Mauro: „Lukaku megbízható csatár, de nem szerződtetném”

mauro_massimo_palya_mellett.jpgMassimo Mauro, a Juventusszal 1985/86-os szezonban bajnokságot nyert egykori játékos kritikusan fogalmazott Romelu Lukaku esetleges érkezése kapcsán a La Gazzetta dello Sport munkatársának adott interjúban.

„Idős vagyok, de én nem szerződtetnék olyan játékosokat, mint Romelu Lukaku, aki nyilvánosan is megfogalmazta, hogy soha nem venné fel a biaconero mezt. Ugyanakkor nem lepne meg az átigazolás, mivel a Juventus történelmét jellemzik furcsa megmozdulások, gondolok Fabio Capellóra, Maurizio Sarrira vagy akár Gonzalo Higuaínra. Rendkívüli riválisnak tűntek, aztán végül sikeresek voltak a bianconero klubnál is. Nem beszélve arról, hogy mostanában a játékosok azt mondanak és tesznek, amit csak akarnak. Csókolják a címert, aztán a következő pillanatban már váltanak. A legtöbb edző úgy tesz, mintha nem is hallaná s nem is látná ezeket a megnyilvánulásokat.

Én viszont meggyőződésesen abban hiszek, hogy egy csapat és összetartó keret létrehozásához kell az összetartozás és az adott identitás érzése.

Ahogy én látom, a bianconero szurkolók nem örülnének Romelu Lukaku érkezésének, sőt, határozottan ellenzik a szerződtetését. Úgy tűnik, hogy Romelu Lukaku inkább Massimiliano Allegri embere, mintsem Cristiano Giuntoli féle játékos. Tapasztalt és megbízható csatárról beszélünk, ha egészséges és szerencsés marad, akkor évi 35 gólt hozhat. Ellenkező esetben azonban egyszerű helyzeteket is elronthat, és akkor bűnbak lehet, ahogyan az történt a BL-döntőben.

Nem biztos, hogy az Inter gyengülni fog a távozásával, hiszen érkezik egy másik csatár. Lehet, hogy gyengébbek lesznek, de az is lehet, hogy jobb csapattá válnak. Gondoljunk csak a tavaly scudettót nyerő Napolira.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5118168477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisztianson 2023.07.17. 06:42:05

Ahogy olvasom nem csak Mi nem örülnénk Lukakunak, de egyes PSG ultrák sem Vlahovic-nak. "Ha Párizsba jössz, levágjuk három ujjad" molinót függesztettek ki. (Egy szerb meccs után Vlaho olyan pólóban pózolt, amin Koszovó Szerbia részeként volt ábrázolva. Elvileg ez triggerelte őket)

Attilio79 2023.07.17. 08:44:21

Amennyiben szeretett klubunk értékesíteni akarja őt, akkor vége lesz a dalnak egy idő után, a kérdes, hogy ő (hova) akar menni, persze az se mindegy, hogy mekkora összegért vált klubot, mert úgy néz ki kevesek akarják letenni érte a megfelelő összeget.

JeetTrader 2023.07.17. 09:06:14

A Lukaku sztori mellé azt is pletykálják h Cudarado az Interbe tart!! Pedig öt sem nagyon csipik ott...

Érdekes egy mercato lesz ez. Én már úgy készülök h Vlaho off, és lehet a klub érdeke is amennyiben anyagilag rendbe kell szedni magunkat. Ha perkal PSG akkor menjen, főleg ha osszerugta ő is a port Allegrivel.
Állítólag jövő héten erről is döntés születhet és azért 90 Milla nem kevés...

Gaben Smith 2023.07.17. 10:01:58

Nem szeretnek senkit sem megbántani ,de okádék az a felfogás ami ezt a csapatot továbbra is jellemzi.
Nyilvan a piaci kornyezet szamunkra negativ valtozasa is kozrejatszik , de konyorgom ez mind a sajat illetve az olasz felfogas hozomanya. 20 eve meg egy szinten voltunk a legnagyobakkal egy hajszallal regebben pedig talan mi voltunk azok akiket mindenki csodalt.
Ma eljutott a klub oda ,hogy a sokadik de talan a legnagyobb moralis pofont/tőrdofest is kiossza es idehozza Lukakut. Szamomra nem sok undoritobb jatekos letezik a futballba mint Ő.
Nem fogom felsorolni mindenki tudja miert.
Julius kozepe van megy a felleszules bo egy hnap indul a szezon es jelenleg azt se tudjuk ki jon es megy.
A ballanszt meg mindig a fedélzeten.
Jelenleg van egy ertelmezheto kh Bremmer egy sokat hibazo Danilo egy zsakbamacska Gatti meg egy Rugani…
A szelen egy sokaig serult de amugyis fogalmatlan DS egy kirugasra varo de aztan megis megtartott Sandor es csokolom. A 3-5-2-hoz keves a negyvedoshoz szinten. Szamban es minosegben is.
Elorebb mar nem is tekintek mert az is homaly.
Ha tavaly sem tudott mit kezdeni a kerettel Allegri iden aztan vegkepp nem fog mit.
Jelenleg ez a csapat nem kepes az elso 4-ben vegezni de talan meg europa liga helyen sem.
Urom az oromben ,hogy a tobbi olasz csapat is labonlovogeti magat. Talan a Milan az aki probal megfeleloen erositeni.
Elment a ligabol SMS,Tonali,Brozovic,Onana,Skriniar,Kim min jae meg biztos masok is a napolyi edzovaltas is abszurd.
Cuadradot leigazolja az inter.
Hat ez egy latlelet keremszepen ismet a beka segge alatt a serie a .
Agnelli bolond lett a vegere ,de tokeletesen igaza volt a szuperligaval kapcsolatban.
Az az europai foci amit ismertunk haldoklik.
Persze ez nekem legalabbis mar nem okoz meglepetest es idegesseget se nincs elvarasom, tokeletesen megertettem ,hogy ennel a csapatnal iden se ujjaepites lesz csak megyunk egy ujabb szintet lefele. Elfogadtam nem is lesz jobb amig a felfogas nem valtozik.

2023.07.17. 10:24:21

@Gaben Smith: +1 meg még egy hozzá, pl Kerkez is inkább egy Bournemouthba fog igazolni, mint a Lazioba ami bl szereplést jelentene neki

Leram7 2023.07.17. 11:54:46

@Krisztianson: Azok a koszovói vadbarmok egyszerre C típusúak és muszlimok is, szóval ők ezt lehet beváltják :) De lehet Vlaho úgy van vele, hogy a lábai elegendőek.

@JeetTrader: Cuadrado sinter hír engem nagyon rosszul érintett.
Thuram, Frattesi, Bisseck, Cuadrado elég okosan igazolnak eddig. Kb még egy kapus kell nekik és megvannak.

Nálunk pedig még nem történt semmi. Weah, aki új ember...

Lukaku botrány lenne, ha idejönne. 30+ drága, sokat keres, sinteres. Bárki más, csak ne ő.

steven.h 2023.07.17. 12:44:42

@Leram7: Hát, Marrotta, megérte őt elüldözni....

Remélhetőleg Giuntoli rendet tesz, bár ehhez biztos hogy nem elég neki 1 év, tekintve hogy 5 év ámokfutását kell most helyrerakni, és egyelőre ahogy ezt elkezdte, az elég bíztató.

JeetTrader 2023.07.17. 13:37:26

@steven.h: én azt mondom várjuk ki a végét mindennek. Weahn kívül nincs más hivatalos bejelentés!

Látszik h üres a kassza különben már léptünk vna. Kényszer pályán üres kasszaval mikozben állítólag még Pogba sem tuti h marad nem lehet csak úgy igazolgatni. Persze lehetne mondani h az Internel sincs pénz de asszem ott azért már voltak ám eladások és már Onana is out...mi meg el nem adtunk senkit még. :/

steven.h 2023.07.17. 14:03:30

@JeetTrader: ezektől a ballasztoktól, akik a világ összes pénzét keresik nálunk (legalábbis az olasz liga átlaghoz képest) nagyon nehéz lesz megszabadulni, főleg úgy hogy állandóan sérültek, nem játszanak, vagy botrányosan rosszak.

De az már üdvözölendő, hogy legalább a keretből ki lettek rakva és aktívan próbálnak megoldást találni rá.

JeetTrader 2023.07.17. 14:03:46

@JeetTrader: óóó már épp az sem biztos h Valho elmegy. Ugyanis PSG rá akár repülni Kanere. Ha ez igaz Vlaho marad és a Lukaku deal is off.

Amúgy én most lekakkantom mi lesz főleg ha Yildiz, Houjsen és Rovella villantanak egy nagyot! Nagyon szorítok H így legyen. Van itt azért fiatalítás !!

delpi0823 2023.07.17. 14:15:09

@JeetTrader: Hat az remek hir lenne.Inkabb maradjon Dusan minthogy sem jojjon Lukaku 40millioert plusz 10millios fizuert.Lukaku nagyon besz.....opna mert az internek mar tuti nem kell,mehet a szaudi ligaba........De en olyat is olvastam hogy Vlahovicot csak akkor igazolna le a Psg ha Mbappe vagy Neymar tavozik.De az a tervuk hogy Mbappeert majd valaki kifizet 200milliot az kutba esni latszik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása