„Eljött az a bizonyos nap. Ma este érzések viharát fogom megtapasztalni.
A Juventus mindent jelentett számomra. A fiatalságot, a tapasztalatot, az érettséget. A győzelmi vágyat, a győzelem örömét, a vereség elfogadását. A kihívás izgalmát, a pályán megtapasztalt ütközeteket, a mindig bekötött fejet. S a bajnokokat a zöld gyepen és azon kívül, az edzőket, a vezetőket, a stáb összes tagját. … A mellettem elhaladó embereket, akik mindig hagytak bennem valamit. Olyasmit, aminek a begyűjtésére és folyamatos megőrzésére nagy figyelmet fordítok.
Három. Az én számom. De ugyanakkor a lelkemet átható érzések száma is.
ÖRÖM, egy olyan kaland miatt, ami így ér véget, amiért minden álmom megvalósult, elképzelhető vagy egyéb álmok, és hogy örökké ennek a nagyszerű klubnak a történelmének a részét fogom képezni.
NYUGALOM, amiért megválaszthattam a megfelelő időpontot az elköszönésre, amiért még olyan szintű játékosként távozhatok, amilyennek mindig éreztem magam, és amiért számos értéket és érzést megoszthattam, és ezeket senki nem törölheti el.
HÁLA a Juventus teljes egészének, az Agnelli családnak, akik befogadtak ezekben az években, a legértékesebb érzéseimért és az összes emberért, akiket szeretek, és akik nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok, mert ők kiapadhatatlan támogatás- és energiaforrás voltak számomra, és mindig társaim voltak ezen a hosszú úton.
Szóval itt állok a legcsodálatosabb naplementékkel szemben, s próbálok elképzelni egy új hajnalt. Mert az út nem ér véget. Továbbra sem tudom, mire számíthatok a jövőben. De ez más idő és más történet lesz. Ez azonban az üdvözlések, illetve a végtelen és mély hála pillanata.
Köszönöm.
Köszönöm mindenkinek, szurkolóknak és ellenfeleknek.
Köszönöm az üdvözléseket, a megtűréseket és a támogatásokat.
Köszönöm, hogy az álom szót tartalommal töltöttétek meg.
Köszönöm, fino alla fine, köszönöm.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mark Szabo 2022.05.17. 08:03:13
Chiellini sajnos az utolsó nagy ikon, a régi (jó) kor utolsó harcosa, az emlékeim között mindig ott lessz ahogy harcol, vérzik a csapatért, bekötött fejjel megy tovább. Hatalmas figura és jó ember, örülök hogy Bonu még nálunk van, de Chiello csak egy van. Ki lessz még ilyen mint ő? Talán Chiesa...az idő majd eldönti
Mark Szabo 2022.05.17. 08:34:31
Matteo89 2022.05.17. 08:46:34
DMatee 2022.05.17. 08:56:58
Hétfőn este volt szerencsém a pálya mellől nézni és elbúcsúzni mind a két játékostól. Aki szokott meccsre járni, pontosan tudja, hogy a tv és a stadion között mekkora a különbség.
Azt kell mondjam, hogy sok tízezer olaszszal együtt én is megkönnyeztem a távozókat. Óriási hangulat volt az Allianz stadionban. Egy örök emlék marad!
Fino alla fine! Forza Juve!
Juvino 2022.05.17. 09:39:15
Rocky80 2022.05.17. 10:20:18
Kasabai 2022.05.17. 10:29:09
Nagyon szomorú este volt, Chiello a generációjának utolsója, aki még Cannavaro, Maldini és Nesta varázslását tanulhatta. Emlékszem, amikor kölcsönadtuk a Fiorentinának, és bosszankodtam, hogy megint egy fiatal, aki nem nálunk nyílt ki. Aztán szerencsére visszajött, és az már történelem. Vérző fejjel mindent beleadott, soha egyetlen meccset sem láttam tőle, ahol lötyögött volna.
Óriási űrt hagy maga után.
Dybala-t is nagyon sajnálom, valami nagyon félrement vele kapcsolatban. Én szerettem a játékát, amikor formában volt és jól ment neki. Talán Ronaldo érkezése törte meg a fejlődését, nem tudom. De szomorú vagyok, hogy távozik.
Mark Szabo 2022.05.17. 11:50:14
Thuglife! 2022.05.17. 15:41:56
alexGicamo 2022.05.17. 16:36:48
Szép búcsúüzenet !
A kedvenc védőm lesz örökre !
Voltak más játékosok is, akiket nagyra tartottam ezen a poszton , pl. Barza mackót, de ő a legkedvesebb számomra !
Igazi példakéo ! Legenda !
Köszönjük a sok - sok szép emléket, szívet, grintát , elszántságot , érzést, győzelmet és sikert , amit nekünk, szurkolóknak adott !
Sok sikert a jövőre nézve, akármerre is tart !
Shyr Kahn 2022.05.17. 17:31:27
Zombijuve 2022.05.17. 22:58:18
Lanzafame 2022.05.17. 23:32:44
Óriási űrt hagy maga után, és viszi magával sokunk fiatalkorának, sőt, tinédzser éveinek egyik utolsó szeletét is.
venember83 2022.05.18. 08:50:03
cdn.givemesport.com/wp-content/uploads/2022/05/2022-05-16T192157Z_217123223_UP1EI5G1HSJGT_RTRMADP_3_SOCCER-ITALY-JUV-LAZ-REPORT-scaled-1200x1200-c-default.jpg