Köszönjük, Paulo!

dybala_paulo_koszonjuk.jpgA mai napon lejár Paulo Dybala szerződése, és az argentin futballista hét év után elhagyja Torinót, a Juventus pedig sajtóközleményben búcsúzott tőle.

„Torinóba fiatal, tehetséges ígéretként érkezett, most pedig elköszön a Juventustól, poggyásza pedig rengeteg tapasztalattal bővült, s ennek köszönhetően lett az a bajnok, akit ma ismerünk.

Hét évet töltött a zebracsíkos mezben Paulo, 293 alkalommal lépett pályára, 115 gólt szerzett, 45 gólpasszt osztott ki, és 12 trófeát gyűjtött be. Karrierjét pedig mostantól Torinón kívül folytatja.

Ezek a számok figyelmes vizsgálat nyomán sokat elmondanak az együtt töltött évekről. Például Paulo kilencedik a mindenkori gólszerzők listáján az összes kiírást figyelembe véve, tizedik a Serie A gólszerzők listáján, illetve harmadik a Juventus játékosok sorában az európai kupaviadalokban szerzett gólok tekintetében a Bajnokok Ligájában szerzett 18 találatával. S ha már a góloknál tartunk, ő lőtte a legtöbb gólt az Allianz Stadiumban az összes kiírást figyelembe véve (68 gól), és bianconero mezben ő lőtte a legtöbb gólt a tizenhatoson kívülről az olasz bajnokságban (25 gól).

Az együtt töltött hét év nem csak gólokból és győzelmekből áll, voltak rendkívüli technikai villanások, felejthetetlen esték, illetve abszolút minőséget tükröző teljesítmények.

Mindezért pedig mindig hálásak leszünk neki.

Sok szerencsét, vagy inkább, suerte, Joya!”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9017871495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.06.30. 11:07:39

Eszméletlen statisztikák, mégis hiányérzetem van. Azt hiszem ez jelent valamit.
Ha meg az interbe megy, minősíthetetlen lesz a statisztikái ellenére. Legalja...

alexGicamo 2022.06.30. 12:42:23

Köszönünk mindent !
További sok sikert !

MdewC 2022.06.30. 12:42:54

Kedvencként jött, közömbösen távozik. Sajnálom, hogy így alakult. Hajrá!

Juventino86 2022.06.30. 13:07:59

Mehet bármilyen más klubba. Legalább lesz munkája az ottani gyengélkedőnek.

2022.06.30. 14:38:54

Ilyen hozzáállással nem fog senkivel megegyezni. Velünk nem tudott, lehet a sinterrel sem tud. A Milan max 4 milla körül tud adni neki. Velük sem fog tudni. Sevilla még annyit sem ad. Még a végén labda nélkül marad a szerencsétlen. Lejjebb kéne adni az igényekből. Örültem amikor jött és örülök, hogy végre elmegy. A soha viszont nemlátásra!

rabsic02 2022.06.30. 16:44:51

Miért nem akart legendává válni Platini és Dél Piero után???!!!! Nem tudom sajnálni... csak azt a több ezer gyereket, aki sírt miatta...

babo0410 2022.06.30. 18:01:18

Én sajnálom. Nagyon kedveltem. Kár érte. Nem tudjuk mi volt, illetve most már Cherubini elmondta, legalább is a nyilatkozatában arra utal, hogy előbb hosszabbítottunk volna vele, aztán jött Vlahovic, és már nem kellett. Kár érte.

babo0410 2022.06.30. 18:02:44

@Rocky80: Mostani hírek alapján ez egyre valószínűtlenebb. Marotta és Dybala ügynöke között állítólag egyre rosszabb a kapcsolat.

supertrezi 2022.06.30. 19:44:04

Megszívta Dybala rendesen. Alá kellett volna írni a megemelt fizuról szóló papírt, nem pedig nyivákolni, hogy még több kéne.
Most vagy elmegy az Interhez, ahova szerintem azért annyira nem szeretett volna, vagy pedig ki tudja, hova. Sztárcsapatnak nem kell, máshol meg közelében nem lesz a bére ilyen 6-8-10 milliónak.
Neki be kellett volna fognia a pofáját, aláírni a papírt, büszkén és elkötelezetten viselni a Juventus 10-es mezét, és valóban lett volna még 4-5 éve, hogy megkerülhetetlen legendává váljon. Ehelyett... Ez a vég rendkívül dicstelen - és ezt leginkább magának és a vérszívó ügynökének köszönheti, akit már rég picsán kellett volna rúgnia, ha van egy csöpp esze.

2022.06.30. 20:23:06

@supertrezi: Rendkívül jól összefoglaltad.

Azért kár érte, ez tény.
Sok sikert és köszi

Shyr Kahn 2022.06.30. 20:47:34

@supertrezi: Sztem alairta volna, ha lett volna marciusban ajanlat, de nem volt, mint ahogyan azt Arrivabene bacsi ki is fejtett ezt.

SuperTrezi 2022.06.30. 23:29:36

@Shyr Kahn: Nem, nem márciusban kellett volna aláírni, hanem még ősszel. Egyébként márciusban sem írta volna alá szerintem az őszi ajánlatot sem, nemhogy egy alacsonyabbat, de persze ez már nem derül ki. Én elhiszem, hogy a klubvezetésnek tele lett vele meg a díszes menedzserével a töke fél év alatt.

SuperTrezi 2022.06.30. 23:31:37

És most Szöszi is kihúzta a gyufát, amit szintén megértek.

Il Principino 2022.07.01. 07:14:34

A klub a munkáltató,ha nem tetszik a fizu vagy a munkakörülmény vagy a munka el lehet sétálni és másik munka után nézni..
Ezt sok játékos elfelejti és többnek képzeli magát a klubnál!Mehet a hollandus is a csába felőlem,többet láttam benne mint ami emberileg főleg,a jövő csk-ja lehetett volna..
Ilyenkor meg jön a pofára esés..

@supertrezi: +1

Mark Szabo 2022.07.01. 07:41:53

@Shyr Kahn: Arrivabene bácsi azt is kifejtette hogy neki fontosabb volt az ügynöke és a pénz mint a csapat. És esélyes hogy már a 10 milliós ajánlatnál megkerülte a csapatot.

babo0410 2022.07.02. 01:00:50

@supertrezi: És honnan tudjuk, hogy volt ilyen? Cherubini nyilatkozatából nem ez jön le, inkább az, hogy hosszabbítani akartunk vele, aztán Vlahovic leigazolása után visszavontuk ezt, és elengedtük. Hiteles forrásból sose olvastam olyat, hogy ő igen magasnak mondható bért akart volna.

babo0410 2022.07.02. 01:02:59

@SuperTrezi: Elnézést, Arrivebene nyilatkozott, nem Cherubini.

2022.07.02. 01:39:05

@babo0410: Ez az egész nem most Januárban kezdődött, hanem az volt az utolsó esélye, hogy maradjon. A február végi kiértékelést már nem kellett volna megvárnia, ott dőlt el a sorsa, hogy nem ajánlanak újabb szerződést, hiszen másfél évvel ezelött a 10 milliósat se írta alá, aztán bércsökkentési tervek 2021 őszétől, akkor kezdődött a hiszti, és Februárban az eredmények után már a 6+4 alá nem akartak menni, mert egy 7 éves kapcsolatot nem akartak megalázó (Dybala számára) ajánlattal lezárni. Szerintem nagyon korrektek voltak. Paolo és a menedzsere ezt nagyon benézte. Mindenki sajnálja, hogy elmegy, de sokan nem szeretik már ez miatt. Az pedig nem kérdés, ha Ramsay 7-et keres, neki Dybalanak 18 járna. De itt Ramsay már nem fog 7-et keresni

supertrezi 2022.07.02. 09:16:36

@babo0410:

Most direkt visszapörgettem a blog híreit. Tavaly június 29.: A JUVENTUS ISMÉT TÁRGYALÁSBA KEZD DYBALÁVAL

Ez 1 éve volt. És ISMÉT, tehát már előtte is tárgyalt vele a klub a szerződéshosszabbításról. Nem tudom, mennyi időt és türelmet - és pénzt - kéne adni még egy játékosnak, aki azt mondja, itt akar maradni, de visszapofázik az edzőnek, lecseréléskor is pofákat vág, kimutogat a vezetőségnek... Ha nem a pénz, akkor nem tudom, mi gátolta meg abban, hogy tavaly nyáron v. legföljebb ősszel aláfirkantsa a papírokat. Ideje volt, tollat kapott volna. Nem lett volna kirabolva évi 6 millió euróval sem, úgy vélem. De valószínűleg ennél még többet is ajánlottak a kis rehabosnak. Hasonlítsuk már össze ezt Buffon, Chiellini v. Del Piero hozzáállásával, akik követendő példák kellene legyenek. Most meg azért kapálózik, hogy az Interhez szerződjön. A szememben ez szégyentelen.

Juvino 2022.07.02. 13:06:39

Nagyon sajnalom,h igy alakult, egy minosegi jatekost vesztunk el vele. Sőt, a jelenlegi keretben a legminosegibbet...sajna ala kellett volna irnia 1-2 evvel ezelott. Mentsegere leg,en mondva,h nehez ugy alairnod joval kevesebbert, mikor latod Ronaldo-Light-Ramsey-Arthur stb. keresetet es hozza a teljesitmenyuket...sajnalatos vegjatek, sok szerencset neki! (de ne az interben!)

2022.07.02. 14:30:45

@supertrezi: 2020 december: juventuz.blog.hu/2020/12/14/agnelli_dybala_szerzodes_bonucci_porto

Agnelli: "Úgy tudom, hogy kapott egy ajánlatot, amely Európa húsz legjobban fizetett labdarúgója közé emelné őt. Várjuk a válaszát, de a legfontosabb dolog, hogy a pályán milyen válasszal szolgál. Azt akarjuk, hogy Európa öt legjobb futballistája közé emelkedjen, de még nincs ezen a szinten, és ezzel ő is tisztában van."

supertrezi 2022.07.02. 15:36:13

@Pjanista: Nos igen, nincs mit mentegetni Dybalán szerintem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása