Gatti: „Szerencsém volt a futballal”

gatti_federico_valogatottnal_sajtotajekoztaton.jpgFederico Gattit a Juventus megvásárolta a Frosinone együttesétől, mivel a védőjátékos rendkívül jól teljesített a másodosztályban, s a teljesítményre Roberto Mancini is felfigyelt, hiszen a válogatott keretbe is meghívta a futballistát, aki az Anglia elleni meccs előtti sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.

„Számomra nagyon fontos volt az idei év. Az egyetlen negatívum, hogy nem sikerült a feljutásért harcolni a Frosinonéval. Rendkívüli érzés, hogy itt lehetek, és itt dolgozhatok ezekkel a játékosokkal, akik nemzetközi tapasztalattal büszkélkedhetnek. Sok áldozatot hoztam, hogy eljussak idáig, erről soha nem fogok megfeledkezni. Foglalkoztam kicsit mindennel, voltam értékesítő, dolgoztam nyílászárókkal és kőmüvesként. Aztán szerencsére a futballban jól jött ki a lépés.

A Juventushoz igazolás sokat jelent nekem. Még meg kell élnem a tapasztalatot, de már megértettem, hogy milyen fontos szakasz következik számomra. Mindent el fogok követni, hogy készen álljak a kihívásokra.

Giorgio Chiellini bizonyosan hiányozni fog a csapatból, de a Juventusnál számos nagyon erős hátvéd futballozik, én pedig majd a fejlődésen dolgozok. Rendkívüli érzés a Juventushoz igazolni, a családomat sokkhatásként érte a hír. Hogy a játékom inkább Chiellini vagy Bonucci futballjára hasonlít? Nagyon szeretem a fizikai párharcokat, de majd a pályán mutatott játék fogja megválaszolni ezt a kérdést.

A válogatott kerettel töltött pár hét nagyon hasznos volt számomra, belekóstolhattam a Serie A ízébe. Az intenzitás és a sebesség nagyon eltérő, és nyilván a minőségi szint is magasabb. Nagyon meglepett Roberto Mancini minden részletre kiterjedő figyelme.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2917853251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

78juve 2022.06.10. 09:46:50

Hát te meg ki vagy MORE

2022.06.10. 10:34:05

@78juve: Most vettük télen, jó kis védő lehet belőle. Van 4-5 gólja is.
Arról ment a találgatás tavasszal, hogy el lett happolva a Torino elől, és így a Juve beakaszthatja őt egy csereüzletbe Bremerért. Én szívem szerint meghagynám őt is és megszerezném Bremert is. Nem sok esély van rá

Rocky80 2022.06.10. 11:06:34

Nagyon remélem hogy megkapja a lehetőséget és élni fog vele. Úgy éreztem már a múltkori interjúból is, hogy van szíve és az hiánycikk nálunk.

Lanzafame 2022.06.10. 11:35:29

Csodálkoznék, ha egy meccsen is láthatnánk majd.

venember83 2022.06.10. 11:58:13

@Lanzafame: „Már megint ezek a negatív hullámok! Hát nincs benned semmi hit.”

Lanzafame 2022.06.10. 12:12:09

@venember83: ez van :)

Olasz szinten tinédzser még (24 éves), de azért csak jelent valamit, hogy 1 perce sem volt még az élvonalban. Nem hiszem, hogy nálunk kapja meg az első perceit, és meg is értem Allegrit, ha megnézi edzésen, majd nem erőlteti.

Szívesen átadnám magam az érzésnek, hogy itt egy "fiatal" olasz védő, akibe bele lehet látni dolgokat, de valószínűleg valami könyvelési trükk vagy szívesség viszonzásának megtestesítője a csávó.

Rocky80 2022.06.10. 12:49:10

@Lanzafame: Rob Cross is a semmiből lett darts világbajnok. Pl.

rockitbaby 2022.06.10. 12:51:42

@Lanzafame: És mégis mi az a könyvelési trükk? Mert ez egy egyirányú transzfer. Nem adtunk senkit "cserebe", mint ahigy a Genoával szoktuk. Valamint megis milyen szívességre volt szükségünk egy Frosinonétól, netan vica versa? Ha már mindenképp ilyet akarsz belelátni, akkor inkabb keresgélj az irányba, hogy a Toro elől vettük meg, akik sanszosan Bremer utódjaként szemelték ki. De ez is csak folyosói pletyka.

GabeTR 2022.06.10. 13:12:54

Úgy megnéznék újra egy Moreno Torricelli tündérmesét...

Lanzafame 2022.06.10. 14:01:59

@rockitbaby: valóban nem könyvelési trükk, a mondandóm lényege, hogy jó eséllyel nem a kezdőbe/keretbe szánunk egy 24 éves, élvonalbeli tapasztalat nélküli játékost, hanem eszköznek használjuk valamihez. Szívből remélem, hogy van alapja annak, hog Bremer megszerzéséhez kell.

rockitbaby 2022.06.10. 15:30:39

@Lanzafame: En meg nem. Marhara örülnék Bremernek, de annak még jobban, ha végre mi is elkezdenénk olcsón minőséget kukázni, mint az Atalanta. Nem fenntartható klubmodell a drágán, magas bérrel, jó korban lévő játékosok vásárlása, mert rajtuk nem lehet keresni. Márpedig mögöttünk bár van komoly mágnás, de nem szórja a pénzt úgy, mint az arabok.

Lanzafame 2022.06.10. 16:39:05

@Del Pybala: @rockitbaby: nyáron minden kiderül. A pesszimizmusom oka Allegri személyzeti politikája.

rockitbaby 2022.06.10. 17:09:14

@Lanzafame: Bonucci már jart nála pofaviziten, mert a kapitánynak nem tetszett, hogy kimaradt a kupadöntő kezdőjéből, amire Maxi közölte, hogy a karszalag nem jelent számára automatikus kezdő pozíciót. Alapvetően én is kétkednék, de ez a történet kicsit visszaadta a hitem.

Juvebest 2022.06.10. 18:06:53

Nesta, Maldini, Chiellini, Camnavaro hirtelen most ennyi név jut eszembe akik páratlanul jól védők voltak. Gondolom velük kapcsolatban sem az volt az első benyomás hogy úristen született tehetség de megkapták a lehetöséget és éltek vele. Hirtelen még Barzagli jut eszembe Chievoban még jó védő volt ment Palermoban ott is javult de volt egy kis megrekedés a pályafutásában Wolksburg és onnan invitálta Del piero a Juvéhoz. Itt meg brutál jó lett. Gattival kapcsolatban meg kell adni a lehetőseget szerintem nem lehet rosszabb mint egy Demiral volt anno. Remélem beválik és az előszezon során látom majd játszani

Juvebest 2022.06.10. 18:54:41

@GabeTR: De jó lenne újra 30 év elteltével

tjunior 2022.06.11. 15:15:27

@Lanzafame: Iulianot 23 évesen igazoltuk a másodosztályból

Lanzafame 2022.06.11. 15:16:38

@tjunior: mikor volt ez és hány ilyen esetet láttunk azóta olasz nagycsapatoknál? :)

tjunior 2022.06.11. 15:23:21

@Lanzafame:
Lényegtelen. A példa adott. Szerinted Mancini miért hívta be a valogatottba?

Lanzafame 2022.06.11. 15:34:23

@tjunior: sok mindenre lehet példát mondani, ami véletlenül 1x megtörtént. Nem jellemző, hogy másodosztályú játékos ott talalja magát a Juve kezdője környékén, ez tény.

Feltételezem, hogy te sem lattad még játszani, és ha bármelyikünk látta volna, az sem számítana, mivel Allegri dönt majd a sorsáról. Remélem használható.

tjunior 2022.06.11. 15:42:45

@Lanzafame: Többször. Pl. Di Lorenzo idősebb volt amikor leigazolta a Npoli és tessék.Az sem jellemző, hogy Mancini a masodosztályból hív be a válogatottba játékost.

2022.06.11. 16:40:53

@tjunior: Rohadtul nem érünk rá kísérletezgetni ilyen Gatti féle másodosztályú, középcsapatból származó játékosokkal. Kész játékosok kellenek a csapatba, ha el akarunk vmit érni. Egyelőre tök homály a srác, hogy mit tud? Kölcsön kell adni, hogy szokja az első osztályt, aztán ha jól muzsikál, jöhet hozzánk. Vagy tartalék lesz. Nehezen hiszem, hogy ha nálunk kezd, túl sokat látjuk majd a kezdőben...

tjunior 2022.06.11. 19:08:40

@MGB75: Egyszer az az érv, hogy Allegri nem játszatja a fiatalokat, most meg az, hogy kész játékosokat kell igazolni. Ha van kalap az a baj, ha nincs az. Miért kellene kölcsönadni egyből? Legalább edzen már pár napot a kerettel meg játszon le 1-2 felkészülési meccset. Utána lehet gondolkodni a továbbiakról.

Del Pybala 2022.06.11. 19:35:02

Gatti kezd az Angolok ellen..lehet megfigyelni szepen.

Juvebest 2022.06.11. 21:52:19

@Del Pybala: és eddig nem is lóg ki Acerbi mellett. Mancini jóval tökösebb mint Allegri. Gnotto, Di marco, esposito, ő játszat még számomra is ismeretlem játékosokat pedig követem az olasz focit rendesem. Nekem ez a hozzáállás sokkal szimpatikusabb mint az Allegri féle séma. Igaz a válogatott és a klubfoci nem ugyanaz de igenis meg kell adni a lehetöséget a tehetségeknek

Juvebest 2022.06.11. 22:12:51

@tjunior: Salernitána ugye? A jó öreg Mark nem volt rossz védö, brutál kemény volt. Jobb bal lábbal passzolt, Lippi keze alatt megedzödött 2005 og volt a csapat tagja. Talán spanyolba ment utána

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása