Balhátvédet keres a Juve

raum_david_hoffenheim_mezeben_szelfizik.JPGA Juventus a pletykák szerint több éve balhátvédet keres, az amerikai barátságos meccsek után is nyilvánvaló, hogy a védelem szélei erősítésre szorulnak. A Juventusnak idén sikerült is igazolnia egy védőt a bal oldalra Andrea Cambiaso személyében, ám a Genoa fiatalja a torinói szerződés aláírása után már a Bologna keretében készül a következő évre.

Így a Juventusnál ezen a poszton ugyanaz a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, Alex Sandro és Luca Pellegrini vívhat meg a játéklehetőségért, ha pedig ég a ház, akkor Mattia De Sciglio is nevezhető a kezdőcsapat ezen posztján.

A Tuttosport szerint azonban a vezetőség továbbra is több játékost figyel erre a posztra, a következő lépés megtételéhez azonban Alex Sandrónak távoznia kellene.

A torinói napilap szerint a lista legérdekesebb játékosa David Raum, aki a német válogatott fontos játékosává lépett elő, és 24 évesen számos európai élklub figyelmét érdemelte ki, hiszen nagyszerű szezont futott a Hoffenheim csapatánál tavaly, amely csapat mezében 3 gólt és 13 gólpasszt jegyzett.

Egy másik lehetőség a már sokadjára felmerülő Emerson Palmieri, aki a lyoni kölcsön után visszatér a Chelsea együtteséhez, azonban jövője igencsak kérdéses.

A harmadik lehetőség pedig az Udinese fiatalja, Destiny Udogie, akinek a leigazolása valószínűleg nehezebben megvalósítható, miután az Atlético Madrid leigazolta Nahuel Molinát. Az Udinese így feltehetően nem fog könnyen megválni a fiatal olasz játékostól, akár egy 20 millió eurós ajánlat is kevésnek bizonyulhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1617893319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.07.29. 06:03:54

Szerintem majd télen könyörögni fogunk a Bolognának, hogy engedjék vissza Cambiasot. Addigra talán belátjuk, hogy Alex Sandro egy használhatatlan szerencsétlenség, akinél a világon bárki jobb.

Egyébként nem értem, hogy miért kéne távoznia Alex Sandronak, hogy igazoljunk a helyére valakit. A brazilért nyilvánvalóan egy eurót sem kapnánk senkitől, csak a fizetése szabadulna fel, ezt a terhet meg nehogy már ne bírjuk el egy évig. Ráadásul ha igazolnánk valakit, talán észbe kapna, hogy itt nem fog játszani többet, télen pedig VB lesz.

Panther77 2022.07.29. 06:21:43

Ennek mi értelme van? Jött Pellegrini most elherdáljuk,jött Cambiasso elherdálni látszik... Szerintem Pellegrini nem volt rossz egyáltalán.Simán megnézném a két olaszt a balon Pellegrini és Cambiasso a balon és győzzön a jobbik,lelkesebb.
Gondolkodás nélkül egymásnak ereszteném őket a kezdőért :) Sandro sajnos évek óta kiégett motiválatlan pöcsnek tűnik 1-2 jó meccsel a háta mögött szezononként.Vagy szabaduljunk tőle vagy kapja össze magát,mert ez így harmat gyenge. Szerintem a jobboldalra is jöhetett volna valami fiatal kölök aki Danilot tudná tehermentesíteni néhány meccsre.
Az alapvető probléma,hogy Allegri nem számít a fiatalokra,nem építi be őket a csapatba,még De Ligtet sem tudta... A srác nem hitte el,hogy ő lesz itt az új Chiellini,az új oszlopa a védelemnek és ez nagyon nagy baj.

Attilio79 2022.07.29. 07:09:25

Legalább 2 fiatal, lehetőleg olasz balhátvédet kell még szerződtetni! Kell egy a Palermonak és a Reggiananak és meg is lesz a keretünk...

MdewC 2022.07.29. 09:38:42

Sztem senki nem fog oda érkezni.

Illetve nem értem Sandro miért épült le ennyire, bomba igazolás volt…

JeetTrader 2022.07.29. 09:53:08

Ez a Raum srác elég jó lenne. Most azért belassulni látszik a Mercato. Bár az is igaz h az utolsó napokban még fel szokott pörögni.

Azért durva h hirtelen mennyire meg tud borulni minden terv. Pogba kiesése jól felborította a helyzetet (szerencse h a piac nyitva és van lehetőségünk reagálni). Ugyanakkor viszont felszínre került a keret gyengesége. Egy meghatározó játékos kiesése szignifikánsan tudja gyengíteni a keretet. Nem az vagyunk már mint régen, h még a padról beugorva sem csökken a játékerő.

Még reménykedem valami meglepetés sorozatban. Meglepi SMS :) vagy épp Zaniolo (hisz sorra utasítja állítólag vissza a PL csapatokat). Firmino jó lett volna még de kb esélytelen volt azzal az ajánlattal. Morata lesz ebből, már érzem...

Csalóka azért az ilyen ingyen igazolásosdi. A Magas bér azonnal terheli a számlát, nem tudunk ilyen 10 millás netto fizus embereket csak úgy idehozni jelenleg. Csak akkor ha ide akarnak jönni mint Loca, Chiesa, Vlaho....Zaniolo (?)...

alexGicamo 2022.07.29. 10:54:29

@MdewC: Azóta jó pár év eltelt, de egyébként én sem értem , hogy engedett le ennyire ...

Galbandi 2022.07.29. 11:27:41

@Panther77: Teljes mértékben egyetértek veled, leszámítva azzal a résszel, ami de Ligtről szól. Szerintem így utólag nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ő fejében meg se fordult, hogy az új Chiellini legyen, számára a Juventus az első perctől fogva nem volt más, mint egy ugródeszka a legmagasabban jegyzett csapatok felé, illetve itt járta ki a védekezés egyetemét, ahol személyesen Giorgio professzortól vehetett leckéket. Nem gondolkodott a gyerek hosszú távon a Juvéban, megkapott itt mindent, amit akart: egy zsíros szerződést, játéklehetőséget, és tanulhatott is, neki ennyi kellett.

JuveTomi15 2022.07.29. 11:58:47

@Galbandi: szerintem ez így tűpontos, amit de Ligtrol írtál.

Shaky79 2022.07.29. 15:32:04

Hajrá, hajrá!!! Már egy éve hajtogatom, hogy a szélső védelmünket nagyon meg kellene erősíteni, de nem alibi játékosokkal hanem top, minőségiekkel! A mai modern foci nélkülük nem létezik!!!

2022.07.29. 15:35:40

Raumot le lehet húzni a listáról, 10 milliós fizetésért megy Lipcsébe.

babo0410 2022.07.29. 19:07:11

@Pjanista: Szerintem a vezetőség látja, hogy Sandro teljesítménye egyre gyengébb. Csak amíg itt van, nem tudunk oda igazolni. Viszont akárhova nem hajlandó elmenni.
És pont az a baj, hogy te könnyen mondod, hogy úgyse fizetnek érte, meg csak a bére, de az is magas, és nem tudunk béreket osztogatni számolatlanul. Ráadásul ott van az amortizáció, ami szintén hatalmas terhet jelent. Ezt se felejtsd el.
10 milliós fizetés Lipcsében? De jól megy a német csapatoknak! Mi meg a 8-at sokalljuk bárkinek. Az olasz focinak nagy változásra lenne szüksége, hogy lépést tarthasson az elittel. És ha igaz az, amit Nagelsmann nyilatkozott De Ligt kapcsán, akkor itt a legsúlyosabb gond az erőnléti stábbal van, és az olaszok valahogy nem értik mennyire fontos az erőnlét. Ezen sűrgősen változtatni kéne. Viszont így érthető, ha a fiatalok nem elég jók fizikálisan, és a BL-ben nem tudunk maradandót alkotni.
@Panther77: Pellegrini jelek szerint nem érzi Allegri bizalmát, mert még a nyár elején volt róla szó, hogy ő maga szeretne távozni. Szerintem alapból nem akarnánk elengedni. Cambiaso meg nagyon remélem csak egy max két évre lesz kölcsönadva, és aztán jöhet itt bizonyítani.
@alexGicamo: @MdewC: Brazil. Egyébként nagyon kevés kivételtől eltekintve nem sok brazil játékosnak volt hosszú karrierje. Valahogy 30 éves koruk körül mind kiégnek. @JeetTrader: Hú mekkora szerencse, hogy nyitva a piac, és még le tudjuk igazolni Paredest. Ha ő fogja Pogba-t pótolni! Ahogy néztem a transfermarkton, ő is eléggé sokat sérült, ráadásul elég rossz formában is van, és én még jó véleményt nem nagyon olvastam róla. Nem tudom Allegri miért akarja őt annyira?

Il Principino 2022.07.29. 19:57:12

Pellegrini nálam kb DS szint,cserének elmegy és ennyi!
Sandroban bíztam hogy Danilo érkezése jó hazással lesz rá,de nem az lett..
Palmierivel megint nem lennénk előrébb.
Raumot pedig vinné a Bayern idővel mint a hollandust.Cambiaso,Udogie tapasztalatlan..
Nem egyszerű na a dolog..

2022.07.29. 23:40:45

@Il Principino: Most még talán DS szint, Alex meg alatta van és ő lefelé zuhan keményen. Pellegrini még csak 23 és ahogy az elmúlt két évben láttam játszani, fejlődik elég jól. Szóval ő felfelé megy. Inkább támadóbb felfogású, kb mint Spinazzola. Biztos jó lesz.

Panther77 2022.07.31. 10:26:48

@Galbandi: Igazad lehet! Rémlik mintha nyilatkozott is volna hasonlót az elején,de bíztam benne hátha megjön az esze.Sajnos nem így lett.

Panther77 2022.07.31. 10:29:57

@babo0410: Hát igen sajnos erről beszélek,hogy egyik fiatal sem érzi Allegri bizalmát,mert nem is bízik bennük.Persze,hogy menni akar,hisz játszani fejlődni szeretne 23 éves még fiatal és szerintem elég jól teljesített ahhoz,hogy kapjon bizalmat már amikor játszhatott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása