Paredes megegyezett a Juventusszal

paredes_leandro_parissg_1.jpgA tegnapi egyeztetések során a Juventus vezetősége és a csapat mestere, Massimiliano Allegri arra a megállapításra jutottak, hogy a klub egyik fő célpontja a nyári átigazolási időszak végére Leandro Paredes maradt.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a torinói klub és az argentin középpályás már személyes megállapodásra is jutottak egymással, így az utolsó akadályt az jelenti, hogy a Juventusnak még egyeztetnie kell a párizsiakkal a vételárat illetően.

A hírforrás úgy tudja, hogy a Paris Saint-Germain mintegy 15 millió euro körüli összegben jelölte meg Paredes vételárát, s fontos szempontot jelent az is, hogy a Juventusnak meg kell szabadulnia feleslegessé vált, ám igen magas fizetésű középpályásaitól.

A korábban az FC Barcelonától érkező Arthur az elmúlt napok fejleményei után alighanem a Rino Gattuso által irányított Valencia együtteséhez kerülhet kölcsönben, míg Adrien Rabiot, aki nem tartott a kerettel az Egyesült Államokba, az AS Monaco csapatánál folytathatja pályafutását.

Az AS Monaco a francia bajnokság harmadik helyén zárta a szezont, így a Bajnokok Ligájában szerepelhet, s a Tuttojuve állítása szerint abban az esetben tesz majd komoly, 20 millió eurós ajánlatot a Juventusnak a játékosért, amennyiben sikerrel veszi a PSV Eindhoven elleni selejtezőt, s ott lesz a sorozat csoportkörében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr917899957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.08.04. 10:26:06

Elkergetünk minden kutyaütőt a kp-ról, hogy hozzunk egy másikat? Hurrá.

m.martin91 2022.08.04. 11:05:57

Úgy tűnik nem ússzuk meg átmenetileg a középszart, amíg a fiatalok esetlegesen nem érnek be.

Leram7 2022.08.04. 11:27:54

@m.martin91: így nem fognak beérni a fiatalok, amikor a helyükre igazolunk kb lejárt szavatosságú játékost.

Ez egy igazi csalódás. Ugyan abba a hibába esünk, de remélem tévedek.
Akkora halom középpályás sorunk van és még fiatal tehetségek is vannak 2. sornak, minek igazolni?

Ha SMS-t vennénk, akkor mindenki örülne, de egy ilyen helyzetben, amikor nincs szelső védő és van kb 10kp-nk, minek igazolunk még 1-et, ráadásul ilyet...

nortu30 2022.08.04. 11:31:51

Szerintem ne húzzuk le előre, mi van ha ő pont beválik?

JeetTrader 2022.08.04. 12:14:06

Tessék egy kis reménnyel lenni a csapat felé. Hátha Paredes lesz a mi Kulusevskink. Értsd úgy feltámad is mint Kulu a spursben. Ha egyszer ő regista akkor elméletileg feküdnie kellene neki az Allegri-calcio.

Persze én is SMSt akarnék meg Depayt, még egy Udogiet. De egyik nem akar idejonni a másik meg drága forrásunk még nincs elég.

m.martin91 2022.08.04. 12:20:46

@Leram7: Ezek szerint nem bíznak a fiatalokban, kell nekik egy tapasztaltabb játékos, még ha az nem is elég jó. Én is inkább Sergejre költenek nagyobb összeget, de a vezetők nem így gondolkodnak.

venember83 2022.08.04. 12:42:10

@m.martin91: vagy egyszerűen nincs nagyobb összeg, amivel Sergej mozdítható lenne.

Leram7 2022.08.04. 12:42:54

@m.martin91: McKennie, Rabiot, Zakaria, Locatelli elég tapasztalt és még van Pogba is vagy lesz és 3 jó alapanyag fiatal, akiből 2 tuti érett a játékra, mint epiződszereplő, rotálható játékos.

Én nem értem Paredest :(

Rocky80 2022.08.04. 12:43:14

Monaco drukker leszek egy pár napig!
Amúgy meg azt vesszük akire pénz van...

Rocky80 2022.08.04. 12:44:23

@Leram7: egyik sem regista. Vagy jó regista Allegri szerint.

Il Principino 2022.08.04. 12:51:11

Télen elment már az anyagiak java Dusanra.Kifizettük Chiesat is..De Ligt árából jött gyakorlatilag Bremer és még télen Gatti..
Paredes,hát nem tapsikolok érte de valljuk be magunknak hogy Arthurnal szarabb nem lehet sztem!
Lehetne még okosan igazolni,vagy kölcsönözni pl.Kostic,De Paul stb..
Fiatalokban egyelőre nem bízok,de hátha a 3-ból egy lesz az új Marchisio!

vizi8 2022.08.04. 12:54:07

Ha 3 kp-val játszunkm alap a 6 kp. De ha jól számoltok akkor a mostaniakból egyedül Rabiot aki nem sérült állandóan. Az amcsi, Pogba, Zakari az elmúlt szezon nagy részében sérüléssel bajlódtak, így nehéz rájuk építeni egy középpályát. A fiatalok között Fagiolo és Miretti nem igazán regista, Rovella játszott ezen a poszton, de egy huszonéves srácra nem lehet rábízni ezt a posztot igazi csere nélkül. Parades nálam sötét ló, nem igazán ismerem ajátékát, az argentín válogatottat néztem többet ott azért nem játszott rosszul.

kovta23 2022.08.04. 13:09:17

@vizi8: Teljes mértékben egyetértek. Amúgy én támogatom a tehetséges fiatalok beépítését,de max Fagioli lesz egyszer Juve szint. Amúgy mindent elmond az általunk csapatba követelt ifjakrol hogy nem kapkod értük senki max egy két kieső jelölt. Tényleg akkora tehetségek lennének már az ajtón kellene kopogtani legalább Atalanta,Sas,Lazio szinti csapatoknak

Vecchia 2022.08.04. 13:20:56

Olvasgatom sokadszor a reakciókat a felmerülő már megvalósult vagy még csak tervbe vett igazolásokról. Ezek alapjén tehát, az elvárás az előző szezon(ok) sikertelensége és romló játékképe alapján az volt a vezetőséggel szemben, hogy
a) küldjék el Allegrit, és hozzanak egy támadófocit eredményesen játszó edzőt,
b) küldjék el az ÖSSZES fölösleges(nek titulált) játékost (akik persze a keret több, mint felét vagy inkább 2/3-át kiteszik),
c) hozzanak olyan fiatal (olasz) játékosokat helyettük, akik itt akarnak játszani, és alkalmasak az új edző terveinek megvalósítására,
d) velük legyen minimum scudetto ÉS BL-esélyes a csapat.

Mindezt egy nyár alatt. Értem, de nem értem.

Dzsákkeríni 2022.08.04. 13:25:28

Ez a szerencsétlen rosszabb mint Arthur

2022.08.04. 13:34:30

@Leram7: Megkeni mint tapasztalt? Annyit sérült, higy már azt sem tudja, milyen alakja van egy labdának... De ahogy elnézem Parádés sem sokkal jobb.

Rocky80 2022.08.04. 14:10:07

@Vecchia: végre egy józan vélemény! +1

Amúgy ilyen világot élünk: minden azonnal kell.

kovta23 2022.08.04. 14:12:25

Amúgy mindenki ennyit nézi a francia bajnokságot és képbe van Parades tudásáról?

Leram7 2022.08.04. 14:21:32

@MGB75: Válogatott játokos, Bundesliga, 1,5 év Seria A, azért mondhatni rutinosnak.

Del Pybala 2022.08.04. 14:25:55

Nem ertem mivel tud ez a selejt tobbet mint Rovella vagy akar egy zsak szar.

kovta23 2022.08.04. 14:27:54

@Del Pybala: Nem értem ezt miből gondolod? Melyiket hány meccsen láttad?

Del Pybala 2022.08.04. 14:43:56

@kovta23: kb 3 meg tavaly elott...ugyanis tavsly egesz evben serult volt. Mar szereztunk egy komplett selejtet Pogba szemelyeben minek meg1

kovta23 2022.08.04. 14:48:25

@Del Pybala: Szóval akkor ismered a játékukat....csak az nem tűnt fel, hogy az "egész évben" sérült Parades még így is többet játszott mint Rovella. Szerintem az olasz nagy bukta a rá áldozott 21 milliójával

kovta23 2022.08.04. 14:49:53

@Del Pybala: Amúgy azt mivel indokolod hogy az agyon sztárolt fiatalokat nem nagyon keresi még egy közép csapat se

Del Pybala 2022.08.04. 14:51:00

@kovta23: lehet de o mar itt van es nem kerul meg 20ba...es meg barmi lehet belole mig Paredestol tudjuk mit kapunk...semmit.

Del Pybala 2022.08.04. 14:52:10

@kovta23: en nem a fiataljainkat tartom sokra hanem Paredest semmire

Rikoo 2022.08.04. 14:56:24

@kovta23: Ez nem igaz, hogyhogy ne keresné.
Az általad említett 3 csapatot pont érdekelte valamelyik fiatalunk.
Rovellát Mancini már a válogatottba is tervezte behívni a sérülése előtt, Fagioli és Miretti pedig volt most a nyári válogatott összetartáson Covercianoban, ahol felmérte a fiatalok jelenlegi képességeit.
A Monza mind a 4 fiatal középpályásunkat szeretné, Ranocchia már ott is van.
És ne felejtsd, hogy Berlusconi és Galliani garancia az ambícióra.
Egyébként senkit nem akarunk eladni, ezért sincs esélye olasz csapatoknak.
Ranocchia szerződését meghosszabbítottuk 2026-ig.
Jelenleg senki nem fog 20-30 milliót fizetni értük, kevesebbért pedig nyilván nem adjuk el őket, már a potenciáljuk miatt sem.

Rikoo 2022.08.04. 15:07:32

Friss Di Marzio hírek: - Kostic abszolút prioritás Allegri miatt a szélre. 4-3-3 lesz a felállásunk és ehhez igazolunk
- Megegyeztünk Paredessel és ő célpontunk a középpályára
- Csatárnak Morata a kiszemeltünk és Allegri nagyra értékeli Raspadorit is.
Keantől függ itt minden konkrétan.
Lehet ő marad Vlahovic helyettese.

Közben Paratici két célpontunkat is elviheti előlünk.
Udogiet leigazolhatják bónuszokkal együtt 25 millió euróért és ingyen kölcsönnel az Udinesenél hagyják.
Zaniolo pedig Conte kérésére érkezhet hozzájuk.

Rikoo 2022.08.04. 15:12:57

@Rikoo: Bocsi, ez a mercatoba ment volna.

Thuglife! 2022.08.04. 15:15:09

@kovta23: te ha egy kiesőjelölt csapatot irányítanál akkor fiatal játékosokra biznád a bentmaradást akiknek 1-2 év tapasztalat van a hátuk mögött? Vagy egy középcsapat minek venné meg őket,hogy kineveljék nekünk?
Mindenkinek van fiatalja,lehet jobb is mint ez a három.más kérdés hogy van akinek van bátorsága eredménykényszer mellett még felépíteni is a fiatalokat.

rockitbaby 2022.08.04. 15:16:31

@kovta23: Nem az a lényeg, mennyin láthattuk, hanem az ellenkezője, mennyin nem. A 21/22-es szezonban Paredes 20 meccset hagyott ki sérülések és erőnlét miatt. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk, az a Zaniolo, akit itt mindenki elkönyvelt sérülékenynek a két tropa térde miatt fele ( !!! azaz 10 ) annyi meccset hagyott ki az elmúlt szezonban. Valóban szükségünk van még egy sérülésekkel hadilábon álló játékosra?

supertrezi 2022.08.04. 15:48:30

@Vecchia: A fórumokon legtöbben jobban csinálnának mindent, mint a Juventus mindenkori vezetősége meg edzője. :)
SMS-t kéne venni, értem én, de ha nincs rá pénz, akkor nincs.

Leram7 2022.08.04. 17:28:37

@Rikoo: Udogie 25 + Molina 20 és 8-10 évre megvan a szélső védő poszt. Őrült jó üzlet mindkettő, de sajnos nem nekünk.
Miközben a chelsea Cucurellát vesz 52M fontért.

Rikoo 2022.08.04. 17:53:24

@Leram7: Manapság nincs már ilyen, hogy 8-10 évre, főleg olasz kluboknál.
Jön egy PL csapat vagy egy újgazdag klub és ajánl a játékosnak 2x annyit, mint amennyit nálunk keres.

FAF 2022.08.04. 17:53:33

@supertrezi: Ha nincs pénz értelmes játékosra akkor ne vegyünk senkit. Semmi értelme olyan játékosokra elszórni a pénzt akiktől jövőre már ugyanúgy szabadulnánk mint a jelenlegi csodálatos játékosainktól. Egy 20 milla itt egy 20 milla ott és kiderül hogy elvertük mondjuk egy SMS árát olyanokra akik vagy mentek is kölcsönbe vagy semmit nem érnek csak a létszám van meg velük.

Ha nincs pénz lejjebb kell adni a célokból és abból főzni ami van.
Szerintem sokkal jobb alapanyaga Conte-nak se volt amúgy amikor elkezdtük a nyerő szériát.

Nagyon el kellene már dönteni hogy bajnokságot akarunk nyerni meg BL-ben jól szerepelni azaz eredménykényszer van. Mert akkor olyan játékosokat kell venni.
Vagy mondjuk van idő csapatot építeni és a cél az első 3 a bajnokságban és lehet próbálgatni a fiatalokat és pár éven belül lehet egy jó csapat.

Nekem nagyon az az érzésem hogy két pad között a földre esünk. Azonnali eredményt akarunk de nincs pénz a megfelelő játékosokra de időt meg nem adunk arra hogy egy fiatalokból álló csapat beérjen. Így egyik se valósul meg, se eredmény se egy fiatal csapat építése amire hosszú távon lehetne számítani utána.

Leram7 2022.08.04. 18:18:08

@Rikoo: Jogos, ez mondjuk eszembe sem jutott, Ligtnél is ezt hittük, hogy 15 évre jött.

2022.08.04. 20:58:52

Allegri nyilatkozata a mai meccs után: "Paredes? Nem, ebben a szerepkörben már itt van nekünk Locatelli és Rovella, elégedett vagyok ezzel."

supertrezi 2022.08.05. 08:46:45

@FAF: Persze azt mi jobban tudjuk, hogy ki az értelmes játékos. SMS értelmes, mert 27 és fél évesen a Lazióban vitézkedik már jóval több mint fél évtizede. Egyetlenegyszer érték el a BL-t ezen idő alatt. Ő lenne a Juventus megmentője? Másik ikonjuk, Immobile is mekkora király, aztán Dortmundból meg Sevillából husángokkal zavarták el.
Én nem esek tőle hasra, és úgy látszik, a Klub se, ezért aztán nem kívánnak 60-70 milliót kipengetni egy eddig csak középcsapatban vitézkedő nem is igazán fiatal csikóért.

FAF 2022.08.05. 09:52:33

@supertrezi: Helyettesíts be egy általad jónak tartott játékost SMS helyére. A lényeg, hogy felesleges szétszórni az erőforrásokat inkább koncentráltan jó játékosokra kellene költeni akit egyből használunk is és nem zavarjuk el kölcsönbe mert úgy néz ki nincs most pénz befektetésekre.

Rikoo 2022.08.05. 22:29:33

@FAF: Ár/érték arányt is jó lenne figyelembe venni. Pl. megcélozni a lejáró szerződésü játékosokat.
Gondolok itt konkrétan a 2 Valencia járékosra, akik a nálunk "hiányposztokra" érkezhetnének.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása