Pár nappal ezelőtt, április 25-én volt Andrea Fortunato halálának az évfordulója, s a klub minden évben megemlékezik a rendkívül fiatalon elveszített futballistáról. Az alábbiakban a játékos pár gondolata olvasható, illetve egy rá emlékező ikon búcsúja.

„Szembejön egy újságíró, és azt kérdezi tőlem, hogy szeretnék-e a Juventusnál futballozni. Mit kellene mondanom erre, hogy undorító már a gondolat is? Képzeljék el, gyerekként megőrűltem a bianconero színekért, s bár profi futballista lettem, bizonyos érzések megmaradnak az ember szívében.

Az ember elveszettnek érzi magát, s ugyanakkor kíváncsi is, elég furcsa állapot ez. Mindent meg akar tudni a betegségről, a tünetekről elmélkedik, az okokról és a lehetséges következményekről. Az ember tudja, hogy az orvosok nem fognak neki mindent elmondani, megpróbálja kitalálni, mik is az elhangzó hazugságok, de aztán megpróbálja elhinni, amit mondanak neki, s meggyőzi magát, hogy jobb ez így, ellenkező esetben megbolondulna. Amikor egy orvos elmagyarázza, hogy mik a leukémia tünetei, az ember mintha egyre mélyebbre kerülni, minél többet beszél, annál jobban megérti az ember, hogy minden stimmel, s valóban ez a helyzet. Ez a pillanat tússzá teszi az embert, de nem szabad hagyni, hogy meg is ölje.

Minden megváltozik. Új értékrendet határoz meg magának az ember, fontosságot tulajdonít a valóban értékes dolgoknak. Egyszerre már nem érdeklik a semmiségek. S az ember rájön, hogy a barátság a legfontosabb. Nekem például lett még egy testvérem. Őt Fabrizio Ravanellinek hívják. Hihetetlen volt, életének egy részét felkínálta nekem, nem csak a családját és a perugiai otthonát. Ezek szavakkal kifejezhetetlen dolgok. Ezért mondom azt, hogy a betegség hónapjainak legjobb napját akkor éltem meg, amikor öt gólt szerzett a CSZKA Szofija ellen az UEFA Kupában: akkor este megértettem, mi az igazi boldogság. S csodálatos volt látni, hogy Fabrizio bemutatkozik a válogatottban Salernóban, az én városomban.

Élénken emlékszem arra, hogy elhagyom a perugiai kórházat a második műtét után. Az egész valóságtól elrugaszkodott dolognak tűnt. Mindent másképp láttam, a legkevésbé jelentős dolgot is kivételesnek ítéltem meg. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű séta mennyire csodálatos lehet.

A leukémia megtanított, hogy ne legyenek hosszú- vagy középtávú terveim. Nem félelem miatt, hanem egyszerű realizmusból. Az első alkalommal, amikor vissza akartam térni Torinóba, reggel belázasodtam. Szerencsére nem volt semmi súlyos, de én elég csalódott lettem. Napról napra élni nem vereség, hanem inkább egy mód arra, hogy valóban értékeljük az élet minden egyes pillanatát, minden egyes árnyalatát.”

Andrea Fortunato 1993-ban igazolt a Juventushoz, s az évad első részében bizonyította a benne rejlő tehetséget, gyors és fáradhatatlan játékos volt, aki ballábas balhátvédként nagyszerű beadásokkal szolgálta ki csapattársait, Arrigo Sacchi pedig a válogatottba is behívta, és a fiatal játékos Paolo Maldinit váltotta Franco Baresi mellett az észtek elleni EB-selejtezőn. Sajnos a szezon második részére magyarázhatatlan módon visszaesett a játékos teljesítménye, s csak 1994 májusában derült fény arra, hogy a fiatal játékos vérrákban, leukémiában szenved. Két csontvelőátültetésen is átesett, s a következő szezonban Marcello Lippi a Juventus keretébe nevezte a játékost, és a Sampdoria elleni 1995. február 26-i meccs keretébe is bekerült. Később azonban egy megfázásból és ezt követő tüdőgyulladásból már nem tudott felépülni, és 1995. április 25-én meghalt.

„Reméljük, hogy a menyországnak is van focicsapata, és fent boldogan kergetheted a labdát. Tisztelet neked, testvérem, Andrea Fortunato” - Gianluca Vialli