Ma sorsolnak az Európa-liga rájátszására

el_sorsolas.jpgA csoportkörben hat mérkőzésen elszenvedett öt vereséggel a Juventus csúfos búcsút vett a Bajnokok Ligájától, azonban az európai kupaszereplés nem ért véget, a zebramezes csapat az Európa-liga rájátszásában próbálhatja feledtetni a kudarcot.

Az Európa-liga csoportkörének győztesei már biztosan ott lesznek a legjobb 16 együttes között, ellenfeleik a rájátszásból érkeznek, ahol a csoportmásodikként továbblépő csapatok mérik össze erejüket a Bajnokok Ligája csoportkörét a harmadik pozícióban záró együttesekkel.

A Juventus a rájátszásban csatlakozik be az Európa-liga küzdelmeibe, s így a csoportkör második helyezettjei közül várja ellenfelét. Mivel ebben a szakaszban nem kerülhet szembe másik olasz csapattal, a torinóiak a PSV Eindhoven, a Rennes, az Union Berlin, a Manchester United, az FC Midtjylland, a Nantes és az AS Monaco csapatai közül kapnak majd ellenfelet.

A sorsolást ma 13:00 órakor a svájci Nyonban tartják. A rájátszás első mérkőzéseit a csapatok február 16-án, a visszavágókat február 23-án játsszák majd.

Az Európa-liga teljes mezőnye és a kalapok:

Európa-liga második helyezettek: PSV Eindhoven, Rennes, AS Roma, Union Berlin, Manchester United, FC Midtjylland, Nantes, AS Monaco

BL-csoportharmadikok: Ajax, Bayer Leverkusen, FC Barcelona, Sporting CP, Red Bull Salzburg, Shaktar Donyeck, Sevilla, JUVENTUS

Európa-liga csoportgyőztesek: Arsenal, Fenerbahçe, Real Betis, Union Saint-Gilloise, Real Sociedad, Feyenoord, FC Freiburg, Ferencváros

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6517972392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.11.07. 12:27:44

Jú-náj-ted! Gyerünk. :)

venember83 2022.11.07. 12:37:12

@Finodelpietro: nézegetem itt az olasz BL-továbbjutókat, s az a furcsa, hogy amikor a Juve továbblépett a csoportból az elmúlt években, elég sokszor egyedül tette ezt. Most viszont ez pont fordítva sült el. Karma? :)

rabsic02 2022.11.07. 13:14:20

@venember83: Barca-Mu. Na majd a következő körben. :-)

venember83 2022.11.07. 13:19:38

Má' megin' egy francia csodacsapat. A Lyon elleni BL-párharc óta irtózok tőlük (is). Nem mintha a portugál vagy spanyol ellenfél jobb lenne, ugye...

babo0410 2022.11.07. 13:36:51

Azért a Porto nem gyenge, az inter remélem megy a levesbe. Mi meg egy olyan ellenfelet kaptunk, akik ellen illene továbbmenni. Ha kiesnénk, Allegrit semmi nem menti meg a távozástól a szezon végén.

Gaben Smith 2022.11.07. 13:42:15

@babo0410: miért essenek ki? Mitől lesz neked több ezáltal? Kicsinyes gondolkodás.

Tony. 2022.11.07. 13:48:12

Annyira érdektelen ez az El, essünk ki gyorsan aztán irány a biztos top4.

babo0410 2022.11.07. 14:53:30

@Finodelpietro: Rosszindulat? Te keversz engem valakivel. Nem tudom ilyen hülyeségeket honnan szedsz?
@Gaben Smith: Nagyon utálom az intert. Sokan a Napolit is, meg a Fiort stb. nekem viszont nincs másik olyan csapat akiket utálnék. Viszont az intert nagyon. Az egyetlen olyan csapat, akiknek sose örülök, ha jól megy. Én egyébként nagyon remélem, hogy a többi olasz csapat tovább fog menni. Nekik szoritani is fogok, illetve ha csak nem jön valami hullámvölgy, a Napoli elég sokáig mehet. Őket biztos továbbjutónak tartom.

babo0410 2022.11.07. 14:54:54

@Gaben Smith: Egyébként te beszélsz nekem rosszindulatról? Csapattal kapcsolatban pozitív megnyílvánulásod volt már? Ki nem hülye neked a csapatnál? Bagoly mondja...

Gaben Smith 2022.11.07. 18:12:06

@babo0410: a csapatnak volt pozitív értékelhető momentuma? Szerintem nem.
Ez nem a Kisvárda hogy örüljünk a rossz játéknak és a kis csapatok megverésének.
3db pozitív meccs volt az évben.
Az első fordulóban a Sass ellen aztán a Macabi ellen és tegnap a többit nem tudom pozitív jelzővel illetni.

Rocky80 2022.11.07. 18:31:53

@Tony.: szerintem meg ragyogó lehetőség a fiataloknak hogy szokják a nemzetközi meccseket, plusz ki kell engeszteljen bennünket is a csapat.
A négynek meg kell lennie így is, szokják csak a terhelést.

Juvino 2022.11.08. 09:21:05

@Gaben Smith: meg a Roma ellen! Ott sokkal jobbak voltunk, de sajna ott ket helyzetbol kaptunk egy golt.

NCSMCS628 2022.11.08. 11:19:55

@Finodelpietro: Akár a Brugge vagy a Bayern...csak visszatekintve,a csoprtbeli "továbbjutásra"...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása