Hírek Los Angelesből

mckennie_weston_edzesen_fagioli_tarsasagaban.jpgA La Gazzetta dello Sport természetesen árgus szemekkel figyeli a Juventus körüli eseményeket, s a milánói sportnapilap be is számolt egyes hírekről az első los angelesi edzését befejező csapatról.

Sajnos ezen az edzésen megsérült Pogba, egyes források szerint nem ütközött senkivel, egyéni edzés volt, más források szerint kapott egy rugást a térdére. Az öltözőbe két egészségügyi munkatárs vállára támaszkodva jutott. Az egyetlen pozitívum, hogy hüvelykujját mutatta a mesternek, feltehetően azt üzente, hogy minden rendben. A játékosra egy-két nap pihenő vár, ám a klubnál optimisták, hogy a játékos csak apróbb sérülést szedett össze, mivel a játékos nem számolt be komoly fájdalomról, komoly orvosi kivizsgálásra a következő napokban várhatóan nem fog sor kerülni.

A napilap továbbá arról is írt, hogy a klub két fiatal középpályása, Nicolò Fagioli és Nicolò Rovella az amerikai turnén bizonyítani szeretne, mivel mindkét játékos feltehetően nem fog a keretben maradni.

Jelenleg a mérleg nyelve Nicolò Fagioli felé hajlik, például a sajátnevelésű játékos státusz miatt, ami az UEFA előírások szerint határozottan előnyös, azonban az ő vonatkozásában felmerül pár kérdés. Először is a játékos szerződése jövő nyáron lejár, s a hosszabbítás kapcsán a játékos tudni szeretné, mennyi játéklehetőségre számíthat maradás és szerződéshosszabbítás esetén. Nicolò Fagioli maradni szeretne, miközben természetesen játéklehetőségre is számít. A helyzet eltérő Nicolò Rovella ügyében, akire igényt tartana a Cremonese és a Salernitana, utóbbi klub pedig már érdeklődött is a játékos kapcsán a Juventusnál, és valószínű a kölcsönadás.

A lap beszámolója szerint Massimiliano Allegri továbbra is mindeképpen igényt tart Álvaro Moratára, azonban a Juventus nem kapkod, nem akar mindenáron már most megállapodásra jutni az Atlético Madrid vezetőivel, és a torinói igazgatók remélik, hogy a spanyol klubbal később könnyebb lesz egyezkedni. Federico Cherubini állítólag 20 millió eurót meghaladó ajánlattal számol.

A Corriere dello Sport szerint a Juventus másik célpontja tekintetében is vannak fejlemények, a PSG kész elengedni Leandro Paredest, és akár egy kölcsön plusz kivásárlási opciót is elfogad a párizsi vezetőség. A Juventus jelenleg 15 millió eurót plusz bónuszokat ajánl, a francia vezetőség 20 millió eurót szeretne.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6417889785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2022.07.24. 13:02:49

Ki hitte volna h le fog serulni :D:D:D

venember83 2022.07.24. 13:04:05

@Del Pybala: azért ne örüljünk már egy játékos sérülésének, főleg ha a Juventus egyik játékosáról van szó. Szimpátiától függetlenül.

Juventina7 2022.07.24. 13:13:22

Majd most mindenki találkozik a valósággal, hogy az MU-nál is hány meccset hagyott ki sérülés miatt, és vélhetően itt sem lesz másképp.

giorgio007 2022.07.24. 13:32:13

Olyan jót nevettem a Paredes skilljeit bemutató videókon. Kb. többnyire annyi, h passzol a társaknak 5 méterte XD

JeetTrader 2022.07.24. 13:42:10

@Juventina7@Del Pybala: : Ne feszuljunk már rá erre. Azt se tudni milyen sérülése lett. Minthogy inkább annak szoritanatok h ne legyen semmi baja vagy ha lett akkor legyen kisebb és gyorsan épüljön fel.

Paredesert talán nem sok azaz összeg. Bár a fizuja még kérdés.

Leram7 2022.07.24. 13:47:54

Rossz hír Pogba sérülése és az is rossz hír, hogy akarjuk Paredest. Fagioli, Miretti, Rovella ezerszer inkább.

Hála az égnek Zaniolorol nincsen szó, majd jövőre elhozzuk 20-25-ért, ha akar jönni és jó szezonja lesz.

Juventina7 2022.07.24. 13:52:07

@JeetTrader: nem feszülök rá, de van realitása a mondandómnak, pont a sérülékenysége miatt nem rajongtam a visszahozataláért, még ha vannak is jó képességei, egy Dybalát főleg hasonló okok miatt tettünk ki.
Meglátjuk milyen szezonja lesz, a sérülést senkinek nem kívánom, ilyet ne is feltételezz.

MdewC 2022.07.24. 13:59:22

Felkészülés közepén tartunk srácok. :)

Itt semmiből semmilyen következtetést nem kell levonni.

Pogba kihagy maximum 1 hetet aztán ennyi. Letudta az idei sérülést. ;)

Rocky80 2022.07.24. 14:26:22

Szerintem most próbáljuk ki azt, hogy hiszünk Allegrinek.

Beleszólást kapott az igazolásokba is, ha Moratát meg Paredest szeretné akkor jöjjenek ők, kapjon meg mindenkit akit szeretne - nyilván ésszerű kereteken belül -; küldjön el mindenkit akit nem szeretne itt látni; aztán lehet dolgozni meg bizonyítani.

Én nagyon Allegri pártján vagyok, de ha így sem bizonyít akkor le kell vonni a konzekvenciákat.

Dzsákkeríni 2022.07.24. 14:55:02

Egyébként nem tudom mit gondoltok, de komolyan Mertens kellene nekünk egy rövid távú szerződéssel. Cserecsatár és balszélső is lehet!

MdewC 2022.07.24. 15:13:21

@Dzsákkeríni: már elhoztam volna a kis belgát. :)

Jobb volt mint Dybala… sztem.

Thuglife! 2022.07.24. 16:08:23

@Rocky80: elfogott a hendikepje.azon a véleményen vagyok kezdettől fogva hogy kár volt visszahozni. A 2 év duzzogás alatt sem sikerült megújulni és feltöltődni.
És már a tavalyi évben sem voltam egyedül a véleményemmel hogy bármilyen új igazolás jön, a felfogás marad. És ez a fő probléma.
Persze nem fogok a csapat ellen szurkolni hogy őt elküldjék. Nincs is rá szükség.Pogba Vlahovic Chiesa lelkesedését nem fogja sokáig fenntartani. Nem de Ligt lesz az utolsó aki szóváteszi hogy ez nem jó irány.Lemegy a szezon fele és olvashatjuk az idegenben jó az x szövegeket.

supertrezi 2022.07.24. 16:10:41

@Rocky80: Én mindig szurkolok az aktuális edzőnek, de valóban: ha a következő idényben nem virít Allegri csapata sokkal élvezhetőbb játékot - és persze mellé nem ártana egy Scudetto meg valami BL-menetelés(féleség...) -, akkor le kell vonni a következtetést, ami az elzavarása. Mert az nem megy, hogy megkapja itt a liga egyik legjobb csatárát, egyik legjobb védőjét, egy klasszis szélsőt és akkor továbbra is ezt a kínlódást kell látnunk támadásban.

Rocky80 2022.07.24. 16:37:35

@supertrezi: nem fogjuk, hiszek benne.

@Thuglife!: Akkor majd csinálunk hendikepet megint. Ez az élet rendje, semmi sem tart örökké, meg hiányzott is már a pofon nekünk is, hogy ne bízzuk el magunkat.

Te nem duzzogtál volna ha sikeredzőként így kibasznak? Én mellreszívtam volna...
De Ligt véleménye meg egy vélemény a sok közül, csak nem feltétlen igaz. Sok út vezet a csúcsra, Ancelotti is megmutatta megint, hogy attól hogy alapvetően védekező a felfogás, a csúcsra lehet érni így is. A hangsúly főleg az egyéni képességeken van, abban meg mi gyengének bizonyultunk.

szakika10 2022.07.24. 16:52:26

Tele van marva hocipom morataval.. ink belotti kene

Thuglife! 2022.07.24. 17:23:47

@Rocky80: Duzzogtam volna de lett volna bátorságom levezetni máshol a feszkót. Gondoltam hogy Ancelottival jössz megint de az a nem kis különbség hogy ő más bajnokságokban is bizonyított és valahogy helyrerakja a mozaikot a játékosok jellemzői szerint. Nincs baj ha valaki védekezve nyeri a BL-t. de ráülünk egy villareal ellen a korai vezetésre mikor eldönthettük volna a továbbjutást kint. Ancelotti felismeri mikor kell védekezni és mikor kell bedobni a gyeplőt hogy tessék játszatok.

Apocalipsis 2022.07.24. 17:38:35

Pogba nagyon nagyot fog menni idén, egy kisebb sérülés benne van a pakliban.
Dybala 5 éven keresztül nem volt elérhető a legfontosabb meccseken, (nem lehet összehasonlítani a 2 játékos helyzetét, Paullal nagyon sokszor nagyon csúnyán viselkedtek angliában)

Allegri - 5 év, 5 bajnoki cím, 4 kupa, 4 szuperkupa, 2 Bl-döntő. Amit tavaly kihozott ebből a romhalmazból ami Paratici ámokfutásából maradt a maximum volt.
Idén mindent megnyerünk, meglátjátok!

Úgy beszélnek itt róla, mintha a Nedvedék Haalandot, Mbappét és Neymart akarták volna hozni, de ennek a hülyének a Morata kell...
Nagyon nem állunk úgy hogy bárkit megvehetnénk, MadMax ebből hozza ki a maximumot. Hiába akarta a Kantét, akinek lejár jövőre a szerződése, a 40 millio sok, 15-20 maradt, így került képbe Paredes.

Belotti lesz még szerintem, bár Morata amikor voltak középpályásaink kifingatta a Bayernt, Cityt, elődöntőben a Realt, BLdöntőben és egy rakás fontos meccsen rúgott gólt, nagyon jó karakter, szélen, középen bárhol játszik, az elmondások szerint meg az öltöző egyik vezére volt, ezért szerette volna nyilván a mester ha visszakerül, de anyagi okok miatt Belotti lesz úgyis a megfejtés

Dzsákkeríni 2022.07.24. 17:46:53

@supertrezi: Plusz a liga legmagasabb edzői fizetését...

JeetTrader 2022.07.24. 18:32:28

@Apocalipsis: pontosan ugyanezt gondolom.

Lehet itt duzzogni h Pogba meg Di Mária minek ide, de ne feledjük már el h anyagilag nagyon rendbe kell jönni.
Ez lesz Allegri igazi "énje". Ezután a szezon után lehet majd kezdeni levonogatni a konzekvenciákat. Megkapja a teljes támogatást és bizonyos keretén belül ő mondhatja meg kire van szüksége.

Bízni kell! Jó lesz ez! Egy-két ember még jöhet aztán indulhat az osszecsiszolas.

Sztem idén jó eséllyel harcba szallhatunk a Scudettoert. A BL-ben esetleg egy továbbjutás benne lehet a kieséses szakaszban de ahhoz is nagy mák is kell.

delpi0823 2022.07.24. 18:41:24

@JeetTrader: Milyen makra gondolsz?hogy nehogy,Porto,villareal vagy Lyon jojjon szembe velunk a 16kozott?:)Viccet felre teve lehet jobban jarnank ha 16 kozott egy nagyobb csapatott kapjunk.

Lanzafame 2022.07.24. 18:45:08

@Apocalipsis: Morata a szélre kell Allegrinek, amíg Chiesa teljesen felépül. Egyben cserecsatárnak is elmegy, de ott már vannak gondok.

Leram7 2022.07.24. 19:28:22

Allegri esetében most fog kiderülni, hogy csak volt vagy még mindig egy remek edző.

Én azt gondolom Allegriről, hogy az előző 5 éves érája alatt, ha az egyik BL döntőt megnyeri, akkor túlment volna Lippin is, mint juve edző ikon. Nagyon sok trófeát behúztunk vele.

Sajnos a vezetőség Marotta interhez engedésével és Paratici kinevezésével gyakorlatilag lezárt egy sikerérát.

Viszont tavaly, amikor Max visszajött nekem csalódást okozott. Az első meccseken gyakorlatilag már elbukta a bajnoki címet, igaz ebben CR last minute távozása és a lengyel bakijai is benne voltak. De akkor is túl óvatos volt és olyan csapatok ellen buktunk pontokat, akik ellen bármilyen felállással nyerni kellett volna és extra nehezen ment a góllövés. Nem volt reális esély a bajnoki címre, de azért 2-3. helyen be lehetett volna, hozni a csapatot és a Villareal meccsen is 1 perc foci volt 180 perc alatt kb.

Nincs több mellébeszélés, megkapta a Seria A legjobb csatárát és védőjét és hozzá a rutinos Pogbát és Di Mariat, akik világsztárok. Én azt gondolom az inter és a milan erősödtek, de ez kell legyen a sorrend:

1. Juve
2-3. Milan / inter
4. Roma
5. Napoli
6. Fior / Atalanta / Lazio

Úgyhogy nem csak eredmény, de minőségi játék is elvárás, mert Vlaho, Chiesa, Pogba, Di Maria, Cuadrado féle játékosokkal támadásban is mutatni kell valamit.
Jelenleg csak szélsővédő poszton gyenge a keret és még várható erősítés. Szóval Max idén vagy megcsinálod, vagy edzőváltás.

Shyr Kahn 2022.07.24. 21:45:22

@Thuglife!: DeLigt mikor tette szova, hogy nem ez a jo irany? Lemaradtam valamirol? Vagy csak odakepzelted?

@Apocalipsis: En tovabbra sem ertek egyet Allegri marasztalasaval, de szoritok neki. Ennek ellenere a hurraoptimizmus es a kijelentes, miszerint a tavalyi keretbol kihozta a maximumot enyhen tulzasnak erzem es nem hiszem, hogy elorevinne a klubot az ilyen jellegu hozzaallas. Szoval remelem nem osztjak a velemenyed :) Amit kritikaval kell illeti, es amibol tanulni kell azt eszre kell venni. E nelkul nincs elorelepes. Szoval maradjunk annyiban, hogy valamit kihozott Allegri a keretbol es feltetelezesem szerint ez nem volt utanozhatatlan. En ugy gondolom, hogy akar Pirlo is kepes lett volna a masodik eveben, kisse tapasztaltabban ugyanerre, de nyilvan ez csak egy feltetelezes. Mint ahogyan az is, hogy Allegri a legtobbet hozta ki.

Ami a hireket illeti: legyen Paredes es Morata. Paredes egy tipikus szurke eminencias, aki Allegri kedvence lehet, Khedira-bol kiindulva, aki hasonloan szurke jatekot produkalt evrol evre.

Fagioli biztato volt, remelem, ha az amcsi turan vegig ilyen stabil teljesitmenyt hoz, akkor Allegrinek is megfordul a fejeben a marasztalasa. A gond az, hogy Allegri altalaban nem szamol a fiatalokkal/sajat nevelesekkel, pedig ez a srac az elso merkozes alapjan meguti a szintet es a koranal fogva van benne tovabbi potencial.

Egyebkent Miretti-vel mi is a helyzet? Ot mindekpenne megtartjuk, vagy melyik fiatal van meg kepben Rovella-n es Fagioli-n kivul, ami a maradast illeti?

Shyr Kahn 2022.07.24. 21:46:48

@Shyr Kahn: De Ligt kapcsan azert is kerdeses ez, mert harom edzo alatt dolgozott es egyik alatt sem teljesitett kimagasloan, pedig a futbalfilozofia mas volt Sarri, Pirlo es Allegri eseteben is.

JuveMI 2022.07.24. 21:50:03

@Apocalipsis: "Paullal nagyon sokszor nagyon csúnyán viselkedtek angliában" ... na ne röhögtess! Vajon mi volt olyan csúnya, mit hallottál?? A heti 350 ezres fizetés? A jóváhagyott csontszilánk eltávolító műtét szezon közepén? A rehabilitáció engedélyezése dubajban? Vagy, hogy még csak büntetést sem kapott a Klubtól, amikor 5 perc után kiállíttatta magát a pool ellen? Egy Ferguson vagy Guardiola (de még Tuchel is) páros lábbal b'szta volna ki szezon közben, ha velük szórakozik így!!!! Javaslom, hogy várjuk ki a VB-t... utána legyünk okosak mekkora jófej a csávó... főleg Allegri taktikai elképzelései ismeretében.
Apropó Allegri! Lehet bármennyi trófeája (bizony van rengeteg)... de a Villarreal ellen bizonyította, hogy képtelen kockázatot vállalni kulcspillanatban... és ragaszkodik a tetv's defenzív felfogásához.
u.i.: Csercseszov nyomott egy ilyet a slovan ellen... hasonló szint a két Mester (sajnos)!

malloy_ 2022.07.24. 22:18:55

@JuveMI: Ne haragudj, de a Villareal ellen pont azt csinálta Allegri amit mindenki elvárt. Nekiesett a Juve az allenfélnek. Nem nagyon volt más esélye, mert pont dögrováson volt a fél csapat, így kivárásra nem is játszhatott akkor. Nem mentek be a helyzetek sajnos, de az első félidő után 2-3:0 lett volna a realitás kb. Ami a második félidőben történt az meg a kipukkadt csapatnak volt betudható.

MdewC 2022.07.24. 22:48:06

@malloy_: bizony… kis szerencsével az első félidőben eldönthettük volna.

JuveMI 2022.07.24. 23:05:29

@malloy_: "Ami a második félidőben történt az meg a kipukkadt csapatnak volt betudható." ... Szégyen, hogy egy Juventus ilyet megengedhet magának... és az is szégyen, hogy egy Juventus szurkoló kénytelen ezt így, a fent idézőjelben szereplő formában elfogadni.
Totális edzői hiba a forgatókönyv összeállításában... totális blama, hogy a MÁSODIK FÉLIDEI Villarreal holtpontra az volt a csapat válasza, hogy biztonsági okokból még véletlenül se jusson el labda Vlahovichoz... Majd Max az órájára nézett... beszart... és a maradék 20 percre szervezte át ultra defenzívre a csapatot... jött is a spanyol gól a buta hibára... onnan meg a fejetlen, meg nem tervezett gurulás a lejtőn!
Csercseszov dettó....
u.i.: Ezt a forgatókönyvet Pogba átélte Solskjaer irányítása alatt is... ugyan azon csapat ellen... Remélem soha nem tudjuk meg, hogy mit reagál majd egy ilyen kényes szituációra a divatmajom!

Thuglife! 2022.07.24. 23:43:33

@Shyr Kahn:hogy érted hogy odaképzeltem?
Csak olyanról beszélek amit (itt) láttam leírva. Igen lemaradtál ha nem tudsz a "nem hisz a juve projektjében" mondatról. Rocky80 válaszolt is rá tehát őis olvasta. Akkor már minimum ketten vagyunk :) nem találom melyik cikk volt az utóbbi 2 hétből de találtam egy másikat tavalyról amolyan kiegészítőnek:"A mentalitásunk most más. Tavaly magasan akartunk letámadni, de Pirlóval modernebb labdarúgást játszunk. Egy az egy ellen védekezünk, s nagy területet hagyunk magunk mögött. Tetszik, mert ugyanígy játszottam az Ajaxnál is."
Szóval sztem nem jó párosítás volt a maestroval.

Thuglife! 2022.07.24. 23:52:01

@JuveMI: én a visszavágót már lemondva néztem. Az első meccsen kellett volna rátenni egy lapáttal az egy gólos vezetésre de ahhoz bátorság kellett volna.

Rocky80 2022.07.25. 00:25:28

@Thuglife!: Ez nem bátorság kérdése volt. Már a legelején megmondta hogy pihenni szeretne, illetve nem akart év közben átvenni csapatot.

Ancelottinak meg van egy pár év előnye, Allegri még nem tart ott. Ennyi. Amúgy meg könnyű jó alapanyagokból finom levest csinálni Carlonak, rakja össze a tavalyi játékoskeretünk jellemzőit amikor szinte egy klasszis játékosunk sincs...
Allegri egy Khedira-Pjanic középpályával csinált BL döntőt; nem egy Modric-Casemiro-Kroosal, 3 világklasszissal.

A Villarreal ellen meg megoszlanak a vélemények, ha jól emlékszem, hogy jól meccselt-e. Én úgy emlékszem hogy igen, de már nem emlékszem hogy mi volt.

Primo Dimarzio 2022.07.25. 00:41:15

Valaki tudja ,mekkora valosagalapja van firminonak ?

Shyr Kahn 2022.07.25. 02:27:41

@Thuglife!: Atugrottad a kerdeseimet? Amennyiben en lemaradtam hirekrol, akkor nem felteteleztem, hogy odakepzelted. Amennyiben nem maradtam le semmirol, akkor valoban belekepzelesrol van szo. A beirt mondatok nem turkozik egyertelmuen, hogy DeLigtnek "ez nem jó irány" lett volna. Kulonosen az utobbi idezet, amiben megjegyzi, hogy Allegri focija "Tetszik, mert ugyanígy játszottam az Ajaxnál is." En valami olyanra gondoltam, amire Bonucci celzott (es ami nemreg tortent), de arrol meg sehol sem olvastam.

venember83 2022.07.25. 11:18:00

@Thuglife!: pontosan. De a mester inkább a megfontoltság, a nulla kockázat és a türelem híve.

Leram7 2022.07.25. 12:43:14

@venember83: Csak vajon mi a kockázat? 70 percig passzolgatni egy kiscsapat ellen 2 kapuralövéssel vagy inkább jól nekik menni és megmutatni, hogy csak 1 csapat nyerhet. Talán a kettő között van a megoldás.

A kiscsapatoknak amúgy sincsen több esélyük csak az, hogy 1-0 vagy 1-1 játszanak 90%-ban egy top csapat ellen. Én bízok Allegriben, de ezen változtatnia kell.

babo0410 2022.07.25. 13:17:52

@giorgio007: Allegri is ezt szereti. Pláne, ha ez megy oldalra, és hátra is. Sajnos ilyen játékosokkal nem jutunk előrébb. Ennyi erővel maradjon Rovella, vagy inkább adjunk 50m-et Zanioloért. Több értelmet látnék abban.
Pogbához csak annyit, ha ilyen könnyedén fog lesérülni, kár volt visszahozni. Az ilyen igazolások miatt nem jutunk sehova. Bízom benne, hogy azért nem ez fogja jellemezni. Végre egy jó középpályásért zsebbe kéne nyúlni.

Thuglife! 2022.07.25. 13:49:25

@Shyr Kahn: a probléma az hogy ezt hogy tetszik ezt Pirlo focijara mondta.
Olvasni sem tudsz a sorok között de nekem megmagyarázod hogy a nem jó irány és a nem hisz a projektünkben nem ugyanazt jelenti.

m.martin91 2022.07.25. 13:54:03

@Rupert28: Egyes hírek szerint 23 millió eurót ajánlottunk érte, amit a Liverpool visszautasított. Mások szerint semmilyen ajánlatot nem tettünk, és egyébként is számolnak vele a csapatnál, vajmi kevés esély van a leigazolására. Ráadásul mi cserejátékost keresünk Vlahovic mögé, szóval totál értelmetlennek tűnik az egész.

Thuglife! 2022.07.25. 14:14:22

@Rocky80: te a realt és a juvét hasonlítod össze én meg ancelotti és Allegri stílusát.Ha ez az Allegri féle foci valaha BL-t ér majd, az a foci mint szórakoztató tényező végét jelenti majd és a curlingbe vagy a footgolfba teszik át a pénzüket az arabok.

Rocky80 2022.07.25. 15:25:44

@venember83: @Leram7: @Thuglife!: szerintem Allegri csak azért játszatja ezt a focit mert ilyen a keret. Amolyan "szegény ember vízzel főz" a szitu. Most már remélem hogy más lesz a helyzet.

Thuglife! 2022.07.25. 15:35:24

@Rocky80: minden jel erre mutat
De részemről megígérhetem nem fogok fél évig Allegrizni.

Rocky80 2022.07.25. 15:43:32

@Thuglife!: király! Csak pozitívan!

Részemről meg azt, hogy soha. Vagy csak pozitívan! :-)

Szerintem az első "igazi", visszatérő éve ez lesz! És biztos vagyok benne, hogy ugyanaz a király és sokrétű taktikai zseni mint az első ittléte alatt. Ancelotti szint, csak hagyják dolgozni és kapja meg akit szeretne. Nagyon elfogult vagyok vele nem tagadom, de óriásiak az elvárásaim is.

Thuglife! 2022.07.25. 17:10:14

@Rocky80: alig érezni az elfogultságodat,de ne aggódj miatta,csak megöli a beszélgetést.
A zseni meg erőltessen magára egy kis bátorságot és akkor eredményes szezont zárhatunk.

Rocky80 2022.07.25. 17:16:17

@Thuglife!: úgy tűnik aggódom? :D
Biztos vagyok benne!

Shyr Kahn 2022.07.25. 17:17:23

@Thuglife!: Azert belathatod, hogy az idezett szoveg eleg nehezen kihamozhato annak tudataban, hogy arrol akartal idezni, hogy Allegri focijat nem szerette. Tavaly Allegri juniustol mar itt volt. Az idezet a tavalyit az az elotti evhez hasonlitja, ami Sarrival ment vegig... nem latom az Allegri focijaval kapcsolatos kritikat ebben se ugy, se igy.

De mind1, lehet igazad van. En hidd el, hogy nem akartam megmondo Janos lenni, csupan nem ertettem, hogy mire utalsz, mert en nem emlekszem olyan nyilatkozatra De Ligttol, ami nyiltan Allegri focijaval ment volna szemben. Ahogyan irtam nekem csupan az remlik, hogy Bonucci par napja utalt nem szep megjegyzesekre a reszerol, de konkretumot sehol sem lattam.

Mindenesetre koszi, hogy vetted a faradsagot idezet(ek) visszakeresesere.

Primo Dimarzio 2022.07.25. 21:36:25

@m.martin91: azért nálunk sztem komoly lenne a pali , seria a t oktatná nem is kérdés...

m.martin91 2022.07.25. 23:24:26

Pogba sérülése olyannyira komolytalan, hogy lehet, hogy kihagyja a bajnoki rajtot. Hiába, kellett az erősítés a J-Medicalba Dybala távozása után. Hát ha még Zaniolót is behúzzuk, mennyi munka lesz arrafelé.

Mark Szabo 2022.07.25. 23:40:17

@Apocalipsis: ++ Teljesen igazad van, biztos semmi komoly, a álszurkoló varjakkal meg nem kell törődni itt az oldalon. :-D

Del Pybala 2022.07.25. 23:50:19

@m.martin91: Na neee ki gondolta volna ezt 90 kihagyott meccs utan 3 ev alatt :D:D hat a vezetoseg nem...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása