A Sassuolo elleni meccs után Giorgio Chiellini megerősítette a Sky Sport Italia számára adott interjúban, hogy a szezon végén ismét mérlegelni fogja a torinói jövőjét, a DAZN számára pedig elmondta, hogy a Wembley gyepén fog búcsúzni a válogatott meztől.
„A szerelmi kapcsolatom a Juventusszal nem ér véget. Soha nem fog véget érni. Ez a szerelem túlságosan erős, ha engem kérdeznek, de szerintem a klub számára is, és soha nem fog véget érni.
Természetesen a szezon végén mindent ki kell értékelnem, beszélnem kell a családommal, hogy mi a helyes döntés.
Legyen meg a negyedik hely, nyerjük meg az Olasz Kupát, aztán majd leülök a két családommal, otthon és a klubházban, és eldöntjük, mi a legjobb mindenki számára. Ugyanígy történt tavaly nyáron is, időt kértem, és nem írtam alá a szerződést, míg véget nem ért az EB. Az én koromban nem lehet túlságosan előre tekinteni, de ez teljesen természetes, szóval nincs semmi gond.
Remélem, hogy látható, hogy boldog és nyugodt vagyok, és hogy próbálom jól érezni magam a csapattársaimmal, a többit pedig majd meglátjuk.”
Giorgio Chiellini 2005 óta tagja a Juventusnak, előtte pedig a Livorno és a Fiorentina mezét viselte, a Sassuolo ellen pedig 556. alkalommal lépett pályára a Jvuentus mezében.
A csapatkapitány a DAZN adásában megerősítette, hogy az Argentína elleni júniusi meccs lesz számára az utolsó a válogatottnál.
„A válogatott csapattól a Wembleyben fogok búcsúzni, itt éltem át karrierem csúcspontját az EB megnyerésével. Szeretnék kellemes emlékkel búcsúzni a válogatott meztől. Bizonyosan ez lesz az utolsó meccsem a válogatottban.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2022.04.26. 09:17:54
Kives 2022.04.26. 11:48:08
2022.04.26. 11:59:53
venember83 2022.04.26. 12:04:54
Rikoo 2022.04.26. 12:10:32
Van még pár ilyen játékos. Pl. Frattesi, Raspadori(?), Zaniolo.
Illetve Miretti és Fagioli, akik a klub kezében vannak.
venember83 2022.04.26. 12:11:56
Vecchia 2022.04.26. 12:18:09
Számomra Giorgio ezért is a valaha volt egyik legnagyobb Juventus játékos. Örülnék, ha hasonló szerepet töltene be nálunk a jövőben, mint Paolo Maldini a Milannál. A Rossoneri mostani helyzete szerintem nagyban az "ő" építkezésének (és/vagy karizmájának) köszönhető. Olyan kezd lenni ennek a Milannak az arculata most, mint maga Maldini. Ha a Juventusnak olyan lenne az arculata a (közel)jövőben, mint amilyen Chiellini maga, az nem csak sportsikereket jelenthetne, hanem sok új és elkötelezett szurkolót szerezhetne vele a klub. És régieket vissza...
2022.04.26. 12:49:00
Juvebest 2022.04.26. 13:12:19
Juvebest 2022.04.26. 13:18:13
Juvino 2022.04.27. 03:40:01
Attilio79 2022.04.27. 09:13:21
2022.04.27. 19:50:41
JuveMI 2022.04.27. 21:19:41
Kives 2022.04.28. 09:23:40
Del Piero után nekem nagyon nehéz a döntés Chiellini és Buffon között.
De szeretnék egy olyan legendát látni itt, aki innen vonul vissza, és nem megy már el levezetni!