A Monza elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgAz Atalanta elleni 3:3-as döntetlent követően a Juventus a Monza csapatát fogadja az Allianz Stadiumban, s be kell gyűjtenie mind a három pontot, ha el akarja kezdeni a felkapaszkodást a tabella középmezőnyéből. 

A két csapat nemrég az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében is találkozott egymással, akkor is Torinóban, s a mérkőzés a házigazda Juventus 2:1-es győzelmével zárult.

A Juventus keretében végre újra ott van Dušan Vlahović és visszatérése óta első alkalommal léphet pályára Paul Pogba, míg Mattia De Sciglio hosszú kihagyás után ismét bevetésre kész. A csapatból továbbra is hiányzik majd Leonardo Bonucci, Juan Cuadrado, Kaio Jorge és ezúttal izomproblémák miatt kimarad Federico Chiesa, ahogyan a távozó Weston McKennie is, aki hamarosan hivatalosan is a Leeds United játékosa lesz.

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Rugani

Középpályások: Locatelli, Pogba, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli

Támadók: Vlahović, Milik, Kean, Di María, Soulé, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4718036562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2023.01.29. 14:06:53

Juventus: Szczesny; Gatti, Bremer, Danilo; De Sciglio, Fagioli, Paredes, Rabiot, Kostic; Di Maria; Kean.

Leram7 2023.01.29. 14:09:08

@Apuleius: Az igen, De Sciglio egyből a kezdőcsapatba...

MdewC 2023.01.29. 14:17:02

Mehet a 352?

Pogba?

Lanzafame 2023.01.29. 14:46:00

@MdewC: megsérült a bemelegítés közben, 2-3 hónap.

Vecchia 2023.01.29. 14:58:33

@MdewC: Allegri elmondta a meccs előtt hogy Pogba és Vlahovic is kb. 30 percet képes ma játszani. Azt gondolom nem az elején gondolta ellőni Maxi King.

Csak Csucsu 2023.01.29. 15:00:46

De Sciglio megment minket… őt nem kell pihentetni. Csúcsformában tért vissza biztos vagyok benne.. neki nincs izomfáradtsága

Juvebest 2023.01.29. 15:13:26

Ne már, ne így kezdjünk

Zsltrk977 2023.01.29. 15:16:40

Mekkora mázli hogy les volt. De hogy egy Monza szintű csapat ilyen gólt képes rúgni ellenünk. Übergáz. Allegri a „mágus".

nortu30 2023.01.29. 15:17:44

Mázli, de a védelmünk csak nézőkből állt.

The king of alibis 2023.01.29. 15:20:37

Palladinoval jobban mutat egy Monza, mint a mágus kóklerrel egy Juventus

Palladino>Allegri

Zsltrk977 2023.01.29. 15:22:05

Játszik a Monza játszik a Monza! Komolyan mondom tetszetősen fociznak. Ja hogy ezt a Juvenak kellene csinálnia?

Apuleius 2023.01.29. 15:22:56

Katasztrófa ez a Juventus.

giorgio007 2023.01.29. 15:25:45

Amúgy érdekelne, h mi oka volt ennek a Gatti, DeSciglio jobb oldalnak. Felrakni egy ilyen védősort, érthetelen.

Lanzafame 2023.01.29. 15:26:01

Nyáron rúgják már ki... Rossz nézni ezt a kilátástalan vergődést, bármi is lesz ma az eredmény. Most már a legendás védekezés sem működik rendesen.

ZED! 2023.01.29. 15:26:02

Remélem mostmár tényleg eltakarítják ezt kóklert innen, mert ez semmi, sztárokkal sem megy a játék...vicc

Zsltrk977 2023.01.29. 15:27:12

Mondjuk rejtély számomra hogy Milik miért van a padon, miközben Kean meg kezdő. Sokkal jobb mint Kean de hát a mester szerelmének kell jàtszania.

Zsltrk977 2023.01.29. 15:28:44

@giorgio007: én sem értem. De ne akadékoskodjunk már a „mágus" mindent gondosan kitervelt.

rabsic02 2023.01.29. 15:28:51

Hát ezt egyszerűen nem lehet Juve szurkolóként nézni. Ezek a sz.rháziak mire veszik fel a milliós fizetésüket! (tisztelet az egy-két kivételnek)

FeriGjuve 2023.01.29. 15:32:23

Fejlődünk,fejlődünk,de azért egy Monza még nagy falat nekünk.
Ez egy más szint.Más dimenzió.

Lanzafame 2023.01.29. 15:38:02

Ilyen, amikor találkozunk egy jobban összerakott csapattal. Vagy inkább egy jobb csapattal. Egy csapattal.

FeriGjuve 2023.01.29. 15:38:07

Nekünk nem egy Monzát kell megverni.

rabsic02 2023.01.29. 15:41:03

Nincs semmi mozgás, csigalassú a játék. Nem hiszem el, hogy Allegri ezt akarja... vagy ha igen, akkor nem százas

The king of alibis 2023.01.29. 15:42:22

A nápolyi zakó óta védelem sincs már

2023.01.29. 15:43:24

Gatti sajnos nem ez a szint, pedig nagyon szurkoltam neki... Mondjuk nem rosszabb, mint a középpályásaink.

sleepy8 2023.01.29. 15:44:22

Utolso 4 meccsen, ami eltalalja a kapunkat az gol :D Hat van ilyen?

Tony. 2023.01.29. 15:44:53

Semmi értelme tv elé ülni

giorgio007 2023.01.29. 15:44:57

@Zsltrk977: Látszik is XD Jó összerakta a hátsó alaktatot.

Zsltrk977 2023.01.29. 15:45:02

Iskolajáték...a Monza részéről. A nagy Di Maria adja el a labdát. Francért igazoltuk le Parádéssal együtt. Inkább Miretti játszon ő se rosszabb nála. Rabiot is takarodhat anyucival innen bárhová.

Jancsi 87 2023.01.29. 15:47:21

Ezt a csapatot csak az nem veri meg, aki nem akarja. Totális szétesés minden szempontból.

ZED! 2023.01.29. 15:47:52

@Pjanista: miért a "nagy" mester szerint Rovella sem JUVE szint, látszik, nekem nem tudja senki azt beadagolni, hogy nálunk a játékosokkal van baj, bő fél kerek kicserélődött...hagyjuk már! Allegri SOS OUT!!!!!!

sleepy8 2023.01.29. 15:48:04

@rabsic02: Hogy akarna már bárki ezt. :DDD Ne komolytalankodjunk már. Eddig se voltak tul elkötelezettek a mez iránt a fiuk, mit várunk most, amikor a fel csapat valószínűleg már azt tervezi hogy lepjen le..

Del Pybala 2023.01.29. 15:48:49

Dybala iden: 17 meccs 10 gol 5 assziszt 1200 perc
Dimaria+Pogba: 14 meccs 3 gol 5 assziszt 620 perc+ most egy golpassz az ellenfelnek

nortu30 2023.01.29. 15:49:24

Elképesztően gyenge ez a csapat, és sajnos nem csak most. Szeretett edzőnkről már ne is beszéljünk. Az első pillanattól kezdve látszik, hogy megint totál felkészületlenül és elképzelés nélkül állunk bele a meccsbe. Pontlevonás ide, pontlevonás oda, jelenleg nem is vagyunk jobbak a 10. helynél, ez a nagy büdös helyzet.

rabsic02 2023.01.29. 15:49:37

Ez már nem a játékosok tudásán múlik... új, motiváló szakvezető kell.
Pl Pinyő :P

Leram7 2023.01.29. 15:50:24

Paredes, Kostic, Di Maria, Kean borzasztóak.

Fagioli, Gatti, Rabiot csak nagyon rosszak.

A többiek meg rosszak.

Hihetetlen.
Iling - Costic
Kean - Milik csere jöhet a szünetben.

rabsic02 2023.01.29. 15:54:08

@sleepy8: teljesen igazad van sajnos

Azzaro10 2023.01.29. 15:56:09

Az elmúlt évek balfasz döntései vezettek ide. Egyébként néha megkérdőjelezem milyen "szakemberek" dolgoztak a Juvénál. Épeszű ember nem cserélte volna el Cancelot Danilora, és most ő a csk. Idehozni az eleve levezető di mariat dybala helyett, ez a balfasz paredes és még sorolni lehetne. De a hab a tortán hogy ezt a szemmel láthatóan teljesen leépült allegritől se lehet megszabadulni, megjegyzem ide se kellett volna hozni.

Hudakdomi 2023.01.29. 15:56:34

Szánalmas játék!!! Remélem allegri minél hamarabb eltakarodik innen. Di Maria a szokásos semmit nem érő cselei ismét nem jönnek be nem is fognak. Kean meg minek kezdő? Egy sarkazasa meg egy szar lövése volt semmi több. Félidőben pogba paredes és vlahovic kean csere

Direct_01 2023.01.29. 15:58:30

Hölgyek Urak!

Allegri munkàja lassan de biztosan beérik!

epaska 2023.01.29. 15:59:07

Kezdem azt érezni, hogy itt csak egy tulajdonos váltás fog érdemi változást hozni.

Jancsi 87 2023.01.29. 15:59:51

Ilyet, hogy egy ilyen Monza féle senkiházi csapat Torinóba lubickolva futballozon a Juve ellen hát könyörgöm…
Anno az ilyen neve sincs semmirekellő csapatok befosva jöttek ide, csak legyünk túl rajta, aztán a jövőhéten majd játszunk a Chievo ellen, mert az a mi szintünk gondolat volt. Most meg ide jönnek aztán még vagánykodnak, vergődnek, nagy jampiknak hiszik magukat…
Gratulálok, ismét jól tönkretették a csapatot a semmirekellő zsoldos emberekkel.

giorgio007 2023.01.29. 16:03:51

Azért Gatti milyen szépen kikocogta a második gólt, miután elvittek mellette XD

Del Pybala 2023.01.29. 16:06:16

Amugy 2. gol elott csavo kezzel vette at a labdat amit dimaria eladott...

BigChris 2023.01.29. 16:08:35

@Del Pybala: yes ..de ezt úgy tűnik senki sem vizsgálta...
Mindezek ellenére azt kell mondjam, hogy a pillanatnyi helyezésünk a tabellán és a mutatott játékunk ránk nézve hízelgő.

MdewC 2023.01.29. 16:09:51

Most értünk haza, kajak siettünk, erre 0-2… :D

Barmok!

giorgio007 2023.01.29. 16:14:10

Látom felpörgettük a tempót. Ja, nem ide.

2023.01.29. 16:16:08

Desíró annyira lassú, mint a szar, még Keni is updatenak számít. Szárnyvédő. Beszarás. Van Milik, és Kín szenved itt. Egy Monza ellen normálisan kell felállni. Szar az egész alapja

BigChris 2023.01.29. 16:17:08

Bajnokság kezdete óta játszunk rosszul...szóval, ha fél év nem volt elég arra, hogy játékrendszert kialakítsunk, akkor lefőtt a kávé.

Del Pybala 2023.01.29. 16:17:30

Edes istenem :D:D ez a kean :D:D

Del Pybala 2023.01.29. 16:19:47

Hogy a picsaba csereli be ezt a szerencsetlen serie D szintu soulet elobb mint Miliket???

venember83 2023.01.29. 16:22:28

Csak ránéztem az eredményre, és látom, sikerült a Monzával elhitetni, hogy megnyerhetik a meccset. Már csak fordítani kell, gyorsan verni 3-4 gólt.

2023.01.29. 16:22:55

legalább végre átállt 433-ra

2023.01.29. 16:24:31

van is játék egyből

Pilsnerurquell 2023.01.29. 16:24:44

Na úgy néz ki a Monza keresett nekem 30rongyot:D
Yess

NCSMCS628 2023.01.29. 16:25:10

@epaska: ...hát,ha így haladnak bagóért viszik a csapatot...

nortu30 2023.01.29. 16:25:40

@venember83: Sajnos azok nem mi vagyunk.

sleepy8 2023.01.29. 16:29:42

Minden 50/50es labda az ellenfele, és ez nem csak a mai meccsen.

2023.01.29. 16:36:17

Na mi van? A kiesési rangadón a jobbik csapat vezet?

2023.01.29. 16:37:10

Loca jól szállt be a meccsbe

Csak Csucsu 2023.01.29. 16:41:06

Bremer elvett Miliktől egy gólt… bár lehet én is belevetném magam

venember83 2023.01.29. 16:49:23

@sleepy8: ehhez persze semmi köze az edzőnek. Nem az ő feladata motiválni a csapatot. Meg aztán Sarri is megmondta, hogy ez a csapat edzhetetlen.

Hudakdomi 2023.01.29. 16:50:15

Ennek az iling gyereknek sincs semmi köze a focihoz

James Zabiela 2023.01.29. 16:50:32

És még Allergiással akarnak hosszabbítani?Jó vicc! Szánalmas ez az egész,egy jó időre nekem ebből elég is volt!

MdewC 2023.01.29. 16:50:40

Van ennél is lejjebb? :D

2023.01.29. 16:50:51

Az a legszomorúbb, hogy a fiatalokból sem lesz semmi ebben a rendszertelen szarban. De nyilván nem lesz edzőváltás...

sleepy8 2023.01.29. 16:53:39

@venember83: Hát ne haragudj meg, de körülbelül 40x irtam már le, hogy nehogy mar az edző hibaja legyen hogy a játékosai nem akarják eléggé. A pali ma is ott ugral az oldalvonal mellett azt ordibalja hogy dai dai, odiek meg allnak tovabb egyhelyben a palyan. Ne bohockodjunk már. Mentalisan olyan gyengek ezek az emberek, hogy az valami felelmetes. Mentségukre szoljon, a nagyresze amúgy is csak az utalást várja, le se fossak a Juventust.

nortu30 2023.01.29. 16:54:51

Azt hiszem amíg ez az edzőt nyomokban sem tartalmazó alak itt van, én nem nézek Juve meccset. Időpocsékolás, egészségre ártalmas elfoglaltság. Fájó, de nekem ebből ma elegem lett.

Del Pybala 2023.01.29. 16:55:27

@sleepy8: remek edzo remekul ugral :D:D:D

Apuleius 2023.01.29. 16:56:14

Szégyen ez a csapat, egy Monza oda-vissza veri őket...

Hudakdomi 2023.01.29. 16:57:07

Gratulálok nagy 0 ez a csapat

2023.01.29. 16:57:21

@sleepy8: Szerintem az volt ma a legkisebb baj, hogy nem akarták eléggé a játékosok. Egyszerűen látszik, hogy semmi nincs begyakorolva, és fogalmuk nincs milyen mozgásokat kéne csinálni, hova kéne passzolni. Vagy száz példa volt ma, amikor egy játékos pont akkor mozgott el, amikor hozzá passzolta volna valaki a labdát. Semmi elképzelés nincs, minden a játékosokra van bízva, de ehhez ezek a játékosok nem elég jók és/vagy túl fiatalok.

sleepy8 2023.01.29. 16:57:43

@Del Pybala: Hát szerencsétlen a pályára nem szaladhat be

Lanzafame 2023.01.29. 16:59:46

Palladino tud csapatot faragni egy maréknyi kiesőjelölt szintű játékosból. Nálunk Allegri nem tud (vagy nem is akar) semmit kihozni a bajnokság egyik legjobb keretéből.

Ne legyünk igazságtalanok, igaz, hogy nincs kialakított támadójáték, de legalább a védekezés kiemelkedően működik.

2023.01.29. 16:59:48

@sleepy8: +1, de! Ne kezdjen már a csapat Keannel, meg Desíróval, meg Paradessel. Ezzel Allegri átadta az első félidőt egy olyan Monzanak, aki amúgy is vérre megy mindenki ellen. Meg is lett az eredménye

Hudakdomi 2023.01.29. 17:00:34

Várom már allegritol azt a nyilatkozatot hogy semmi gond ez még csak a 20.ik forduló volt

2023.01.29. 17:00:43

Itt mindenki sáros. Edző+játékosok. Szégyen a köbön! Örülök neki, hogy nem tudtam/akartam megnézni a meccset. Megkíméltem a szervezetem a magas vérnyomástól. :)

2023.01.29. 17:01:57

@Pjanista: tök igaz. Ezért nem megy a meccsbe belenyúlás sem, mint régen, még az alapfelállásban is rengeteg a hiba

Séllei Zalán 2023.01.29. 17:02:43

@Del Pybala: szégyeljék el magukat,agyonfizetett sz.alakok,száját takargató t.orrú "edző"hazai pályán 70-30 as labdabirtoklás a monzánál,középszerü edző középszerű csapat!!!

Gaben Smith 2023.01.29. 17:06:33

@sleepy8: szerintem igazoljuk le maxinak mbappet,messit,haalandot,de bruynet, casemirot, beuno fernandest,van dykot,tchuamenit,alexander arnoldot,alissont,alfonso davist…azert megiscsak ilyen kerettel nem tud meg nyerni sem az edzo meg amugyis minden jatekos serie b szintu mit is akarunk. Allegri eletreszolo szerzodest.

danimester1 2023.01.29. 17:07:46

Az a szomorú hogy tud a csapat ha akar!Azt nem értem miért nem játszanak!?Amennyiben ez Allegri hibája,akkor a nyáron kell Conte vagy Zidane,mert ez nem mehet így tovább!( vagy akárki aki játszatja a focit!) Jön a Lazio majd Salernitana Fiorentina és Nantes az EL-ben,nem sok jóra számítok!Annak tudatában persze amit a pályán látok,meg a 3 meccsen kapott 10 gól.Nem túl fényes a jövő,de halvány remény lehet Pogba,Chiesa,Milik ( ha most nem sérült le!),Vlahovic.Taktika nincs vagy nem jól alkalmazzák,a passzjátékunk gyenge,akárcsak a beadásaink.Egyedül tartja a labdát X és 5-10 méteren belül nincs társ akinek passzolhatna,nincs távoli lövés (1-2 alkalom max.) a szögleteinknek semmi veszélye,azaz mintha nem lenne begyakorolva vagy valami figura.A labdakezelés és tartása szintén kritikán aluli.Ezért nem értem hogy Allegri fogja vissza őket vagy ilyen bénák!?Forza Juve szebb jövőt!!

Apuleius 2023.01.29. 17:07:56

Az is elképesztő, hogy nálunk magas fizetésű, tartás nélküli középszerek rohangálnak a pályán, míg a másik oldalon a mi tulajdonunkban álló Rovella játszik.

sleepy8 2023.01.29. 17:10:34

@Gaben Smith: Eskü mar csak az ilyenek miatt is örülni fogok, amikor edzovaltas után ugyanigy sirankoztok majd, hogy a keret márpedig jo. :DD

Juvino 2023.01.29. 17:13:25

Tiszta bánat ez az egész!

venember83 2023.01.29. 17:13:26

@sleepy8: tudom, természetesen én is védem a mestert. Meg sajnálom is. Szegény rengeteget dolgozik, óriási teher van rajta, s a rakás szerencsétlenség játékosai nem segítik. Ő mindent megtesz! Komolyan... Még szabadnapot is ad olykor a srácoknak! Mit tehetne még? Én a helyében tuti maradnék, míg ki nem rúgnak. Vagy ki nem esik a csapat a bajnokságból. Szívjanak csak ezek a nyomorult játékosok, ha ilyen semmirekellők!

venember83 2023.01.29. 17:14:39

@sleepy8: Ui. De legalább nem hiába dolgozik a mester, a bankszámláján van látszatja.

sleepy8 2023.01.29. 17:16:52

@venember83: Megjegyeznem, ezért is b*szott gusztustalan ami itt megy. Mit gondoltok, hány edző van még, aki nem allna fel a helyében magától? Főleg a klub körüli dolgokat is figyelembe véve, nem csak azt hogy lefossak a játékosai.

sleepy8 2023.01.29. 17:18:45

@venember83: Ui: Ránézésre a jatekosok sokkal kevesebbet tesznek a fizujukert.

venember83 2023.01.29. 17:19:43

@sleepy8: ha feláll, lemond a béréről. Sok mindent lehet mondani a mesterről, de azt nem, hogy hülye.

sleepy8 2023.01.29. 17:22:03

@venember83: Csak a focihoz hülye? :D

Lanzafame 2023.01.29. 17:22:50

@sleepy8: jó, rendben, a játékosok motiválatlanok. De ezzel nem véded Allegrit, hanem rámutatsz egy másik szempontra, ami azt mutatja, hogy nulla hatással van a csapatra.

venember83 2023.01.29. 17:24:26

@sleepy8: dehogy hülye. Csak másképp látja a dolgokat, nehezen alkalmazható elképzelést képvisel (ennél polkorrektebben nehezen tudom megfogalmazni ezt), s elszállt felette az idő. Capello sem hülye, ahogy Lippi sem, vagy lehet mondani itt millió példát. Attól még, hogy már nem működik egyes szakemberek elképzelése a legmagasabb országos szinten, nem lesznek egyből hülyék a focihoz.

Gaben Smith 2023.01.29. 17:28:52

@sleepy8: “lefossak a jatekosok a meccseket” ki motivalja oket? Talan Te? Ez edzoi feladat ha nem tudod tartani az oltozoi motivaciot,rendet,fizikai es mentalis format akkor alkalmatlan vagy ezt be kell latni! Nem akarom bantani Allegrit de ahogy Venember is irta nem hulye de a masi foci mar elszaladt mellette mivel gondolkodasmodot nem fog valtani nem fejlodik a trendekkel ezert akarhanyszor nekifuthatunk minden meccs utan nem lesz jobb.

Gaben Smith 2023.01.29. 17:31:13

@sleepy8: “ Eskü mar csak az ilyenek miatt is örülni fogok, amikor edzovaltas után ugyanigy sirankoztok majd, hogy a keret márpedig jo. :DD”
A sikerhez azert az is kell hogy a klubb elkezdjen epitkezni. Felepiteni egy jatekstilust ahhoz igazolni edzot es jatekosokat ,el kell felejteni a tulfizetett de motivalatlan oreg zsoldosokat . Szoval az edzo az egy dolog mert az kell de az aparatusnak is valtoznia kell a klubbon belul.

Andras74 2023.01.29. 17:44:06

@sleepy8: egyetértek Veled!
Nem hiszem, hogy vonzó most a Juve padja egy "nevesebb" edző számára!

venember83 2023.01.29. 17:45:42

@Andras74: pedig pont most lehetne igazi változást elérni. Mármint azok után, hogy a Monza 6 pontot gyűjt a Juve ellen, nagy lehet a kontraszt egy másik megközelítéssel.

west30 2023.01.29. 17:53:32

Lehet csak en vagyok vele igy,de szezon kozben levontak 15 pontot amilyett meg eletemben nem lattam,raadasul meg meg sem indokoltak,talan majd holnap.En is szarnek az egeszbe,lenyeg szamomra hogy bentmaradjon a csapat az iden.

2023.01.29. 17:59:35

@west30: "lenyeg szamomra hogy bentmaradjon a csapat az iden."

Ezzel az edzőnk is egyetért, ezt mondta el a sajtótájékoztatón a meccs után. A cél a bentmaradás.

Pilsnerurquell 2023.01.29. 18:24:25

Cél ide cél oda az nem magyarázza meg a hazai 0-2-őt egy Monza ellen XD

Azaz majdnem 0-3 mert Szesnyi még védett egy nagyot egy amúgy parádés Monza akciónál.

Lényeg hogy én megvédem Allegrit, mert látszik hogy a játékosok telibe sz*rják már ezt az egészet. Kicseszett zsoldosoktól hiába várja az ember hogy jelentsen neki bármit is a címer.

A legtöbben fejben, az ügynökükkel karöltve már egy zsíros ajánlatra várnak.

Látni kéne már azt, észre kéne már venni végre hogy itt már nincsenek Del Piero-k, Buffonok, Chiellinik, Marchisio-k, se zongoracipelők, sem semmi.

Csak egy marék zsoldos. Ez nem egy szerethető csapat, ez egy sz*r(egy amúgy világklasszis edzővel)

Változtatni kellene a játékospolitikán kőkeményen.

west30 2023.01.29. 18:28:01

@Pjanista: Igazabol a jovokep eleg szarul fest.Most vagy jon majd egy befekteto aki szorni tudja a penzt,vagy a Juventus elsullyed a Serie A posvanyaban a tobbi csapattal.Itt olyan hatranyban van/lesz a csapat anyagilag ebben a fos ligaban,hogy innen nem lesz felallas befektetok nelkul.

venember83 2023.01.29. 18:29:33

@Pilsnerurquell: "Azaz majdnem 0-3 mert Szesnyi még védett egy nagyot egy amúgy parádés Monza akciónál."

Az pont nullát ér a legutóbbi bakija után, ami lényegében talán meccset döntött el.

2023.01.29. 18:39:16

@west30: Ilyen helyzetben talán érdemesebb lenne egy olyan edzőt alkalmazni, aki tudja fejleszteni a fiatal játékosokat. Mert valóban úgy tűnik, hogy most évekig nem fognak kész játékosok érkezni, akiket csak be kell tenni a csapatba. Ha ez így megy tovább, akkor el fogjuk érni azt a pontot, amikor már a szezon előtt is a bennmaradás lesz a cél.

2023.01.29. 18:41:30

@Lanzafame: Motiválatlanok??? Ha a többmilliós fizuk nem motiválják őket, akkor mi?? Ha az nem motiválja őket, csak a scudetto, meg a bl, akkor tizedeljük meg a fizetéseket. Úgy sem motiválja őket...

Szalnoki81 2023.01.29. 19:03:58

Ebben a produkcióban mindkét fél ludas de 70-30 arányban azért a játékosok a hibásak ezt a vak is (és Allegri , vezetőség is) látja de a keret 70 %-át nem lehet kirúgni. Allegri helyében én is hülye lennék felállni és veszni hagyni a milliókat. Ami a játékosokat illeti sokan már fejben nincsenek itt csak arra ügyelnek nehogy lesérüljenek mert nyáron dobbantani fognak innen. Remélem a következő idényben csikó csapat lesz a pályán (pl Rovella) akik becsülettel fognak hajtani a pályán.

NagyonJuve 2023.01.29. 19:11:20

Szerintem nem a motiváltsággal van baj legfőképpen. Látszik hogy a játékosok hajtanak akarnának is de nincs miért. Meg lehet nézni akár egy kiscsapat támadásait meg a juventusét. Nálunk nagyon ritkán van 3 embernél több egy támadásban vagy még annyi sem. Soha nem érnek fel a középpályások nincs segítség a csatároknak. Labda nélkúli mozgások rosszak vagy nincsenek is. Ez bizony beszédes hogy a monza nagyobb labdabirtoklással rendelkezett a juvenal meg több passzal. Ez már tuti az edzön múlik. @sleepy8: homokba dughatod a fejed de itt allegri a legnagyobb fék.

west30 2023.01.29. 19:55:23

@Pjanista: Persze,ide kell valaki epitkezni es az nem a jelenlegi edzo,de Conte vagy Zidane sem megfelelok erre,bar szerintem nem is realitas egyikuk sem.

Andras74 2023.01.30. 00:23:22

@Pilsnerurquell: szerintem sem Allegri itt a legnagyobb probléma.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása