Del Piero: "Készenlétben állok"

del_piero_alessandro_stadionban_1.jpgHatalmas változások vannak folyamatban a Juventusnál, tegnap este lemondott posztjáról az Andrea Agnelli által vezetett vezetőség, s az új igazgatóság januárban állhat fel. Az ügyben megszólalt a zebramezesek legnagyobb legendája, Alessandro Del Piero, aki nem zárta ki visszatérését Torinóba.

"Ez egy nagy döntés, amely mindenkit sokkolt, senki sem számított rá. Agnelli lemondott elnöki posztjáról, most pedig a tulajdonosoknak kell eldönteniük, hogy mi történik majd. Ez hatással lesz mindenkire a klubnál, az elnökre és az igazgatóság tagjaira, amennyiben valami bizonyítást nyer." - mondta Del Piero a Bein Sports munkatársának nyilatkozva.

Vajon a változások révén Del Piero is visszatérhet Torinóba?

"Korai még erről beszélni. Csaknem húsz évet töltöttem a klubnál, s a maradás mellett döntöttem a kiesés ellenére is. Nyilvánvaló, hogy a kapcsolat köztem, a tulajdonosok és a szurkolók között igen mély, nagyon mély. Keresztülmentünk mindenen, ez a nagy utazás vezetett el ide, veletek. 

Minden a Juvéval kapcsolatos hír nagyon érzelmes számomra. Készenlétben állok, meglátom, mi lesz. Ezen a nyáron ott voltam a túrán Los Angelesben, ahol élek, s láttam a csapatot Lisszabonban. Barátságban vagyok Pavellel és mindenki mással. Először is, ez egy szomorú helyzet."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6317990376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.11.29. 12:48:55

Hatalmas példakép! Számomra ö maga a Juventus!

Amennyire a szívem visszavárja őt éppen ugyanannyira féltem is! Nem szeretném látni hogy Pirlo sorsára jut akármilyen pozícióba is kerül.
Sajnos vannak kétségeim a játékosok vezetőségbe illesztése kapcsán, hiszen vezetőnek lenni egy cégben nagyon más mint CSK-nak lenni egy csapatban. Hallani lehetett h esetleg "tiszteletbeli elnök" lehet belőle, akármit is jelentsen az.

Én egy határozott szakmai és tapasztalt, hozzáértő vezetést látnék szívesen, ahol persze tanácsadó vagy egyéb formában megjelenhetnek régi legendák.
Korábban arról lehetett hallani h inkább edzőként szeretne visszatérni csak előtte készen akar állni és beakarja járni a szamár létrát. Nagy respect!

Remélem kihozzuk a maximumot ebből a valasagos helyzetből. Igen, válságos! Akár anyagi akar emberi és értékbeli szempontokat nézek. Ugyanis nem egyszerű csak úgy egy top menedzser gárdát leakasztani akármennyire is sokan azt kívánták h a vezetés tegye magát C vágányra...bízzunk a legjobbakban!

Del Butus 2022.11.29. 13:21:21

Mégis miért lenne jo ha visszajonne? Mit tudna csinalni? Komoly szakemberek kellenek a régiek helyett, nem olyas valaki aki a palyafutasa utan eddig annyit csinalt, hogy ide-oda utazgatott és integetett.

bianconeri83 2022.11.29. 13:31:11

@Del Butus: részben egyetértek Veled.

Alex max egy szimbólum lehetne a vezetőségben a szurkolók számára, de tőle megváltást ne várjon senki. Ezek olyan pozíciók, ahol szinte csak bukni lehet...

steven.h 2022.11.29. 13:35:49

@bianconeri83: @Del Butus: Szerintem szükség van arra hogy legyenek szimbólumaink a vezetőségben, akik tudják mit jelent a Juventus (lásd Milan-Maldini). Nyilván nem szabad elnöknek tenni, sem gazdasági szakembernek, de tanácsadónak vagy bárminek oda lehet rakni.

Meg pluszba azért azt ne felejtsük el, hogy Del Piero azért felépített és üzemeltet egy éttermet LA-ban. Nem ugyanaz mint klubot vezetni nyilván, de nem is egy Nedved aki csak úgy beült a vezetőségbe.

insieme 2022.11.29. 13:50:01

@Del Butus: del Piero nem szokott felelőtlenül nyilatkozni, cselekedni.
Vmi indoka van, ha készen áll.
Legenda a klubnál, példakép mindenkinek, főleg a Next Gen-nek.
Bayern:Hoeneß, Rummenigge,
Kahn//Salihamidzic//
Milan:Maldini, Massaro
Lazio:Tare
Ez jutott eszembe
Benfica:Rui Costa?

Del Butus 2022.11.29. 14:04:44

@insieme:
Példaképnek itt volt az aranylabdás Nedved is.
Maldini is rossz példa, o talán leonardo mellett dolgozott vagy 2 évig. Senki nem kerul ilyen helyre kb nulla tapasztalattal.

insieme 2022.11.29. 14:05:47

@insieme: @steven.h:
Real Madrid:Butragueno
Inter Milano :Zanetti
Sztem nem rossz...

insieme 2022.11.29. 14:10:59

@Del Butus: sztem del Piero tudja miért áll készen és mit vállal el, ahogy már említettem, nem szokott felelőtlenül nyilatkozni.
Szakmai gyakorlat:felépített egy
futball akadémiát,,ez is egy lépcsőfok

Panther77 2022.11.29. 16:34:45

@Del Butus: Csupán csak azért mert ő megtestesíti a Juventust.Vele kapcsolatban nem az a kérdés,hogy miért jönne vissza hanem,hogy miért kellett elmennie egyáltalán!!!Az én szememben szégyen ilyet kérdezni,de olvasva nevedet már értem...

alexGicamo 2022.11.29. 17:19:13

@JeetTrader: Egyetértek veled ! Pont így gondolom én is !
Amúgy örökké ő lesz a kedvenc játékosom ! A legnagyobb !
JUVENTUS = ALESSANDRO DEL PIERO

Juvebest 2022.11.29. 18:45:36

Lehet nincs tapasztalata, de akkor is szükség van rá mert ő maga a Juve. Igen is kell ő mert egy vezér típus.

Kukszi 2022.11.29. 19:01:57

Ahol a szív ott a haza! Gyere vissza :)
És Chiellini is jöhetne jövőre.

DelPiero2 2022.11.29. 23:32:59

@Kukszi: Chiellininek ha jól tudom Közgáz végzettsége is van.

Petike821122 2022.12.02. 19:20:50

@steven.h: Én egy "scout" hálózatba tenném be,valószínűleg van rálátása,hogy miként is a labdával bánni fiatalon.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása