Pogba jobb térdében sérült a porc

pogba_paul_edzomeccsen_chivas_ellen.jpgA Juventus középpályása, Paul Pogba térdsérülést szenvedett, megerősítette a klub, s csak egy szakember felkeresése után derülhet ki, mennyi időre esik ki Paul Pogba.

A Manchester United egykori játékosa fájdalomra panaszkodott a los angelesi edzésen, és két egészségügyi munkatárs segítette őt le a pályáról, s bár a játékos nem tűnt túl idegesnek, a vizsgálatok szerint mégis komolyabb lehet a sérülés.

Annyi bizonyos, hogy a térd laterális meniscusa sérült, ám kérdéses, hogy ez pár hétre vagy pár hónapra vonja ki a forgalomból a középpályást.

„A jobb térdében érzett fájdalom miatt Paul Pogbát radiológiai vizsgálatoknak vetették alá, amelyek a laterális meniscus sérülését mutatták ki.” - olvasható a klub közleményében.

„A következő pár órában a játékos ortopéd szakemberhez fordul a probléma súlyosságának felmérése céljából.

Következésképpen a kezelés folytatása okán a játékos nem tart a kerettel Dallasba.”

A Tuttosport becslése szerint konzervatív kezelés esetén két-három hétig nem futballozhat a játékos, ha viszont műtét indokolt, akkor a műtét utáni lábadozás 30-35 napra tehető.

A Serie A idén korábban kezdődik, a Juventus a Sassuolót fogadja augusztus 15-én, majd következik a Sampdoria idegenben, ezt követően a fővárosi farkasok látogatnak Torinóba, augusztus utolsó napján pedig a Spezia látogat a torinói Allianzba, szeptember 3-án pedig Firenzében folytathatja a pontgyűjtést a Juventus.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7117891225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventina7 2022.07.26. 06:14:41

Sajnos semmi meglepő. :/

JeetTrader 2022.07.26. 08:30:05

Nem tudom mennyire van köze egy porcserulesnek az úgynevezett "sérülékenység" kifejezéshez én inkább balesetnek hívnám.
Ugyanis az OK h valakinek rendszeresen vannak izom problémái, gyakran meghúzódik stb. De a térdsérülés más kérdés.

Természetesen furcsa h neki is terdproblemaja lett. A térdben a porcot nem nagyon tudod edzeni legfeljebb körülötte az izmokat h kevesebb legyen a terhelés a szalagokon.

Jobb h meg most történt, reméljük csak a pár hetes verzió és nem a műtétes változat.

Matteo89 2022.07.26. 08:45:51

Allitolag muteni is kell. Fasza.

Frankie.7 2022.07.26. 09:08:24

@JeetTrader: Volt már neki korábban is a térdével gond, a comb izmok fejlesztésével erősíthetők a térdek viszont egy esetleges ütközésnél simán sérülhet a porc amit nehéz kivédeni. Reméljük nem komoly és gyorsan visszatér.
Allegri remélem nem akar úgy jár mint tavaly évvégén, és a keretben tartja a fiatalokat.

2022.07.26. 09:28:06

Mennyien tartottak ettől. Nehogy a végén igazuk legyen, mert akkor megint megszívjuk. Szerintem az a sérülékeny, aki gyenge fizikumú. Nézzük már meg Vlahovicot, mennyit ütközik, vagy Ronaldot aki 37 évesen is mennyit van a pályán és nem sérült. Az ostoba játék is sérülékenységhez vezet, nem figyelsz hogy lépsz, belemész lábakba, stb.
Hajrá Pogba, épülj fel

JeetTrader 2022.07.26. 09:33:03

@Matteo89: ez már biztos? Nem az van h 1-2 hét és lajtos kezelés után derül csak ki?

@Frankie.7: én pont h úgy tudom h volt neki mindennel baja kivéve a térdét!
Igen amúgy erre utaltam h ez sokkal inkább egy baleset... bár ha ezt megússza akkor dolgoznia kell a környező izmok erősítésén.

Ennyire balszerencsések csak is mi lehetünk...:(

JeetTrader 2022.07.26. 09:35:10

@LacaGLJuve: amúgy Pogba és Vlaho kb hasonló alkatú. Ahogy öregszik az ember folyamatosan meg kell usmerje a változó testi adottságait. Lehet tuleroltette magát.

Mindegy, ami történt megtörtént, bízzunk a mihamarabbi teljes felépülésben!

Leram7 2022.07.26. 09:43:49

Pogbáról tudtuk, hogy sérülékeny, de erre nem számítottam, hogy azonnal lesérül. Teljesen biztos voltam benne, hogy nem "direkt" volt sérült a MU-nál...
Mindenki reménykedett, hogy itt máshogy lesz, meg hazatért, de sajnos ez nagyon rossz.

Ennyiből a sérülékeny Dybala is megért volna 6-7M-et / év, aki sokkal jobb, mint Zaniolo.

Paredes az előző szezonban 20 meccset hagyott ki, összesen 157 napot volt sérült. Ez is egy rossz előjel, ha őt is akarjuk.

Attilio79 2022.07.26. 09:47:51

Na, mégis meg kell vásárolni SMS-t? :D
Most szegény Allegrinek meg kell tartani Fagiolit...

2022.07.26. 10:08:06

Jó sokáig bírta Pogba a kiképzést... Tehát akkor igazoltunk egy Di Marest és egy Bremert és ennyi.

venember83 2022.07.26. 10:15:39

@Attilio79: Azért ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra... Marad Rabiot. Paredes meg besegíthet, ha sikerült elpasszolni a walesi wellnesskirályt és a brazil labdamágust.

Rocky80 2022.07.26. 10:30:14

Öröm az ürömben hogy "időben" történt; illetve hogy remélem így eggyel több fiatal maradhat a hármasból legalább januárig akinek több esélye lesz hogy éles meccseken bejátssza magát a csapatba. Meglátjuk!

FAF 2022.07.26. 10:51:32

@Attilio79: Pont ez jutott eszembe, hogy ilyen szempontból SMS-sel jobban jártunk volna csak hát hozzá pénz is kellene.

steven.h 2022.07.26. 12:24:13

@FAF: Beszámolók szerint Pogba Perinnel ütközött, akkor sérült meg, így szerintem felesleges ráhúzni a sérülékenységére ezt Pogbának. Akár SMS is ütközhetett volna úgy, hogy megsérül a porc a térdében és akkor ugyanitt tartunk.

Engem jobban zavar, hogy a tavalyi évhez hasonlóan már most megindult a balszerencse sorozat sérülések terén, kivéve belőle az Allegri faktort.

JuveMI 2022.07.26. 12:24:37

Hát ez szívás! Valódi sérülés, nem olyan, mint a manchesteri csontszilánk.... de hosszú távon hasonlóvá válhat. Én azonnal megműttetném... egyrészt a porccal nem érdemes szarakodni, mert a fizikai (és a januárban várható mentális) terheléstől kiújulhat... másrészt ha nem akarja kockáztatni a VB szereplést (az igazi motivációt), akkor érdemes lenne még most cselekedni!
Inkább hagyja ki augusztust...

Del Pybala 2022.07.26. 12:24:40

6 meccs kihagyas mar biztos...adhatjuk hozza a 90 hez amit kihagyott az elmult 3 evben. Oriasi igazolas megint csak :D

Gabueroo 2022.07.26. 12:26:59

Van ahol azt irjak oktober vege... Jo hogy novemberben kezd a VB

Vecchia 2022.07.26. 12:38:12

Amit eddig én olvastam a sérüléssel kapcsolatban, és gyógytornászként tudok értelmezni, az nem indokol feltétlen orvosi beavatokozást, vagyis műtétet. A meniscus laesio kifejezést használják, ami magyarra talán legjobban porckárosodásként fordítható. Meniscus rupturáról, vagyis porc szakadásról és/vagy leválásról nem írnak. Ez indokolná a műtétet. Ami ebben az esetben is egy ún. arthroscopias beavatkozást jelent, ami a lehető legkisebb (és egészen rövid idejű) műtéti beavatkozás, legalábbis a bemetszés mértékét illetően. Ebből a teljes felépülés valóban 3 hónap körül lehet.

A térdízületben lévő porcok (meniscusok) gyakran nem kontakt miatt sérülnek, hanem egy rossz irányú (csavaró mozdulat a térdben, nyújtott helyzetben) és túlzott erőbehatásra (ami relatív, de általában testsúlyterhelést jelent). A térdízületben ugyanis nyújtott helyzetben csak hajlítás és nyújtás van, vagyis a comcsont és a lábszárcsontok tengelyével megegyező irányú elmozdulás. Ebben az irányban nagyon sok anatmómia képlet (ízületi szalagok, ízületi tok, porcok, izmok) stabilizálja az ízületet, tehát ezt az irányú terhelést jól bírja. Csavaró mozgás csak hajlított térdízületi helyzetben tud létrejönni, ezt is jól tudják kontrollálni az említett képletek. Nyújtott térdízületi helyzett mellett viszont kvázi semmi nincs, ami védelmet nyújtana az ízületben egy csavaró mozgás során, így ekkor sokkal sérülékenyebbek a porcok (és az ízületi szalagok). Azért azok, mert azokra tevődik az a terhelés, amit hajlítás és nyújtás során egészen jól tudnak csökkenteni az izmok. Plusz hajlított térd mellett végzett csavaró mozgás közben megnyúlás és/vagy kompressziós (nyomó) erő éri a porcokat, amit természetes elmozdulási irányukkal jól viselnek. Nyújtott térd mellett létrejövő (nem végzett, tehát nem tudatos!) csavaró mozdulat során viszont nyíróerők hatnak a porcokra, amik sokkal erőteljesebb károsító hatással bírnak, és (ahogy írtam) kisebb az egész térd ezzel szembeni védkező képessége.
(Szóval a porcsérülés sok esetben nem jó vagy rossz fizikum kérdése.)

2022.07.26. 12:48:39

Már csak Zaniolo hiányzik ide...

venember83 2022.07.26. 12:51:35

Sky szerint műtét és 1 hónapos felépülés.

Attilio79 2022.07.26. 13:02:44

@venember83: Jó, megnyugodtam. Nehogy már fiatalokkal kelljen feltölteni a keretet, maradnak a labdazsonglőrök, gigászi fizetésekért. (tudásukhoz mérten) Az a biztos, ha rutinos játékosok játszanak, ez a csapat mégsem a Palermo, hogy kísérletezgessünk...

Attilio79 2022.07.26. 13:08:14

@venember83: Ja, azt el is felejtettem, remélem visszaszerezzük Moratat is, mert Rabiotval ketten olyan szép dolgokat vittek véghez tavaly, hogy az összeszokottság már látszott. Nézném őket a következő években is, ilyen játékosaink régen voltak.

JeetTrader 2022.07.26. 13:33:06

@Vecchia: köszi az infót!

Hát akkor ha felépül Pogbesz akkor óvatosan indulhat a megerősítése az izmainak h lehetőleg minél kisebb eséllyel legyen ilyen sérülése.

Ugyanakkor az is látszik legalább h mennyire komolyan veszik a srácok az edzéseket ...persze nem mindegy milyen áron.

FAF 2022.07.26. 13:45:03

@steven.h: Balszerencse, de ha már így alakult akkor a három magas fizetésű semmirekellőtől meg kell szabadulni és valahogy el kellene hozni még SMS-t. Egyedül többre képes mint a 3 zseni.
A fiatalokból meg maradjon kettő. Padoin szintre csak képesek és olyan is kell a csapatba.

babo0410 2022.07.26. 13:46:22

Bravó! Ilyen mikor kukázunk. Remélem ezek után Parades is jön.

venember83 2022.07.26. 14:10:27

@babo0410: rengeteg értesülés van vele kapcsolatban, de nincs sok motivációm az esetleges érkezéséről írni.

Il Principino 2022.07.26. 14:10:59

Látom sokan ennek "örülnek" a megmondó emberek közül!
Kapussal ütközött de fröcsögjetek :)
még mindig jobb,mintha egy 70millós SMS járt volna így..
Ezeket a meccseket nélküle is hozni kellene(papíron),korántsem kell vészmadárkodni.

venember83 2022.07.26. 14:20:57

@Il Principino: nem könnyű örömöt találni az olasz futballban vagy akár a Juventusnál, főleg uborkaszezonban, de nekik sikerült, legalább saját igazuknak örülnek, kell néha az ilyen érzés is.

Mark Szabo 2022.07.26. 14:32:05

@Del Pybala: Miért nem kárörvendesz máshol? Gusztustalan. Ez egy Juventus oldal ha nem vetted volna észre!!!

Attilio79 2022.07.26. 14:35:59

@Mark Szabo: Szerintem kínjában "nevet".
Az, hogy még mindig itt van Ramsey, Rabiot és Arthur sokat elmond a vezetőkről...
DL pénzéből talán futja még Paredesre, ami ugyancsak siralmas "helyzet".
De meglátjuk, hogy mit hoz még a mercato...

venember83 2022.07.26. 15:10:46

@Attilio79: a határozott időtartamú munkaszerződés felbontása nem egyszerű, de nevezhetjük gazdaságilag megterhelőnek is. Az érvényesség rögzített időtartama miatt eléggé a munkavállalót védik a törvények.

Leram7 2022.07.26. 15:19:03

@Attilio79: Amúgy azon lepődök meg, hogy Ramsey, Arthur ha még elszerződnek talán utazhatnak a közelgő vb-re. Bár lehet Ramsey csapat nélkül is utazik, mert gyenge a keret.

Del Pybala 2022.07.26. 15:20:25

@Mark Szabo: ki orvend? csak rohogok a klubbon milyen hozza nem erto retardaltak vezetik

Attilio79 2022.07.26. 15:28:43

@venember83: Értem, biztosan engem is megdícsérnének, ha nem járnék be "dolgozni" és nem állnék rendelkezésre sem. Ramseyben az a bicskanyitogató, hogy elvárja a pénzt a semmire.

Több szempontból sem jó a kapitalizmus, de majd rájönnek egyszer...

sleepy8 2022.07.26. 15:30:22

@Attilio79: Tényleg sokat elmond a vezetőkről, hogy nem tudnak eladni embereket, akik a kutyának se kellenek, de legalabb a fizujuk is csillagaszati. :D

Attilio79 2022.07.26. 15:31:04

@Leram7: Áh, nevetséges az egész... Ramseynek inkább kártérítést kellene fizetnie a Juventus irányába, nemhogy a felajánlott 2 helyett 4-et követeljen...

Attilio79 2022.07.26. 15:35:06

@sleepy8: Azt a szerződést valaki egyszer megkötötte és jóvá hagyta, ergo a klub vállalta a költségeket, de azt nem, hogy kihasználják a klubot. Ha a klubvezető kemény, ilyen azért nem nagyon lehetne...

sleepy8 2022.07.26. 15:39:11

@Attilio79: Annál többet, hogy elkuldod azt aki ezeket a szerződéseket kototte nem igazán tehetsz. Már megkötötték őket, Angellinek egy hibaja volt, hogy elhitte Paraticinek meg Nedvednek, hogy itt Marotta meg Allegri miatt nincs BL győztes cdapat...

JuveMI 2022.07.26. 15:55:02

@Vecchia: Szeretem olvasni ezeket a szakmai hozzászólásaidat. Anno a Chiesa-történet is tetszett!
Szerintem vizsgálják meg alaposan... és okosan döntsék el, hogy kell-e műtét. Mert, ha egy pici darab is leszakad... az k. tud fájni!
Az ilyenekről (ez mondjuk nem pont olyan, de) mindig Hanga Ádám túl erőltetett térde jut az eszembe... végigjátszott egy fél szezont 200 forintos méretű lyukkal a porcon! ?!

Attilio79 2022.07.26. 16:03:00

@sleepy8: Én kétlem, hogy ez egy ember műve volt... Azt gondolták Pogba után, hogy milyen jó ötlet leigazolni mások által kidobott játékosokat, ez többszörösen nem jött be azóta. A fő irányvonal a nulla igazolási díj ellenében, magas fizuért jelige megbukott sok játékos esetében...

Juventino86 2022.07.26. 16:20:34

Ez sajnos nagyon rossz hír. Ha Pogba huzamosabb időre kidől, akkor sajnos a 4-3-3 nem járható út, mivel rajta kívül egyik középpályásban sincsen meg a kreativitás. Pogba hiányában mehet egy 4-3-1-2, ahol Di María van a két csatár mögött, vagy egy 3-5-2, ahol Di Maria hátravont csatárként szerepel. Egyébként hogy halad Chiesa felépülése? Kb. mikorra lesz bevethető?

babo0410 2022.07.26. 16:24:39

@venember83: Ez a baj. Még egy formán kívüli sokat sérült játékost akar Allegri. Direkt gyűjti ezeket?
Közben Niegelsmann azt nyilatkozta, hogy De Ligt fizikailag pocsék formában volt, és az olaszoknál sz.r a fizikai tréning.

babo0410 2022.07.26. 16:41:47

@Del Pybala: Miért nem te vezeted inkább? Neked biztos jobban menne...

Rocky80 2022.07.26. 16:49:56

@babo0410: nemrég meg volt egy cikk, hogy 3 játékos jött vissza kifogástalan állapotban a csapathoz, abból az egyik De Ligt volt...
Evra is azt nyilatkozta annó, hogy itt a legkeményebbek az edzések. Egy másik hír meg az volt, hogy azért a sok sérült mert Allegri széthajtja őket edzésen. Akkor most mi az igaz?
De Ligt meg lehet csak nyalni akart az új edzőnek, azért nyilatkozta ezt edzés után.

peti78 2022.07.26. 16:54:21

Firmino paredes in
Rabiot arthur out

Dzsákkeríni 2022.07.26. 16:59:37

Ez sajnos sok szempontból nagyon rossz hír, de a legrosszabb, hogy ez még közelebb visz minket ahhoz a dupla nulla Paredeshez...

FAF 2022.07.26. 17:24:59

@Rocky80: azért a keményebb edzések meg a széthajtják a játékosokat edzésen akár meg is felelhet a rossz fizikai tréningnek. Nem biztos hogy a túlhajtás a legjobb módszer pláne ha azt nézzük hogy szinte egyik játékosunk se bír ki 90 percet.

Shyr Kahn 2022.07.26. 17:53:14

SMS egyebkent meg elerheto lenne? Nem hallottam rola az elmult egy honapban semmit sem es nem tudom, hogy mas klub vegul leigazolta-e, vagy sem.

Akarki, akarmit mond, SMS legutobb nem t'om mikor volt serult (porcserules, vagy sem... edzestol, vagy sem), de nem ma volt annyi bizonyos.

Bizzunk abban a mutet + egy honapban, de en azt mondanam, hogy ket honap legalabb lesz belole, szoval oktober eleje.

venember83 2022.07.26. 17:56:23

@Rocky80: ez annyira szubjektív kérdés, s annyira kiforgatják az újságírók a szavakat, hogy nem biztos, hogy érdemes nagy hitelt adni ezeknek a nyilatkozatoknak HA amúgy a csapaton az látszik, hogy topon van erőnlétileg. Sajnos azonban én nem ezt láttam az elmúlt 4 évben, sem Európában, sem a bajnokságban. Ha van havi hat meccs, már sokszor felmerül a fáradtság és erőbeosztás kérdése, közben viszont sok hónapban ennél jóval kevesebb meccset játszik a csapat, a Premier League menetrendjével össze sem hasonlítható a Serie A.

venember83 2022.07.26. 17:58:11

@Shyr Kahn: nem igazolta le senki, mozdítható, csak éppen feltehetően nincs rá pénz.

Shyr Kahn 2022.07.26. 18:10:47

@venember83: Koszi, legalabb meg adott a dolog. Ha minden kotel szakad es sikerul valahogy penzt keriteni ra, akkor nagyon cool lenne egy SMS a csapatban. Persze tudom Paredes a prioritas jelenleg, de nem lenne hulyeseg egy brutal eros box-to-box kp inkabb, aki raadasul erti a Serie A-t.

KokoSRB 2022.07.26. 18:21:00

@Del Pybala: Milyen sz@r lehetett neked az utloso 1-2 het. :D Minden pozitiv volt a csapat haza tajan erre jon Pogba serulese. Gondolom alig vartad, hogy legyen mar valami negativ.Sajnalom, hogy ilyen keseru ember vagy. Hajra Pogba! Forza Juve

Del Pybala 2022.07.26. 18:31:28

@KokoSRB: Elore lathato volt...legyen eszed kisgyerek.

sleepy8 2022.07.26. 18:45:19

@Del Pybala: Mi volt előre látható? Hogy edzesen megpusztul egy porc a terdeben? Meg ha izom probléma lenne, azt mondom oké, sérülékeny a pali. De kezeljük már helyen a dolgokat, ez bárki mással tortenhetett volna, balszerencse.

Megjegyzem, Pogba és Mariska érkezése mar most jót tett. Teljesen más a csapat hangulata mint tavaly, ez az edzés videokon es jatekosok közösségi mediajan is ez látszik.

KokoSRB 2022.07.26. 18:48:00

@Del Pybala: :D Sajnalom, hogy par ilyen ember rontja itt a legkort mint te es ilyen negativ kommentek jonnek csak toled es semmi lelkesedes. Igazsag szerint nem is sajnallak, mert meg is erdemled,hogy azt a keseruseget ami benned van. Fozra Juve

Del Pybala 2022.07.26. 18:50:20

@sleepy8: nezd meg mennyit volt serult az elmult evekben..jezusom nehanyan itt eleg korlatoltak...

KokoSRB 2022.07.26. 18:51:33

@Del Pybala: Latod. Jobb lett a kedved is. Kezdetnek nem rossz :D

Jancsi 87 2022.07.26. 18:54:29

A vérszívó Ramseynek végre felbontották a szerződését!!!

sleepy8 2022.07.26. 18:55:32

@Del Pybala: Faszi, kicsit vegyél már vissza a stílusból, minek kell személyeskedni?

Amugy igen, sokat volt serult, tobbnyire izom problémakkal. Meg ugye egyszer volt a porc levalasos sztori. Továbbra se látom ez hol igazolja a te igazad. Ezzel nem mondom, hogy az idő nem neked ad majd igazat. De azért ebből a véletlen sérüléséből kiindulni, hat nem éppen ésszerű.

Shyr Kahn 2022.07.26. 19:04:03

Del Pybala-nak joga van szemelyeskedni miutan megtamadtak, hogy negativ, ami lehet igaz, de ugyanugy szemelyeskedo es ettol meg az ove is egy velemeny. BTW, az ordogi kor elkezdodott es erdemes minel elobb leallni az egymas gyalulasaval, mert a szemelyeskedes egyre durvabb lehet.

En jobban szeretem, ha nem echo chamber-ben vagyunk, hanem van mindenfajta velemeny. Sztem csak hozzatesz a dolgohoz, meg akkor is ha nehanyak szamara ez idegesito.

sleepy8 2022.07.26. 19:08:29

@Shyr Kahn: Én nem személyeskedtem. Valóban, szerintem senki nem akarja hogy steril legyen a blog. De a személyeskedes teljesen más kérdés, az ne férjen már bele. Senkitől, nem csak Pybalatol.

Juventina7 2022.07.26. 19:39:08

Jól sejtem, hogy Pogba sérülésével Rabiot is tutira maradni fog? :/ A Ramseys hírnek legalább örülhetünk, kíváncsi vagyok végül mennyiben állapodtak meg (3-4milliót olvastam a napokban).

Shyr Kahn: én is szerettem volna SMS-t a csapatban látni, de Lotito túl magas árat szabott meg, semmi realitást nem látok sajna a leigazolásában. Hogy kizárólag a magas ára vagy más miatt sem (netán nem bízik benne eléggé a klub?), de láthatóan nem tettünk konkrét lépéseket a leigazolása érdekében.

Sérüléshullám: több évre visszamenőleg ez a tendencia, tehát 3 edző alatt is, pedig elvileg már az erőnléti és/vagy orvosi stábot is lecserélték. Valami rohadtul nem stimmel a klub háza táján. Ezzel szemben meg lehet nézni, Pintus erőnléti csapata milyen munkát végez a Realnál.
De akik nem sérültek, azok a jàtékosok sem bírnak végig egy meccset, a 60. perc környékén màr a hátsójukon veszik a levegőt. Egy hajtós BL meccsen végük van.
Egy profi klubnál nem lehet ezekre figyelni, illetve valahogy kezelni? Hozzanak olyan - akàr külföldi - szakértő gárdát, akik értenek ehhez.

Vecchia 2022.07.26. 19:42:14

@JeetTrader: "Hát akkor ha felépül Pogbesz akkor óvatosan indulhat a megerősítése az izmainak h lehetőleg minél kisebb eséllyel legyen ilyen sérülése." Ez nem teljesen így van. Az izomerősítés a műtét utáni első naptól szerves és elengedhetetlen része a rehabilitációnak. És egyáltalán nem kell vele óvatoskodni. (-:

@venember83: "Sky szerint műtét és 1 hónapos felépülés." Én sehol nem találok annál frissebb és másabb információt, mint hogy MRI-vel megvizsgálták, amin látszik a porcsérülés. Ezzel elment egy specalistához, akivel kiértékelik, hogy kell-e műteni vagy sem? A konzultáció eredményéről még sehol nem találok semmit.

@JuveMI: "Szerintem vizsgálják meg alaposan... és okosan döntsék el, hogy kell-e műtét." Köszi. Igyekszem a továbbiakban is.

@Del Pybala: Megtennéd, hogy leírod, milyen Juventus kezdővel és edzővel lennél elégedett a szezon indulásakor, ha korlátlan pénz állna rendelkezésre az igazolásokhoz? Aztán utána leírnád, hogy szerinted milyen kezdőt lehetne reálisan összerakni úgy, hogy a jelenlegi keretben lévők eladásának árából kell fizetni az új érkezők árát? Mindkettőre úgy lennék kíváncsi, hogy a bajnoki címre és a BL-negyeddöntőre reális esély legyen adott csapattal.

KokoSRB 2022.07.26. 19:55:15

@Shyr Kahn: igazad van! Nem akartam személyeskedni csak kicsit unalmas egyes emberektől az állandó negatív komment. Közben otlete/ötletük nincs, hogy ki passzolna a csapatba. Forza

venember83 2022.07.26. 19:57:02

@Vecchia: ez valószínűleg csak egy sajtói értesülés, ami talán igaz, de valószínűleg nem teljesen. Így elkozmetikázzák a dolgot, aztán az egy hónapból lesz kettő-három, ez az igazság viszont most nagyon rosszul hangzik így pár héttel az érkezése után.

Del Pybala 2022.07.26. 20:13:05

@Vecchia: En pl nem igazolnek egy totalis emberi roncsot 10 milkos fizual

Vecchia 2022.07.26. 20:15:37

@Del Pybala: Értem, hogy kit nem igazolnál, de kit igen? :D

JuveMI 2022.07.26. 20:17:45

@venember83: Vagy egyszerűen így kalkulálják a túlzottan siettetett visszatéréseket.... Chiesa esetébe is csodálkoztam anno a szeptemberre datált visszatérésen. Lehet persze... de nincs értelme (mint ahogy Vecchia is jelezte)

MdewC 2022.07.26. 22:30:20

@Vecchia: téged a jó ég küldött, nagyon jó olvasni objektív infót a sérülésről. ;)

Mark Szabo 2022.07.26. 23:48:56

@Shyr Kahn: Most szépen leírtad magad te is

NagyonJuve 2022.07.27. 00:03:53

@Vecchia: meniszkusz sérülésnél sajnos kell a műtét! Nem fog helyrejönni magától vagy gyógyszerekkel. Épp most volt egy meniszkusz műtétem nekem kb 1,5 hónap volt mire helyrejött, de utána is fájdogált még egy kicsit. 3hónappal ezelőtt volt a műtétem mostmár mondhatom jobb mint volt. Namost én nem vagyok pofi sportoló nem kaptam profi rehabilitációt meg 120kg vagyok. 1hónapot minimum mondanák de inkább 1,5 mire újra játszik.

Juvino 2022.07.27. 02:29:04

@NagyonJuve: ha a porcfelszin stabil es nem nagy a beszakadas, akkor nem kell mutet, "csak" par het pihi. Jol kezdodik, de remenykedjunk, mast ugy sem tehetunk:(

venember83 2022.07.27. 06:37:09

Marcello Chirico: Pogba sérülése után a Juve felvette a kapcsolatot a Lazióval SMS kivásárlási kötelezettséghez kötött kölcsöne kapcsán. A Juve 50 millió eurót fizethet a középpályásért, aki szívesen csatlakozna a Juventushoz. A Juve felajánlotta Fagioli vagy Rovella bevonását az ügyletbe, őket pedig szívesen látná Maurizio Sarri.

venember83 2022.07.27. 09:12:25

A Gazzetta szerint továbbra sincs döntés, hogy műtik-e Pogbát, mivel nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a felépülési idő.

FAF 2022.07.27. 10:50:25

@venember83: Ha már így alakultak a dolgok ezt valahogy véghez kellene vinni. Rovella mehet is ha kell nekik.

venember83 2022.07.27. 14:55:07

@FAF: "Ha már így alakultak a dolgok ezt valahogy véghez kellene vinni."

Túl szép, hogy igaz legyen.

Del Pybala 2022.07.27. 15:05:00

@FAF: Rovella volt a meccs embere a barca ellen...inkabb Fagioli vagy Miretti menjen.

venember83 2022.07.27. 18:31:00

@Vecchia: Agresti szerint Olaszországban lesz ez az egyeztetés a szakemberrel a sérülés és a következő lépések ügyében. Pogba úton van hazafelé.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása