Cherubini Londonba utazott, hogy Gabriel ügyében tárgyaljon

gabriel_magalhaes_arsenal.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus sportigazgatója, Federico Cherubini Londonba utazott, a látogatás legfontosabb célja, hogy az Arsenal vezetőivel találkozzon, s velük Gabriel Magalhães ügyében egyeztessen.

A Juventus fontos célja, hogy megerősítse védelmét, ez különösen időszerűvé vált a klubot 17 szezonon keresztül hűen szolgáló Giorgio Chiellini távozása után.

 Corriere dello Sport és a Tuttosport szerint a klub legfőbb kiszemeltje a poszt betöltésére az Arsenal 24 esztendős brazil védője lehet. Gabriel 2020-ban a Lille együttesétől igazolt Londonba, s az Arsenal most nagyjából 50 millió euro fejében mutatna hajlandóságot a játékos értékesítésére.

A torinóiak szeretnék játékosok bevonásával csökkenteni az összeget, s így képbe kerülhet Arthur Melo, aki iránt az Arsenal a téli átigazolási időszakban már érdeklődést tanúsított. 

A Juventusnál halvány nyomokat hagyó brazil középpályáson kívül az Arsenal számára vonzó lehetőség lehet az olasz csapat amerikai válogatott játékosa, Weston McKennie is, de Cherubini beajánlhatja Moise Kean-t is az új  csatárt kereső londoni klubnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2417835177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2022.05.19. 10:31:29

Ha így távozik Arthur, akkor áldásom rá, bár azért vannak fenntartásaim Gabriellel kapcsolatban

Il Principino 2022.05.19. 10:48:56

Akármelyik felsorolt név mehetne,ha ezzel csökkenthetjük az árát!
Bár Keant még meg sem vettük...

venember83 2022.05.19. 10:51:28

@Il Principino: őt majd egy párizsi parádés transzferbe számíttatja be Cherubini.

Il Principino 2022.05.19. 10:58:05

@venember83: tucatjátékos ő is,bár Arthurnál rosszabbat nem tudnánk kifogni a brazil Melo nevezetűek mind bukták nálunk egyelőre :D
Paredes és a Juve szerelme egyszer beteljesedik,ahogy Marotta és Darmiané,végül csak egy klubnál vannak..
Ámbár Witsel szerződése is lejár ha jól tudom,jöhetne :D persze Dybalat is pótolni kell,sztem reaktiváljuk Diamantit ha ennyire nincs lóvé!
Jut eszembe,Ramsey is mekkora főszerepet játszott az EL fináléban :)

venember83 2022.05.19. 11:01:56

@Il Principino: kérlek, ne witseljünk, kérlek, mert kifutok a világból.

Attilio79 2022.05.19. 11:16:47

Nem elég Cherubini erre a munkára! Még legalább 2-3 ugyanazon szerepkörű alkalmazott kell, hogy a szélrózsa minden irányába elhintsük a tényt, miszerint szuper játékosaink eladóak, cserélhetőek vagy legalább tréning bójákat kapjunk értük, eltekintünk a 70 millás kivásárlási ártól is!

Csak Csucsu 2022.05.19. 11:29:39

@venember83: Pedig megfelelő korban van és már majdnem leigazoltuk egyszer-kétszer :D Cherubini talán végre sikerrel járhat.

@Il Principino: Azért egy jó Diamanti sose rossz :'D

Leram7 2022.05.19. 12:52:52

Ez a Gabriel elég gyenge eresztés, pláne ennyiért. Nem vagyok híve a brazil védőknek. Kivétel Bremer, ő jó lenne.

MdewC 2022.05.19. 13:49:14

Bárkibe be tudjuk vonni Arthurt az win.

Grátisz Ramsey.

NCSMCS628 2022.05.19. 14:31:25

@Csak Csucsu: faluhelyen meg azt mondják,"a jó pálinka sose rossz"

Rikoo 2022.05.19. 14:44:14

@MdewC: Milyen jó üzlet is lenne.
Arthurt alapból szerette volna Arteta, Ramsey pedig visszatérhetne hozzájuk .
A szurkolók imádják őt, az Arsenal az otthona.
Mondjuk úgy leépült, hogy alig kapna szerepet.
Gabriel pedig dinamikus és agilis fiatal védő, aki már rutinnal is rendelkezik.

Csak Csucsu 2022.05.19. 14:53:58

@NCSMCS628: Manapság Magyarország és az EU motorja a vidék. Alkalmazkodni kell :)))

Mark Szabo 2022.05.19. 15:01:17

50 millió nem kevés...ha be tudunk vonni valakit oké, de Kean nem a miénk egyelőre

Rikoo 2022.05.19. 15:06:51

@Mark Szabo: Valószínűleg pont emiatt érdeklődünk Gabriel iránt.
Az Arsenal a legkomolyabb érdeklődő Arthurért.

Rikoo 2022.05.19. 15:08:40

@Mark Szabo: Ami Keant illeti, egyre komolyabb esély látszódik arra, hogy kivásároljuk még idén nyáron és értékesítjük.
Allegri maradni fog és nem számít rá.

juve28adam 2022.05.19. 15:51:28

Valaki aki néz PL/Arsenal meccseket az tudna mondani róla pár szót? Megérné leigazolni, jó védő?

MdewC 2022.05.19. 17:28:16

@Rikoo: az Vlaho szintű üzlet lenne. Sőt nagyobb.

Ezt összehozzák, kapnak még egy szobrot.

Ramseyt már csak azért is megéri elvinniük, ha csak edzésen megjelenik labdát szedni. :D

Leram7 2022.05.19. 17:46:51

@Rikoo: Ki lenne az, aki drágábban megveszi tőlünk, mint ahogyan mi meg tudjuk venni Keant?
30+7 az ára elvileg, ki ad Keanért 40-45-öt. PSG talán, de ha van eszük ők sem.

Egyébként nem értem, hogyan nem tudta magát Kean beverekedni a kezdőbe, amikor volt egy 0km-es Jorge, egy sokat sérült Dybala, egy góltalan Morata és egy megsérült Chiesa. Gyakorlatilag bejátszhatta volna magát a csapatba, erre meg kellett venni Vlahot, mert 0 volt.

venember83 2022.05.19. 18:04:33

@Leram7: valószínűleg meg kell venni Keant, nincs kihátrálási opció. Amúgy jól felépített támadójáték hiányában nem meglepő, hogy a fiatal, nem kiemelkedő befejezőcsatár szenvedett. Persze kellett ehhez Kean is, ez vitán felül áll.

MDaniel98 2022.05.20. 10:42:56

Ha össze tudnánk hozni egy 25+Arthur=Gabrielt az igencsak jó lenne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása