A Juventus nem hosszabbít Cuadradóval

cuadrado_juan_hatulnezet.jpgA mély hullámvölgybe kerülő Juventus komoly átalakításokat tervez keretében, s ennek jegyében a klub szabadulni kíván több lejáró szerződésű, idősebb játékostól is.

Ennek az elhatározásnak a jegyében az olasz sajtó értesülései szerint a torinóiak nem fogják meghosszabbítani Juan Cuadrado lejáró szerződését, így a kolumbiai szélső jövő nyáron ingyen távozhat.

A 34 esztendős Cuadrado 2015-ben csatlakozott a Juventushoz, előbb egy két évre szóló kölcsönszerződés keretében, majd 2017 nyarán véglegesen is a zebramezesekhez került, s azóta rendszeresen a kezdőcsapat tagjaként léphetett pályára.

A Calciomercato értesülései szerint a Juventus vezetősége azonban úgy döntött, hogy nem kínál új szerződést a kolumbiainak, aki így februártól már szabadon tárgyalhat az érdeklődő klubokkal, nyáron pedig átigazolási díj nélkül távozhat Torinóból.

2015-ös érkezése óta Cuadrado 280 alkalommal viselhette a Juventus mezét, ezalatt 28 gólt szerzett és 62 gólpassz fűződött nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7017956928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nortu30 2022.10.18. 12:10:23

Szerintem ennek így kell lennie.

Rocky80 2022.10.18. 12:34:46

A kedvenceim között van de mehet...

Kukszi 2022.10.18. 12:42:05

Aminek kezdete van, annak vége is lesz!
Legjobbakat kívánom neki, jó szolgálatot tett a klubnak. Nem a mostani igényére fogok emlékezni, hanem az eddigiekre jó szívvel.

cd1 2022.10.18. 12:46:17

@Rocky80: nekem is kedvencem, sztem még maradhatna, egy jobb csapatban lehet magara talalna itt.

Thuglife! 2022.10.18. 13:28:36

A pályán hozott rossz döntései nagyon befolyásolják a játékunkat.a boxban egyzszerűen nem passzol,főleg Vlahovicnak.kicsit az az érzésem vele mint Camoranesi utolsó évében ahol már mindig ütemet téveszt és faultol,néha idegből odalép.
Amúgy az az érzésem lassan teljesen kicserélődik az a csapat ahol 19-ben elfáradt a kapcsolat Allegrivel és kapni fog Agnellitől még egy évet.az már 3 kidobott év lesz.

Leram7 2022.10.18. 14:25:11

Cuadrado közel legenda lett a csapatban. Küzdött, hajtott, több poszton nyújtott kiváló teljesítményt. Sajnos 35 éves lesz szezon végén és az idei szezonja eddig messze a leggyengébb.

Ettől függetlenül inkább Cuadrado, mint a de Sciglio félék.

Elég nehéz a helyzet, mert ki kell majd fizetni Locatellit, szerintem távozik majd Di Maria és Sandro is és esélyesen Rabiot is. A távozók pedig bevételi oldalon 0 fognak hozni. Kb kell egy komplett védelem és egy támadó kp. Raspadori átengedése a napolinak óriási hiba volt.

Del Pybala 2022.10.18. 14:35:00

Mar min 2 eve ki kellett volna hajitani

Kasabai 2022.10.18. 15:09:21

Nagyszerű, az egyetlen régi játékosunk, aki még hajt és benne van a spirito, nem mellesleg szereti a klubot. Küldjük el. Egyszerűen nem tudom, hogy mi van az igazgatói fejekben, egyik napról a másikra hozzák meg a döntéseket. Értem, hogy Cuad idén nem muzsikál jól, ahogy senki sem. De miért vele kell kezdeni, amikor 34 éves, és egy jó csapatban lenne benne 2 év. Érthetetlen.

Rikoo 2022.10.18. 16:03:58

@Kasabai: Nyáron már 35 lesz és ezen a poszton ez már kifejezetten idősnek számít. Meg igazából a posztja miatt is lehet ez. Szélső támadónak és szélső védőnek is kevés már.

babo0410 2022.10.18. 16:36:20

@cd1: Szerintem már a kora miatt kockázatos lenne hosszabbítani vele. Nagyon kicsi az esély, hogy újra dobna egy nagyot. A sebessége látványosat kopott. Szerintem itt az ideje elengedni, és nem újabb szerződéssel itt tartani. Fiatalítsunk, és jövő nyáron jöjjön Conte.

babo0410 2022.10.18. 16:38:03

@Rikoo: Minden poszton kifejezetten idős a 35 éves. Szerintem minimalizálni kéne a csapatban a 30 felettiek számát. Kell a tapasztalatt miatt, de inkább fiatalokból kéne több, meg pár 25-28 éves.

Csak Csucsu 2022.10.18. 16:41:34

Szerintem ha megadtuk volna az alap fizetését biztos marad… Dybala után neki kellett volna csknak lenni…. Nem csodálom ha enervált … régen Dani Alves és a kiöregedő Lichtsteiner mellett kiváló perem ember volt.. most ott tartunk hogy ő a jobbhátvéd és ő a jobbszélső meg fizetést csökkentést nyújtottak be neki … ő meg már 35.. Eleget hajtott már nekünk és most is mindent megtesz amíg a kedve tartja… az ilyenek becsülni kéne meg valami dribble coach pozíciót adni neki mert csúcsformában a világ egyik legjobb cselezője

Attilio79 2022.10.18. 17:35:33

Egyik szemem sír a másik nevet.
34 évesen sajnos öregnek számít, a sebessége talán még elég, de a labdával történő akciói (beadás, ívelés és cselek) már kevesek, sajnos szélsőként nem tud lehozni, már jó ideje olyan meccset, ahol különbséget jelent. Azonban még mindig leköti a védők figyelmét, mert egy-egy villanástól még benne van.
Az, hogy nincs utánpótlása még rosszabb, abba belegondolni, hogy De Sciglio válthatja a jelenlegi keretből, bele se merek!
Cancelo, Molina típusú játékosra pedig nem lesz pénz, úgyhogy sakk-matt helyzetben vagyunk.
Lichtsteiner utáni űr lesz megint.
Ha csak ez a poszt lenne problémás a keretben, akkor szerencsés helyzetben lennénk, azonban van még probléma.
Át kell gondolni a széljátékot, Chiesa előre jó lesz, azonban mögé kell egy mentesítő szélső hátvéd, annyit nem tud bejátszani, mint Cuadrado. Cuadradotól pedig sokat vártak el, ennyit, hiba nélkül nem lehet.

babo0410 2022.10.18. 19:31:51

@Del Pybala: Téged is. Volt már pozitív hsx-ed a csapattal kapcsolatban? Eléggé rossz lehet az életed, hogy mindenben csak a rosszat látod, mindent szidsz.

epaska 2022.10.18. 20:58:36

Nem hinném, hogy ez egy jó döntés a mostani helyzetben. Ha ő nem alkalmas arra, hogy bejátsza a jobb oldalt, akkor Danilo...? Egy fiatal, modern szélsővédő kell és Cuadrado még simán jó lehet fél órára bármilyen porondon. De Sciglio a Juve szégyene Ruganival együtt! Bezzeg őket nem basszák ki. Az isten szerelmére! JUAN KLUBBLEGENDA a jelenlegi keretben! Ez az egész a kiadások csökkentéséről szól, kizárt, hogy ez szakmai, megfontolt döntés! Van aki elhiszi, hogy majd 2 játékos érkezik a posztjára?

Ze Roberto 2022.10.18. 21:32:22

sziasztok. ez döbbenet. mi a fene folyik itt. bocsi de valaki egyáltalán nézi a meccseket? Cuad szépen teljesit még most is. minimum az 5 legjobbunk között van és sorry de ebbe a gyatra keretben nem lehetne legalább még 1 évig csereember ha más nem? ritkán sérült, szinte folyamatosan az egyik ha nem a legtöbbet terhelt,(játszatott)játékosunk. ő még tudja mi a juventus csalábda tartozni. jo példa a fiataloknak is. elengedni tékozlás. a kezdőnk gyatra padunk szinte túró erre elengedünk egy ilyen szintű juve hű játékost. gratula annak aki simán elengedné. pl messi vagy a többiek is tul öregek. aha. ébresztő. én remélem legalább 1 szezont még marad. forza Juve

DelPiero2 2022.10.18. 22:37:48

Szervezzünk polgári engedetlenségi mozgalmat Cuadrado megtartásáért! Szerintem is disznóság ez. ADP-t is elhatározták, hogy elküldi, mert öreg, nem számított, hogy utolsó évében is olyan fontos gólokat lőtt, amiket nem voltak képesek az utódok egy jó ideig pótolni. Ma sincs a csapatban olyan, aki az utolsó évbeli ADP szintet hozná. Nem csoda hogy gyengén teljesít nyilván a kora is benne van, de mióta is húzódik a szerződés mizéria? Nyilván pofiként kell viselkedni, de a profikra is hat ez. Szerintem többet tett a vezetőség bármely tagjánál a Juve-ért Cuad (meg persze ADP). Azok nem hoztak áldozatot semmiben. Ne csodálkozzunk hogy csak zsoldosoknak lesz vonzó a klub, jó pénzért! A vezetőség jó irányba építette és építi is ezt az imige-et!

alexGicamo 2022.10.19. 03:48:55

@babo0410: Ugyanez jut eszembe mindig, amikor látom a hozzászólásait .
Juanról : nagyon kedvelem , ő egy csupaszív játékos . Sajnos, már idős és neki sem megy a játék ! Ez nem meglepő , az egész csapat ennek a fos taktikának ( ? ) az áldozata többek között .
Nem lep meg, hogy nem akarnak vele hosszabbítani, de azért sajnálom, nekem hiányozni fog !

Del Pybala 2022.10.19. 04:42:20

@babo0410: megis hogy a picsaba lehetne pozitiv hozzaszolasom ezzel a szar csapattal kapcsolatban :D

bianconeri83 2022.10.19. 09:38:49

@cd1: az a baj, hogy egy jobb csapatban már nem lenne helye, ha pedig előre akar menekülni a klub, sajnos meg kell ezt lépni. Kell az új impulzus mindenkinek.
Pedig nekem is nagy kedvencem volt.

bianconeri83 2022.10.19. 09:40:10

@Del Pybala: kicsit sem vagy szélsőséges attól függően h kivel szimpatizálsz...

spaolo1981 2022.10.19. 11:35:22

Egy valami miatt örülök, h elmegy. Így vennünk kell egy igazi jobbhátvédet, mert ez a Besírok-Desijjó gyerek, akinek a Medicalba utalják a fizuját, a nullával egyenlő. Szimpatikus volt Cuadrado, sokat tett a klubért, 32 évesen hátrament védőnek is, ha kellett. Két évig elfocizgat az MLS-ben, sok sikert kívánok neki a civil életben.

Csak Csucsu 2022.10.19. 20:43:50

@spaolo1981: azért jobb lenne ha igazolnánk inkább és még cserének ide oda meg hangulatembernek tánctanárnak szélső képzőnek … spray raktárosnak bőven elférne :D na abbahagyom a fanyalgást

De ezt még itt hagyom: nem ma volt és hogy örültünk volna ha van belőle még 3
youtu.be/WvKocTsvkoc

eddie999 2022.10.19. 21:34:31

@Del Pybala: Neked sosem volt pozitív hozzászólásod a csapathoz. Nem való vagy Juventus drukkernek.

Mtg007 2022.10.21. 11:25:53

Az hatalmas, de ki fog a helyén játszani? 3 éve kb ő viszi a támadásainkat

Mtg007 2022.10.21. 11:26:52

@Del Pybala: Akkor miért nem mész máshová?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása