Friss pletykák érkezőkről és távozókról

kean_moise_gleison_bremerrel_kuzd.JPGA La Repubblica szerint Gleison Bremer ügye korántsem lefutott, a Torino 35 millió eurót kér Gleison Bremer játékjogáért, a Juve pedig továbbra is érdeklődést mutat.

A védelmet illetően friss hír, hogy a Tuttosport szerint a Chelsea jövő héten küld ajánlatot Matthijs de Ligt ügyében, mivel a londoniak a hollandot akarják Antonio Rüdiger utódjának. A Telegraph szerint Todd Boehly veszi át hamarosan a Chelsea együttesét mintegy 3,5 milliárd fontért, így a klub hamarosan megmenekül a szorult helyzetéből.

A MARCA arról számolt be, hogy Antonio Rüdiger ügynöke 10 millió eurós bért és 15 millió eurós aláírási pénzt szeretett volna kiharcolni, ezt azonban a Juve vezetősége nem kívánta biztosítani, a piemonti klub ezért inkább kiszállt a versenyből.

Nicolò Schira értesülései szerint a Torino kivásárolja Rolando Mandragorát a juvés szerződéséből 9 millió euróért, és a játékos 2027-ig érvényes szerződést köt a bikákkal.

A Calciomercato arról számolt be, hogy az Öreg Hölgy Antony kapcsán is egyre fokozottabban próbálkozik, de az Ajax képviselőivel nem jutottak egyezségre az ár tekintetében, mert a hollandok 35 millió eurót kérnek a brazilért.

Raoul Bellanova közel került a Juventushoz a Calciomercato cikke szerint, a torinói klub 7/8 millió euróért veszi meg a futballistát a Cagliaritól, amint a szárdoknak sikerül megszerezni a játékost a Bordeaux csapatától.

A Tuttosport friss értesülései szerint Ángel Di María több ajánlatot kapott, de a Juventust kiemelt figyelemmel kezeli, választ vár a torinói vezetőségtől, mielőtt egyéb érdeklődőkkel tárgyalna.

Végül pedig egy hír Giacomo Raspadori kapcsán, a Calciomercato arról írt, hogy a Juve lényegében megegyezett Raspadorival az átigazolás személyes vonzatai tekintetében, már csak a Sassuolóval kell megállapodni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7617820437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hudakdomi 2022.04.30. 14:28:40

Amúgy ez az antony nem lenne rossz szerintem. Raspadori is egy jó focista korban is jó ő is egy jó igazolás lenne. Ezt a bellanovat alig ismerem mert nem nézek Cagliari meccseket szóval nem tudom, hogy milyen.

Rocky80 2022.04.30. 15:08:08

Bremert meg kéne csípni! A múltkor amit láttam - talán ellenünk -, az lenyűgözött!

Raspa is kéne nagyon: fiatal, éhes és akar. Pont ilyenekre van szükségünk!

delpi0823 2022.04.30. 15:51:28

@Hudakdomi: Bellanova sztem jo igazolas lenne.Gyors,vedekezesben es tamadasban is kepes kiemelkedot nyujtani.

JeetTrader 2022.04.30. 16:32:06

Elvileg Matyi érinthetetlen...legalábbis nagyon remélem!

Ezek mind jó nevek és fiatalok! Ha még sikerül is eladni jó áron a Rabiot Arthur duobol akkor még lehet jöhetne egy nagyobb név is középre. Sergej például...:)

venember83 2022.04.30. 16:36:35

@JeetTrader: most, hogy Raiola elvileg valóban meghalt, talán nagyobb az esély a megtartására.

Il Principino 2022.04.30. 17:00:28

@venember83: úgy látszik fogott az átok,sokan biztos a pokolba kívánták...
Ezáltal Matyi maradhat

Shyr Kahn 2022.04.30. 20:34:56

Di Maria es Raspa egyutt jonak tunik, de akkor gondolom Zaniolo kilove.

Mondjuk egy normalis rombolo meg mindig hianyzik a kp-rol, szoval SMS a ket emlitett neven kivul kellene, hogy jojjon.

Vecchia 2022.05.01. 08:00:55

@Shyr Kahn: SMS, mint romboló? Ő inkább szervező, nem?

supertrezi 2022.05.01. 11:36:55

@Rocky80: Ha Raspadorival megegyeztünk, akkor szerintem jönni is fog a két klub remek viszonyára való tekintettel. De remélem, nem fog addig húzódni a dolog, mint a Loca-biznisz. :)

Shyr Kahn 2022.05.01. 18:58:10

@Vecchia: Mea culpa. O mindketto egyben. Ugy ertettem, hogy az elhangzott nevek a tamadasban jeleskednek es kell valaki, aki rombolasban is jo.

2022.05.02. 00:01:38

@Shyr Kahn: Rombolni Rabiot tökéletes:)

MDaniel98 2022.05.02. 09:11:48

Raspadori Dybala távozása miatt nagyon kellene, Bremer se lenne rossz, de ha a monacói lesz, én akkor sem leszek csalódott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása