Rekordméretű veszteséggel zárta a szezont a Juve

vezetoseg_bemutatasa.jpgA Juventus kedden vereséget szenvedett a Paris Saint-Germain csapatától, tegnap pedig a Calcio e Finanza egy másik negatív hírről számolt be. Az olasz klubok pénzügyeit kiemelt figyelemmel kezelő lap szerint a Juventus a 2021-22-es költségvetést 240 millió eurót meghaladó veszteséggel fogja zárni.

A fenti összeg az Exor féléves jelentésén alapul, amely a sportklub 63,8%-át birtokolja, és az Agnelli-Elkann család vagyonának jelentős része fölött rendelkezik. Az elmúlt félévre a becsült veszteség 132 millió euró, s ha ezt összeadjuk az azt megelőző félévi 119 millió eurós veszteséghez, már igencsak jelentős összeget veszteséget kapunk.

A pontos összegek még nem ismertek, ezekre a szeptember 16-23 közötti időszakra tervezett igazgatótanácsi ülést követően derülhet fény.

Az Exor adatai támponttal szolgálnak a Juventus helyzetére, ám a Juventus pénzügyi eredményei némileg eltérhetnek az anyavállalat adataitól éppen az anyavállalat beavatkozása nyomán, amely különleges esetekben lehet indokolt.

Ha a veszteséget megerősíti az igazgatótanács, ez meghaladná a 2020/21-es pénzügyi év 209,9 millió eurós veszteségét, továbbá ötödik év lenne, amikor a Juventus veszteséget kénytelen elkönyvelni, miután a 2020/21-es évben 209,9, a 2019-20-as évben 89,7, a 2018/19-es évben 39,8, a 2017/18-as évben pedig 19,2 millió eurós mínusszal zárt a klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8017926751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2022.09.08. 08:55:51

A COVID-nak és Parapincsi kiváló munkájának az eredménye.

venember83 2022.09.08. 09:06:51

@giorgio007: szerintem kár lenne egyértelműen Paraticin elverni, ez az egyik legegyszerűbb dolog, amikor minden felelősséget rátolnak egy emberre. Természetesen ő is hibázott bőven, ez kétségtelen, nem akarom én sem szentté, sem boldoggá avatni. A hibák mellett viszont elég sok jó játékost is hozott, akivel aztán a klub nem nagyon tudott mit kezdeni, és megérkezett CR 100 millióért, plusz évi sok-sok milliós bérrel, a COVID pedig jól betette az ajtót mindenféle tervnek/álomnak. Jól látszik, hogy a klub egy ideig bírta CR pénzügyi terhét, aztán szépen lassan beleroppant, hála a sportszakmai problémáknak is. Most meg már mindenhol van baj bőven: edző, keret, játékosok, vezetőség, pénzügy, sporteredmények.

Attilio79 2022.09.08. 09:10:15

Gondolom, a vezetőség eddig is tisztában volt a deficittel, ezért is kezdték kiszórni a magas fizetésű játékosokat.
Azonban jó lenne elkezdeni egy csapatépítést és kiszórni a selejtet és fiatalokra építeni, ezért hozták vissza Allegrit, aki totál alkalmatlannak bizonyul a feladatra egyelőre.
Az sem segít, hogy az igazolt játékosok sérülgetnek. Nagy bajban leszünk, ha nem vetünk véget a sérülés hullámnak, amivel évek óta küszködünk.
Érdemes lenne Pogba sámánját felbérelni...

delpi0823 2022.09.08. 09:14:25

Mikor igazoltuk le Crt?2018?Mintha az o leigazolasa utan a vesztesegek igen csak megugrottak volna......Nagy buznisz volt az biztos,de hat a mezeladasok meg a Facebookon a 600millio kovetoke biztos nagy penzt csinalt a klubnak,ja nem........

venember83 2022.09.08. 09:18:20

@delpi0823: jó ideje írogatjuk (sokan), hogy a mezeladás az nem a klubnak biznisz, de hiába. Nem akarják megérteni az emberek, hogy a Nike/adidas/New Balance stb. nem azért fizet soktízmilliót, s adja a csapatnak a felszerelést, hogy aztán a klub nyerjen az eladott mezeken. Pedig ez nem asztrofizika vagy kvantummechanika, csak borzasztóan egyszerű logika.

delpi0823 2022.09.08. 09:19:21

@venember83: Cr leigazolasa egy oriasi bakloves volt,azota egy kurva nagy lejtmenetben van a klub az az igazsag.Azert az jol latszik hogy Marrotta nagyon rendben tartotta a penzugyi helyzetunket,a mellett hogy boven neki is voltak baklovesei,de anyagilag nala rendben volt a klub azt nem lehet elvenni tole.Ami nagy hibaja volt nalam hogy a Pogbabol kapott penzt gyakorlatilag egy az egyben elszorta Higanyra.

Attilio79 2022.09.08. 09:23:09

@delpi0823: @venember83: De legalább Cunci lemondott a fizetéséről és nem hagyott minket csávában....
A Covid érkezésével nem lehetett számolni, azonban Cuncit későn löktük ki a "családi szeretetünk kötelékéből". Az nagyobb probléma volt.

Attilio79 2022.09.08. 09:24:53

@Attilio79: Jaj, elfelejtettem "szmájlit" tenni... Bár ezen nincs kedvem röhögcsélni.

delpi0823 2022.09.08. 09:28:11

@delpi0823: En azt tudom,azt ironianak szantam,csak hat ugye a sok idiota azt hiszi,mivel a media is ratesz egy lapattal es azt szajkozzak,meg azert mert Crnek van 600millio kovetoje az se fog semmilyen bevetelt generalni a klubnak.........

Szabi984 2022.09.08. 09:35:38

@delpi0823: Higuain megvásárlásával se lenne probléma,mert első évében döntőbe jutottunk vele és ha megnyerjük a nagy fülűt,most nem beszélnénk kudarcról,ami a legizalosását illeti. De szerintem is Marottáig jól működött minden tekintetben a klub. Valahol olvastam,hogy ők Agnellivel Cr leigazolásán feszültek komolyan egymásnak. A kancsalnak sem tetszett az irány amit az elnök kitalált Paraticivel karöltve

Il Principino 2022.09.08. 10:24:27

@Szabi984: sztem Higu még így is jó igazolás volt,nélküle kevesebb lenne a kupagyozelmek,bl döntők ,9 scudetto se lett volna zsinórban..

Szabi984 2022.09.08. 10:50:50

@Il Principino: Igen,én is így gondolom,azért is írtam,hogy megvédjem. Nagyon sokan negatívan irnak róla és a leigazolásáról.. Én szerettem,ő is szegény bele szürkült ebbe a semmibe

2022.09.08. 11:18:08

@delpi0823: Azóta van kurva nagy lejtmenetben a klub, amióta a címerünket lecseréltük erre az ótvar szar logóra... CR ezt csak tetézte.

babo0410 2022.09.08. 11:40:58

@venember83: Viszont ha van egy CR7 szintű játékosod, többet kérhetsz a mezekért a gyártótól.

Leram7 2022.09.08. 13:44:41

Ez lehet azt jelenti, hogy nyáron Vlahovic és Chiesa is távozhatnak.
Azért ezek a számok a barcat elnézve még barátságosak.

venember83 2022.09.08. 14:26:12

@Leram7: előbb térjen vissza Fede... Azt azért nem hiszem, hogy mindenkit eladnának, akit csak lehet. De mérsékelnünk kell az elvárásokat, az bizonyos.

rockitbaby 2022.09.08. 15:47:29

@Leram7: Én nem félnék ettől. A költségeket jövő nyáron nagyban tovább fogja csökkenteni Cuadrado, Di María, Rabiot és Sandro lejáró szerződése. Ha véletlen Arthurt és Zakariát sikerülne eladni, akkor az majd 70 milliós bevételt generálna és ekkor még az olyan játékosok helyzetét, akiknek 2024-ben fog lejárni a szerződése, mint például Bonucci, meg se említettem. A bérkeret szinte biztosan tovább fog csökkenni.

Chiesa sérülését követően megvásárlás tekintetében kockázatos lenne más klubnak, mert amennyiért hajlandóak lennénk egyáltalán leülni, az sokkal több, mint amit értelmes klubvezető még hajlandó lenne megadni. Fede és Vlaho is fiatal még, nekik beleférhet egy év távollét a BL-től, főleg, hogy ők úgy érkeztek, hogy itt akarnak lenni, nem úgy, mint MdL, aki ugródeszkának tekintette a klubot.

babo0410 2022.09.08. 16:33:59

Ronaldot nem kellett volna leigazolni, és nem lett volna gond. De szerintem Agnelliék abban bíztak, hogy így több szponzor jön, meg az Adidas is sokkal zsírosabban fizet a Juve címeres termékek jogaiért és a mezekért. Sajnos a Covid keresztülhúzta a számításokat, nem tudjuk mi lett volna covid nélkül. Valószínű kisebb a veszteség.
Ronaldo leigazolása nagy hiba volt, de szerintem nagy gond nincs, Agnelliék ki fognak mászni a bajból, hiszek benne.
De a helyzet mindjárt jobb nálunk, mint Milánóban volt. Az inter még mindig hatalmas bajban van. Folyton pluszos mercato kell nekik, és ki tudja mi lesz ott, ha nem veszi meg valaki a klubot?
Ettől sokkal jobb a mi helyzetünk.

Jozeph Pelikahn 2022.09.08. 17:22:48

@babo0410: Ezzel annyi a gond, hogy ha nem igazolunk sztárt akit sokan követnek (Ronaldo), aki nálunk van népszerű focista azt elzavarjuk (Dybala), mindeközben nézhetetlen focit játszunk (Allegri), akkor nincs jövőnk.

Hallom a kis tizenéves gyerekeknél, hogy PSG van, meg Messi... ha mondok egy Juventust, érzem, hogy a "furcsa öregember" pillantást kapom.

A foci négy dolog: sport, üzlet, szórakoztató ipar és vallás.
Allegri úgy tesz, mintha csak az első lenne és már csak azok maradnak, akiknek az utolsó.

JeetTrader 2022.09.08. 17:44:58

Annyit elmondanek a vezetőség védelmében h SENKI sem tudta h lesz egy pandemia ami miatt hónapokra bezárnak a stadionok. Utólag könnyű mondani h "nem kellett volna Ronaldot leigazolni" de emlékezzünk h előtte az volt a terv h minden évben érkezik egy nagy név. De gyorsan megfullasztott a covid és mindent újra kellett gondolni.

Értem h lehet okosan igazolni ,lásd utólag egyelőre pl a Napoli, de az is legalább akkora lutri ha belegondolunk.

Sajna így nagyon más utat kell bejárni így a várakozásainkat is visszább célszerű venni.

alexGicamo 2022.09.08. 17:46:47

Ez nem csekély veszteség , de nem is meglepő !
Remélem, hogy ezek fényében a vezetőség komolyan elgondolkodik, s olyan döntéseket fog hozni, amelyek segítenek mérsékelni ezt a problémát !

Fabrizio 2022.09.08. 18:55:39

@giorgio007: Paratici is egy alkalmazott volt. Feltételezem, hogy Agnelli is tudott az ügymenetekről, sőt jóváhagyta azokat, így nem hinném hogy a cash-flow meglepetésként érte. Amennyiben igen az nagyon kellemetlen lenne. El is kezdődött a pénzügyi trükközés (plusvalenza, superliga, FFP, tőke investment) és a bértömeg csökkentése. Ezek fényében talán nem is meglepő (de nyilván elfogadhatatlan) ami a pályán ezekből visszatükröződik.

Shyr Kahn 2022.09.08. 19:10:18

Erdemes ezt a pandemiat viszont a masik oldalrol is megkozeliteni. Nem a Juve volt az egyetlen klub, ami atment a pandemian es megsem hiszem, hogy minden klub igy jart, ahogyan mi.

Ami a lejtmenetet illeti en sem Marotta -, sem Paratici munkajat nem latom a legmeghatarozobb tenyezonek a kialakult helyzetben. Mind a ketto tette a dolgat, Para kicsit kevesbe profi modon miutan megorokolte a mestere poziciojat, de meggyozodesem, hogy Agnelli nagyobb felelosseggel birnak a kialakult helyzetben (Sarri be, majd ki... Pirlo be, majd ki... vissza Allegri -> ez nem volt megfelelo szinte semmilyen ponton sem, gyakorlatilag az eves edzovaltas miatt a keret szep lassan leepult, hiszen minden edzonek mas-mas igenye es elkepzelese volt arrol, hogy milyen jatekosokkal es taktikaval tolna vegig a dolgot).

CR leigazolasa felert egy tokon lovessel, de hozzateszem, hogy amikor leigazoltuk, akkor meg sztem nem sokan tudtuk, hogy a csapatjatekra ilyen rossz hatassal lesz majd (az egyeni villanasai pedig mukodtek kezdetben, de az utso eve sztem mar eleg halovany lett).

peti78 2022.09.08. 19:16:34

Higannyal tökönrúgtuk magunkat
Crrel lábon lőttük
Allegri visszahozatalával leugrottunk a szakadékba

Shyr Kahn 2022.09.08. 21:48:07

@peti78: :) sajnos meg ha tulzas is, de van benne valami... ha visszatekintunk, akkor elmondhatjuk, hogy az elozo evekben nem sok jo dontes szuletett.

babo0410 2022.09.09. 00:33:07

@JeetTrader: Nem kötekedni akarok, de ha minden évben egy kiöregedő, hatalmas fizetéssel rendelkező nagy nevet hoztak volna, mint Ronaldo (mást sajnos nem tudunk idecsábítani), akkor ugyan ide lyukadtunk volna ki.
Én bízom benne, hogy Agnelliék tudják mit csinálnak.

MdewC 2022.09.09. 08:40:56

Ahh most már mindent értek!

Az a csúnya rossz vezetőség, meg a csúnya projekt, meg az a csúnya CR tehet minden bajról… mindenről ők tehetnek!

Véletlenül se hibás egy olyan játékos sem, akik lelketlenül és belesz@rva fociztak, vagy akik rendelkezésre sem álltak… minden a csúnya vezetőség és CR hibája.

Most már minden világos. Hamarabb is szólhattatok volna, akkor nem idegeskedek ennyit.

babo0410 2022.09.09. 10:31:20

@Jozeph Pelikahn: Én meg rengeteg kisgyereken látok Juve mezt. Szerintem a helyzet nem ilyen egyszerű. Itt van most pl. Vlaho, Chiesa, akik miatt a gyerekek odaülhetnek a képernyő elé megnézni a meccseinket, és ha valóban sikerül a fiataljainkra építeni, akkor közülük is lehetnek ilyenek. Nem kell feltétlenül sztárokat igazolni ahhoz, hogy újra kedvelt legyen a klub. De igaz, ez a játék nem fog nézőket bevonzani. Reméljük Allegri végre meg tudja valósítani, amit mindig mond.
Dybalának meg utólag belegondolva sajnos mennie kellett. Valami volt vele az utóbbi időben. 2020 óta nem az igazi, nem tud formába lendülni. Nagyon kedveltem, de lehet neki is, meg nekünk is így jobb.

Shyr Kahn 2022.09.09. 22:11:56

@MdewC: Azok a jatekosok, akik lelketlenul jatszottak, valoszinu Conte alatt teljesen mast mutattak volna... szoval igen, az edzo szemelyenek megvalasztasa rossz volt es alapjaiban ennek koszonheto a lejtmenet nem masnak.
Nekem legalabbis ez a velemenyem.

@babo0410: Chiesa az elozo egy evben nem tul sok gyerekek vonzhatott a Tv kepernyoje ele. Dybala meg eleg jol tolja a Roma-ban, szoval en tartom, hogy rosszkor kuldtuk el es annyit megert volna, mint amennyit a Roma ad most neki.

MdewC 2022.09.09. 22:19:13

@Shyr Kahn: az edző kérdésben egyébként egyet értek, ott sajnos sokat buktunk…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása