Az Atalanta elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus célja továbbra is az marad, hogy biztosítsa helyét a bajnokság első négy csapata között, és így a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásában, azonban a 15 pont levonással erre már nem a tabella harmadik, hanem a tizedik helyéről tesz erőfeszítéseket.

Vasárnap este a zebramezesek az elmúlt néhány pályára lépése során rendkívül gólérzékenynek mutatkozó Atalanta elleni hazai bajnoki mérkőzésen folytatják bajnoki szereplésüket, így a három pont begyűjtése nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd Leonardo Bonucci, Paul Pogba, Mattia De Sciglio, Kaio Jorge és Dušan Vlahović, de a kupamérkőzést kihagyó Adrien Rabiot és a hosszú kihagyás után visszatérő Juan Cuadrado ismét bevetésre kész.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Rugani

Középpályások: Locatelli, McKennie, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli

Támadók: Chiesa, Milik, Kean, Di María, Soulé, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8218031448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2023.01.22. 20:51:13

@Gaben Smith: hát ezt már most lehet látni…eddig se voltunk jók, de most még a fejekben is káosz van

Del Pybala 2023.01.22. 20:51:43

Locatelli te retardalt barom...jol eladta a labdat ez a szar.

nortu30 2023.01.22. 20:52:22

Ennél jobban nem is kezdhettünk volna.

Gaben Smith 2023.01.22. 20:53:35

Az a helyzet hogyha hatranyba kerulunk onnan mi nem jovunk vissza foleg nem egy atalanta ellen. Ez a felnotas hiaba ordit a palya szelen mint a faba szorult bizonyos…

Gaben Smith 2023.01.22. 20:56:34

Chiesa miert nincs a palyan?

steven.h 2023.01.22. 20:56:54

Ezen egyébként mi nem 11-es?

Pont akartam kérdezni, h én azt pont nem láttam, és h azért nem mutogatják mert semmi nem volt, vagy mert gyanús…hát inkább utóbbi

Kukszi 2023.01.22. 20:57:30

Ez ellenünk 11-es lett volna!
Locatelli es a Lengyel szépen összehozta ezt a gólt…

Ami szomorú hogy nagyon sok üres hely van a lelátón :(

Rikoo 2023.01.22. 20:57:40

Ez nem volt szabálytalan Milikkel szemben?

Novice_71 2023.01.22. 21:06:17

@steven.h: "aszongyák" a zokosok, a DAZN német kommentátorai, hogy a vb-n és azóta az ilyeneket nem fújják be a bírók, mert nem, mert őőőő... nem egyértelmű

JuveMI 2023.01.22. 21:09:29

A digó bírók ugyan olyan büdös patkányok, mint a kenyéradó gazdáik!

Del Pybala 2023.01.22. 21:10:23

Hohy a picsaba nem fujta be egybol ez a barom...fel meterre volt...

insieme 2023.01.22. 21:10:29

A gólhoz,,,
Nálam rég Perin az első
Azért az ún.balhatved Sandro hol???

Del Pybala 2023.01.22. 21:12:03

Mekkeni es Loca eltakarodhatnanak mar innen...

BellaDona 2023.01.22. 21:12:20

Di Maria, bravissimo!

insieme 2023.01.22. 21:13:45

Miért csak 0,,1 után tudunk futni, focizni??

Juvebest 2023.01.22. 21:17:23

Nyáron bízom Allegrivel elkezdve nagytakarításba kezdenek a vezetők

steven.h 2023.01.22. 21:18:26

Csak engem idegesít ami hülyeséget összehord a Faragó?

2023.01.22. 21:19:42

Ez gyönyörű volt

Juvebest 2023.01.22. 21:20:23

Na ez szép volt, végre játék

JuveMI 2023.01.22. 21:20:34

Bravó! Tetszik! Valahogy így kellene focizni mindig... nagyszerű offenzív játék... meg ne álljunk!!!!

Gaben Smith 2023.01.22. 21:20:35

Bazdmeg az ilyen pillanatok jelentik a focit csakennyit szeretnek neha neha

Novice_71 2023.01.22. 21:23:49

jessszz, és még azt is mondták ezek a kommentátorok, hogy az Atalanta sosem kapott ki az idényben, ha megszerezte a vezetést... úgyhogy épp itt az ideje, ezt már én mondom, höhö :)

JuveMI 2023.01.22. 21:26:48

Hol a f@szba rejtegettük eddig ezt a csodálatos, szárnyaló labdarúgást??

Dzsákkeríni 2023.01.22. 21:27:20

Erről a csicska, nevenincs bíróról ordít hogy "szövetségi megbízott"...

insieme 2023.01.22. 21:34:13

@JuveMI: bírni kell kondiban végig és annyit rúgni ami belefér
Növeli az önbizalmat

Lanzafame 2023.01.22. 21:34:24

@Gaben Smith: nekem elég a kevés is: nem is kell mindig, csak legyen a fiókban egy tudatos támadójáték, ha szükség van rá.

Le a kalappal ma a csapat előtt, a következő meccseken eldől, hogy Allegri váltott egy nagyot vagy csak nagyon jól megy ma 1-2 kreatívabb embernek.

Rikoo 2023.01.22. 21:36:10

Agresszivitás, intenzitás, technikai minőség. Ez igen, igazi Juventus volt a pályán az első félidőben. Bátran játszva és sorozatosan nyerve a párharcokat.

Gaben Smith 2023.01.22. 21:36:48

@Lanzafame: altalaba akkor szokott nagyot lenni amikor mar nincs tetje ,illetve nincs mas valasztas mint menni elore. Sok ilyen bl pelda van a real a bayern es az atleti ellen is. Mivel ezzel a 15-el minden mindegy arra gondoltam lehet hogy most lesz a legjobb a csapat hiszen nincs veszitenivalo.

JuveMI 2023.01.22. 21:38:13

Ezt a bírót melyik kukából túrták elő?? Bármelyik vármegyei:)) bajnokságban már karóba húzták volna!
Max... f@sza a játék... kérlek ne nyúlj bele!

Andras74 2023.01.22. 21:39:29

Ha most lenne 2-3 minőségi cserénk, a végére be lehetne darálni a nem túl szimpatikus Atalantát!
Alapból is, dacból, át kéne gázolni a mezőnyön és legyen a miénk az erkölcsi győzelem (is)!

steven.h 2023.01.22. 21:39:49

@Gaben Smith: hacsak a BL indulással járó bónusz elvesztését nem tekintjük tétnek, vagy Allegri àllásat.

De mindegy is, nem akarok negatívkodni, legyen ilyen a szezon hátralévő része és álljon talpra a csapat.

BellaDona 2023.01.22. 21:40:41

Kell gyorsan még egy gól, hogy bebiztosítsük a győzelmet.

Juvino 2023.01.22. 21:42:01

Csak birjuk ezt erovel,m most sokat futunk es letamadunk. Mindig igy kene! Rabiot gyenge megint...

MdewC 2023.01.22. 21:45:48

Milik lett a legjobb igazolás. Keményen rám cáfolt. Így tovább!

Juve!

Leram7 2023.01.22. 21:48:47

Esküszöm Milik nagyon alul van értékelve. Óriási játékos, ha támadó focit játszanánk gólkirály lenne. Fagioli beadása is szép volt.

Jó, hogy tudtunk fordítani, nyerni kell.
A lengyel elég tré volt.

insieme 2023.01.22. 21:50:00

Juventus tifosi felhívás..
Olaszországban
Lemondani a pay tv előfizetés t.
Figc bevétel 47 %a a fizetős tv adásból van.
Úgy gondolják, ha Juventus bukik akkor lavína és bukjon az olasz szövetség is.
Vki tudja mi van az ún.
Calciopoli kártérítés körül?

giorgio007 2023.01.22. 21:53:38

Elképesztő bazmeg, h milyen hibákat vétünk már megint. Saját magunkat verjünk meg újfent.

2023.01.22. 21:58:48

nem hiszem el...

Gaben Smith 2023.01.22. 21:59:23

Holnap tenyleg illene kirugni allegrit basszameg

nortu30 2023.01.22. 21:59:36

Mi f@sz van? Azt hittük megvan a meccs?

venember83 2023.01.22. 21:59:56

Atalanta ellen jó az X, vissza sündisznóba!

The king of alibis 2023.01.22. 22:00:25

@Gaben Smith: ő nem tehet semmiről. Külső körülmények áldozata mindig ,mint itthon a Fidesz

Apuleius 2023.01.22. 22:00:42

A védelem ismét kritikán aluli.

MeGmOnDtaM 2023.01.22. 22:01:37

Sandro kegyetlenül béna lett...

Szili 72 2023.01.22. 22:04:40

Na most már nem elég a kontra. Danilo meg Sanyi , ha így folytatják megint kapunk egy ötöst.

Kukszi 2023.01.22. 22:05:57

Van csere lehetőség mester :)
Locatelli ma(se) érzi a játékot sajnos
De Kostic nevét is kevés hallani

insieme 2023.01.22. 22:06:24

@MeGmOnDtaM:
1.gol kapus és Sandro
2.gol Sandro és kapus
Ma írtam, nálam Perin 1.
Balhátvéd,,,ha ezt látja R.Carlos, letagadja hogy ő is brazil.......

insieme 2023.01.22. 22:08:39

Nem 2.gol hanem a
3 gol

MdewC 2023.01.22. 22:11:41

MIVAAAAAAA B++++++++++!!!!!!!!

2023.01.22. 22:11:58

Gyerünk basszameg!!

JuveMI 2023.01.22. 22:16:28

Nyugalom! Már pályán a döntő faktor... Chiesa lesz a nyerőember!

Szili 72 2023.01.22. 22:21:56

Miért nem mi támadunk a győzelemért?

MdewC 2023.01.22. 22:24:48

Miretti soha nem lesz nagy focista.

Del Pybala 2023.01.22. 22:25:56

Miretti egy selejt sajnos.

steven.h 2023.01.22. 22:26:24

@MdewC: ellövi ballal, ha kaput talál, vszeg gól… de várja a jobbikra…

ggbuffon 2023.01.22. 22:27:30

@MdewC: most akkor építsünk a fiatalokra vagy nem? Márpedig ahhoz h ők beérjenek vagy legalább látszódjon h mi lesz, ahhoz nem ártana egy kis időt adni nekik és türelmet.

ggbuffon 2023.01.22. 22:29:48

@steven.h: alapvetően egy olyan csapatba dobáljuk most be a fiatalokat tobbnyire kenyszerből ami lathatóan szerkezeti es taktikai problemakkal kuzd. Majd várjátok a 18-20 éves fél szezont futó kölyköktől h majd megoldják..elbaszta, na és?

Del Pybala 2023.01.22. 22:31:04

@ggbuffon: Miretti nem tud labdat kezelni es passzolni csak futni...gyengusz

2023.01.22. 22:31:30

Mirettit jó messze kell játszatni a kaputól, már nem hiszem el, hogy valaha is képes lesz gólt lőni. Tavaly szezon végén registaként biztatóbb volt...

MdewC 2023.01.22. 22:34:07

@ggbuffon: a fiatalokra kötelező építeni. Csak nem Mirettire.

Fagiolit 1000 éve sírjuk a csapatba, eddig bizonyított is. Több Fagioli kellene.

Leram7 2023.01.22. 22:34:46

Mirettiben van potenciál, de sajnos nem akar neki összejönni a gól.
Ennyi idő és helyzet alatt már 3-4 gólt illett volna lőnie.

Del Pybala 2023.01.22. 22:39:38

@Leram7: Miretti meg potencial :D:D

steven.h 2023.01.22. 22:43:00

@ggbuffon: nincs semmi abban h elbaszta, de azért ez serdülő szint h támadom a labdát, ahogy Milik tette, nem állva várom… állva várta, és még csak el sem lőtte első adandó alkalommal bal làbbal… ennyi kritikát azért engedtessék már meg. Bezzeg Locatellit lehet szidni, aki nélkül a 11-es és a azabadrúgás sincs, plusz láthattuk a Napoli ellen hogy rohannak át rajtunk ha nincs ott…

MdewC 2023.01.22. 22:43:09

Nem lenne olyan rossz ez a 3-3, ha nem lenne ez -15 pontos sitt, meg nem kaptunk volna ki a nápolyi nyunyóktól…

Nem tudom, hogy melyik idegesít jobban, Csöcs hibája, Danilo hibája, a védelem gyengesége, vagy Miretti elcseszett meccslabdája.

Bosszantó döntetlen.

Juve!

Leram7 2023.01.22. 22:43:23

@Del Pybala: Kora ellenére mutatott szép dolgokat. Csak a kapu előtt impotens.
Sokkal jobb, mint Arthur félék és ő még sokat fog fejlődni. 2 év és nagy játékos lehet.

Rikoo 2023.01.22. 22:44:06

@MdewC: Nekem van egy olyan érzésem, hogy Ranocchia lesz a következő. A hétközi kupameccsen is látszódott a minőség, amit képvisel.
Rugótechnikája is Fagiolira emlékeztet.
www.youtube.com/watch?v=_oanKz8wX-M

ggbuffon 2023.01.22. 22:44:55

Sztem meg rohadtul nem Mirettitől meg a többi fiataltol kell varni h ennyi rutinnal majd helyreteszik a csapatot, amit náluk nagyobb rutinnal a csapatban lévő bohócok sem tudnak (lsd Locatelli, Kostic ) stb.

Ez még a Barcánál sem működne. De ott van szisztéma / rendszer amibe csak bele kell nőjenek.
Itt ez nincs meg.

ggbuffon 2023.01.22. 22:46:10

@steven.h: nem a kritikával van baj, hanem h ész nélkül, minden realitást mellőzve van megfogalmazva

Apuleius 2023.01.22. 22:48:19

Én a hibáival együtt ezerszer inkább nézek a pályán Mirettiket, mint lelketlen, szar zsoldosokat.

Juvino 2023.01.22. 22:48:38

Szegeny Miretti be van oltva golloves ellen...skarcsak Arthur. Ezt nyerni kellett volna, de tudjuk be a hibakat a kialakult helyzetnek. De legalabb volt kuzdes

Rikoo 2023.01.22. 22:48:54

Ilyen sem volt még soha szerintem. A Serie A góllövőlistájának első két helyén 2 nigériai játékos van.

MdewC 2023.01.22. 22:49:40

@Apuleius: bármelyikünk, de ez már egy másik kérdés. :)

2023.01.22. 22:51:08

@Leram7: Csak nem biztos, hogy ehhez Allegri a jó edző. Ahogy sokan mások, ő is mintha visszafelé fejlődne. A szezon elején még MVP meccsei voltak (Roma, Spezia ha jól emlékszem), mostanában pedig tényleg olyan mint egy ifi... Fagiolit is kicsit féltem, nehogy idővel beleszürküljön ő is.

Wizzurah 2023.01.22. 22:53:50

Az elmúlt napok történései okán a döntetlen teljesen vállalható eredmény egy olyan Atalanta ellen, amelyik az elmúlt 2 meccsén lőtt 13 gólt és bár nekünk is lőtt hármat, azok egy döntő részét az ellenfél (juventus) egyéni hibáinak köszönhetik. Lőttünk 3 gólt mi is, ami szintúgy nem sűrűn történik meg, sajnos. a 3511 vagy hívjuk akárhogy egy szar felállás a csapatnak. Danilo kezd rendszeresen szar lenni. Sándor a fosszar sztáredző kedvence, azt se tudja milyen rendezvényen van, ahogy mckenni sem. A francia nyúl így folytatja, akkor már nem is olyan fájó, hogy ingyen lelép.
A fiatalok jók, övüké a jövő, egy baj van. Kéne nekik egy edző. Edző nélküli csapatban nehéz fejlődni és megmutatni nekik a helyes irányt.

MdewC 2023.01.22. 22:55:09

@ggbuffon: bízzunk benne, hogy idővel ez változik. Nagyon kellenek a fiatalok, ez nem kérdés.

Miretti ahhoz képest már rengeteget bizonyíthatott és eddig sajnos semmi kiemelkedőt nem mutatott. Alig várom, hogy ez változzon, de ez a ziccer nagyon jól jött volna.

ggbuffon 2023.01.22. 22:55:35

Most akkor Mirettin ment el a meccs vagy mi a konklúzió? 13perccel vagy nem tudom mennyit kapott, nem semmi, úgy meg pláne h egy kapott gólnál sem volt a pályán...

DelPiero2 2023.01.22. 22:55:48

@JuveMI: sajnos nem csak a digó bírók. Valahogy a nemzetközi bírók is a Juvéval általában patkányok

ggbuffon 2023.01.22. 22:58:43

@MdewC: mondj a csapatból bárkit akinek csettintesz erre a szezonjára...csak egyet, aki minden meccsen vagy a meccsek zömén hozta magát..
Na akkor most rakjuk ugyanebbe a perspektivába ezt a Miretti baszogatást

En nem vagyok a szurkoloja, mert nem igazan erdekel, de ennek a csapatnak sokkal komolyabb gondjai vannak Mirettinél..

MdewC 2023.01.22. 23:00:10

@ggbuffon: “ Csöcs hibája, Danilo hibája, a védelem gyengesége, vagy Miretti elcseszett meccslabdája.”

Lehet választani kinek melyik megfelelő. :)

Del Pybala 2023.01.22. 23:01:07

@ggbuffon: rengeteg eselyt kapott mar es mindig szar volt

MdewC 2023.01.22. 23:03:13

@ggbuffon: úgy látom nagyon beakadt ez a Miretti lemez. :)

Szezon végéig kiderül mi lesz vele, nekem speciel baromi szimpatikus (még soha nem kritizáltam), várom tőle az áttörést, viszont itt volt a meccslabda és megint besült. De hidd el én szorítok neki.

Hátha…

Dzsákkeríni 2023.01.22. 23:05:48

@Apuleius: Pontosan ugyanígy vagyok ezzel én is!

ggbuffon 2023.01.22. 23:07:45

@MdewC: nem akadt be mert pont leszarom , ha nem Mirettiből lesz majd a megváltónk.

De úgy kérik számon itt a fiatalokat a hibáikért (közben meg verjük az asztalt h miert nincs több) mintha az ő feladatuk lenne a csapatot kimozgatni a szarból.

Mckennienek, Locatellinek tiltotta valaki a jó játekot? Vagy Kosticnak?
Mind tapasztalt, válogatott játékos, akik már fiatalnak épp nem mondhatók.

De nem, minket majd Iling Junior, Soule, meg Miretti fog megvaltani.

Remélem érzed h miről vitazunk..

steven.h 2023.01.22. 23:07:49

@ggbuffon: abban mi ész nélküli, h leírom, h egyrészről állva várt egy olyan labdát amire izomból rá kell futni, főleg ha gólhelyzet, meg az h nem lőtte el ballal? Miretti nem csatár, de még csak nem is árnyékék, ennél sokkal jobb cseret is csinálhatott volna Allegri, ha már az életéért küzd a klub.

Locatellivel még mindig registát játszat Allegri és közbe még is ő az egyetlen aki felér a 16-osig, meg tud progresszív passzt adni… mindenki más csak rohangál, Fagioli az üdítő kivétel, de neki is kell még fejlődni

JuveMI 2023.01.22. 23:08:48

A játék képét elemezve ez egy vállalható meccs volt... Max, nem kellett volna visszavenni... úgy érzem kicsit későn cseréltünk, előbb kellett volna szélső-posztokon frissíteni... egy használt, alsó-középkategóriás hátvéd még nagyon elférne!

Rikster91 2023.01.22. 23:10:22

Nem volt ez rossz összességében. Őszintén szólva kevés alkalom volt a meccsen, amikor azt éreztem, hogy van tartása a csapatnak és ez most az volt. Sajnálom a döntetlent, de voltak jó teljesítmények.
Rettenetesen el vagyok keseredve a közel múltbéli események miatt, de "csak" annyit szeretnék, hogy minél több meccset húzzunk be és egy kupát hozzunk haza. :)

Rikster91 2023.01.22. 23:12:02

@Rikster91: meccsen helyett szezonban*

ggbuffon 2023.01.22. 23:13:24

@steven.h: speciel ha visszaolvasol volt már hulladék, selejt.

Az ész nélküli kritikát nem annyira kedvelem.

Elbaszta jah. Meg elbaszta Csesnyi h potya mellett elfelejtett védeni, Danilo h 3 méterre nem képes passzolni, Sandro h végigmozizta a fekete gyerekkel a meccset és folytathatnam.

Ezt a meccset nem Mirettinek kellett vna megnyernie. Ettől függetlenül valóban nagyot hibázott, de ez a fiatalok esetében benne van. Türelmet nekik, ha már végre lehetőséget kapnak.
Meg egy normális edzőt akivel talán lesz is belőlük valaki.

2023.01.22. 23:18:23

Allegri ma is egy géniusz volt.

Valahogy sikerült elérnie hogy a kiégett, védelemnek csúfolt Brazil hátsó alakzattal(Bremer, Danilo, Alex Sandro,) csak 2gólt kapjon hazai pályán a Juve egy egyébként jó csapattól. (Szesnyi potyája szóra sem érdemes)

Nápoly ellen még mindig lazán meglenne az 5gombóc.

Locatelli egy epic fail. Anno az a jó Sassuolo és válogatott béli szezon volt az összes puskapora. Nem lát a pályán az ember(gondolom ez is Allegri hibája)

Cuadradonak már lefőtt a kávé.

Mekkeni kurva jó kis játékos lenne, csak nem a Juvéban.

Miretti soha nem lesz nagy játékos. Jóllehet pizsamában lehozná azt amit ez a szerencsétlen Locatelli.

Fagio ügyes srác, benne van potenciál.

Milik és Chiesa... Kéne nekik egy erős középpálya.

Kosticnál én többet teszek hozzá a játékhoz, pedig én itthon vagyok a 18.kerületben.

Meg lenne még itt miről írni, de a lényeg hogy Allegri egy kivételes zseni, és nagyon nagyot fog nyerni az a klub amelyik majd megszerzi magának.

MdewC 2023.01.22. 23:24:11

@ggbuffon: sztem nem vitatkozunk.

Kenit már lusta vagyok szidni, alig várom, hogy elmenjen. Kostic fel se tűnt, hogy a pályán van. Sajnos. Igen, tőlük 1000x több kellene.

Teljesen értem amit mondasz.

Viszont én nem általánosságban beszélek a csapatról, fiatalokról, a sok túlfizetett zsoldosról, hanem én konkrétan 1 kihagyott ziccerről beszéltem. Okés? :)

Így tehát ezért nem is lehet vita.

Pláne mert amit mondasz egyet értek, csak én nem ezekről beszéltem.

Haladjunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása