Allegri: "Már mindent elmondtam Bonucciról"

allegri_massimiliano_tapsol.jpgA Juventus a Lazio elleni bajnoki mérkőzéssel tér vissza a válogatott szünet után, s Massimiliano Allegri mai sajtótájékoztatóján szó esett a klubbal perre menő Leonardo Bonucciról és a doppingvétsége miatt alighanem eltiltás elé néző Paul Pogbáról is.

"Már több alkalommal elmondtam mindent, amit mondanom kell Bonucciról. Nem érzem szükségét, hogy ennél többet mondjak, csak a legjobbakat kívánom neki a pályafutása hátralevő részére. A szappanoperák a Canale 5-n mennek, s nem vagyok nagy rajongójuk.

Sajnáljuk az egész helyzetet, s várjuk a fejleményeket, valamint a további tisztázást. Reméljük, hogy mihamarabb fény derül arra, ami történt. Nem kommentálhatok más kérdéseket, mert közvetlenül Pault érintik és szigorúan személyesek.

Azokra a játékosokra kell összpontosítanunk, akik a rendelkezésünkre állnak, s sok van belőlük. A holnapi mérkőzés nehéz lesz, s nekünk száz százalékban csak erre a mérkőzésre kell összpontosítanunk. A Lazio közvetlen riválisunk az első négy hely tekintetében. A Lazio jól szervezett csapat, mind védekezésben, mind támadásban. Holnap hazai pályán játszunk majd, s meglátjuk, hogy tudunk-e találni plusz lendületet az Empoli elleni győzelem után.

Jó esély van arra, hogy kezdőként látjuk majd Chiesát. Fede felépült és bevethető. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan Locatelli játszott az olasz válogatottnál, míg McKennie megbízható opcióvá válik, s kezdő lehet. Jó a légkör a csapatnál, s mindig nehéz kiválasztani, hogy ki játsszon. Jó azonban tudni, hogy versenyképes keretünk van, s ez fontos lesz ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat a jövő évi Bajnokok Ligájára. Ez egy fiatal csapat nagy akarattal, s a holnapi mérkőzés fontos próba lesz.

Vlahović után Milik a büntetőrúgónk. Kean is jó ebben, ahogyan Danilo is az. Számos opciónk van a büntetőknél, nem vagyunk híján játékosoknak, akik közül válogathatunk." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2018215297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2023.09.15. 22:46:18

Milyen kis mókamester ez a Maxi. Mondjuk, nem lep meg túlságosan. Sok mindent lehet mondani Maxiról, de eleganciában és intelligenciában nem egy liga Bonuval. Szép volt.

MdewC 2023.09.16. 02:28:08

@venember83: abszolút így van. Kedvelem az ilyen nyilatkozatait.

GioTrap 2023.09.16. 06:39:12

Amúgy még jó a Juventust mindig lehallgatja az ügyészség tehát biztos van arról felvétel hogy már tavasszal mondták Bonuccinak, hogy takarodás van

Shyr Kahn 2023.09.16. 06:54:15

@venember83: Meg jo hogy igy tud nyilatkozni. Nem Ot kergettek el a multjat nezve meltatlan modon. Bar lehet O ketsegtelen maskent es jobban reagalt volna abban az esetben is.

Zizou_empereur 2023.09.16. 08:45:07

Autentikus embert kérdeztek a Bonu ügyben. Ha valakinek, akkor Maxnak van tapasztalata a szerződés ingyenélőként kifuttatásában. Nagyokat szundítva, hűvös livornói borokat kortyolgatva elégedetten nézte, hogy érkeznek a dollármilliók a számlájára. Tavaly csak azért nem rúgták ki, mert a Juvénak nincs pénze arra, hogy másodszor is eljátssza ezt velünk.

alexGicamo 2023.09.16. 10:23:57

@venember83: Tud ő diplomatikus is lenni , ha kell, ezt már tudjuk .
Azt is megértem,ha nem szeretne erről többet beszélni , mivel nem kedvelték egymást és most végre letiplizett ( még ha nem is önszántából ) .
Polipról is pont annyit és olyan stílusban mondott, amennyit szükséges .
Ennyi ! Nem védeni szeretném Maximust, félreértés ne essék, legszívesebben őt is kívül tudnám már !

GioTrap 2023.09.16. 10:42:44

@Shyr Kahn: Amúgy az valami előírás, hogy mindenkinek ki kell tölteni a szerződését?

DelPiero2 2023.09.16. 11:09:01

Az egy érdekes kérdés, hogy Paul még csak doppingügybe keveredett (nincs még 100%-ban bizonyítva) és már letiltják a fizetését. Ha pl. 4 hónap múlva kiderül hogy ártatlan (mint ez történt már Olaszban más játékosnál /Atalanta azt hiszem/ akkor perelhet kártérítésért?

DelPiero2 2023.09.16. 11:10:14

Az is érdekes, hogy ha ennyi jó tizenegyesrúgónk van, miért kell Vlaho-nak lőnie mindet. Hogy önbizalma legyen? Vagy felértékelődjön a sok gól miatt, és többért tudjuk eladni?

delpi0823 2023.09.16. 11:31:31

@DelPiero2: Hat azok kozul akiket felsorolt,hat nem csodalom hogy Vlahovic az elsoszamu.Milik eleve mar tavaly is hagyott ki.Vlahovic meg a mostanin kivul,en nem is emlekszem hogy hagyott volna ki tizit.Szimplan azert o az elso valasztas mert nincs jobb.

Andras74 2023.09.16. 12:09:04

@delpi0823: szám szerint a kapusok hagyják ki legkevesebb alkalommal. Megpróbálhatnánk a Lengyelt v Perint, amelyik éppen pályán van.

alexGicamo 2023.09.16. 12:48:43

@Andras74: Ritkán fordul elő, hogy kapus rúgjon tizit, de miért ne ! :-)

alexGicamo 2023.09.16. 12:50:35

@DelPiero2: Nem tudtam , hogy felfüggesztették a fizuját . Azt hittem , hogy csak nem játszhat a vizsgálat ideje alatt, ill. amíg döntés nem születik az ügyében .

SuperTrezi 2023.09.16. 14:28:34

@alexGicamo: Meg kellene találni a saját kis Rogerio Ceninket.

SuperTrezi 2023.09.16. 14:31:13

@alexGicamo: A munkavégzéstől egyelőre hatóságilag el van tiltva, szóval szerintem teljesen jogos, hogy a fizuja is fel van függesztve.

Andras74 2023.09.16. 14:33:10

@alexGicamo: viszont nem emlékszem olyanra, hogy kapus kihagyta volna.

west30 2023.09.16. 14:49:28

@DelPiero2: Vannak erre szabalyok amik kivetelesen a csapatokat vedik ilyen helyzetben.

alexGicamo 2023.09.16. 14:49:54

@SuperTrezi: Logikus, csak én erre mégsem gondoltam ... :-b

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása