Rabiot: "Szerencsére maradtam a Juventusnál"

rabiot_adrien_golorom_inter_ellen.jpgA Juventus középpályása, Adrien Rabiot a francia válogatottal a világbajnokságra készül, s a Torinóban nyújtott nagyszerű teljesítményével alighanem ott lesz a helye a kezdő tizenegyben.

"A tőlem telhető legjobb teljesítményt fogom nyújtani, ahogyan a Juventusnál is teszem, anélkül, hogy sokat gondolnék a világbajnokságra. Úgy érzem, hogy a csúcson vagyok mentálisan és fizikálisan is." - mondta Rabiot a La Gazzetta dello Sport riporterének nyilatkozva.

"Olyan játékos vagyok, aki egyensúlyt biztosít, összekapcsolja a támadást és a védelmet, megtartja a megfelelő pozíciót és taktikai felfogást, megérti a játékot, alkalmazkodik különböző helyzetekhez és reagál a csapattársai mozgásaira. A világbajnokság egy álom, amelyet négy éve nem valósíthattam meg Oroszországban, de most kiélvezhetem, s gyerekkori emlékeimre gondolhatok, mint Zidane nagy visszatérésére 2006-ban. Minden mérkőzésen Franciaországnak szurkoltam, sajnálom, ahogyan az Olaszország elleni döntő alakult..."

Az EB-győztes olasz válogatott ezúttal otthonról figyelheti a világeseményt, mivel elbukott a selejtezők során.

"Jobb lett volna, ha Olaszország is ott van, a kiesés megmagyarázhatatlan."

A Juventus rettenetesen kezdte a szezont, azonban a bajnokságban zsinórban hat győzelmet aratott úgy, hogy közben gólt sem kapott, ezzel felzárkózott a tabella harmadik helyére.

"Ez volt a célunk, s bizonyos vagyok benne, hogy januártól jó esélyünk lesz arra, hogy harcban legyünk a bajnoki címért Chiesa és Pogba visszatérésének köszönhetően. Soha sem volt kétségem afelől, hogy küzdeni fogunk a bajnoki címért. A kezdet nem volt egyszerű a sérülések miatt, de vissza akartunk kerülni az első három közé a szünet előtt, hogy januárban versenyben lehessünk a Napolival. A szezon első felében elképesztőek voltak. Fognak pontokat veszíteni, s nekünk a lehető legtöbbet ki kell hoznunk belőle. Tíz pont soknak tűnik, de a szezon hosszú. Célunk lehet a scudetto, kár, hogy most jött a szünet, mert megteremtettük a megfelelő környezetet és lelkesedést.

A francia középpályás elismerő szavakkal szólt Massimiliano Allegriről, akit a szurkolók többsége melegebb éghajlatra küldött volna a szezon elején.

"Nagyszerű edző, aki nem csak a célokra összpontosít, amelyek továbbra is nélkülözhetetlenek maradnak a Juventus számára. Az edzéseken pedagógiailag is jól bánik a fiatalokkal, még akkor is, amikor hibáznak, s az eredmények nyilvánvalóak, mindenki fejlődött. A helyes utat választottuk.

Sokat tanultam Sarritól is, de ez a két év Allegrivel sokat segített a fejlődésben. Ebben a szezonban sok videót tanulmányozok az egyik segédedzővel, Paolo Biancóval. Erre szükségem van a nemzeti csapatnál is, még akkor is, ha itt más stílusban játszunk."

Rabiot nyáron közel került ahhoz, hogy a Manchester United csapatához igazoljon, azonban végül maradt Torinóban, s az elmúlt mérkőzéseken korábban nem mutatott nagyszerű teljesítményt nyújtott.

"Igaz, hogy volt kapcsolat a Premier League-ben szereplő klubokkal, de végül szerencsére maradtam, talán ez volt a legjobb döntés. A Premier League a leginkább nyomon követett bajnokság, de nem foglalkozom a jövővel, a világbajnokságra fókuszálok. A klubot és engem sem siettet semmi, nyugodtak vagyunk, s fontolóra vehetünk minden lehetőséget."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3317980152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.11.16. 17:19:26

Húha ez a csávó rendesen el van telve magától

Gaben Smith 2022.11.16. 17:24:05

Most nézem ez a semmirekellő Di Maria 45 perc alatt két gól egy gólpassz ! Az elejétől a pályán van itt meg beleszart az egészbe.
Félelmetes csalódás ez a pali remelem elzavarják a halál faszara. Inkább 100 Dybala mint egy Mariska.

Zizou_empereur 2022.11.16. 23:24:44

"Úgy érzem, hogy a csúcson vagyok mentálisan és fizikálisan is"
Mi van ??! Hát nem kell a szomszédba mennie egy kis önbizalomért, az biztos.
Szerintem több év lebzselés után volt néhány jó meccse, ahol a jók között lehetett megemlíteni. Nálam még ez a "csúcsforma" sem ér 8 milliós fizut, nemhogy amit előtte művelt. 4-5 körül megérné megtartani, de csak ha így játszana mint most.
Súlyos önképzavarról tanúskodik, hogy a duplájára taksálja magát.

Ze Roberto 2022.11.17. 05:27:22

sziasztok. nekem pont ő a meglepetés. felnőtt a feladathoz. idén eddig már lassan több golja van a szezon elején mint eddigi szezonjaiban összesen. kell az egészséges önbizalom a pályára. hinniúk kell magukban, a csapatban és főleg a klubjukban. csak igy tovább. legkevesebb kapott gol=juve ez azért nem rossz és a rugottak száma is top 5. serie a ban. ja és 3.hely. de ami a legjobb a fiataljaink játszatása. ez a legszebb látni. mernek és akarnak játszani. ez kell. ez a juventus. nem zsoldos psg. stb.....erre lehet épiteni.nekem tetszik amikor fiataljaink vannak a pályán. chiesa is kezd magára találni. ha felpörög akkor nem lesz baj. Forza Juve

Juvino 2022.11.17. 10:05:03

Szegeny idiota, az onbizalommal nincs gondja. Mindez 2-3 honap relativ jo jatek utan. Vszinu h itt is a Mester hires lelekapolo tevekenysegenek az eredmenye ez a javulas, akar anno Pogbanal. Remelem,h nem hosszabbitunk vele 10, de meg 8millaert sem. Ahogy tobben is irtak max 4-5mill, de inkabb menjen a PL-be jo dragan.

venember83 2022.11.17. 11:00:30

@Juvino: neki és a mesternek is meg kellene toldani a szerződését 3-4 évvel, a pénz nem számít.

babo0410 2022.11.18. 16:50:09

Szerintem kár ekézni Rabiot. Egy jó játékosnak tartom. És idén egészen jól is játszik végre. De nézzük meg mikor érkezett. Pont Sarri idényében jött, amikor nem igazán működött Sarri taktikája nálunk. Voltak döccenők. Első idénye volt, és mire belelendülhetett volna, jött Pirlo. Nála megint nem volt a legjobb a csapat. Mióta idejött, évente új edzőnk volt. Így nem könnyű beilleszkedni. És mindegyik edzőnél más volt az elvárás. Talán idén belelendül, és ha tudja tartani a mostani formáját, akkor bizonyítja, hogy jó játékos, csak rosszkor érkezett. Én remélem, hogy belelendül, és jól fog teljesíteni, mert nagyon kellenek a jó teljesítmények mindenkitől. Ha beéri maximum 7 millióval, és tudja tartani ezt a formát, én megtartanám.

venember83 2022.11.18. 16:58:34

@babo0410: "Szerintem kár ekézni Rabiot. Egy jó játékosnak tartom."

A képességeit nem kérdőjelezi meg senki szerintem, már aki látta őt futballozni. A hozzáállása és az igényei, az viszont már teljesen más, ezekben már talán van némi kivetnivaló.

babo0410 2022.11.18. 17:36:04

@venember83: A hozzáállása szerintem jó, ő volt aki mindig hajtott a kp-n. Az, hogy magasak az igényei viszont jogos. Viszont szerintem azért ilyenek az igényei, mert sajnos ezt látja, más a semmire megkapja ezt az összeget. És sajnos elég két egyeneset rúgnia valakinek a labdába, és már ennyit akar keresni.
Pont ezért mondom, hogy sajnos, ha újra a BL-ben is jegyzett, erős csapat akarunk lenni, sajnos a fizetéscsökkentés nem kedvez ennek. Ma már a jobb játékosok 10 millió körüli bérigénnyel állnak elő.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy adjuk meg neki, csak azt, hogy nekünk nehezebb lesz jó játékosokat idehozni, és hosszabb távon megtartani. Én Rabiot se engedném el. Remélem kevesebb bérrel is be fogja érni.

venember83 2022.11.19. 13:51:07

@babo0410: jó a hozzáállása?

Rabiot : "Ez a Juventusszal kötött szerződésem utolsó éve, tehát a jó játék és a kezdőcsapatbeli hely a vb-n segítségemre lehet a jövőm tekintetében."

Ennél nehéz nyíltabban elmondani, miért mutatta azt, amit az előző három évében, s az idei évben miért táltosodott meg.

Juvino 2022.11.19. 21:17:25

@venember83: az a baj,h ez benne van a pakliban

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása