A Juve ma véglegesítené Di María szerződését

pogba_paul_united_mezben_di_mariaval_bl-meccsen.jpgNicolò Schira és Romeo Agresti egyértelmű állásfoglalása szerint a Juventus részéről Federico Cherubini találkozik Ángel Di María képviselőjével Londonban, a cél pedig az argentin játékos szerződésének a véglegesítése, és ezzel az átigazolás lezárása.

Alfredo Pedullà arról számolt be, hogy Paul Pogba a Juventus mellett tette le a voksát, s ezt a helyzetet erősítené meg az is, hogy a Sky és a L'Équipe szerint a PSG kiszállt a versenyből Pogba aláírásáért, így lényegében csak a Juventus maradt az egyetlen opció a francia középpályás számára. A pletykák szerint 2025-ig érvényes szerződést kap a játékos.

Giovanni Albanese szerint a Juventus az elmúlt napokban lépéseket tett Nicolò Zaniolo ügyében, a vezetőség továbbra is jó befektetésnek tartja a játékost, amennyiben sikerül túladni néhány keretbeli futballista játékjogán. Az olasz újságíró is megerősíti, hogy a mai napon a Juventus megpróbál végre pontot tenni Ángel Di Maria szerződtetésére kedvező feltételek mellett.

Mirko di Natale úgy tudja, hogy a Torino nem élt a kivásárlás lehetőségével Marko Pjaca ügyében, ezért a horvát játékos visszatér nyáron a Juve keretébe, s Romeo Agresti szerint a Juventus egyeztetni fog a Torino vezetőségével Rolando Mandragora kapcsán, mivel a bikák nem véglegesítették Rolando Mandragora átigazolását. A 24 éves játékos ennek ellenére a Torinónál maradhat, azonban a városi rivális szeretne némi kedvezményt kicsikarni a vételárból, miközben több klub is érdeklődik az olasz középpályás iránt, akinek a jövője így egyelőre bizonytalan.

A La Stampa úgy értesült, hogy a Juventus megegyezett Filip Kostić képviselőjével, azonban az Eintracht Frankfurttal még nem sikerült megegyezésre jutni, mivel a német klub 20 millió eurót szeretne a szerb játékosért, akinek a szerződése jövő nyáron lejár.

Nicolò Schira beszámolt Nicolò Fagioli helyzetéről is, az olasz újságíró szerint a fiatal olasz középpályás esetén a Sassuolóra érdemes figyelni, amennyiben a Juventus nem tud megegyezni vele a jövő nyáron lejáró kontraktus megújításáról.

Rudy Galetti úgy értesült, hogy Alejandro Grimaldo elhagyhatja a nyáron a Benfica együttesét, és jelenleg három klub érdeklődik a 26 éves ballábas játékosért, a Juventus, a Newcastle és a Barcelona, így a helyzet elég képlékeny.

A La Gazzetta dello Sport munkatársa, Luca Bianchin szerint a következő hetek főszereplője Paul Pogba és Merih Demiral lesz, és a milánói újságíró szerint hamarosan várható egy hivatalos bejelentés, illetve nem zárja ki egy meglepő hír megjelenését sem. Több forrás szerint a török védő korántsem érzi már jól magát az Atalantánál, és ezért bizonytalan a jövője tekintetében, és természetesen felmerült némi érdeklődés iránt a Premier League-ből, miközben a 20 millió eurós kivásárlási árat a bergamói klub vezetősége túlzónak érzi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr417845399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galbandi 2022.06.01. 08:14:35

Kostic és Di Maria szerintem jó igazolàs lenne, Zanioloval és Pogbàval kapcsolatban fenntartàsaim vannak, különösen ha pàrban jönnének. Nem értem, miért nem tanulunk Khedira vagy Dybala esetéből, semmire nem megyünk olyan jàtékosokkal, akik többet sérültek, mint egészségesek. Ràadàsul a napnàl is nyilvànvalóbb, hogy a Juventus ellen valahogy többet engednek meg a bírók, mint a többi olasz csapat ellen, vagyis eleve minden meccsen magasabb a sérülés kockàzata az àtlagosnàl

2022.06.01. 11:25:33

@Galbandi: Pogba nem volt mindig sérült, amikor sérült volt... :)

Galbandi 2022.06.01. 11:32:39

@MGB75: Én is hallottam találgatàsokat ezzel kapcsolatban. Véleményem szerint, ha úgy volt 'sérült', hogy nem volt sérült, az még sokkal nagyobb problémàt jelez, mintha egyfolytàban sérült lett volna.

2022.06.01. 11:38:37

@Galbandi: Ő már egy ideje elvágyódott mencseszterből. Gondolom, rájött menet közben, hogy velük sem let előrébb. Sőt! Max jobb volt a fizu. Nálunk volt a csúcson és nem náluk. Ha meg hozzánk szívesen visszajönne, talán nem lesznek ilyen ál sérülései.

Leram7 2022.06.01. 12:00:22

@MGB75: Ha ez igaz, akkor viszont egy hulladék, aki cserben hagyja a csapatát évi 15M-es fizetésért cserébe. Én egyébként ezt nem feltételezem egy játékosról sem.
MU elég gödörben van, mióta Ferguson elment onnan.

2022.06.01. 12:45:45

@MGB75: Én nagyon kétlem, hogy ezt manapság is meg lehetne csinálni, amikor mindenféle műszerrel vizsgálják az orvosok a sérült játékost. 20-30 évvel ezelőtt még előfordulhattak ilyen sztorik, ma már nem hiszem. Vagy csak egyszerűen nem látom, hogy ez hogyan is lenne lehetséges.

2022.06.01. 12:51:12

@Leram7: Nem én találtam ki. Tóbb embertől, több helyről lehetett hallani. Fene tudja, mennyire igaz?

Del Pybala 2022.06.01. 13:05:29

@MGB75: nem te hanem angol szurkolok :D a lenyeg h baromsag

Juvino 2022.06.01. 13:42:31

Teljesen mindegy,h valoban serult volt vagy csak kamuzott, mindket eset gaz. Nagyon felek tole...

Galbandi 2022.06.01. 14:32:46

@MGB75: Értem, amit mondasz, de ennek ellenére vallom, hogy ha egy csapat része vagy, akkor nem lehetsz annyira önző, hogy tàrsaid, a klubod és a szurkolók érdekeit/vàgyait ilyen szinten leszarva csak a sajàt érdekeid szerint cselekedj. Ha elmégy Pàrizsba a csalàdoddal, nem teheted meg, hogy a hàrom gyerek meg a feleséged akarata ellenére úgy döntesz, a Disneyland helyett a Louvreba mentek, mert Te vagy a csalàdfő és téged jobban érdekel a Sziklàs Madonna, mint Mickey egér.

JeetTrader 2022.06.01. 16:02:36

Ház, ha Zaniolo és SMS kb ugyanannyiba kerül, inkább SMS-t venném meg. Persze nehezebb dolgunk lenne Lotitoval...

Ugyanakkor, ha egy játékos juventino az ad egy extrát. Elvileg ezt hallani róla.
A sérülésével nem tudom mi a helyzet és pláne nem tudom mekkora az esélye h ismét lesérül. Feltételezem h ezt gondosan megvitatták a vezetőségben is.

Pogbát és Mariskát üssük nyélbe és haladjunk. Sztem jó vételek lesznek. Fagiolit meg kéne tartani, sztem jobb mint Miretti (legalábbis amennyire eddig láttam).

Lanzafame 2022.06.01. 16:47:47

@JeetTrader: igen, haladjunk. Di María 100%, hogy nagy király lesz ebben a rövid időszakban. A mai Pogbáért kevésbé lelkesedem, de nagyon nem lőhetünk mellé. Zárjuk le és forduljunk rá a többi részre, mert minden csapatrész lángolban áll, főleg a védelem.

babo0410 2022.06.01. 17:07:15

@Lanzafame: Miért vagy ilyen biztos abban, hogy Di María beválik majd? Olyan ligában még nem játszott, ahol ennyire zártan védekeznének a csapatok, és sok csapat visszaállna bekkelni. Ráadásul elég lassú focit játszunk, és hagyjuk is az ellenfeleket visszazárni. Vlahovic se tudja azt a statot hozni, amit a Fiorentinánál láttunk. Én sajnos attól félek, hogy ugyan olyan jó, mint korábban volt, nem lesz itt. De ne legyen igazam. Ha érkezik, szurkolni fogok neki. De Allegri focija nem segíti a sikerességében.

Shyr Kahn 2022.06.01. 18:25:29

@babo0410: ++
Semmi sem keszpenz egy jatekosnal, aki meg nem jatszott a Serie A-ban. Lasd pl. Henry esetet.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.06.01. 18:34:46

" amennyiben sikerül túladni néhány keretbeli futballista játékjogán"

jóvanakkor, erről ennyit.

JuveMI 2022.06.01. 19:34:01

Palika hivatalosan távozott a MU-tól... vajon hamarosan jön a bejelentés? ... vagy masszírozzák még egymást az ördög ügyvédjével?
Maximilian! Kösd fel a gatyát! Pogba rühelli a mélyen védekezést és a defenzív, labdatartós stílust! Ha nem hiszed, kérdezd Mourinho-t és Solskjaer-t... sokat segített nekik a távozásban!

2022.06.01. 20:27:08

Na, mi a pálya? Nem sikerült ma véglegesíteni Mariska szerzódtetését? Ezek szerint csa egyre közelebb... :)

Rocky80 2022.06.01. 21:51:21

@Lanzafame: egyetértek. Kb Dani Alves vagy Tévez szintet várok tőle. A világklasszis az ennyi idősen is az.

Dzsákkeríni 2022.06.01. 22:28:34

Aki látja a mai meccset, abban nem maradhatnak kérdések afelől, hogy ez az ember segítséget jelenthet-e nekünk a következő 2 évben!

Leram7 2022.06.01. 22:38:25

@Dzsákkeríni: Nekem megváltozott a véleményem. Olyan szintű támadóhiányunk van mennyiségben és minőségben is, hogy a mait látva kell Di Maria.

Hudakdomi 2022.06.01. 22:55:01

Tyhuuu Olaszország Argentina milyen jó meccs volt. Di maria k@rva jól játszott. Kezdem azt érezni hogy muszály jönnie.

JeetTrader 2022.06.01. 23:04:09

Eddig sem volt sok kétségem Di Maria kvalitását illetően de az a kicsi is elillant...az pedig a kora volt. Még 34 évesen is is képes klasszis teljesítményre.

Nagyon remélem h sikerül megszereznünk!

Jancsi 87 2022.06.01. 23:12:53

Hát... Di Maria ma is oktatott és nem is gyengén! Nem lepődnék meg, ha Allegri már hívta a vezérkart meccs kö9zben , hogy látjátok ezt... azonnal ide nekem...

Juvino 2022.06.01. 23:37:20

Raspa sem volt rossz, en meg mindig latok benne lehetoseget. Dybala is szep golt lott.

Rocky80 2022.06.02. 01:35:42

@Juvino: Dybala? Inter drukker vagy? :D

Juvino 2022.06.02. 03:33:11

@Rocky80: persze!:) Felek,h lesz meg siras emiatt

venember83 2022.06.02. 06:50:23

@Juvino: ha nagyon vehemensen szurkolsz majd a blog cikkei alatt az Internek, akkor igen, egyáltalán nem zárható ki, hogy lesz sírás emiatt, sőt. :)

supertrezi 2022.06.02. 09:00:08

Na, talán majd ma. Esetleg holnap. Vagy sohanapján kiskedden.

venember83 2022.06.02. 09:10:08

@supertrezi: elvileg 6 milliós bért ajánlott a Juve 1 éves szerződéssel, illetve 7,5 millió eurós bért 2 évre szóló szerződéssel, adózási és sportügyi okokból a vezetőség a 2 évet részesítené előnyben.

supertrezi 2022.06.02. 10:19:50

@venember83: Jó lesz, szép lesz. Mihamarabb. Reméljük.

Lanzafame 2022.06.02. 11:41:05

@babo0410: egy zseniről beszélünk, aki bármit tud a labdával. Mellette rutinos, olyan értelemben is, hogy tudja, milyen győzni, címeket nyerni, meccseket megfordítani, mondhatnám úgy is, hogy győztes/bajnok típus. Ez a 2 nekem elég garancia arra, hogy beválik a gyenge csapatunkban.

Juvino 2022.06.02. 11:51:11

@venember83: juj tenyleg, ez eszembe sem jutott! Akkor nem fogok!:))))

Dzsákkeríni 2022.06.02. 12:41:30

@Lanzafame: Ami még fontos, hogy emellé remek karakter is!

delpi0823 2022.06.02. 13:45:29

@babo0410: Di maria nem egy lusta jatekos aki csak elol aldogalva varja a labdat,bizony o kiveszi a reszet a vedekezesbol is,nem hiaba adta ra aldasat Allegri is.

Lanzafame 2022.06.02. 17:54:18

@babo0410: "Olyan ligában még nem játszott, ahol ennyire zártan védekeznének a csapatok, és sok csapat visszaállna bekkelni."

Szerinted a PSG ellen a bajnoki ellenfelek nyíltsisakos támadójátékot játszanak?

MdewC 2022.06.02. 18:22:10

@Lanzafame: a Realban is biztos megbukott nem?

Lanzafame 2022.06.02. 20:50:06

@MdewC: arról nem is beszélve, hogy nagyon nem úgy néznek ki a meccseink mostanában, hogy beszoritjuk az ellenfelet, ez nem értem honnan jött. Inkább kontrázunk, ami neki külön fekszik (lásd a Mourinho alatti Madridot).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása