Di María: „Az EL-győzelem a célunk”

di_maria_angel_el_meccs_utan_sky_sport.jpgA Juventus a torinói 1-0 tudatában várja a jövő heti visszavágót, a mérkőzés után pedig a gólszerző, Ángel Di María nyilatkozott a Sky Sport Italia számára.

„Egy kis izomfájdalom jelentkezett, szerintem természetes fáradtság ennyi meccs után, de szerintem ma a legfontosabb a kemény munka volt, illetve természetesen a győzelem.

Örülök, hogy góllal segíthettem a csapatot, és remélem, hogy így tudom folytatni a szezont. A legjobbat próbáljuk kihozni magunkból, hogy megnyerjük az Európa-ligát, ez az egyik célkitűzésünk az Olasz Kupa megnyerése mellett, mindkét sorozatra koncentrálunk.”

A játékost a maradásról is kérdezték, miután igencsak hasznos tagja lett a csapatnak az elmúlt hónapokban, a lapok pedig már jó ideje cikkeznek a honvágyáról.

„Folyik a párbeszéd a klubbal, nem tudom, mi várható. Nagyon jól érzem magam itt, egyértelműen élvezem a szurkolók elismerését, és az is tény, hogy az elején voltak egyes nehézségeim ebben a tekintetben.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3918068372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2023.03.10. 09:08:29

Úgy érzem a MU-nak ehhez lesz 1-2 szava.még 4-1 nél is az utolsó percben mentek a gólért.Presztízskérdést csinál belőle ten haag.Majd ott megnézem kifizetődő lesz e ez a visszaállok,taktika.lehet olyan szerencsénk hogy csak a döntőben találkozunk velük mert majd megint kapunk valami belga csapatot vagy a feyenoordot a köv körben és megtévesztő lesz a menetelés ilyen szürke munkáscsapatok ellen.szégyen hogy ilyen focival eddig lehet jutni.

Leram7 2023.03.10. 10:39:13

@Thuglife!: 7-0 után az MU-nak mennie is kellett. A jenki pöcsök jól tönkretették azt a csapatot 85M Maguire vételekkel...

Arsenal, MU, vagy mi is megnyerhetjük a sorozatot.

Di Maria végre igazolja miért hoztuk, eddig nem rajongtam érte, de mostanában kezdem megkedvelni.

A samp ellen nyerni kell.

venember83 2023.03.10. 11:11:55

@Leram7: "7-0 után az MU-nak mennie is kellett."

Rég volt a Napoli elleni csúnya vereség, azt mondod? Mar elfelejtették a játékosok? Vagy a BL-ből való csúfos kiesés 5 vereséggel?

Leram7 2023.03.10. 12:33:22

@venember83: Azért az 5-1 az nem 7-0, bár az is tragédia volt. BL-t hagyjuk, az EL jobban áll most nekünk.

venember83 2023.03.10. 13:01:03

@Leram7: akkor ezek szerint számodra (és valószínűleg a profi játékosoknak is) felejthetőbb ez az egész sztori. Számomra nem. Ahogy nem tudom felejteni Szcz (idei és tavalyi) komoly hibáit sem. Mindegy.

Leram7 2023.03.10. 13:35:15

@venember83: BL-ben amúgy sem volt esélyünk, de azért továbbjutást reméltem a csoportból. de a legjobb 8 már nagy feladatnak tűnt. Én nem vagyok csalódott az EL miatt, de azt el lehet mondani, hogy Cuadrado, Vlahovic, Chiesa visszatérése és Kostic, Fagioli, Rabiot, Danilo, Milik átlagosnál jobb játéka azért stabilabbá tette a csapatot.

Jót tett McKennie elengedése és bölcs döntés, hogy Paredes nem játszik. Valamint Miretti sérülése is jót tett a csapatnak, aki szerintem még nem érett eléggé.

5-1 az tényleg gáz, de 1x 30 évente kijöhet a napolinak is a lépés. Reméljük majd jövőre 5. lesznek.

A lengyel már más kérdés, ha nem is kezdene mindig Perin, de sokkal több lehetőséget adnék neki. A tavalyi szezon eleji hibái kritikusak voltak a lengyelnek.

delpi0823 2023.03.10. 13:41:17

@Leram7: Hat Osimhen,a gruz gyerek meg a del koreai se hiszem hogy marad hosszutavon.Szetlesz kapkodva az a csapat valoszinu.Mar azon se lepodnek meg ha mind3 tavozna a nyaron.

venember83 2023.03.10. 13:44:27

@Leram7: "de azért továbbjutást reméltem a csoportból"

Ehhez képest 5 vereség, ez negyedik kalapból érkező csapatnak lehet elfogadható.

"5-1 az tényleg gáz"

Nem gáz, hanem elfogadhatatlan.

Szcz bakijai egyik évben elfogadhatók, de hogy most már évente ismétlődnek.

Na mindegy, szóval nekem teljesen elfogadhatatlan az elmúlt másfél év mindenféle teljesítmény tekintetében (edzők, stáb, vezetőség), s úgy érzem, igenis van mit jóvá tennie ennek a csapatnak/stábnak/klubnak, de ezt ezek szerint csak kevesen érezzük így, főleg ha figyelembe vesszük Pogba teljesen elfogadhatatlan hozzáállását is. Na mindegy, elnézést kérek ezért a sorozatos offolásért.

Thuglife! 2023.03.10. 15:12:04

@Leram7: a milannak sincs esélye a BL-re,de szerintem több pénzt kaszálnak majd mint mi,ha megnyernénk az EL-t.

Gaben Smith 2023.03.10. 15:44:30

@Thuglife!: sevilla,sakhtar,arsenal,roma,united…jelen helyzetben ezek kb megoldhatatlan ellenfelek mert ahogy irtad senkit ne ringasson rozsaszin kodbe hogy most van par gyozelem. Az elso jatszani akaro es tudo csapat lemeszarol.

Gaben Smith 2023.03.10. 15:59:34

@venember83: csecsnyi a maga 7 millios fizetesevel szembe nem aranyos a teljesitmenye egy maignan es egy onana sokkal jobb kapus valoszinuleg fele ennyi berert magas re-sold ertekkel. Amig ad vki penzt a lengyelert el kell adni.

Rikoo 2023.03.10. 15:59:42

@venember83: Elmúlt másfél év? Jóval korábbra visszanyúlhatunk időben.

venember83 2023.03.10. 16:35:45

@Rikoo: igen, egyetértek, de a mestertől mindenképpen csalódás ez a minimális továbblépés, amit a csapat mutat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása