A Juventus csapata a mai napon a csütörtöki lisszaboni meccsre készült az edzőkomplexumban, közben viszont döntés született a részleges stadionlezárás eltörléséről, s a CONI illetékes bizottsága meghallgatta a Juventus képviselőinek az indoklását a 15 pontos büntetés eltörlése ügyében is, ám erről legkorábban holnap születhet döntés.
„Várjuk a döntést, tudtuk, hogy a mai nap fontos lesz az ítélet tekintetében, de legfőképpen a holnapi meccsre való felkészülés kapcsán, s reméljük, hogy sikerül bejutni az EL-elődöntőbe.” - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italia tudósítása szerint.
„Amint megvan az ítélet, ezt félretesszük, s csak a meccsre koncentrálunk. Fontos célkitűzés számunkra az EL, és nem egyszerű, mert a Sporting kiejtette az Arsenalt, és már bizonyította, hogy milyen jó csapat.
Wojciech Szczęsny jól érzi magát, ahogyan Adrien Rabiot is, aki teljes edzésmunkát végzett. A kapuba visszatér Wojciech Szczęsny, s Alex Sandro is a kezdőben fog szerepelni. Holnap döntenem kell a támadósorról, s van egy kételyem a középpálya ügyében. Az egyik kérdőjelet Federico Chiesa testesíti meg, holnap döntök majd erről.
Nem a felállás kérdéses, mindenkinek késznek kell lennie arra, hogy keményen dolgozzon, és besegítsen a csapatnak, s nem hagyhatjuk a Sportingot, hogy hosszú labdákkal játsszon. Le kell támadnunk őket az első perctől, hogy megállítsuk ezeket a próbálkozásokat.”
A Sporting mestere, Ruben Amorim szerint a Juventus még inkább vissza fog húzódni, és ellentámadásokra fog építeni a torinói egygólos előny tudatában.
„Nem, szerint technikailag jobban kell futballozzunk, jobban kell járatnunk a labdát, s tudatosítanunk kell, hogy hosszú lesz a meccs, a Sporting pedig jól szervezett csapat tehetséges futballistákkal.
Úgy kell kezelnünk a meccset, mintha egyetlen meccsről lenne szó. Nem gondolhatunk a torinói első meccsre. A Sporting kiejtette az Arsenalt, és nehéz dolgunk lesz, de ezen a ponton természetes, hogy ilyen szintű csapatokkal találkozunk. Elképzelhetetlen, hogy 90 percig védjük az egygólos előnyt. Meg kell próbálnunk gólt szerezni, de lesznek olyan szakaszok, amikor csapatként kell majd védekeznünk. Türelmesnek kell lennünk, különösen amikor a hazai csapat fog támadni a saját szurkolótábora előtt.
Az Európa Ligában vagyunk, ez fontos kiírás. A megnyerésével egyenes ágon jutnánk a BL-csoportba, és mindenekelőtt nagy elégedettséggel töltené el a csapatot a napról napra végzett munkáért.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2023.04.19. 21:18:13
venember83 2023.04.19. 21:35:54
delpi0823 2023.04.19. 21:57:40
nortu30 2023.04.19. 22:37:42
JuveMI 2023.04.19. 23:35:54
delpi0823 2023.04.20. 00:10:52
Rocky80 2023.04.20. 00:30:22
Nekem bőven elég lesz, ha mi most, a szezon legfontosabb szakaszában leszünk a legjobb formában. :D
Amúgy meg ne mondjátok nekem, hogy a Milan meg az Inter Európa legjobb 4 csapatának egyike pl. Kb. ennyit számít a formaidőzítés, a sérültek, meg a szerencse pl., mondjuk nekem erősen gyanús ez a BL sorsolás is, na mindegy...
Vagy most ez azt jelenti, hogy az olasz bajnokság feljövőben van és Európa legjobbjai közé kerültünk? Na ugye...
@venember83: kérlek!... :D
A Juvéhoz méltó játékot várok holnap és továbbjutást!
west30 2023.04.20. 01:57:30
venember83 2023.04.20. 05:35:40
Mindennek ellenére reménykedjünk ma este egy jó meccsben, hátha megrázza magát ismét Di María, és sikerül továbblépni! Hajrá Juve! De ne beszéljünk formáról egy olyan csapatnál, amelyik vért pisilve szenved ki 1-0-okat, hogy aztán ezt qrva nagy sikerként mutassa be a sajtó, utána meg jön egy Monza, Sass, Lazio, s kiderül, mennyire törékeny is ez a futballkoncepció.
Uui. Kérlek, ne vedd magadra, nem ellened szólok, és tényleg szurkolok a csapatnak, miközben kicsit irigylem is a töretlen elszántságod.
Andras74 2023.04.20. 06:36:27
Mi azért megpróbáljuk..... DDD
Rikster 2023.04.20. 07:56:48
Nagyon sok jóra nem számítok ma este. Azért Allegri jövője szempontjából komoly vízválasztó lesz a következő három meccs.
venember83 2023.04.20. 08:58:43
delpi0823 2023.04.20. 09:24:36
2023.04.20. 09:58:19
Ez nem csak véletlen és szerencse, de az is van benne természetesen
FAF 2023.04.20. 10:00:21
FAF 2023.04.20. 10:05:29
Ilyesmi csak akkor fog megtörténni ha valaki egyénileg elkezd villantani valamit. Lehet az elejét megnyomják a srácok de ha nem sikerül gólt szerezni az idő teltével egyre inkább megyünk majd vissza az eredmény tartásába hogy a végén kapjunk egy gólt...
babo0410 2023.04.20. 11:37:56
babo0410 2023.04.20. 11:40:44
Thuglife! 2023.04.20. 11:47:38
Ha kikaptunk ma és kiesünk ez lesz számomra az idény utolsó meccse.
A BL döntőket már 2 éve nem nézem.
Itt van a playoff az nba-ben,nhl-ben.
Valahogy már nem is szórakoztat a foci csak megszokásból nézem vagy mert fogadtam.
A Juve meccsei helyett pedig még az is szórakoztatóbb ha a falat nézem 90 percig.ahogy öregszem sajnálom rá az elpazarolt időt.szerethető játékos csak 1 van.a többi átutazó.+a világ legcsúnyább embere ül a kispadunkon aki valaha jó edző volt.úgy látom Gaben Smith is elég erős és betartja amit ígért.
Ma este ezért azt mondom győzzön az a csapat amelyik többet tesz a továbbjutásért.