Nedvěd: "Készen fogunk állni a rájátszásra"

nedved_pavel_2.jpgA Juventus győzelemmel zárta az Inter elleni rangadót, majd hétfőn az is kiderült, hogy az FC Nantes lesz a zebramezesek ellenfele az Európa-liga rájátszásában, s a sorsolás során az alelnök, Pavel Nedvěd képviselte a torinói klubot.

"Van időnk arra, hogy felkészüljünk erre a két mérkőzésre. A Nantes gyenge helyezése a francia tabellán nem sokat számít, mert a rájátszás februárban esedékes, s nem lesz egyszerű. Ami bennünket illet, az elmúlt néhány bajnoki mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk, nem kaptunk gólt és nagy egységességet mutattunk. Egyértelmű, hogy még nem vagyunk teljes erőnkben, hiszen sérülés miatt még mindig számos játékos hiányzik, de azok, akik játszottak, jól teljesítettek. A világbajnokág lehetőséget nyújt majd arra, hogy több sérült játékost is visszakapjunk, akik készen állnak majd január elején." - mondta a sorsolás után Nedvěd.

"A pozitív oldalról szemlélve, a sérülések lehetővé tették számunkra, hogy sok fiatalt láthassunk folyamatosan játszani. Nagyon fontos volt számunkra, hogy bekerüljenek az első csapatba, bizonyítva, hogy a Juventus mindig sokat fektetett az ifjúsági szektorba, s az, hogy a srácok megmutatják az értéküket, rendkívül kemény munka eredménye. Meghatároztuk az utat, s folytatnunk kell ezen az úton. Készen fogunk állni a rájátszásra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2517972612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supertrezi 2022.11.07. 16:38:00

Ja, kemények vagyunk, Pavel, mint a kád széle. Csak mostantól mindig azok legyünk.

Pavel1988 2022.11.07. 16:47:18

Ez megint egy olyan nyilatkozat amit nagyon nehéz pozitívan értékelni, még úgy sem megy, hogy tegnap vertük meg az Intert.
“A sérülôséget adtak arra, hogy játszassuk a fiatalokat”.
Fagioli már most jobb játékos, mint Mckennie vagy Rabiot valaha lesz.
A játékperceiket nem fogok kikeresni, tudjátok Ti is jól a kontrasztot.
Ott ül ez a srác a padon hónapokon keresztül, miközben azt nézzük, higy az amcsi 5 méteres passzokat is elront, a Fio ellen 8 méterről(szemben a kapussal) kitalálja, hogy még bepasszolja középre.

Kényszerből beáll ez a srác, meccseket eldöntő gólokat rúg és a hosszú labdái hajszál pontosak.

Félre ne értsetek, baromi boldog vagyok Fagioli miatt de nem tudom éltetni azt az utánpótlás rendszert ahonnan amúgy 20 éve nem jött ki értékelhető labdarúgó.
Ha éppen van pár akkor látjuk minek kell történnie, hogy lehetőséget kapjon.

Valaki lát amúgy bármi kockázatot abban, hogy Mckennie nincs a pályán?

Camo76ers 2022.11.07. 16:58:48

@Pavel1988: azért Rabiot egyelőre jobb játékos még ha nem is tetszik . Én úgy gondolom a tudásszintje ez és nem az , amit az elmúlt években mutatott .

FAF 2022.11.07. 17:29:14

Ha felépülnek a kutyaütők és a mester elkezdi nélkülözni a fiatalokat akkor elmehet a büdös francba. Mondjuk már most is mehetne, de ezt az évet már úgyis vele fogjuk végigszenvedni.

Ez az év pont arra jó, hogy meccsrutint szerezzenek. Pláne, hogy semmivel nem rosszabbak... sőt. Hibáznak még, nem döntenek mindig jól hát persze hogy igen kell még a tapasztalat nekik.

Nem tudom ki hogy van vele de én szívesebben nézem őket a hibákkal együtt is mert több tűz van bennük és hajtanak.

Remélem mindenben nem fognak a mesterre hallgatni és nem engedik visszabutítani magukat. Mondjuk Allegri is jobban járna hagyná őket játszani mert eddig az még bejött és mentik az ő seggét is.

JeetTrader 2022.11.07. 18:36:43

Igazából az a szomorú hogy a fiatalok felfedezéséhez ilyen brutális sérüléshullámra volt szükség. Folyamatos játéklehetőség kell nekik hogy érdemben tudjanak fejlődni és akkor tényleg pár játékosból akár tényleg komoly erősítés is lehetne, akikben van lélek is. Ehhez persze edzői támogatásra is szükség volna, de félek h nem Allegri a megfelelő edző a számukra. Remélem ezt a vezetőség is észre vette.

És abban is reménykedem hogy nem fognak bedőlni a mostani látszólagos trendforulónak. Persze jól tudja majd védeni az álláspontját Allegri ha meglesz a top 4....bár Sarrinak még a bajnoki cím sem volt elég h ne legyen kipenderítve. Amennyiben persze szabaddá válik az az edző akivel eltudja a vezetőség is képzelni a jövőt.

supertrezi 2022.11.07. 20:53:44

@FAF: Más érzés, mikor egy ilyen saját kölök szerez gólt, az biztos!

JuveMI 2022.11.07. 22:38:31

Pavel! A hulladék hamarosan elmegy VB-re... Fagioli/Miretti/Soulé (és a többi) addig végignyom még egy hónap Continassát... mire visszajön a hulladék már Miretti is sokkal jobb lesz játékban (mentálisan tutibiztos)... mivel fogjátok magyarázni a januári nélkülözésüket?

Lanzafame 2022.11.07. 23:00:33

@Camo76ers: @Pavel1988: Rabiot és Fagioli simán játszhatnak egyszerre is, sőt. A két legjobb középpályásnak kötelező a pályán lenni.

McKennie játszatásának semmi értelme, buta, dagadt (ezt nem én mondom, hanem a Juve és ő maga), képzetlen és lassú, fejben és lábban is. Őszintén nem értem, mit keres az első csapat környékén, remélem Allegri is elengedi végre és a fiatalokat fogja játszatni.

DelPiero2 2022.11.08. 00:37:22

@Pavel1988: Hozzátenném a teljesen jó meglátásodhoz, hogy ez a fiú a felnőttekkel edz ha jól tudom Pirlo óta, tehát a Mister is látja régóta, mit tud mit nem tud, mégse nagyon tette be eddig a keretbe a hülye felfogása miatt. Nem csoda hogy 20 évig nem jött utánpótlás, mert pl. allegri 7 éve is meggátolta ezt. Reméljük most már legalább a vezetőség rákoppint a Misterre.

alexGicamo 2022.11.08. 04:22:30

@JeetTrader: Egyetértek ! Nagyon kellenek a fiatalok, ha tetszik a misternek, ha nem ! Elegem van a lelketlen , nagy névnek számító ( esetleg épp kiöregedőben lévő ) zsoldosokból !
Én egy szerethető , agilis, lelkes, fineszes csapatot szeretnék látni, akik hajlandóak és képesek egymásért és együtt küzdeni a csapat sikereiért !
Fagiolit nagyon a szívembe zártam ! Nemcsak a sintér elleni gólja okán , egyszerűen megvett a hozzáállásával, a lelkesedésével .
Hajrá JUVENTUS ! ! !

venember83 2022.11.08. 05:32:49

@Lanzafame: tegnap Paredes és McK már részben a kerettel edzett, szerintem hamarosan ismét pályán láthatjuk őket.

rabsic02 2022.11.08. 08:11:28

Hogyan vált top játékossá ADP, Pirlo, Chiello, Gigi stb?! A pályán szerezték meg a tapasztalatot, nem a kispadon.
Mi ebben a bonyolult kedves Maxi?!

supertrezi 2022.11.08. 09:42:01

Fagioli pont fele annyi gólt (kettőt, köztük egy csodagólt) szerzett 281 játékperc (3 meccsnyi játékidő...) alatt, mint a Loca-Parádés-Kosztics-Kenny-Pumukli-Miretti hatos 6300 perc, azaz 70(!!!) mérkőzésnyi idő alatt. Azért ebbe elég félelmetes belegondolni.

Pavel1988 2022.11.08. 09:43:12

@Lanzafame: persze, hogy játszhatnak!
A kommentem inkább a mckennie-fagoili “kérdésre” irányult.
Mellékszálként ettől még ott van Rabiot, aki minden meccset végigjátszik.
Vannak találkozók ahol kreativitás kellett volna(pl samp ellen).
Az ilyen helyzetekben érthetetlen számomra, hogy milyen rizikót lát egy ilyen fiatal szerepeltetésében.

Pavel1988 2022.11.08. 09:45:49

@supertrezi: akkor még fel sem hoztunk olyan “nüanszokat” hogy pontos hosszú labdák.
Fagioli többet adott a 2,5 meccsén, mint Loca és Mckennie együtt az egész évben.

Gaben Smith 2022.11.08. 10:49:23

@venember83: basszus el mindig mondtam hogy nem kell egy Paredes. Aki 29 éves koráig nem töltött be vezető szerepet attól miért várnánk ezt vagy egyáltalán jó teljesítményt? Az eddigi pályafutása tökéletesen megmutatja milyen karakter. Remelem elzavarják Mekkenivel együtt .

NagyonJuve 2022.11.08. 13:10:59

@supertrezi: nem félelmetes bele gondolni. Ilyen összehasonlítás badarság. Rabiot is most jól nyomja annyi gólt lő mint összesen ezidáig, mckenny nek is volt 2,3 meccs amikor gólt szerzett még kedirának is.

supertrezi 2022.11.08. 15:26:49

@NagyonJuve: Rendben van, akkor badarság.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása