Allegri: "A Juventusból hiányzik a szív és a szenvedély"

allegri_massimiliano_uvolt_2.jpgA Juventus a jelek szerint a Maccabi Haifa otthonában elszenvedett vereség dacára is kitart Massimiliano Allegri mellett, aki érthető csalódottsággal nyilatkozott a mérkőzés után.

"Nehéz volna megmagyarázni, nem tehetünk mást, mint hogy csendben maradunk, mert ez nem volt jó teljesítmény tartás tekintetében. Ki kell lábalnunk ebből a helyzetből, s csendben kell maradnunk. Holnap visszatérünk Torinóba, s a Continassa edzőközpontban maradunk a városi rangadóig." - mondta Allegri a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.

"Ez nem technikai vagy taktikai probléma, ebből a csapatból hiányzik a szív és a szenvedély. Túl sokat játszunk egyénileg, újra csapattá kell válnunk.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli azt nyilatkozta, hogy a Juventusnak most szégyenkeznie kell.

"Igaza van, ez volt a legrosszabb első félidőnk. Időnként segít, ha edzőtáborba vonulunk vissza, több időnk van a munkára. Nem lehet így játszani. "

Allegrit megkérdezték arról is, hogy fontolóra vette-e, hogy lemondjon a Juventus kispadjáról.

"Nem, amikor egy kihívás nehézzé válik, az csak még izgalmasabb. Ki kell lábalnunk ebből bátorsággal és éhséggel."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr917952272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2022.10.11. 22:22:05

Igen maestro ez a te Juventusod másfél év után. Mondjuk ha az emlékeim nem csalnak és ha kiestünk a bl ből meg a bajnokságot behúztuk ugyanez a lelketlen semmittevés volt amit kicsikartál belőlük célok nélkül

Csak Csucsu 2022.10.11. 22:23:16

@Csak Csucsu: mármint az első Allegri érában

venember83 2022.10.11. 22:27:07

Ez nem újdonság, főnök. Sok éve hiányzik, anno az előző mandátumod utolsó másfél évéből is legtöbbször hiányzott, s az nem tegnap volt. De az idei teljesítmény valóban párját ritkítja. Meg a nézők/szurkolók számát is igencsak hatékonyan.

juve28adam 2022.10.11. 22:28:11

Szerintem a játékosok nagy részét az öltözőben már elveszítetted papi. Így nehéz lesz pozitív változást kicsikarni belőlük. Ez már halott.

Rikoo 2022.10.11. 22:31:50

@venember83: Mondjuk tegyük hozzá, hogy ez azóta sincs meg. Pedig az is volt már vagy 4-5 éve...

Del Pybala 2022.10.11. 22:51:17

teljesen fogalmatlan ez a retardalt...most mar biztos vok benne h csak Conte miatt volt sikeres...sot ha egy normalis edzonk lett volna talan lenne par bl serlegunk is

Juveboy92 2022.10.11. 22:52:01

És az kinek a hibája?! Vlahovic nagy szenvedéllyel és tűzzel érkezett aztán te instruáltad hogy fogja vissza magát, Chiesa a te irányításod alatt jóval visszafogottabb játékot mutatott mint egy évvel előtte... Hogy vársz el szívvel és szenvedéllyel játszó csapatot mikor másfél éve jössz az inkább játszol szarul de nyersz, mint szépen de veszítesz... Szenvedélyes csupaszív focit csak szépen lehet játszani,de te a felfogásoddal kiölted azokból is akibe benne volt a spirito... Játéklassítást meg szenvedést magyarázol mert szerinted ez kell a sikerhez... Edd meg amit főztél, most már ha változtatni is akarnál saját hiteledet veszítenéd a játékosokkal szemben...
Nyilván már Allegri előtt voltak problémák, de ilyen mélyen még sosem voltunk, Pirlonak fele annyira se nyalták ki a seggét a piacon mint Allegrinek mégis 4. hely 15 pontos BL csoportkör olasz Kupa meg szuperkupa is megvolt nullszaltos edzőként... Allegri meg még mindig Agnelli védelme alatt SZÉGYEN HÁNYINGER ÉS SZÁNALOM ezek jutnak kb eszembe az egész Juventus stábról

west30 2022.10.11. 23:15:23

Innen mar nincs visszaut,de szerintem ezt o is tudja.Itt nem fog segiteni az edzotabor vagy fegyelmezes,de egy egyszeru edzovaltas sem.Ettol fuggetlenul jelenleg az edzokerdes a legnagyobb problemaja a csapatnak,teljesen elvesztette a csapatot.

JuveMI 2022.10.11. 23:31:43

Tavaly Manchester United szurkolóként éltem át ezt a tetves, k'rva moslékot... év elején éreztem (írtam is), hogy idén Juventus szurkolóként is megeshet velem ez a csúfság... MEGESETT!
B@zmeg Max... innen nincs visszaút (lásd Solskjaer esetét!)... mondj le, légy Úriember!!! Nagyon fontos lenne az egész klubnak!!!
Nem, nem, nem... ide új edző kell... és nem Juve szívvel/kötődéssel (régi motorosok, lejárt lemezek, nyeretlen kétévesek kíméljenek!)... ide egy nagy tudású külsősre, egy új impulzusra van szükség... MIELŐTT MÉG NEM KÉSŐ!!!!
Andrea Agnelli! Gondolkozz!!! Szaros milliókért az egész 10 éves, milárdos munkádat teszed kockára!!!
Hullaszag terjeng Allegri csapata körül... Gondolkozz b@zdmeg... vagy végünk van!!!!

sleepy8 2022.10.11. 23:36:05

@venember83: Mondjuk az előző Allegri éra játékosai "szívtelenul/lelketlenul" is tudtak labdatkezelni. Továbbra sem Allegri mellett szólnak az érveim, sokkalinkabb a keret ellen. Naivitasnak tartom azt gondolni, hogy hoznank egy másik edzot és varázsutesre megoldodik minden.

Komolyan mi a tökömet vártok egy kerettol, amiben Adrián a vezér? Az atyauristen is lehetne edző.

Kukszi 2022.10.11. 23:38:27

Kérlek mister magadtól állj fel és mondj le holnap !
Ha kicsit is Juventino vagy akkor nem rabolod tovább a klub pénzét (az emberek pénzét amivel támogatják szeretett klubbunkat).

JuveMI 2022.10.11. 23:46:24

@sleepy8: Ne áltassuk magukat tovább... Allegrinek Rabiot/Paredes/Sandro/Pogba/Di Maria/Bonucci/(kiégett) Cuadrado-félék kellettek... közösen megmutatták mire képesek, és hova is vezet ez az út...

sleepy8 2022.10.12. 00:08:53

@JuveMI: Még ha valóban Ő is akarta ezeket (bar pl Parádés jatekidejobol nem vonnam le ezt következtetésnek), nehéz válogatni ha csak ingyen/kölcsön plusz opcioval lehet operalni. (Pogba meg Maris ingyen amúgy több mint jó, az maskerdes hogy Pogba egy percet se jatszott, Maria meg minden 3. meccsen bevetheto kis tulzassal)

CsakÚjváros 2022.10.12. 00:39:42

Ez már nekem is sokk!! Nem méltó, undorító....takarodjatok!!!! Vezetés,edzők,játékosok!!!

CsakÚjváros 2022.10.12. 00:49:14

40 év után azt kell mondjam hogy mentek ti a b.dös p....ba!!!! Mit képzeltek magatokról.....xemét m.csok ingyenélő senkik!!! Így meggyalázni a Juvét.....xarházi b .zik!!! Kb ennyi!!!

CsakÚjváros 2022.10.12. 00:54:02

Jah és nyilatkozzák a szokásos faxságot...hogy együtt meg kilábalunk meg 200 százalék........hiteles...mint kláriferi ! :D

Wizzurah 2022.10.12. 01:54:24

De jó, hogy bealudtam ezen a szaron. De szeretnék én is rászarni mindenre és csendbe maradni évi 7 millióért úgy, hogy mindent szétcseszek körülöttem és a nagyfőnök még meg is tapsol érte. Meg is érdemli a sorsát az egész hitvány banda.

2022.10.12. 02:45:11

Hogy lesz ebből bármi, arra kíváncsi vagyok

alexGicamo 2022.10.12. 04:03:30

Összetartás . Igen . Most erre van szükség , többek között ! Bárcsak itt lenne még GIGI és Evra , mert ők tuti , hogy helyrpofoznák a társaságot mentálisan ! De ilyen kaliberű embereink már sajnos, nincsenek , akik utat tudnának mutatni !

Ze Roberto 2022.10.12. 06:14:30

sziasztok. sajnos szomorú és szégyenteljes ez a szezon eddig. lassan a bentmaradás a cél. a bl meg olyan messze sose volt mint most. pl.: kulu, dybala, stb. mindenki profi meg szuperjó meg kezdö máshol ennek a taplonak mindenki gyenge volt. pl. kulu az angol bajnokságban stabil kerettag stb. sürgős edzőváltás kell mielött serie B be nem kötünk ki. ez a meccs nevetséges. 2 re kapni maccabi. na ne szorakozzunk uraim. allegrinek lefött a kávé gyorsan

buci402 2022.10.12. 06:48:18

Nekem inkább az a szomorú, hogy bármi van a vezetőség egyáltalán nem vállal felelősséget, csak kiadnak egy szokásos mantrát, hogy "ez így nem jó, de mindent megteszünk, hogy jobb legyen". Valamint azt ismételgetik, hogy ők jó döntéseket hoznak és nem bennük van a hiba. Agnelli nekem már kezdetek óta nem igazán volt szimpatikus, de akkor még jók/jobbak voltunk. Most már az se, de ő bízik mindenkiben és minden és mindenki döntésében. Nedved mióta a posztján van egy vicc én nem is értem miért tartják ott, lejáratja saját magát és a klubot is. Allegri nem tud csapatot építeni, anno se tudott, a Milannal se tudott, most se megy neki. Arrivabene mikor idejött nyilatkozott jól hangzó dolgokat de ennyi, érdemi változást ő se hozott. Felőlem mind a 4 mehetne, de ebből akire van esély az max Allegri (ha már majd ellenfél nélkül is kikapunk esetleg..) meg Nedved, legalábbis még benne bíznék hogy elzavarják.

Dani1204 2022.10.12. 06:54:12

Miért nem mond le magától??

Szabi984 2022.10.12. 07:15:28

Engem annó Conte távozásakor szinte sokk-ként érintett,hogy őt nevezték ki,de szép lassan a szívemhez nőtt,azzal a szenvedéllyel amivel dolgozik és taktikai repertoárral amivel egyedüállóan rendelkezett. Én hiszem,hogy imádja ezt a klubbot,ez nem csak a Milan vagy a Real Madrid,hogy egy patinás sportklubot irányíthat,ő maga lett a Juventus. Én hiszem azt is ,hogy nem felejtett ő el jó edző lenni és nyerni. Egyszerűen valamiért most ezzel a kerettel valóban nem kompatibilis. Elismerem,hogy örültem mikor visszajött,de látom ez most tényleg nem működik. De egy valamiben kiállok mellette,hogy többet tett ő ezèrt a klubbért,hogy egyesek retardáltnak és fèlkegyelműnek írják itt le. Forza Juve

Szabi984 2022.10.12. 07:29:09

@Szabi984: Nálam ő az az edző akit egy másik olasz csapatban sem szivesen látnák,de ha külföldre megy,szurkolnák a csapatának

Rikoo 2022.10.12. 07:35:52

Pirlo lassan jöhet vissza segédedzőnek. A Karagümrüknél ultimátum van 2 hónap után.

Szabiba 2022.10.12. 08:03:18

Ha a vezetőségnek megfelel az hogy bukják a bl-t,a bajnokságban nem lesznek a 4-ben tehát megint bukják a bl-t,akkor ez a legnagyobb dilettantizmus a profi fociban amivel az utòbbi időben találkoztam..
Számomra ez elfogadhatatlan és szégyenteljes:((((

Andras74 2022.10.12. 09:15:50

@Szabi984: Allegri egy jó edző. Valamiért most egyszerűen nincs meg a kohézió közte és a "csapat" között.
Nem látom azt, h ez meg tudna változni, ezért búcsút kell venni egymástól.
Más, olasz csapat padján én sem szivesen látnàm.

Andras74 2022.10.12. 09:18:00

@Rikoo: nem követtem, de ezek szerint ott sem működik a Maestro "űrfocija".

venember83 2022.10.12. 09:18:53

@Andras74: "Más, olasz csapat padján én sem szivesen látnàm."

Ha távozna is, idén nem ülhetne át másik Serie A csapat padjára. De amúgy múltkor is végigszabadságolta a szerződése időtartamát, miután megköszönték neki a munkát. Ezúttal sem számítok másra.

Mtg007 2022.10.12. 09:48:35

@sleepy8: Hát igen....a maccabi keretével mennyivel egyszerűbb lenne minden

sleepy8 2022.10.12. 10:01:56

@Mtg007: Hát ha a mentalitas nézzük, valóban.

Shaky79 2022.10.12. 11:38:33

@Juveboy92: Maximálisan egyetértek amit írtál!

Shaky79 2022.10.12. 12:42:09

Vajon mikor lesz az a pont amikor azt mondja, hogy ennyit tudtam tenni, nem tudom megoldani, hogy ez a helyzet megváltozzon, lemondok a szerződésemben hátralévő összegről, mert a múltkor grátiszba kaptam egy év fizetést, amiért semmit sem csináltam, most szeretném viszonozni a klub jóságát hozzám!!! Ha lenne gerince....de nincs

bianconeri83 2022.10.12. 12:59:57

Túl sok a hallgatás, lehet dolgozni is kéne...

Panther77 2022.10.12. 17:23:42

@Dani1204: Évi 7 millió indoka van rá ... Sajnos 2024-ig

Shyr Kahn 2022.10.12. 18:57:20

@Shaky79: Tobbek kozott ezert ertekeltem jobban Sarri nyilatkozatait. O megmondta, hogy nem ertette neha, miert rossz a csapat, aztan azota hallottuk, hogy edzhetetlennek is titulalta az akkori brigadot. Ezek igy visszaemlekezve, mind rendkivul szimpatikus oszinte nyilatkozatok voltak. Nyilvan nem ismerem a lelket, de sztem ennyi rossz teljesitmeny utan valoszinu O is lemondott volna magatol... az mar mas kerdes, hogy szerintem vele nem itt tartanank.

Benne van a pakliban, hogy Agnelli-nek lelkiismeretfurdallasa volt Max baratjaval szemben, hogy annyi sok bajnoki arany utan elkuldte Sarriert es most ezert odzkodik megtenni ugyanazt az ev kozben. Sajnalom, ha van ilyen tenyezo a hatterben.

GGábr81 2022.10.12. 21:21:35

Bár már te hiányoznál!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása