Cassano: „A Juve rossz futballt játszik, Allegrinek mennie kell”

cassano_antonio_vierivel_oregfiuk_meccsen.jpgA Juventus aktuális eredménysora történelmi mélypont a klub utolsó évtizedében, s a minap a Bobo TV több egykori futballistája nem volt rest, és sortűz alá vette ezért a mestert, ám nem csupán az eredményekért, hanem a csapat által tanúsított hozzáállás miatt is.

„Massimiliano Allegrinek köszönhetően olyan, mintha Simone Inzaghi egy Johan Cruijff szintű edző lenne. Az élete célkitűzése, hogy meggátolja a másik csapat győzelmét. S tudjátok, miért lett a meccs vége 1-0? Azért, mert az Inter a második félidőben leállt, és mélyen visszahúzódott, ahogyan a Juventus tette az aranykorszakában, és lényegében a második félidő szégyenteljesre sikerült. Remélem, hogy bárki közvetítette a meccset határon túlra, lekapcsolta a közvetítést, hogy megkíméljen minket a szégyentől.

Egy olyan csapatnak, mint az Inter, ezt a Juventust 4-0-ra kellene verje, mintha egy halott ember ellen játszott volna a hazai csapat. Szerintem Gianni Agnelli forgott a sírjában a Juventus teljesítményét látva. Őszinte leszek, nem gondoltam, hogy várhat a Juventusra rosszabb, mint a tavalyi év, de itt tartunk.” - mondta a Sky Sport Italia számára gyakran szakértősködő Daniele Adani futballista.

A Romát és Real Madridot megjárt Antonio Cassano sem kímélte a Juventus mesterét.

„A Juventus abban a reményben védekezett, hogy sikerül hosszabbításig jutni, és esetleg büntetőpárbajig. Elfogadom az ilyesmit egy Cremonesétől, de nem egy Juventustól. Rossz futballt játszanak, Allegrinek és a stábjának távoznia kell.

Úgy érzem, hogy ezek a tisztelettelen megjegyzések a Napoli és az Inter irányába arra utalnak, hogy Massimiliano Allegri érzi, távoznia kell a szezon végén. Szégyenteljes a Juventus számára, amit mutat, és nem képviselheti a Juventust.

A futballt illető ötletei nem változtak az elmúlt harminc évben. A kétéves szünetben pecázgatott, míg mások az időt kihasználják arra, hogy képezzék magukat. Olyan edzőkre gondolok, mint Thomas Tuchel, Marcelo Bielsa, Roberto De Zerbi, akik egyértelműen imádják a futballt, s egész nap tanulmányozzák azt. Massimiliano Allegri ezt soha nem tette, mert egyszerűen nem érdekli.”

A műsor házigazdája, a rengeteg klubot megjárt Christian Vieri sem tudott túl sok szépet mondani Massimiliano Allegri futballfilozófiájáról.

„Teljes őszinteséggel mondhatom, hogy szomorú ezen körülmények között látni a Juventus játékosait. Bármit tesznek, az véletlenszerű vagy ballépés az ellenfél részéről, kénytelenek az ellenfél hibáira támaszkodni. Egyszerűen nincsenek ötletek. Federico Chiesa vagy Dušan Vlahović helyében szezon végén kérelmezném a távozást.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4918114052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2023.04.30. 14:02:08

Soha nem volt igaza. Most az van, de inkább pofa be, Juventust szájára ne vegye.

alexGicamo 2023.04.30. 14:23:43

Szépen leszólták Maxit , nem köntörfalaztak ! Mondjuk ők nem is arról híresek, hogy finomkodnának ...
Egybként egyetértek velük .

Gaben Smith 2023.04.30. 15:00:27

Mindenki aki melyen magaba nez az pontosan ezt lathatja. Most teljesen igaza van a sracnak. Remeljuk a legjobbakat nyaron!

nortu30 2023.04.30. 15:20:20

Lehet utálni a srácot, de az vitathatatlan, hogy igaza van.

Wizzurah 2023.04.30. 15:22:45

Csoda, hogy vannak, akik kimerik mondani a tutit és még olaszok is. Sajnos maximálisan igazuk van.

venember83 2023.04.30. 16:04:37

TuttoSport: Létezik egy megállapodás John Elkann és Massimiliano Allegri között, ennek értelmében a mester irányíthatja a Juventust jövőre is, amennyiben sikerül BL-be kvalifikálnia magát a csapatnak.

Mark Szabo 2023.04.30. 16:52:41

Nincs igaza! Nem játszunk semmiféle futballt!

orwelll1 2023.04.30. 16:57:17

@venember83: hát ha ez az ára, hogy távozzon, akkor remélem nem lesz meg az első négy, mert véleményem szerint még egy év ezzel az “emberrel”, akkor a Juve az alsó szekcióban fogja találni magát a seria A-ban.

babo0410 2023.04.30. 17:06:28

@venember83: Ez vicc lenne. A csapat teljesen szét van esve. 2 éve van itt Allegri, egyre kilátástalanabb a helyzet. Ha nem távozik nyáron, jövőre a BL hely se lesz meg. Ezek a játékosok látványosan ki akarják tetetni Allegrit. Ha marad, akkor a Juvéban nagyon nagy bajok vannak. Nagyobbak, mint bárki hitte.

2023.04.30. 17:09:52

@venember83: hallegrit minden áron el kell távolítani! Sztem nincs ember, aki ezt a szenvedést akarja tovább nézni. Kivéve azt az 1-2 allgeri fanatikust... :)

Leram7 2023.04.30. 17:24:56

Kívülről mindig könnyű okosnak lenni, de kérdem én Cassano, aki egy akkora tehetség volt miért végezte így? Mindig is egy balhés bohóc volt. Bár nem tudom, hogy Inzaghi felé miket nyilatkozik, de most szerintem az inter kerete alapján, Inzgahi a főbohóc a bajnokságban.

Cassano egész élete során kevesebb trófeát nyert, mint Allegri első időszaka alatt.

Tény, hogy Allegri nem meccselt jól, nem cserélte le Mirettit, nem talált ki jó taktikát, nem nyúlt jól bele a meccsbe, de azért nézzük már meg a jelenlegi intert és milant a bajnokságban.
Ráadásul tőlünk még 2 pontot el is loptak a salernitana ellen.

Ha az inter meccsen pedig Bremer háta mögött lévő kezét súrolt labda a 93. percben, aminél még az irány sem változott meg 11-es, az egy másik eset. Meg persze Lukaku pirosa...

Allegrinek be kell vinni a csapatot a 2. helyre a bajnokságban és jó lenne az EL-t megnyerni. Ha ez teljesül, ez egy jó szezon.

orwelll1 2023.04.30. 17:47:12

@Leram7: itt azért rengeteg a “HA”, de akkor azt is mondhatnánk, ha nem Allegri az edző, hanem mondjuk Nagelsmann, akkor bajnokok vagyunk, vagy még bent vagyunk a BL-ben, mondjuk ezt is csak “ha”-val lehet mondani. A “ha” az tudjuk hogy bármi lehetne. Azért azt is nézzük már meg, hogy rohadt gyenge most a seria A, a BL is baromi szerencsés sorsolás miatt hozott az olaszoknak négy közé jutást, ba meg majd a döntőbe való továbjutást, hisz ott is nevetséges csapatokkal kerültek össze, egy komoly bajnok sem akadt az útjukba, talán még a tottenham-et lehet megemlíteni a Milán ellen. Tehát ha nem lenne ennyire gyenge az olasz bajnokság, és nagyoknak nem lenne ennyire nagyon ingadozó a teljesítménye, még az első ötbe se lennénk, nem hogy a második helyen. Ja, persze itt is ott a “ha”.

RunnerLaca 2023.04.30. 18:13:05

Nagyon örültem volna, ha Max meg tudja ismételni a korábbi sikereit, de sajnos már látszik, hogy ez a kapcsolat elfáradt. Komoly veszélye van (pl. a mai Di Maria eset is ezt mutatja), hogy még az értékesebb játékosaink is elhagyják a süllyedő hajót. Az idei év egyetlen (de nem elhanyagolható) pozitívumának látom, hogy elkezdődött a Next Gen beépítése, és Perin is megmutathatta, miért lenne egy másik edzőnél elsőszámú kapus. Remélem, hogy a vezetőség levonja majd a megfelelő konzekvenciákat, mert inkább fizessünk ki 20 millát Maxnak, és csá, minthogy elveszítsünk játékosokat, szponzorokat stb. aminek a hosszú távú költsége sokkal nagyobbra fog rúgni, mintha bevállalnánk az egyszeri szakítás költségeit, és az újraépítés elkezdődhet - szerintem.

Gaben Smith 2023.04.30. 18:37:05

@venember83: eleg alacsonyan van a lec “ha beviszi a bl-be “ szint elegseges a tovabbiakhoz.
Pirlo es Sarri is ment sokkal kevesebbert.
Szerintem az elso negy ebben a mezonyben alpvetes nem pedig siker hogy a tovabbiakrol nem is beszeljunk.

venember83 2023.04.30. 18:53:33

@Gaben Smith: gondolom, hogy ez inkább a legalsó minimum, figyelembe véve múltbeli érdemeit és az idei hercehurcákat. De amúgy nem tudom, mit írjak. Anno sokkal kevesebb után bocsátották el az első mandátuma végén, de most nincs Nedved, aki kampányolna ellene, és a szavának súlya is lenne, de az is egyértelmű, hogy nem tapasztalható fejlődés/előrelépés a szezon és a mester 2. évének a végére, így meg nagyon veszélyes egy újabb évadba beleugrani.

Andras74 2023.04.30. 19:17:42

@Gaben Smith: alapvetés az első négy? Akkor a sintér keretének mi?

Gaben Smith 2023.04.30. 19:34:59

@Andras74: ne haragudj de az inter negyeddontos a bl-ben dontos az olasz kupaban ,elsok nem lehetnek igy nekik mindegy hogy ketto,harom vagy negy. Egyebkent gyenge a bajnoksagbeli szereplesuk ezert is vagyunk meg elottuk.
Sovany vigasz ez hiszen ez nekunk mert a sajat teljesitmenyunkrol kell beszelni es az finoman szolva is tragikus. Nekunk akiknek a bajnoksag prioritást kellene hogy jelentsen. Szoval az hogy az inter mit csinal nem relevans rajtunk max annyiban segit h van eselyunk a negybe lenni.

insieme 2023.04.30. 19:56:56

Napolin kívül mindenki nekünk
"Játszik " hozzák/hullatják/
a pontokat,
Mentális gödörben a csapat
Számoljuk ki hol lennénk, ha hozzuk azon meccseket,,lásd pl az utóbbi 3 at.
Egy motiváló edző szétrúgta volna a hátsójukat.
DE:::hol van itt az önbecsülés,,
a SPIRITO??!!

Gaben Smith 2023.04.30. 21:04:32

@Andras74: es akkor most elemezzunk ki minden csapatot? Ez milyen blog? Egyszeruen nem ertem ez hogy tartozik ide

alexGicamo 2023.05.01. 09:39:45

@insieme: Ezek sajnos, rég ismeretlen fogalmak a csapatunknál ! Maxinak mindenképp mennie kell szezon végén , akármilyen eredménnyel is végzünk ! Nem érdekel, mennyibe fáj ez a klubnak ! Lépni kell ! Amióta visszajött, nem megy neki , a kifogásaival meg már tele a padlás !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása