Keddi pletykakörkép

cambiaso_andrea_genoa.jpgNéhány nappal a nyári mercato nyitása előtt kevés a konkrétum, ám annál több pletyka kel szárnyra a lehetséges érkezőkről és távozókról.

A Sportitalia jelentése szerint megszületett a megállapodás a Juventus és a Genoa között Andrea Cambiaso ügyében, a védelem bal oldalán bevethető 22 esztendős játékos 3.5 millió euro, valamint Radu Drăgușin játékjoga révén igazolhat Torinóba, még a héten orvosi vizsgálatra érkezhet, s előreláthatólag 4 esztendőre kötelezi el magát.

A Calciomercato értesülései szerint a Juventus nyerte a HNK Rijeka 17 esztendős tehetsége, Ivano Srdoč kegyeiért zajló versenyt, a horvát támadó három évre kötelezheti el magát, s a korosztályos csapatokban próbálhat szerencsét.

Romeo Agresti szerint Luca Zanimacchia 3 millió euróért igazolhat a Cremonese együtteséhez, amelynél a szezont töltötte, s már csak néhány apró részlet vár tisztázásra. A Juventus és a Palermo képviselői ma Mattia Bruoni jövőjével kapcsolatosan egyeztettek egymással, s a torinóiak szeretnék pénzzé tenni a 27 esztendős támadó játékjogát, 5 millió eurót remélve az üzlettől. Egyeztetések várhatóak a klub és Koni De Winter ügynöke között, a fiatal belga védő kölcsönbe kerülhet.

Ugyan egyelőre rendkívül távol áll a Juventus és a Chelsea álláspontja, Luca Momblano szerint Matthijs de Ligt mindenképpen távozni akar a torinói klubtól.

Tuttosport: a Juventus azon dolgozik, hogy a megállapodás szerinti 28 millió eurónál alacsonyabb áron megszerezze az Evertontól Moise Kean játékjogát, azonban a fiatal támadó aligha marad Torinóban, bevonásra kerülhet Paredes (PSG) vagy Zaniolo megszerzése érdekében folytatott tárgyalások során.

Calciomercato: a héten egyeztetések várhatóak a Juventus és a Fiorentina között, a firenzeiek szeretnék megszerezni a torinóiak tulajdonában álló Rolando Mandragorát, aki 9 millió euróért válthat klubot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1317869701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.06.28. 22:02:13

Paredes? Ő biztosan kellene nekünk?

2022.06.29. 00:23:27

Cambiaso megy is az Atalantába egy évre, amúgy pont előlük happoltuk el a Dragusin csereüzlettel. Lehet marad Pellegrini

rockitbaby 2022.06.29. 07:15:32

@LacaGLJuve: A hírek szerint az egyik fő érv mellettünk pont az volt, hogy mi nem akarnánk kölcsönbe küldeni, hanem a nagy csapat keretéhez tartozna.

supertrezi 2022.06.29. 12:36:56

A legújabb hírek szerint a Chelsea a Leedsből vesz játékost 75 milláért. Ennek tükrében valóban nevetséges, hogy a Juventus fiatal alapemberéért alig akaródzik nekik fizetni. A 120-at tegyék le, és masnival átkötve már gépre is tesszük Szöszit.

steven.h 2022.06.29. 15:07:22

@supertrezi: szerintem emelni fognak a transzfer árán, de az egészen biztos, hogy valamelyik csatáruk a részét fogja képezni az üzletnek, mert most pont arra a posztra érkezik a Leedsből, nem?

Pulisicet kellene valahogy belevonni az üzletbe, de változatlanul azt mondom, hogy nálunk Werner is még jó lehet, ha a Lipcsei poziciójában játszhat, ami inkább egy szélről induló játék volt, de engednie kell a béréből, plusz minimum 80-85 millió a kasszába.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása