Frattesi lehet a Juventus következő célpontja

frattesi_davide_sassuolo.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus szeretni visszatérni a tradíciókhoz, s vissza akarja építeni azt az olasz magot, amely mindig is markánsan hozzátartozott a klub arculatához. Ennek a szándéknak a nyomán a zebramezesek szeretnék megszerezni a Sassuolo tehetségét, Davide Frattesit, s nyáron vissza tervezik rendelni a jelenlegi szezont kölcsönben töltő Nicolò Rovellát és Nicolussi Cavigliát.

A hírforrás úgy tudja, hogy a Juventus már fel is vette a kapcsolatot a Neroverdi klubbal, valamint az ifjú középpályás ügynökével, Beppe Risóval is. A torinóiak mind a Sassuolóval, mind a játékos képviseletét ellátó ügynökkel kiváló kapcsolatot ápolnak, azonban a konkrét tárgyalások még a felek előtt állnak.

Frattesi iránt korábban az AS Roma is komoly érdeklődést mutatott, azonban nem jutott megállapodásra a Sassuolóval. A tehetségek kinevelésében élen járó klub a közelmúltban vált meg Hamed Traorétól, aki 30 millió euro fejében a Bournemouth együtteséhez igazolt, s Giovanni Carnevali sportigazgató akkor arról beszélt, hogy Frattesi csak ennél is magasabb összegért lesz mozdítható, ezzel megadva az alaphangot a jövőbeli tárgyalásoknak.

A 23 esztendős Frattesi a jelenlegi szezon során mindeddig 22 alkalommal lépett pályára, ezalatt 5 találatot jegyzett, szerződése pedig 2026 júniusáig érvényes a Sassuolónál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9518046148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2023.02.10. 14:43:51

30 millió felett veszünk egy újabb középpályást? Értem, hogy lelép Rabiot, lelépett McK, de visszatér Rovella...
Mi a helyzet Arthurral és Zakariával?

venember83 2023.02.10. 14:48:04

@Attilio79: Arthur és Zak nemigen akar visszatérni a Juventushoz. A brazil ügynöke mondta, hogy Allegri alatt semmiképpen sem akar visszatérni a középpályás, Zak pedig azért lépett, mert ő játszani akart, s ez nem jött össze Olaszországban. Gondolom, hogy mindent megtesz a klub, hogy megszabaduljon tőlük.

Leram7 2023.02.10. 15:18:04

@venember83: Zakaria ha 2 jót tud labdába rúgni és nem törik el a lába, akkor őt fixen megveszi a chelsea, ami ott ment, az a 20-30M már nem számít.
Igazából azt nem értem, hogy De Ligtet hogyhogy nem tudtuk nekik eladni rendes pénzért.

Arthur már más kérdés, őt értelmes csapat nem fogja megvenni, máshova meg a magas fizetése miatt nem fog menni. De remélem nem fogjuk látni többet még a keretben sem.

Frattesi, nem rossz játékos, de én 15 max 20m-nél többet nem adnék érte. Bár jó dolog juve szurkolókat a csapatban tudni, de azért kell a képesség is és én továbbra is hiányolok egy igazi támadó kp-t.

Attilio79 2023.02.10. 15:27:25

@venember83: Köszönöm a válasz(oka)t.
Igazából egyik sem hiányzik a csapatba, sőt, ha mindkettőből pénz jönne 40-50 millia a kettőért, már megérné!
A minőség jó lenne, ha érkezne, mert a Pogba, Locatelli, Rabiot 3-as nem túl acélos az idei mutatványuk alapján, ráadásul utóbbi biztosan lelép!

Tony. 2023.02.10. 15:28:28

Vegyünk még pár zsenit a Sassból, Locatelli is óriási, hátha magunktól is elerjük a Sass szintjét, pontlevonas nélkül is

alexGicamo 2023.02.10. 15:45:09

Nagyon örülnék neki, ha ez igaz lenne , mármint hogy újra megalkot a vezetőség egy olasz magot ! Ránk férne !
Úgy igazi a Juve számomra, ha 6 - 7 olasz válogatott játékos adja a csapatunk gerincét . ;-)

Del Pybala 2023.02.10. 17:11:04

Az osszes selejt vissza fog terni nyaron...Zakaria Arthur Mekkeni

Rikoo 2023.02.10. 18:39:57

@Leram7: De Ligt akart a Bayernhez igazolni.
Ők meg kihasználták ezt és kevesebbért vették meg, mint amennyit a Chelsea fizetett volna.

sleepy8 2023.02.10. 18:45:00

@Del Pybala: Mondanám hogy ne legyél már megint negatív, de sajnos valoban ez a realitás.

venember83 2023.02.10. 19:34:30

@Tony.: De Zerbit kellett volna hozni Loca mellett, lényegesen olcsóbb lett volna, mint az aktuális opció, s legrosszabb esetben ugyanúgy nem nyert volna a csapat semmit, mint Maxi évében, de lett volna némi fejlődés és jövőkép. Mindegy.

Spilt milk under the bridge, as they say.

Juvino 2023.02.10. 21:40:44

@venember83: igy utolag mindenkeppen! Probaltak a biztosra menni Sarri es Pirlo utan, es azt,h Max ilyen gyengen fog szerepelni, sztem senki sem gondolta. Csak remenykedni tudunk,h lesz meg modern, nezheto foci nalunk.

Rikoo 2023.02.11. 00:01:25

Nagyon jó lenne őt leigazolni. Pontosan ilyen játékosra lenne szükségünk a középpályán Rabiot helyett.

Thuglife! 2023.02.11. 08:04:08

@Juvino: A probléma az hogy ha De Zerbivel nem nyer semmit a Juve akkor ugyanúgy kirúgják mint Pirlot vagy Sarrit, és hívják a Zseniedzőt.
Minden úgy történt ahogy történnie kellett.A békafejűnek le kell döntenie a saját elvakult szurkolói által emelt szobrát.maradjon csak itt és magyarázkodjon év végéig.hogy miért nincs fejlődés 2 éve sem csapat sem a játékosok szintjén.(ja igen gyenge a középpálya meg sok a sérült.itt vezérel minket a vágy pl egy De Zerbi kinevezésére,hogy akkor minek 9m -es sztáredző?meddig menthet még valakit hogy majd ha jövőre igazolunk vagy mindenki egészséges lesz.)

Thuglife! 2023.02.11. 15:07:01

@Gaben Smith: nem egy nyomós szakmai indok tudom. De ritka csúnya ember rohangál a kispadunknál.
Az egész lénye kivetül a csapat játékára.

Gaben Smith 2023.02.11. 15:37:32

@Thuglife!: valami homokszem kerult a gepezetbe mert par sort felutottem megis csak a bekafeju maradt meg

Juvino 2023.02.11. 21:21:57

@Thuglife!: ebben vszinuleg igazad van, egy Juve kispad eleg veszelyes. Froghead sem biztos,h itt lenne meg,ha nincsenek a korabbi eredmenyei.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása