Tacchinardi: "Nem hiszem, hogy Dybala újra a régi lesz"

tacchinardi_alessio_2.jpgA Juventustól hét szezont követően távozó Paulo Dybala hamarosan az Inter játékosa lehet, de a lezárt torinói szappanoperát most egy másik követheti Milánóban. A zebramezesek egykori középpályása, Alessio Tacchinardi úgy véli, hogy az argentin támadó már soha sem fogja visszaszerezni korábbi formáját.

"Nem tudom, hogy mi történik. Dybala soha sem keltette bennem azt a benyomást, hogy nagy karizmája lenne. Ettől még nagyon jó volt a pályán, legalábbis három évvel ezelőttig." - mondta a Juventustól bizonyosan távozó Dybaláról Tacchinardi a TMW Radio adásában nyilatkozva.

"Az elmúlt években már nem volt ugyanazon a szinten. Nem azt mondom, hogy túlértékelt, hanem hogy fizikálisan küszködik. Arra számítok, hogy Dybala az Internél is ilyen marad. Nem számítok arra, hogy ismét az a játékos lesz, aki három évvel ezelőtt volt.

Szeret jobbról indulni, de utána be akar húzódni középre. Ha elöl van 3-5-2-es rendszerben, akkor a csatár mögött kell játszania, s mennie amerre akar.

4-3-3-as rendszerben nem lehet jobbra rakni, a saját iramát nyújtja, s neki kell kiválasztania a pozícióját. Az összes gólját a büntetőterület közeléből szerzi, mert megvan benne a minőség és a hidegvér. Szabadon játszatnám a csatár mögött, azonban ismét dinamikusabbá kell válnia, ahogyan Kessié is játszott, mikor nagyon előretolt szerepben játszott."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2017867119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2022.06.25. 17:39:29

Mennyire hiányoznak az ilyen játékosok a mostani Juventusból, és úgy az egész labdarúgásból. Akik nem kiválóságok, hanem igazi csapatemberek voltak. Olyan játékosok, akik aládolgoztak a sztároknak, a kulcsjátékosoknak, lehetővé téve a sikereket. Emlékszem a Tacchinardi-Davids párosra a középpálya tengelyében. Mondjuk utóbbi kiválóságnak számított a pozíciójában. De a régi Juvéról, a kétezres évek elejéről, végig elmondható, hogy igazi csapatként játszottak, ez jellemezte az egész alakulatot akkoriban. Olyan játékosok voltak nálunk, akik tökéletesen azonosulni tudtak ezzel a szemlélettel. A futball sajnos annyit változott azóta, hogy az lett belőle, amit ma látunk. Én pedig ezzel nem tudok azonosulni. De ez az én bajom.

2022.06.25. 17:44:10

Olvastam, hogy 5+1-et kínál az Inter ha legalább a meccsek 50 százalékán ott lesz. Ezzel megerősíti a Juventust! Ők sincsenek meggyőződve arról, hogy fizikálisan bírni fogja az iramot. Mi akkrot is többet ajánlottunk, még az utolsó szerződésben is, és nem fogadta el. Most ne jöjjön nekem senki, hogy "de a vezetőség visszavonta az anánlatot" blabla dumával, mert az már a végjáték volt. Remélem így lesznek Di Mariával is. Az utolsó percben bocsi, beszoptad:)

Szóval kíváncsi vagyok Paolo mit lép erre.

2022.06.25. 17:45:36

@m.martin91: Így igaz. Facebook matyi lett a nagy része és csak magára gondol, nem a csapatra

Lanzafame 2022.06.25. 20:49:54

Nagyon igaza van a Gyémánttal kapcsolatban.

Kasabai 2022.06.25. 22:27:10

Imádtam Tacchinardit

DelPiero2 2022.06.26. 00:27:03

Kemény csávó volt Tacchinardi. A sárga átlaga nagyobb volt 50%-nál.

venember83 2022.06.26. 06:12:06

Még év elején mondta Arrivabene, hogy egyes játékosok jobban ragaszkodnak az ügynökükhöz, mint a mezhez. Nos, Dybalát továbbra is Antun képviseli, ám egyes hírek szerint már Fabrizio De Vecchin keresztül egyeztet az Inter az argentin játékossal, és sarkalatos pont az aláírási pénz/sikerdíj. Nem sikerült megegyezni Antunnal a sikerdíjról, most egy közvetítőn keresztül próbálkozik az Inter. Sajnálom Dybalát, jól megvezetik szerencsétlent, jó sok pióca jutott ki neki osztályrészül, ahhoz meg ő gyengének bizonyult, hogy leszakítsa ezeket magáról, és saját maga döntsön a sorsáról.

Shyr Kahn 2022.06.26. 07:39:48

@m.martin91: Sztem sokan igy latjuk es eppen ezert ez nem csupan a te bajod, hanem a szurkolok egy nagyobb reszenek is a baja. Sajnos nem igen tudunk ezzel mit tenni es valojaban a klub sem tudna, meg ha akarna is. A vilag megvaltozik generaciorol, generaciora es nem mi vagyunk az elsok, es talan nem is az utolsok, akik igy ereznek a 20 evvel ezelotti focirol (vagy akar vilag bmely dolgarol).

Mark Szabo 2022.06.26. 18:34:32

Nem hát, kutyának sem kell :-D

Mark Szabo 2022.06.27. 19:06:34

@venember83: Felnőtt ember, nem tizenèves.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása