli lejön, Fagioli és Miretti pedig sokat futnak és kérik a labdát középen.
Érthetetlen cserék voltak ma, de még nyerhettünk is volna, ha nincsenek az egyéni hibák.
Azt sem értem miért ennyire rapszodikus néhány játékos teljesítménye. Vlahovic szenzációs volt a Lazio ellen, de az Empoli és a Sassuolo ellen megint ott tartunk, hogy egyszerű játékhelyzetekben a labdákat nem tudja átvenni.
Locatelli egyik meccsen kéri a labdát, a másikon 2 métert nem akar ezért futni. Mirettinek kellett miatta fel-le ingáznia.
Rabiot pedig totál kiszámíthatatlan. Egyszer a legjobb, után meg katasztrófa és folyamatosan félúton van. Hiába fut rengeteget, ha totál felesleges helyeken jár a pályának és nincs játékban.
Az egész keretépítésnek nem látom a koncepcióját. Az a baj, hogy a nyílt játékból nem a Juventus fog kijönni jól, mert rohadtul nincsenek gyors játékosaink hátul.
Nem tudom hogyan lehetne így magasan védekezni. 1-1 meccsen bejöhet ez 10-15 percekre, de hosszabb időre ez önveszélyes.
Nekünk meg rossz azt nézni, hogy a csapat nem tudja beszorítani az ellenfeleket egész meccsen.
Ha igazolnánk 5-6 gyors, agresszív és technikás játékost, akkor tudnánk sokkal kezdeményezőbbek lenni, de valószínűleg olyan a gazdasági helyzet, hogy nem azon kell gondolkozni, hogy kit igazolunk, hanem hogy kit kell beáldoznunk...

venember83 2023.09.23. 21:51:49

@Rikoo: "Az egész keretépítésnek nem látom a koncepcióját."

Sokat nem változott a keret az elmúlt nyáron, így még szerintem nem is érződik Giuntoli ráhatása. De remélhetőleg érződni s látszani fog előbb-utóbb.

DelPiero2 2023.09.23. 22:54:22

Allegri a meccs előtti nyilatkozataival alaposan feltüzeli az ellenfeleket, ennyi az egész. A játékosok meg az első félidei álmos játékkal meg is nyugtatják őket. Aztán a végén kapkodnak futkosnának mint a mérgezett egér. Miért nem lehet az első félidőt így nyomni, aztán a második elején cserélni, és akkor aktívabb lenne végig a csapat.

Attilio79 2023.09.23. 23:21:44

Amíg Rabiot, Locatelli és Gatti egyszerre a pályán lehet itt nem lesz semmi. Szépen lassan kiderül (mindenki számára), hogy a 9 millás edzőnk nem csak a támadás építéséhez nem ért. :D
Majd jövőre jobb lesz (Allegrivel) :D
Ilyen mélyen Juventust nem láttam még, '86 óta. :/
Egy személycsere lassan dukál, Conte szabad. :D

west30 2023.09.24. 02:31:21

Remelhetoleg azt tanulja a klub ebbol a hibakkal teli merkozesbol,hogy rettento gyorsan elfelejti ezt a szerzodeshosszabbitasi oruletet ami megy most a klub korul.Mindenkinek szeretnenk meghosszabbitani a szerzodeset,pedig Chiesan,max a fiatalokon kivul senki nem erdelem itt semmilyen szerzodest.Nem igaz hogy sosem tanulnak.

@Rikoo: Pont nem ertem ezt a dolgot en sem.A kozeppalya botranyos volt,meg is nekem felidoben tudtam elore,hogy Miretti lesz lecserelve.Lehetett volna eppen Miretti helyen Fagioli,Caviglia,Iling vagy akarmelyik fiatal jatekos,az fix volt,hogy a ket vilagi alibista akik nem tulzas azt mondani meg Mirettitol is rosszabbul jatszottak maradni fognak a palyan.Ennek igy semmi ertelme,raadasul az lesz a fiatal jatekosok fejeben,hogy ha hibazok,akkor azert buntetes jar.

babo0410 2023.09.24. 02:57:18

Tanulnunk? Beadtad a lemondásodat? Ha tanultál belőle, azonnal le is mondasz. Azt hittem végre nem bekkelünk, de úgy látszik ez se megy. Mit tanít ez a srácoknak?

alexGicamo 2023.09.24. 09:01:17

Anno a Reichstag nem égett úgy, mint mi tegnap este ! Jobb, ha gyorsan elfelejtjük ezt a meccset !

Gaben Smith 2023.09.24. 09:30:37

Erdekes ,hogy Allegri legnagyobb hozzaadott erteke regebben az allandosag es a vedelem stabilitasa volt, alig kaptunk golt. A focija olyan volt amilyen de eredmenyes. Ezert van itt ujra ,mert ezeket varnak tole.
Viszont nincs stabilitas a vedelem a harmadik szezonjaban is pocsek a jatek ugyan iden tobb eletjelet mutat ,de messze all az igazitol.
Olyan ez mintha ma ujra beulnel a gyermekkorod kedvenc autojaba, ami akkoriban gyors volt,modern es szep , alig varod az ujboli talakozast ,de aztan szomorúan rajossz ,hogy ez az auto csunyan megoregedett a mai autokhoz kepest, se nem gyors se nem szep ,modernnek meg vegkepp nem lehet mondani.

Juve1985 2023.09.24. 09:32:06

Tanulnunk kell??? Allegri mindig valami faszságról beszél. Ő egy top bajnokság rengeteget kereső edzője. Valaki mondja már el nekem, hogy a bánatban van az, hogy én aki soha nem volt edző és nem is focizott még az NB1-ben sem látom milyen gondjaink vannak akkor ő, hogy a bánatban nem látja? Minden meccsen szinti ugyan azokat a hibákat követjük el. A Lazio ellen is csak mivel az ő játék stílusuk fekszik nekünk nem volt ennyire feltűnő. Csak egyet a sok hiba közül megkérdeznék ettől a csoda edzőtől. Mi a sz.rért nem tudunk még visszazárni és tolódni sem, főleg úgy, hogy ugyan azok a játékosok mint tavaly.

FeriGjuve 2023.09.24. 10:30:09

@Gaben Smith: A stabilitást akkor sem Allegri adta a védelemben,hanem Chiellini,Bonucci és Buffon,meg anno Barza.

Juventino86 2023.09.24. 15:27:50

Allegrinek menni kellene, de sürgősen. Természetesen abban nem ő a hibás, hogy a játékosok borzalmas egyéni hibákat vétettek. De közvetve ő is felelős, hogy ragaszkodik a lengyelhez a kapuban. Szczesny egyszerűen borzalmas, csak egy bolond edző számít rá kezdőként. Az első és a harmadik kapott gól kizárólag az ő lelkén szárad. Hibáztatható Gatti öngóljánál is. Eleve a pályának a széléről nem szabad elvégeznie szabadrúgást. De az még rosszabb, hogy még be is passzolta a lasztit a tizenhatos előterébe. Nálam egyértelmű, hogy már régóta Perint kellene első számú kapusként játszatni. Sajnos a pálya többi részén sincs meg a megfelelő minőség.

Ethan Hunt 2023.09.24. 16:33:36

@FeriGjuve: "A stabilitást akkor sem Allegri adta a védelemben,hanem Chiellini,Bonucci és Buffon,meg anno Barza."

Így van! Ezek a játékosok pontosan tudták, hogy mit kell tenniük, mert Conte megtanította nekik. Miatta lépett szintet mindenki...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása