Juventus - Salernitana: a várható kezdőcsapatok

serie_a_juventus-salernitana.jpgA Paris Saint-Germain elleni mérkőzés után, valamint a Benfica elleni jövő heti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt a Juventus hazai pályán fogadja a Salernitana együttesét az olasz bajnokság hatodik fordulójában.

Ahogyan az várható, a Sky Sport Italia szerint továbbra is Mattia Perin őrzi a Juventus kapuját, a védelem szélein Mattia de Sciglio és Alex Sandro, középen pedig a csapatkapitány, Leonardo Bonucci és Federico Gatti szerepelhetnek.

A háromtagú középpályán Fabio Miretti mellett egy másik fiatal, Nicolò Fagioli, valamint Leandro Paredes szerepelnek, a támadó hármasban ezúttal Moise Kean kaphat játéklehetőséget Filip Kostić és  Dušan Vlahović mellett.

A várható kezdőcsapatok:

JUVENTUS (4-3-3): Perin; De Sciglio, Gatti, Bonucci, Alex Sandro; Fagioli, Paredes, Miretti; Kean, Vlahović, Kostić.

SALERNITANA (3-5-2): Sepe; Bronn, Fazio, Gyomber; Candreva, Coulibaly, Maggiore, Vilhena, Mazzocchi; Bonazzoli, Dia.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6417928533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.09.10. 19:58:07

Mi a tökömért erőlteti a 4-3-3-at ha nincs létszám hozza? Kean nem megy semmire és a csapat sem vele. Ahogy Kostic is szar szelsokent. Remelem hamar megbukik ez a fasz amíg tuchel szabad.

Wizzurah 2022.09.10. 20:32:14

Az bacna be ha elkuldenenk a ragcsalo kepu allegrit es idehoznank a masik nyomoronc tuselt

Wizzurah 2022.09.10. 21:10:33

@Gaben Smith: Mert szerintem nem top edzo es nem is valo a mi keretunkhoz az, milyen taktikat o szeret jatszatni (344, 3421).
Szelsovedoink teljesen alkalmatlanok az o focijahoz.
Az en szememben meg nem bizonyitott sehol. Megbukott az akkor meg nudli francia ligaban, pl eleve mas kavehaz, a bl siker a szememben sem az o erdeme, bem az o munkaja gyumolcse volt az meg hanem lampard hatasa.
Tuchel hatasa. Bem tudta be epiteni es hasznalni a 100 milios csatarat (lukaku) es tulajdonkeppen egy uj igazolast sem pedig nem 100 de nem is 200 millio fontert kapott jatekosokat. Szerintem ez gaz. A focija is abszolute egy nezhetetlen fos. Persze nagyon orulnek, ha allegri eltakarodna, de semmikeppen sem tuchelre.

JeetTrader 2022.09.10. 21:38:38

Fagioli, Paredes, Miretti....I Like!
Gatti is jó lesz. Tényleg megsérült Locatelli?

Nyugodjon meg mindenki év közben nem fogják elküldeni Maxot. Persze van az a nyeretlenségi széria, de továbbra is azt gondolom h most a kirakós elemei megvannak és kezdődhet a bizonyítás amint mindenki egészséges.

Wizzurah 2022.09.10. 21:52:42

@Gaben Smith: Kinek mi, nem muszaj egyet ertenunk szerencsere. Azokat q cikkeket ill. a cimeket en is lattam nso-n meg hasonlo szennyekben, de en csak a helyi hireket es musorokat nezem, igy tartom magam a lampard sztorihoz, aki kifejezetten szimpatikus is. A masik ilyen kedvencem crouch bar o nem edzoskodik. De ez mar elkanyarodik a tematol. tuchel akarta lukakut es elengedni sem akarta vissza a sinterbe. Nem tudta hasznalni, oriasi blama, igaz szerintem inzaghi se fogja tudni igazan. Csak ok nem is fizettek erte egy valag penzt.
Velemenyeinktol fuggetlenul en zemmikepp se szeretnem tuchelt a juve padjan latni, cseverbol vederbe.
En nagyon sajnalom, hogy pirlonak nem adtunk idot meg. Ha nekem kellene kineveznem valakit, akkor ha olasz, akkor de zerbi, o szerintem illene a jatekos allomanyhoz is, bar szelso vedoink minden szempontbol csalodast keltoek, ami nala is gondot okozhat, mert is szereti szelesre tolni hatul. Mas edzo aki szabad is lenne es hasznunkra valna bem jut eszembe, mert nem, nekem egy pochettino sem megoldas.
Nehez kerdes, mert igazabol a mostani nezhetetlen focira, ami a juventust jellemzi egy uj edzo se tudna alapozni semmi jot, valami teljesen uj kellene a nullarol. De hat ugyebar mar nem csak a sztaredzonk nyilatkozza, hogy nem fontos a szep foci.

Leram7 2022.09.10. 22:03:54

Edzőtől, felállástól, sérültektől, bármitől függetlenül kötelező a 3 pont.

Gaben Smith 2022.09.10. 22:10:23

@Wizzurah: amíg nem tudunk egy a nemzetközi szinten jónak számító stílus edzőt igazolni és az olasz edzőre bízzuk a csapatot nem várok semmi jót. Az olasz edzők ódivatúak a mai fociban. Conte jó de Ő nemzetközi szinten tragikus. Ancslotti pedig sose fog már olasz csapatot irányítani. Más nincs ,mert mind ódivatú ,középszerű alakok.

The king of alibis 2022.09.10. 22:33:57

Salernitana jó focit játszik
Simán benne van, hogy kicopunk tőlük

ZED! 2022.09.10. 22:45:33

@The king of alibis: Akkor Allegri is kicophat...

babo0410 2022.09.11. 03:07:59

@The king of alibis: Vicces vagy. Szép lenne, ha már egy Salernitana is megverne minket. Akkor Allegri önként mondjon le.

Shyr Kahn 2022.09.11. 05:48:42

@Gaben Smith: Azert Conte a nemzetkozi porondon mar erettebbnek tunik kicsit. En siman adnek neki egy uj eselyt (ha egyaltalan a Tottenham-tol elcsabithato most, mert mintha kezdenenek lenduletbe jonni, ami tipikus Conte faktor... marmint, hogy megint tudta fanatizalni a jatekosokat es tulteljesitenek jelenleg az elvarasokhoz kepest). A BL-ben az utobbi evekben a fanatizalas nagyon hianyzott. Volt lendulete a csapatnak meg CR elso eveben itt, amikor a jatekosok haraptak egyedul is mondjuk az ATMA ellen, de az azt koveto evek katasztrofalisak voltak a motivaltsagukat nezve. Tok mindegy ki volt az edzo. Ennyi erovel Conte-nak is lehetne adni eselyt, akarhogy is (nem) bizonyitott a nemzetkozi porondon.

venember83 2022.09.11. 05:56:22

@babo0410: ilyen nincs, edző nem mond le, mert azzal sok-sok millió euróról is lemond. Ők profik, nem sok edző kapcsán hallottam olyasmiről, hogy lemondana a végkielégítésről. A pletykák szerint pl. Tuchel 20 millió font végkielégítést kapott. Ilyesmiről normális ember nem mond le, max. egy Gattuso a Milan elleni tiszteletből, bár az ő esetében korántsem volt szó ilyen rendkívüli összegről.

Attilio79 2022.09.11. 07:07:56

@Shyr Kahn: +1, jó lenne, ha valaki olyan ülne le, aki ért a csapatépítéshez és van benne tapasztalata. Conte, Descamps erre alkalmas lehetne, de Viallit és/vagy Mancinit is megnézném nálunk, hogy mire lenne képes. Azért, ez 3 olyan edző, aki Juve kötődéssel bír, ezzel visszanyúlhatnánk, mi is az a spirito...
Apropó, meg is nézem, hogy teljesít a Montero csapat.

Gaben Smith 2022.09.11. 07:51:49

@Shyr Kahn: Conte miben javult a BL-Ben? Ha jól emlékszem a csoport korból se szokott tovább jutni talán egyszer a Chelsea_vel ment neki aztán ennyi. Azt adom , hogy a bajnokságot simán hozna ezzel a kerettel nagyjából úgy egy utcahosszal.

Gaben Smith 2022.09.11. 08:02:47

@Attilio79: felejtsük már el az olasz edzőket nem értem. Nem látjátok , hogy az olasz felfogás nem működik. 2006 után folyamatos a visszaesés .Nem látom azt , hogy egy olasz edző a mai gegenpress/tikitaka mix mellett ezzel a biztos védekezés es majd egy góllal nyerünk felfogással versenyképes lenne. 2010 óta csak mi voltunk tényezők a BL-ben.Az utóbbi 4 szezonban azonban már a csufjat járatják velünk is. Én nem akarok senkit megbántani ,de tényleg jó lenne példát venni a PL felfogásrol ott nem szégyellik a külföldi tudást behozni.

Shyr Kahn 2022.09.11. 08:03:21

@Gaben Smith: En arra celoztam, hogy mar tapasztalt ahhoz, hogy jobb redmenyeket erjen el. Meglatjuk, hogy a Tottenham-nek hogyan megy majd a szekere.

Shyr Kahn 2022.09.11. 08:05:13

@Gaben Smith: Ancelotti nem olasz veletlenul? Hany BL-t nyert az elmult 10 evben?

Shyr Kahn 2022.09.11. 08:09:51

Az olasz vonal nem hulyeseg. A Serie A-ban nagyon keves nem olasz edzo tudott alkotni maradandot az elozo 15 evben. A legutobbi talan Mourinho volt, de hozza passzol az olasz stilus.

A kulfoldi edzok tobbsege nem tud letenni olyat az asztalra, amivel maradandot alkotna a Serie A-ban es ez nem lehet veletlen.

En egyetertek @Attilio79-vel. Ha nem is olasz, de a Juve kotodes nem arthat, eppen ezert DD jo alternativa lehetne. Talan a VB utan fel lehet venni vele a kapcsolatot. Elvegre is a Serie B-bol anno O hozott fel bennunket es azota tobbszor kijelentette, hogy ujra nyitott lenne a Juve vezetesere.

Gaben Smith 2022.09.11. 11:31:51

@Shyr Kahn: ha vissza görgeted írtam egy másik gondolatomban , hogy még Ő egy jo edző de szerintem sohasem fog már olasz munkát vállalni talán vissza is vonul a Madrid után.

Gaben Smith 2022.09.11. 11:37:37

@Shyr Kahn: milyen sikereket ért el olasz edző az elmúlt 15 évben ? Pont , hogy egy külföldi Mou sikerei nevezhetők hatalmaknak utána pedig a Juve 9 éve erős ellenlábasa nélkül megnyert bajnoki címek. Aztan a Guardiola és Klopp fele foci felfogás teljesen kiszorította az olaszokat a színtérről. A foci jelen fejlődési íve es jelenlegi állapota tökéletesen megmutatja mennyire sovány egy olasz edzői mentalitás/hozzáállás. Az olasz foci ha nem ébred fel márpedig úgy tűnik ok is az olasz edző nélkül nincs siker receptet követik hamarosan egy francia liga szint alatt lesz. U.I. Ha ki sem próbálod a külföldi edzoket akkor miért mondod , hogy sikertelenek lennének itt?

2022.09.11. 11:47:25

1. Úhy csinál itt mindenki, minta leváltanák Allegrit. :) Sajnos egyelőre nincs edzőkérdés...
2. Máriával megint mi van? Csereként bevethető lesz, vagy csak minden 3. 4. meccsen számíthatunk rá?

Attilio79 2022.09.11. 12:03:58

@Gaben Smith: A lesajnált olasz edzők tudnak előrelépést hozni! Conte lassan újra bajnok csapatot csinál, hányadszorra is? Manciniék (Viallival) nyertek EB-t, Ancelotti BL-t.
Deschamps pedig VB-t.
A Juve kötődésű, volt játékosok, akiket említettem simán megállnák a helyüket, ráadásul fiatalokkal építettek csapatot, tehát lenne rutinjuk.
Nem értem, hogy jön a nacionalitás az edzői felfogáshoz? Az edző olyan alapanyagból dolgozik, ami éppen rendelkezésre áll! Itáliában a Del Piero, R.Baggio, Vialli, Vieri stb. féle csoda játékosok nincsenek már, ez a fő probléma, nincs alapanyag. Chiesa 23-24 évesen felszántja a pályát, mellette említhető Barella, Tonalli, aztán méla nagy búskomorsággal, távcsővel sem lehet látni olyat, aki közelítené a szintet. Így, elég nagy kihívás megtalálni a hogyan továbbot, ezért lenne jó, ha ebben is fejlődnénk és a tradíciónkhoz hűen legyen 4-5 válogatott játékosunk, akik megütik a mércét.
Miretti, T. Mancini, Rovella, Fagioli tényleg egy Next Gen.-t képviselhetnek, de ahhoz lehetőséget kell kapniuk a bizonyításra és segíteni kell mindenben őket.

JeetTrader 2022.09.11. 12:30:37

Sokan most edző kérdésre egyszerűsítik le az európai sikereiket. Klubszinten ez sokkal inkább csapatkerdes szerintem. Válogatott szinten viszont sokkal inkább edzokerdes.
Éppen ezért gondolom h egy Mancini Vialli barátjával (aki úgy rémlik h elég beteg , vajon hogy van?) nem csak klub szintén bizonyított de csapat epitesbol is. Én tuti őket hoznám el.

Deschamps ha jól emlékszem itthagyott minket de már nem emlékszem miért. Jó eséllyel nem jönne vissza.
Én Contet szívesen fogadnam de nagyon osszerugtak a port Agnellivel és ismerve az átigazolási politikát nem hiszem h visszajonne.

Ugyanakkor MÉG nem hinném h beszélhetünk edzokerdesrol. A csapat cserélődik a taktika kidolgozás alatt. Majd idény végén vagy december végén vissza lehet tekinteni és lehet vonni a konzekvenciat.
Tuchelnek amúgy asszem örülnék...asszem...de én Manciniekat akarnám.

Még elméleti síkon egy Ancellotti visszatérést is megnéznék de az ő focija annyira nem favorit nálam BL sikerek ide vagy oda. Még különben is nyugdíjba akar menni a Reál után.

Lanzafame 2022.09.11. 12:51:43

Megeszem a kalapom, ha ez lesz a kezdő

delpi0823 2022.09.11. 15:06:38

@Lanzafame: Hat nagyon remelem nem,mert akkor az azt jelenti hogy Moise Kean kezd.Egyenesen rosszul vagyok attol a gyerektol...........

Gaben Smith 2022.09.11. 15:10:14

@Attilio79: továbbra sem érted. A nemzeti válogatott és a klub csapat két külön dolog. A válogatott foci esetlegesebb mert nincs idő kialakítani a megfelelő taktikát,sablonokat,automatizmusokat.
A klub foci soraiba dolgoznak az igazán nagy agyuk a válogatottnál meg jön a b oldal.
Vegyük sorba.
Conte: öntörvényű de kétségkívül kivételes edző bajnoki szinten ,de a bl-ben rendszeresen felsül nem kicsit nagyon. Instant megoldás a hazai sikerre bl-be viszont rizikó, 2-3 éven belül mindenkivel össze veszik és távozik/kirúgják. (Egyetlen értelmezhető olasz edző Ancelottin kívül)
Mancini:
Ezt tényleg nem értem volt egy minden sikerül EB-je azt cső. Közvetlen utána nem jut ki a VB-re.
Dolgozott az Internel akivel kiemelkedő csapatként nyert bajnokságot de a BL-ben nem volt tényező.
Citynél is nyert egy bajnokságot temérdek pénzből azt hiszem a bl ott is értelmezhetetlen.
Mit is akarnál tőle? Milyen spirito egy Inter kötődésű edzőtől?
Fogalmam sincs milyen pluszt tudna adni a csapatnak.
Deschamp: most komolyan hány klub csapatnál bizonyított? Ez maximum ilyen romantikus nosztalgia semmi több.
Volt itt viharosan távozott aztán ennyi nem kell Ő ide.
Ancelotti volt az utolsó olasz edző az olasz bajnokságban aki tényleg kiemelkedő volt BL-szinten.
Ez 2008 azóta mit nyertek olasz edzők olasz csapatok élén? Sztem nulla darab nemzetközi trófeát.
Nálam a Juventus fokmérője nem az hogy nyerünk bajnokságot vagy sem mert azt tud egy közepesen jó edző is az igazi teljesítmény a standard bl tényezővé válás.
Ehhez jelen pillanatban egy olyan stílus edző kell aki jo a keret építésben és egyfajta presszing szornyet tud létrehozni(Nemet újhullámos edzők) aki segit a csapatnak megfelelően leoktatva a támadó mozgásokat a gondolkodás terhet levéve a jatekosairol.(Conte)
Aki adatlapon mérlegel akinél a csapatépítés nem nevekről hanem a kohézióról szól.(Pool)
Az elmúlt 15 év megmutatta hogy nem az olasz edzők körül forog a világ mint előtte.

Attilio79 2022.09.11. 15:55:45

@Gaben Smith:
Mancini Sampdoria kötődésű, az, hogy 2szer vitte az Intert, semmit nem jelent, akkor pl. Lippi is Inter kötődésű lenne, mert vitte őket?
Ha Lippi elvállalná mégegyszer nálunk, akkor te biztosan sírnál...
Deschamps épített egy Francia válogatottat, renitens, nehezen kezelhető játékosokból, tulajdonképpen a nulláról.
Tök mindegy, hogy klub vagy nemzeti szinten kell csodát tenni a végeredmény szempontjából! Az intenzitás más, mert klubszinten hétről-hétre kell motiválni, viszont ezzel lehet, hogy könnyebb is a feladat, mert a keret folyamatosan együtt van, így minden információ megvan egy adott játékosról.
Ezzel szemben a nemzeti csapatnál kevesebb a gyakorlási lehetőség, sokat kell egyeztetni a klub edzőkkel, meccsekre kell járni és levonni a következtetéseket, úgy, hogy belenyúlni nem tud, azonban élesben, 3 naponta játszhat a világ legjobb válogatottjaival, szóval a terhelés adott időszakra nagyobb, kevesebb idővel, de az építkezéshez nagyon képben kell lennie és nem 21 játékossal, hanem 18(vagy 20)×21 játékos képességeivel.
Gondolom az feltűnt, hogy pár éve a Juventus a bajnoki győzelem közelébe nem tud érni, akkor mit is várunk nemzetközi szinten, ha tulajdonképpen lesajnálod az egész olasz bajnokságot.
Ha már írtál pár klub nevet, megtenném én is. A Newcastle temérdek pénzzel nem tudja szimpatikussá tenni magát (egyelőre), edző szempontjából sem. Az Ajax pedig nevelgeti, majd eladja a fiataljait. Egyik sem követendő példa véleményem szerint.

Gaben Smith 2022.09.11. 19:14:36

@Attilio79: nekem nem hiszed el akkor informálódj! A válogatott foci a klub foci közelébe sincs. Semmilyen téren.
A válogatott edzők általában a középszerű klub edzők. Deschamp meg Mancini nem jelentene megoldást. Lippit ne keverd ide Ő más korszak más kávéház.
Ahogy egyre idősebb leszek egyre jobban irritál az , hogy az olasz foci nem képes látni azokat az akadályokat amiket magának generál ezért évről évre ugyanaz a sikertelenség jellemzi a bajnokságot.
A másik véglet a foci kiherelese az újgazdag csapatok miatt akik bárkit megvesznek.
Egy szó mint száz akárhogy is van a PSG és a Bayern bántóan magasabb szinten van mint a két olasz ellenfele. Teljes esélytelenség. Magyarra fordítva Európa legerősebb csapatai macska eger játékot játszanak a legerősebb olasz csapatokkal ami kurvara szar érzés nekem is. Én pedig próbálom megfejteni a magam mondjan mi lehet a probléma. Mivel 2 évtizede követem a focit ezért nagyjából feltűntek azok a marginális problémák amik akadályozzák a felemelkedést.

alexGicamo 2022.09.11. 20:13:14

Győzni kell, nincs mese ! Nincs kifogás ! Most már nem érdekel, ki sérült és ki nem ! Egyszerűen győzni kell és kész ! Hallod , Maxi ?

alexGicamo 2022.09.11. 20:14:54

@delpi0823: Én is ! Egyszerűen nem futball pályára való ! Az én szememben ő nem is focista , csak valami eltévelyedett bárányka ...

Attilio79 2022.09.11. 21:15:18

@Gaben Smith: "Lippit ne keverd ide" Ez nem magyarázat! Mancini pedig a nagy Samp játékosa volt, köze sem volt az Interhez, erre sem ment semmi...
Az, hogy mi van máshol pusztán nem érdekel. A lesajnált olasz focit temetik lassan 18 éve, mert valaki kitalálta, hogy ugyanazért a játékosért angliában 60 millát adnak, míg itt csak 20-at.
Az igaz, hogy kevesebb a tehetség, azonban a pálya lejt Anglia és Spanyolország felé, klub szinten mindenképpen.
Javaslom próbálj ellenszélben pisálni, az kellőképpen mutatja a Serie A helyzetét.
Elég egyoldalú a diskurzus, úgyhogy köszi, de nem folytatom...

insieme 2022.09.11. 21:40:30

@alexGicamo:
Ebből felállni,,,
csak BL győzelem lesz
Szerintem ez edző buktatás...

alexGicamo 2022.09.11. 21:55:21

@insieme: Nem tudom se elhinni, sem elfogadni, hogy ilyen gyengék vagyunk egy Salernitana ellen ! Nagyon szomorú vagyok !

insieme 2022.09.11. 22:13:46

@alexGicamo: Conte az Inter nel
Néha húzott olyat hogy cserélt pl egy komplett kp t =meglepetés, más rendszer, friss erő
Nekünk most kell 19 re lapot húzni

Shyr Kahn 2022.09.12. 06:25:02

@Gaben Smith: Egy kicsit most veszitett az ertekebol az amit irsz. Idezem: "most komolyan hány klub csapatnál bizonyított? Ez maximum ilyen romantikus nosztalgia semmi több.
Volt itt viharosan távozott aztán ennyi nem kell Ő ide."

Ugy lattam masok sem emlekeznek mar ra... ennyire fiatal szurkolok vagytok? Csupan az edzoskodesere kiterve (jatekosnkent lattam meg az utso eveiben nalunk, amikor mar nem villogott tulzottan):
- Serie B-bol felhozott bennunket, amikor is eppen Conte csapata elott vegzett. Gigli-vel osszekulonbozott, de azota tobbszor is elmondta, hogy megbanta a dolgot es szivesen visszaterne hozzank (ezt meg a francia valogatott atvetele elott nyilatkozta)
- alig volt klubcsapata? Szerinted miert valaszottak a francia valogatott elere, vagy hoztak a Juvehoz? A Monaco-val BL dontot jatszott 2004-ben. Egy total eselytelen Monaco-val (Mou Porto-ja verte meg oket), majd a Marseille-t futtatta fol tobb even keresztul (bajnoki cim 12 eve). Azt a Marseille-t, ami az az elotti evekben eleg erosen doglodott. Tehat klubszinten eleg eros alapjai vannak. Nyilvan azert tarjak a valogatottnal (ami elkodositette a klubszinten elert teljesitmenyet), mert valamit jol csinal.
DD egy sikeredzo. Sajnos 10 eve jobb lett volna visszahozni, de akkor eppen Conte kituno valasztas volt. Aztan Allegri nagyon szepen adott hozza a fanatizalt Conte csapathoz strategia felfogast. Ekkor mar DD sem volt elerheto, de azota is fel szememmel azt nezem, hogy mikor lesz neki eleg a valogatott edzese. Szeretettel varnam. Kivalo edzonek tartom a klubszinten elert teljesitmenye es a kotodese miatt is.

Shyr Kahn 2022.09.12. 06:31:31

Csak kivancsisagbol raneztem. A Marseille 18 evvel DD elott volt utoljara bajnok es azota se (ezustermesek lettek kozvetlen utana nehanyszor... mondhatjuk az O lendulete meg vitte egy darabig a csapatot, csakugy, mint Conte lendulete vitt bennunket par evig).

Attilio79 2022.09.12. 08:01:42

@Shyr Kahn: DD egy okos csávó, ha van esze, ott marad, amíg lehet és messze elkerül minket addig, amíg nem rendeződnek a jelenlegi problémák.
A hirdetett projektek jól hangzanak, tetszetősek (next gen, fiatalítás),, de a lógó fikát, egyelőre nem törli le a vezetőségről "anyuka" ( piás, félkegyelmű Nedved és Allegri és az orvosi stáb cseréje elég sürgető lenne)
Vissza kell nyúlnunk ahhoz a múlthoz, ahol még tudták, hogy mi a Juve és az olasz foci, ez volt eredetileg Agnelli beszálló projektje is. Ehhez képest az irány eléggé elment.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása