Allegri: "Mindig egyensúlyra van szükségünk"

allegri_massimiliano_atalanta_ellen.jpgAz Udinese otthonában aratott 3:0-ás győzelmet követően, a Juventus Torinóban fogadhatja a Bologna együttesét vasárnap este.

"Ez az első hazai mérkőzésünk, így a szurkolók nagy segítséget fognak nyújtani nekünk, s ez fontos. Alig várjuk, hogy itthon játszhassunk, telt ház előtt. Magunkkal kell vinnünk a szurkolókat azzal, hogy jól játszunk." - mondta a mérkőzésről a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mai sajtótájékoztató alkalmával.

"Moise Kean soha sem került ki a keretből. Egyszer elkésett, de ez előfordul. Egy zúzódás után visszaesett, de holnap bevethető lesz. Az átigazolási piac? Úgy gondolom, hogy maradunk úgy, ahogyan vagyunk, s én nagyon elégedett vagyok. Pogba jobban van. Jó hetet zárt, s nagyon jól reagált szerdán, egy nagyon intenzív edzés után. Holnap elérhető lesz, s lehetőséget kaphat. Szczęsny nem lesz ott velünk holnap, miután zúzódása volt. Perin fog játszani. Két kérdés maradt bennem a kezdő tizenegy többi tagjával kapcsolatosan, egy középen, egy pedig a szélen.

Folytatnunk kell a munkát. A csapat átlagéletkora csökkent, s fel kell ülnünk arra a hullámra, amit a fiatalok lelkesedése hoz. De megismétlem, egyensúlyra van szükségünk, hogy higgadtak maradjunk, s mindenek előtt dolgoznunk kell. Más csapatunk van idén, sokat kell majd futnunk. Minden szezonban, mikor elkezdjük, útmutatást adok a keretnek és a stábnak arról, hogy hogyan dolgozzanak, a rendelkezésre álló keret jellemzőinek megfelelően. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a lehető legtöbb meccset megnyerjük, folytassuk a munkát és fejlődjünk csapatként, valamint egyénileg is.

A Bologna erős csapat, ezt bebizonyították az előző szezonban. Holnap egy nehéz ellenféllel nézünk szembe, amely jó teljesítmény nyújtott és sok helyzetet dolgozott ki az AC Milan ellen. A megfelelő hozzáállásra lesz szükségünk. Erősítettek az átigazolási piacon, különösképpen a támadósor minőségének növelésével. Ébernek kell lennünk, de mindenekelőtt meg kell őriznünk a megfelelő egyensúlyt. Nem szabad túlzottan izgulnunk a jó pillanatokban, s nem szabad elcsüggednünk a nehezebb pillanatokban. Ahogyan mondtam, mindig egyensúlyra van szükségünk. Fontos, hogy meg legyünk győződve a munkánkkal és az eszközeinkkel kapcsolatosan.

Ajánlatok Szaúd-Arábiából? Négy évre szóló szerződést írtam alá a Juventusnál, s nem távozhatok most. Amikor elhagyom a Juvét, olyan csapatot akarok magam mögött hagyni, amely előtt fényes jövő áll, s amely még éveken keresztül harcolni fog a sikerekért."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3118201529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2023.08.26. 20:26:28

Macska rúgja meg ezt a Barcelonát! Vajon elbírunk velük holnap?
Ja bocs, félreolvastam!

Rocky80 2023.08.26. 21:13:41

@SuperTrezi: elbírtunk a Reallal is nemrég!

Juvino 2023.08.27. 21:02:09

Nem fog tavozni addig, amig egy utokepes csapatot nem hagy hatra? Akkor kenytelenek leszunk hosszabbitani vele, mondjuk egy 10-15 evre...elso korben!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása