Allegri: "A jó erőnlét és mentális erő segített kései győzelemhez"

allegri_massimiliano_gondolkodik.jpgA Juventus hasonlóan visszafogott teljesítményt nyújtott, mint a Cremonese elleni mérkőzésen, s az Udinese elleni hazai találkozón is egy kései találatnak köszönhetően biztosította be a győzelmet.

"Jó formában vagyunk, de a teljesítmény tekintetében emelnünk kell a lécet. Nem volt meg a megfelelő koncentráció a Cremonese ellen, de már jobb volt az Udinese ellen, amely egy erős csapat, s több lehetőségünk volt a második félidőben." - mondta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"A jó erőnlét és mentális erő miatt biztosítottuk be későn a győzelmet. A technikai tudás döntő jelentőségű, de ha nincs meg bennünk az elszántság, hogy hozzátegyük azt a kis extrát, s néhány centiméterrel az ellenfél előtt odaérjünk, nem nyerjük meg az ilyen mérkőzéseket.

Időnként egy kicsit kapkodóak voltunk a keresztlabdáinkkal és a passzokkal. A második félidőben McKennie jobbank középre húzódott, s nagyobb nyomást gyakoroltunk, s más jellemzőkkel bír, amikor a szélen játszik. Tudtuk, hogy lehetnek nehézségeink, de a játékunk javulni fog az idő múlásával.

Manuel Locatelli szenvedett egy kicsit a Cremonában nyújtott kimerítő teljesítmény után. Paredes fontos játékossá válhat, mindenekelőtt akkor, ha gólhelyzetbe hozza a csapattársait, mert kiválóan lát a pályán, s úgy gondolom, hogy még többet kell nyújtania azokból a passzokból. Teljes mértékben képes erre, ezért javulnia kell ezekben a helyzetekben.

Lassan indultunk, ezért folytatnunk kell a munkát. Ez egy fontos győzelem, mert megerősíti a helyünket a legjobb négy között.

Di María 60-70 percen keresztül jó színvonalon játszott, jól játszott, s elégedett vagyok az összes sráccal, aki szívet és éhséget mutatott. Amikor elkezdünk háromnaponta játszani, mindenkire jó formában, játékra készen lesz szükségünk.

Továbbra is a Napoli az egyértelmű esélyes a scudetto megnyerésére, nagy előnyük van, míg mi meg akarjuk szilárdítani a helyünket a legjobb négy között. Csaknem a szezon felénél járunk, s jól teljesítünk.

Ahogyan mondtam, a léc megemelése inkább a teljesítményre vonatkozik, mint az eredményekre és a célokra. Lépésről lépésre kell haladnunk, a munkára összpontosítva és arra, hogy elérjük a minimális célunkat, ami az, hogy a legjobb négy között végezzünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6718020760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

insieme 2023.01.07. 21:54:34

A csapat új beceneve
"""CORTO MUSO ""
Csak így tovább!

Gaben Smith 2023.01.07. 22:25:36

Off… tudja valaki hogy akkor most el akarjuk adni Mekkenit vagy mi a pillanatnyi helyzet. Azt olvasom sok kérője van (Villa,Fulham,Bornembouth,BVB,Spurs) jó lenne egy zsíros 40 milliót legombolni érte.

Wizzurah 2023.01.07. 23:07:31

Teljesen igaza van amúgy. Ennél a mai nap már csak azzal lett jobb, ahogy a sintér leikszelt, megy is a sírás a sintér fórumon, tudnám mire. Azt hiszik az ő csapatuk a legjobb a bajnokságban, azt kivénhedteket kukáznak össze, még a miénkénél is jóval szarabb a keretük, ha csak az számítana, a hatodik hely környékén kéne végezniük. Elég jó kis nap lett ebből, mondjuk focira utaló valamit ma sem lehetett látni sehol.

JuveMI 2023.01.07. 23:12:14

Tisztelt szurkolótársak!
Az Úr nem kegyelmezett nekem... 'csak' az első félidőt láthattam ebből a gusztustalan antifutball posványból, amelyet a JUVENTUS tett fel a pályára Gianluca Vialli búcsúztatása alkalmából. A legendás 9-es már most forog a sírjában, ha látta ezt a futballtalan ocsmány-posványt!
Max! Ez szégyenletes! Nem méltó a JUVENTUSHOZ!!!! Kérlek takarodj a picsába, és add át a helyed egy arra méltónak!!!! Előre is köszönöm!
Üdvözlettel;
JuveMI

Rocky80 2023.01.07. 23:35:45

Kövezzetek meg, de én a legnagyobb szívet és elszántságot a Mesteren láttam... Lehet ekézni, de bárcsak mindenkiben ilyen tűz lobogna!

Nagyon jól tértünk vissza - legalábbis eredmények tekintetében - a bajnokságba, viszont az igazi értékmérő a jövő héten következik. Remélem olyan teljesítményt nyújtunk, hogy ne legyen szégyenkezni valónk. Kicsit jöhetett volna később is, hogy még jobban belendüljünk, de jól van ez így. :-)

Ráadásul kiderül, hogy van-e reális esélyünk a bajnoki címre idén. Győzelmet remélek, de egy döntetlennel se lennék elégedetlen. De nagyon előreszaladtam!

Leram7 2023.01.08. 00:43:11

@Gaben Smith: Ha McKenniért kapunk 20-at már óriási deal. Senkinek sem fog kelleni.

@Rocky80: Allegri visszatért, én is ezt érzem. Ha nem nézzük most a foci minőségét, csak az eredményeket akkor ez egy nagy menetelés.

Még az is külön kellemes meglepetés, hogy rengeteg ígéretes fiatal van a keretben, akik fontos meccseken kapnak időt.

Jelenleg jobb a jövőkép, mint szezon elején kinézett. Kár a vezetőségi botrányért.

Rocky80 2023.01.08. 01:02:02

@Leram7: meg a BL kiesésért. De minden rosszban van valami jó, jól jöhetünk ki egy szép EL tavaszból minden szempontból.

Kennyt meg tényleg el kéne adni, az se baj, ha nem költjük el azonnal az érte kapott pénzt.

Shaky79 2023.01.08. 01:32:10

Hát ettől a Paredestől nehogy hasra essünk már, mert volt egy jó passza!!! Amikor feljött játékban látványosan visszaestünk, kihozni sem tudtuk a labdát, nincs meg a mozgás középpályán, nem kéri a labdát a kapustól, igazi alibi focista! Ezt a teljesítményt bárki tudja hozni! Eredmények jönnek, ennek lehet örülni, de szinte nulla focit játszunk!

Leram7 2023.01.08. 03:09:23

@Rocky80: Én a BL kiesést csak anyagi szempontból sajnálom, ott nincs esély. Az angol csapatok és a real, bayern, psg más szint.

Del Pybala 2023.01.08. 04:23:19

@Shaky79: Locatellinel kb 10x jobb. Igaz barki jobb lenne.

rockitbaby 2023.01.08. 08:32:40

@Wizzurah: Attól a Monzától mi kikaptunk, szégyen szemre, lélektelen játékkal és Di María piros lappal. Szerintem semmi okunk örömködni azon, hogy ők eggyel több pontot szereztek ellenük, mint mi. Szolgáltat a mi csapatunk is elég beszédtémát, minek foglalkozni másokkal. Az helyett, hogy kiemelnénk Pessotto megható búcsúzását, a néma stadiont a beszéd közben, vagy azt, hogy hónapok óta tegnap végre volt szurkolás, nem, csak azért sem, inkább foglalkozunk másik csapattal. Szép munka!

Juvebest 2023.01.08. 09:17:00

Óriási mázli, hogy ezzel az anti támadó focival 2 a csapat. És nem tudom hogy szerencse kérdése, hogy a lecce ellen egy Fagioli villanás, a cremonese ellen egy jól eltalált szabadrúgás most pedig egy paradés chiesa megmozdulás hozta a 3 pontot. Undoritó amit Allegri foci néven művel, de 2 a csapat és ez hihetetlen. A tegnapi meccsen a védelem jól muzsikált pedig ebben a felállásban nagy összeszokottságról nem beszélhetünk. A középpálya már katasztrófa volt Mckenniet miért kell szélen játszatni ha nem tud ( ezt most a nyilatkozatban meg is erősiti) locatelli borzalom, lassú komolyan Pirlo sem volt villám de ég és föld a két játékos teljesitménye ugyanazon a poszton. Miretti szerintem lenne benne több de annyira be van szarva az elsö góltól való akarástól ami sutává teszi, 2 félidö Rabiot passza csak egy jó labdaátvétel és lövés helyett 4 méterre elpattan a labda ajtó ablak helyzetben. Kostic nála kb az a helyzet hogy minden 35. beadása jó. Mindig úgy készülök egy Juve meccshez na most biztos látok szép támadásokat, határozott játékot tetszetös gólokat, majd a 70 perc környékén könyörgök egy gólért. Sajnos ez már megszokott, de ha jönnek ezek az 1-0 ag Allegri nem lesz elküldve mert eredmény van játék nincs s szurkoló meg rimánkodik majd az 1 gólos gyözelemért

NagyonJuve 2023.01.08. 11:21:17

@Rocky80: allegri spiritójával sosem volt gond. Csak a taktikája, játék felfogása nem tetszik sokaknak, köztük nekem sem. Azért azon is el lehet gondolkodni, hogy ő mindig többet akar a nyilatkozatában. Akkor vagy ő nem tudja kihozni amit akar vagy hazudik és mást mond a sajtónak mind a játékosoknak.

Lanzafame 2023.01.08. 11:25:05

A Napoli ellen végre nem lesz kényszer Allegrin, nem lesz elvárás mást csinálni, mint hátul aprítani a fát és ha úgy esik, néha kontrázni. De az sem kell, mert jó lesz az X is, egyébként most kivételesen tényleg.

Néhány dolog:
- Elképzelés nincs, Allegri az egyéni villanásoktól és Fortunától vár random gólokat. Szerencséjére újra van Chiesa.
- Az Udinese kutyaszar minőségű
- Jó volt látni végre 1-2 futballistát is (Chiesa, néha Di María).
- Danilo méltó a karszalagra és a hosszabbításra
- Locatelli Fagioli nélkül világtalan
- Akasztás járna annak, aki ezt a mezt engedélyezte

Nyugodjon békében Vialli.

alexGicamo 2023.01.08. 11:44:30

@NagyonJuve: Ez roppant elgondolkodtató gondolatmenet !

Leram7 2023.01.08. 12:14:35

@Lanzafame: Én azt mondom, hogy Allegri jelenleg nem nagyon tud mást.

Ha a tényeket nézzük a védelem csodálatos. Danilo nem egy klasszis, de tényleg van benne spirito és ez nagyon jó.

Sajnos Locatelli idén gyenge, a fiatalok még éretlenek, McKennie kutyaütő, Paredes gyengécske, Pogba sérült. Miretti szerintem túl van erőltetve, mert Fagioli éretebb nála.

Támadásban Vlahovic közepes, Milik jó. Elég nagy probléma Allegrinek, hogy Keantől kell elől várnia valamit. Kostic halovány én többet vártam tőle, Cuadrado is talán legrosszabb szezonján van, Soulé éretlen.

Jelenleg ebben a csapatban annyi van, hogy nem kapunk gólt, mert jó a védelem.

Ha Chiesa, Vlaho, Pogba visszatérnek és Paredes, Kostic top formába kerül, Locatelli feljavul és nem lesznek sérülések akkor bajnokok leszünk, mert a bajnokságot a legjobb védelem nyeri és ez jelenleg adott.

Rocky80 2023.01.08. 14:41:21

@rockitbaby: az, hogy akkor kikaptunk, nem jelenti azt, hogy most is ugyanaz történne. Mindenesetre én is örülök az Inter x-nek, ennek mindig örülni kell!

MarcoT 2023.01.08. 16:58:34

Ha valaki látta a Chelsea - Mancity meccset, annak sztem rögvest lejön, hogy azért lehetünk másodikok, mert jelenleg sajnos ennyi az olasz foci. Ettől függetlenül ezzel a kerettel ez egy hihetetlenül nagy eredmény. Nyilván van rajtam kívül még néhány kollega, aki emlékszik korábbi Juventusokra (pl. Platini-Rossi-Tardelli, Vialli /RIP!/-Ravanelli-ADP, Nedved-Trezeget-ADP), így nem kell magyarázni, most Keantől, Miliktől várjuk a megváltást.

Azt tudja valaki, miért ebben a fos bárka utánzatban játszunk, a zebracsíkos helyett? Nehogy má' maradjon valami is a 100 év hagyományból?

MarcoT 2023.01.08. 17:01:01

Ja ki ne felejtsem: Baggio-Schillachi-Casiraghi

venember83 2023.01.08. 18:11:53

@MarcoT: "most Keantől, Miliktől várjuk a megváltást"

Szubjektív dolog, de én leginkább Chiesától, talán Di Maríától, esetleg Fagiolitól, de semmiképpen sem Keantől vagy Miliktől, netán Allegritől.

babo0410 2023.01.08. 18:22:03

@venember83: Nem Miliktől meg Allegritől várod a megváltást, ellenben a folyton bevethetetlen, meg eddig semmit sem mutató Di Mariától, meg egy eddig egészen jó, de túl fiatal Fagiolitól meg elvárod? Én sokkal inkább várom Miliktől, eddig ő volt az egyik legjobb, meg Allegritől is várom, hisz a szünet előtt már megmutatta, hogy nem kéne teljesen leírnunk még. Én se hittem benne, de láttuk, tud ő, ha akar, csak ezt a tiszteljük az ellenfelet felfogást kéne levetkőzni végre.
A Napoli meg kihagyott egy büntetőt. Nem bánnám, ha botlanának. Jövőhéten meg kell verni őket, nincs mese!

babo0410 2023.01.08. 18:23:20

@babo0410: Elkiabáltam. Hajrá Samp!

venember83 2023.01.08. 19:07:10

@babo0410: Milik és Kean befejezőember, de amíg nincs (kidolgozott támadó)játék, nem tudok tőlük megváltást várni. És igen, pl. Fagiolitól igenis várom, bennem a remény, és Di Maríától is láthatnánk pár szép megmozdulást ebben a borzasztó lassú és gyenge olasz bajnokságban.

rockitbaby 2023.01.08. 19:39:32

@Rocky80: Ez feltételezés, mi lenne ha dolog. Nem tudhatod mi történne, ha most csapnánk össze. Az, hogy ki minek örül, szubjektív dolog, de ha a meccs kapcsán nem az az első, ami eszünkbe jut, hogy Pessotto milyen megható módon búcsúzott, eközben a stadion néma csendben hallgatta mikor ez általában nem szokott sikerülni, vagy hogy hónapok óta tegnap végre volt szurkolás, esetleg a győzelmi szériánk, a kapott gól nélküli meccsek, hanem a kárörvendés, akkor ott azért vannak bajok. Szerintem.

insieme 2023.01.08. 21:40:26

@MarcoT: erről már többször írtam, saját infóim alapján,,,reklám, szerződések stb..többet nem tudok,,ha esetleg vki ért a reklám management dolgokhoz, szívesen fogadom az információt

FAF 2023.01.09. 11:19:31

@MarcoT: Hát azért vártunk megváltást olyanoktó is mint Vucinic, Giovinco, Matri és Quagliarella és meg is nyertük a bajnokságot. Csak hogy legyen példa arra is hogy nem mindig sztárokkal nyertünk bajnokságot.

Wizzurah 2023.01.09. 12:58:53

@rockitbaby: Vialli-ról van 5 poszt a fórumon, ahol meg lehet emlékezni, ebben nincs róla szó, az edző nyilatkozatában sincs erről szó, amiről szól ez a cikk. Nyilatkozott róla, de itt most nem erről van szó, szóval nem is értem ezt a részét. Ahol élek, csak streamen tudtam nézni, ahol egyébként a megemlékezést eleve nem is mutatták... Persze láttam, arról is meg van a véleményem, de inkább megtartanám magamnak, mert senki sem kiváncsi rá, valamint nekem nem is tetszett.
Próbálom elemezni a hozzászólásod többi részét is, érezhetően nagyon bölcs. Ha jól értem, akkor, hogy az inter nem nyert a monza ellen, annak nem szabad örülni, mert mi kikaptunk. Hogy így egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutottunk az inter ellen ennek köszönhetően, ugyebár ennek nem szabad örülni. Annak sem merek örülni, ahogy a Milan x-elt, hisz mi kikaptunk tőlük, tehát nem szabad, egy enyhe mosolyt megengedek, hogy a Romával x-elt, hisz velük mi is döntetlent játszottunk. Igaz, ennek köszönhetően vagyunk a második helyen.
A stadion szerintem nagyjából hónapok óta csendben van, sőt, ez globális szintű folyamat, de ezt és ennek a miértjét hagyjuk most.
Minden csapat szolgáltat elég beszéd témát, hisz minden klubnál vannak gondok, hullámvölgyek, stb. De ha jól értem, mivel a mi klubunk szolgáltat beszédtémát, ezt kihangsúlyozva többet, mint bármelyik másik klub ??? szintúgy nem szabad örülni, se megszólalni.
A szurkolás örökös velejárója és alapvető része mindenhol, hogy örülsz, ha a saját csapatod sikert ér el és annak is, ha a fő vetélytársak nem.
A következő forduló nagyon szomorú lesz, hisz a Napolival játszunk és őket eddig csak az Inter verte meg, tehát rajtuk kivül majd nem örülhet senki hétvégén.
Hogy milyen beszédtémát szolgáltat bőven a mi klubunk, arra nem derült fény.
Köszönöm a hozzászólásod, valóban szép munka!

Lanzafame 2023.01.10. 09:36:48

@Leram7: Danilo: egyetértek.

Locatelli: lehet, hogy nem úgy kellene hozzáállni, hogy ő egy klasszis, vagy az lehet majd. Egyelőre úgy tűnik, hogy kellenek mellé társak, akik kreatívabbak nála, Fagioli mellett jobban játszik, megnézném végre Pogbával is.

"Jelenleg ebben a csapatban annyi van, hogy nem kapunk gólt, mert jó a védelem"

Szerintem azért van ennyi a csapatban, mert Allegri nem akar (nem tud) többet ennél. Ahogy írtad, arra vár, hogy a kreatív emberek felépüljenek. Onnantól úgy érzi, hogy neki az építkezéssel, támadással nincs dolga.

venember83 2023.01.10. 10:06:51

@Lanzafame: "Onnantól úgy érzi, hogy neki az építkezéssel, támadással nincs dolga."

Szerintem most is úgy érzi, hisz a futball művészet, nem lehet mindent kiszámítani és meghatározni előre. A játékosok szerepe döntő fontosságú, az edző meg maximum örül a sikernek, vagy éppen szomorkodik a vereség miatt.

rockitbaby 2023.01.11. 10:39:28

@Wizzurah: Az Interrel szemben nem az ad lépéselőnyt, hogy döntetlent jatszottak azzal a Monzával, akiktől mi kikaptunk, hanem az, hogy másfél éves "átkot" megtörve tudtunk nyerni rangadón ellenük és méghozzá nem is rossz eredménnyel. A történelemkönyvekbe csak ez kerül be, a meccs többi része nem. Az, hogy a Milan hogy jön ide, nem tudom, te sem róluk beszéltél.

Ami bökte a csőrőm, hogy egy Juventus meccs utáni edzői sajtótájékoztató szöveges valtozatának olvasása után az első gondolat mas csapat meccse. Pedig lehetne a Juve kapcsán is miről beszélni. Meg lehetne emlekezni arról, hogy nyolc meccses győzelmi szériánk van; arról is, hogy 17 meccs alatt 12-szer nem kaptunk gólt; netán arról, hogy a bajnoksag legjobb védelme a miénk. ÉS!!!! Az pedig kifejezetten pikáns téma, hogy a fenti amúgy impozáns eredménysor mellett a csapat egyébként semmivel nem tart előrébb, mint másfél éve, mikor Mad Max visszatért. És akkor a pályán kívüli dolgainkat még meg se említettem.

Más csapat mérkőzésének kitárgyalásának semmi keresnivalója nincs egy Juventus meccs utáni nyilatkozat alatt. De például annak igen, hogy a meccs előtti megemlékezés tetszett, nem tetszett, miért nem, stb. Mert az a meccshez kapcsolódik. Minden másra van másik fórum topik. Pusztán ennyi az, ami engem zavart a dologban.

Wizzurah 2023.01.11. 11:14:56

@rockitbaby:
Te úgy látod, én máshogy. Az, hogy elvertük őket, az egy dolog, bajnokságot nem a rangadók megnyerésével lehet nyerni, hanem pont hogy a kis csapatok elleni meccsek behúzásával. Ugyanúgy három pontot adott az a meccs is, mint bármelyik másik. De amikor elvertük őket, még azzal sem előztük meg őket, szóval szükség van arra, hogy az ellenfelek pontokat bukjanak mások ellen, többet mint mi, mert sokszor sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk.

Más hozzászólás sem kapcsolódott szorosan a témához, ez rendszeresen előfordul, amíg mindenki betartja a szabályokat, azt írnak, amit akarnak, bele értve engem és téged is. A győzelmi szériáról azért nem szeretnék megemlékezni, mert igazából én csak nagy szerencsének tartom és nem ténylegesen jó teljesítménynek. De a 3 pont szar játékkal is 3 pont. Sok mindennek sajnos nem nagyon lehet örülni.
A megemlékezésről. Nekem nem tetszett. A szöveg tartalma valóban szép volt, viszont Pesotto... kicsit sem érzékenyült el, nagy nehezen tudta csak elolvasni az neki előre megírt szöveget... Nekem az a része nagyon nem tetszett. Ahogy az sem, ahogy mutatták a játékosokat és megértem, hogy meccs előtt ki tudja milyen mentális állapotban lehetnek, de nem egy játékos abszolút nem tapsolt, látszott, hogy kicsit sem érdekli az egész megemlékezés, rohadtul dühítő volt. Pl. Rabiot, érdemes visszanézni.
Rengeteg én is olyat olvasok itt, akivel nem értek egyet, sőt, van aki egyenesen trollkodik szerintem, de csak ez miatt mondjuk nem fűznék hozzászólást neki, mert nincs értelme. Én elfogadom, ha nem tetszett a hozzászólásom vagy egyik sem, de nem is kötelező elolvasni. Persze örömmel társalgok bárkivel, ha látom értelmét még akkor is, ha nem értünk egyet.

rockitbaby 2023.01.11. 14:41:38

@Wizzurah: Bajnoksagot valóban nem a rangadón lehet megnyerni, de a végelszamolásnál, pontazonosságkor nem az fog dönteni, hogy a Monza ellen ki mennyi pontot hozott, hanem az egymás elleni eredmények.

A szériánkkal kapcsolatban egyetértek, de ettől még ez parázs tema a szurkolók körében, legainkább Allegri hitvallástól függően. Ez szerintem sokkal inkább való egy Allefri interjú alá beszédtémának, mint az Inter elleni meccs.

Nem a témával volt, van bajom. Ne essünk félreértésbe. A téma megbeszélésének választott hellyel. Ez szerintem más fórum topikba való. Nem állítottam, pláne nem mondtam, hogy nem lehet erről beszélni, csak azt jeleztem, hogy szerintem nem a megfelelő helyen történt meg ez.

A megemlekezés kapcsan en masként látom. Volt es van is helye ilyennek egy mérkőzés előtt. A klub történelmének egy ilyen alakja megérdemli. Az, hogy ezt miként használják fel, már más kérdés. Mad Max nem motivátor, ezt tudjuk, de ebből egy olyan érzelmi többletet lehetett volna adni a srácoknak, teszem azt egy Conte típusú edzőnek, hogy feltöröktük volna az Udinesével a gyepet. Csak tudni kell, kellene kezelni ezt. Nekünk ez látványosan nem sikerült.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3078) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (792) elemzés (40) előzetes (791) Európa Liga (144) felkészülés (116) hírek (1570) játékosokról (9332) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2289) meccsek (3799) mercato (3937) nyilatkozat (6970) Olasz Kupa (293) összefoglaló (354) pletyka (3947) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (165) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (239) video (146) Címkefelhő
süti beállítások módosítása