A hétfői sajtótájékoztató alkalmával a Paris Saint-Germain mestere, Christophe Galtier a Juventusról, valamint Ángel Di Maríáról beszélt, aki nyáron éppen a francia klubtól igazolt Torinóba, azonban sérülés miatt kihagyja a két csapat találkozóját.
"Kár, hogy Di María nem térhet vissza a Parc des Princes-be. Történelmet írt ennél a klubnál, példaértékű játékos, aki nagyon jó teljesítményt nyújtott. nem mondhatom, hogy örülök annak, hogy kiesett, mert megsérült. Tudom, hogy szeretett volna játszani. Amikor játszik, minőséget és tapasztalatot ad. Fantasztikus bal lába van, s kiváló a rögzített helyzetekben, de bizonyos vagyok benne, hogy bárki is játszik, top játékos lesz." - mondta az argentin szélső kapcsán Galtier a hétfői sajtótájékoztató alkalmával.
"Nagy tapasztalattal bíró csapat, amelyet nehéz legyőzni. Pillanatnyilag egy kicsit kényes helyzetben vannak, de mindössze két gólt kaptak. Nehéz helyzeteket kialakítani, mert szervezettek és intenzitással játszanak. Keményen védekeznek, s minőségi játékosaik vannak, akik veszélyesek lehetnek a kontratámadásokkal.
Bizonyos vagyok, hogy képesek leszünk jó mérkőzést játszani, s a győzelemért játszani. A játékosok értik a rendszert, s a támadójátékunkra kell összpontosítanunk.
Nagyobb a nyomás rajtam? Egyáltalán nem, elfogadta a nyomást, amikor elfogadtam ezt a munkát, hogy ennek a nagyszerű csapatnak az edzője leszek. "
A Paris Saint-Germain csapatát sokan a Bajnokok Ligája mostani kiírásának egyik legfőbb esélyeseként emlegetik.
"Nem, minden évben van nyolc-kilenc csapat amely megnyerheti a Bajnokok Ligáját. Néhány esélyes nem jut el a végéig. A klub ambíciója, hogy megnyerje, akár esélyesek vagyunk, akár nem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2022.09.06. 10:47:36
2022.09.06. 10:48:46
Lanzafame 2022.09.06. 10:51:28
FAF 2022.09.06. 10:58:23
Kives 2022.09.06. 11:02:24
Persze benne van a pakliban egy nagyobb zakó, de én ma nagyon bizakodó vagyok. Szerintem elérhető egy X
HAJRÁ JUVE mutassuk meg, hogy itt sokkal nagyobb kultúra van!
Lanzafame 2022.09.06. 11:13:53
Ha erre futja a kultúránkból, akkor az elég nyomorúságos.
venember83 2022.09.06. 11:23:06
Mindig legyen eggyel több védő, mint ahány támadója van az ellenfélnek. Nagyon erősek voltunk az ellentámadásokban, de 80 méteres sprint után az ellenfél kapuja elé holtfáradtan érkezik az ember. Mi lett volna, ha az ellentámadásokat előrébb, már az ellenfél térfelén kezdtük volna, nem lett volna egyszerűbb?"
Sacchi mondta, aug. 26-án élesedett az oldalunkon. Lényegében ezert a gondolatért fordítottam le a cikket. Ma is ugyanezt látjuk: szervezett védekezés és kontrák.
Kives 2022.09.06. 11:34:09
Azért igyekszem látni a szikrát még. Szerintem fel lehetne /mi több: fel KELL/ éleszteni a lángot a Juventus háza táján.
Vlaho, Chiesa, Bremen, még azért lehet látni fényt, van még remény
FAF 2022.09.06. 11:44:04
Lanzafame 2022.09.06. 11:44:49
@venember83: a végén még meggyőzöd az embert, hogy ne szeresse az olasz focit :)