D'Amico: „Fagiolit hosszú ideig a Juventusnál akarjuk tartani”

fagioli_nicolo_hagyomanyos_rovidujju_mezben.jpgAndrea D'Amico a minap a Tuttosport munkatársának nyilatkozott, és volt is miről, hiszen pártfogoltja, Nicolò Fagioli két nagyszerű meccsen van túl a sérülésektől sújtott Juventusnál.

A fiatal középpályás csodálatos gólt varázsolt a Lecce hálójába, amellyel el is döntötte az addig gólt nélkülöző meccset, majd a 21 éves olasz játékos a PSG ellen sem vallott szégyent.

A statisztikák szerint ő alakította ki a legtöbb lehetőséget a meccs során, emellett hétszer próbálkozott hosszú labdákkal, és ezek mindegyike pontosnak bizonyult, passzolási hatékonysága 97%-os volt a meccs végén. Emellett pedig ő nyerte a legtöbb párharcot a meccsen, és hétszer szerzett labdát. 

Az ügynökét megszólaltatta a torinói sportlap, s a híres ügynök elmondta, milyen tervekkel rendelkeznek a jövő kapcsán.

„Múlt szombaton a találat láttán egyből az ugrott be, ahogyan Alessandro Del Piero kivirágzott a szemeim előtt: pillanatok alatt harminc évet fiatalodtam.

Számomra mindig örömteli, amikor egy olasz játékos megmutatja, mit tud, főleg ha egy világbajnok megmozdulására emlékeztet a teljesítményével, ahogyan itt láttuk.

Nicolò Fagioli megfelelő lesz Massimiliano Allegri számára, s azon fogunk dolgozni, hogy a srác minél tovább a Juventusnál maradjon, de véleményem szerint ő felbecsülhetetlennek bizonyulhat Roberto Mancini projektje tekintetében is.”

Az olasz középpályás a szezon előtt hosszabbított a Juventusszal, aktuális szerződése 2026-ig a Juventushoz köti, és már a nyáron komolyan felmerült a kölcsönadása, de végül keretben maradt, viszont a téli mercato közeledtével ismét felmerültek pletykák egy esetleges kölcsönről.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5617969934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spider81 2022.11.04. 10:30:02

Ugyes srac aki hajt es imadja a klubot. Szep jovo elott all ha igy folytatja

MdewC 2022.11.04. 11:20:37

Rovellat vissza kell hozni ha jól megy neki… Pogba helyett tuti többet tenne hozzá.

Kíváncsi leszek mikorra lesz játékra alkalmas.

Pedig elhittem, hogy jó lesz.

insieme 2022.11.04. 12:42:17

Itt kell tartani örökre, pl del Piero
Egy példa a SPIRITO ra::
Nso n van egy videó Kerkez ről
Na ezt várom egy
Juventus CsK tol.!

Rocky80 2022.11.04. 12:58:50

Azért jó érzés tudni, hogy már a fiatalokra is számíthatunk ha esetleg beüt egy pár sérülés; nem vallanak szégyent.

A védelem széleit még rendberakjuk, meg gondoskodunk Bonu-Rugani-Szc pótlásáról és meg is vagyunk! :D

venember83 2022.11.04. 13:25:35

@insieme: erről beszél a mester sokszor, pár jó meccs, s máris rögtön Aranylabdáról vizionálnak egyesek, mások pedig megközelíthetetlen legendákat említenek. Veszélyes dolog játszatni az ilyen szemtelenül fiatal játékosokat. 23-24 éves koráig csak nagyon óvatosan kellene őket mélyvíz közelébe vinni, s aztán majd esetleg 25-26 évesen esetleg komolyabban terhelni őket…

insieme 2022.11.04. 13:33:08

@venember83: szépen fogalmaztad,,,ironikusan,,,

steven.h 2022.11.04. 14:44:02

@venember83: Értem az ironiát a mondandódban és egyet is értek vele, nagyrészt. Azonban azt tegyük hozzá, hogy tényleg ez történik, hogy van 1-2 jó meccse és már hasonlítják őket meg legendákhoz, aranylabdavárományosnak titulálják és nem minden fiatal bírja el ezt a terhet és lehet ez akasztja meg a fejlődésében. Nyilván nem értek azzal egyet, amit Allegri képvisel a fokozatosságról, meg a lépcsőfokokról, mert aki tehetséges az ne legyen már Serie B-be, meg Serie A kiesőb száműzve, csak azért mert fiatal, de náluk tényleg kell az, hogy egy olyan edző üljön a kispadon, aki el tudja "szigetelni" a sajtóban vagy a médiában megjelenő elvárásoktól és így csak a játékra és a saját fejlődésére koncentráljon.

venember83 2022.11.04. 14:51:39

@steven.h: aki nem bírja el fiatalon a nyomást, az majd később elbírja? Biztos, hogy lehet rajta dolgozni, de nagyon nem árt, ha van egy jó kiindulópont nyomástűrésben, s bizony a játékosfejlődés/-fejlesztés része, hogy kiderítik, mennyire is bírja a nyomást. Szerintem a kimagasló nyomástűrés is nagyon fontos jellemzője egy jó játékosnak/klasszisnak. Ez is jó kis tyúk vagy tojás ügy/problémakör. :)

steven.h 2022.11.04. 15:15:12

@venember83: Nem mindenki sztár alkat, de attól még lehet belőle egy nagyon jó játékos, ha nem reked meg a fejlődése mondjuk a felesleges média és egyéb terhektől, vagy nem száll a fejébe mondjuk és nem is dolgozik azért hogy jobb legyen, mert már most ki van kiáltva királynak

Del Pybala 2022.11.04. 21:05:10

egy kis ido es ot is leepiti a kokler nyugi...remek regista lesz belole

alexGicamo 2022.11.05. 09:14:14

Remélem, sokáig marad és nagy karriert fut be nálunk !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9262) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3724) mercato (3920) nyilatkozat (6903) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3922) Primavera (18) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása