Miretti: "A Juventusnál szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját"

miretti_fabio_bemutatkozas.jpgA Juventus nem éppen arról híres, hogy az első csapatnál komolyan számolnának a fiatal tehetségekkel, azonban a nemrég zárult szezon végén Massimiliano Allegri több alkalommal is bizalmat szavazott Fabio Mirettinek, s a mindössze 18 esztendős középpályás kellemes meglepetést okozott érett, nagyszerű teljesítményével.

Miretti, akinek jövője egyelőre kérdéses, a Tuttosport riporterének nyilatkozva beszélt a szezonról, valamint a jövőbeli célokról, álmokról.

"Izgalmas szezon volt. Három különböző keretben is szerepeltem a Juventusnál: az U23-ban, az U19-ben és az első csapatban is. Azt mondanám, hogy a szezon 10-es osztályzatot érdemelt. Elképesztő volt a stadionunkban bemutatkozni a Bajnokok Ligájában." - mondta érthető elégedettséggel Miretti.

"Szeretnék győzni az olasz válogatott mezében is. A Juventusnál szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját. Már játszottam a sorozatban, most pedig a trófeáról álmodozom."

Miretti számára még nem ért véget a szezon, a középpályás az U19-es olasz válogatott tagjaként szerepel majd a korosztályos Európa-bajnokságon.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9617864045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.06.22. 10:46:44

Ne ilyen hevesen, előbb még fel kell vennie a Serie A öldöklő iramát a Monzánál.

Wizzurah 2022.06.22. 11:51:58

Mit képzel ez a taknyos. Kicsit több alázat és kitartás kellene és akkor úgy 8 év távlatban, nem lehetetlen az álma.

Attilio79 2022.06.22. 12:40:09

Komolyan nem értem, hogy miért nem lehet a mély vízbe dobni és felvállalni pár meccsen a játékát.

Vecchia 2022.06.22. 13:28:16

@Wizzurah: Ahhó köllene egy BL-esélyes klub, amelyik alkalmazza. De ő a Juventusnál van, és tervezi, hogy marad alkalmazásban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása