Többen közel állnak a hosszabbításhoz
Többen közel állnak a hosszabbításhoz

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Mattia Perin kész hosszabbítani a Juventusszal, ami kisebb meglepetés, mert a tavaly nyáron a játékos távozási szándékáról lehetett mindenhol olvasni, mostanra viszont a kapus fontosnak érzi magát a csapat számára, és megkedvelte az öltözői légkört. A…

Három sérült visszatérhet a Villarreal elleni meccsre
Három sérült visszatérhet a Villarreal elleni meccsre

A Juventus a jövő héten fontos meccset játszik a Villarreal ellen Torinóban, miután az első találkozón 1-1-re zárult a spanyolországi párharc. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint március 16-ára visszatérhet három sérült játékos, így a védelem és a támadósor is megerősödhet. A beszámoló…

de Ligt lett a Juve védelmének az új pillére
de Ligt lett a Juve védelmének az új pillére

Matthijs de Ligt a Juventus védelmének a kulcsembere lett az idei évre, és ezt statisztikai adatok is bizonyítják, hiszen az idei bajnokságban mindössze két alkalommal sikerült egy játékosnak kicselezni a holland középhátvédet. A 22 éves játékos alapembere lett idén a csapatnak, hiszen Giorgio…

Az Udinese védőtehetségét figyeli a Juventus
Az Udinese védőtehetségét figyeli a Juventus

Az olasz bajnoki szezon egyik nagy felfedezettje az Udinese színeiben szárnyait próbálgató védő, Destiny Udogie lehet, aki a Hellas Veronától kölcsönben érkezett a bergamói klubhoz, de nagyszerű teljesítményeivel már nagyobb klubok figyelmét is felkeltette. Nicole Schira, az Il Giornale szakértője…

Morata Torinóban maradhat
Morata Torinóban maradhat

Álvaro Morata kapcsán pár hónapja komolyan felmerült a visszatérés a spanyol bajnokságba, a pletykák szerint a Barcelona igényt tartott a csatárra, azonban az Atlético végül nem akarta a katalánokat segíteni a csatár átengedésével. A spanyol ügyekben jól értesült, az AS újságírójaként dolgozó Jorge…

Statisztikai adatok a Spezia elleni győzelem után
Statisztikai adatok a Spezia elleni győzelem után

Október 15. óta a Juventus mindössze öt gólt kapott 11 hazai meccsen a bajnokságban, és miután a Spezia sem talált be, így már hétszer őrizte meg kapuját a góltól a csapat: Európa öt legrangosabb bajnokságában egyetlen csapat sem játszott ennyi meccset gól elszenvedése nélkül. Továbbá a Juventus…

Bellanova érkezhet jobbhátvédnek
Bellanova érkezhet jobbhátvédnek

Romeo Agresti hírei szerint a Juventus érdeklődik Raoul Bellanova szolgálatai iránt, a 21 éves olasz futballista a Girondins Bordeaux játékosa, és kölcsönben idén a Cagliarinál játszik. A bianconero együttes kész 8-9 millió eurót fizetni a játékosért, hogy a jobbhátvéd júniusban a kerethez…

Játékosok a Spezia elleni győzelemről
Játékosok a Spezia elleni győzelemről

A meggyőző fölény és a szórakoztató játék ugyan ezúttal is elmaradt, a Juventus Álvaro Morata találatával hozta a kötelezőt, s győzelmével begyűjtötte az értékes három bajnoki pontot. "Már a mérkőzés előtt is elmondtam, tudtuk, hogy ez nehéz mérkőzés lesz, mindegyik ilyen a Serie A-ban, s idén…

Juventus - Spezia 1:0
Juventus - Spezia 1:0

A keretet sújtó sérüléshullám miatt kilenc játékosát is nélkülöző Juventus a Spezia csapatát fogadta vasárnap kora este. A zebramezesek hamar megszerezték a vezetést, amikor a vendégek kapuját őrző Ivan Provedel gyengén sikerült felszabadítása után a labda Dušan Vlahović, majd Manuel Locatelli…

Allegri: "Küzdelmesen megnyert 1:0-ákkal érhetjük el a céljainkat"
Allegri: "Küzdelmesen megnyert 1:0-ákkal érhetjük el a céljainkat"

A Juventus Álvaro Morata találatával aratott szűkös győzelmet a Torinóba látogató Spezia fölött, így teljesítette a kötelező feladatot, s begyűjtötte a három bajnoki pontot. "Jól kezdtünk, de legalább két gólt kellett volna szereznünk az első félidőben. Ezt követően beállt egy kis fáradtság, ami…

A Spezia elleni mérkőzés
A Spezia elleni mérkőzés

A Juventus hét közben rendkívül szerencsés körülmények között aratott 1:0-ás győzelmet a Fiorentina otthonában az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Vasárnap kora este a csapat a bajnokságban, egy olyan mérkőzéssel folytatja, amelyen a zebramezeseknek kötelező mind a három pontot Torinóban…

Az Inter is bejelentkezik Dybaláért
Az Inter is bejelentkezik Dybaláért

Az olasz sajtó értesülései szerint az Inter vezetősége véresen komolyan gondolja, hogy beszáll a Paulo Dybala aláírásáért zajló versenybe, s a klub igazgatója, Beppe Marotta hamarosan tárgyalóasztalhoz ülhet az argentin játékos ügynökével.  Dybala jelenlegi szerződése nyáron lejár, s ügynöke, Jorge…

Allegri: "A Juventus vagyunk, s mindig a győzelem a célunk"
Allegri: "A Juventus vagyunk, s mindig a győzelem a célunk"

A hétközi Olasz Kupa-diadalt követően a Juventus a bajnokságban folytathatja, s vasárnap kora este a Spezia csapatát fogadja majd Torinóban. "A Spezia négy idegenbeli mérkőzését is megnyerte, s nem csupán a Napoli és a Milan, de a Genoa ellen is. Egy technikás csapat, amely jól felkészült a…

A Juventus komoly ajánlattal csábítaná vissza Pogbát
A Juventus komoly ajánlattal csábítaná vissza Pogbát

A Juventus egyik nem titkolt célja a nyári átigazolási időszak során az lesz, hogy megerősítse középpályáját, s az olasz sajtó értesülései szerint a klub arra készül, hogy egy szuper ajánlattal csábítsa vissza egykori játékosát, Paul Pogbát, kinek szerződése lejár a Manchester Unitednél. A 28…

Juventus - Spezia: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Spezia: a várható kezdőcsapatok

A Juventus komoly felzárkózást mutatott a bajnoki tabellán, s az Empoli elleni győzelemmel távolsága hét pontra csökkent a listavezetőhöz képest. A zebramezesek vasárnap este a Spezia csapatát fogadják, így nem lehet más a cél, mint a győzelem és a három pont begyűjtése. A Sky Sport…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10476) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4353) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4388) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása