Hložeket továbbra is figyeli a Juve

hlozek_adam_sparta_mezben_uvoltve_fut.jpgOlasz pletykák szerint a nyári mercato kontextusában ismét felmerült Adam Hložek neve az újjáépülő Juventusnál, a 19 éves futballistára pedig több európai élklub is felfigyelt.

A 19 éves támadóról bő egy éve már írtunk, azóta helyzete nem változott, hiszen továbbra is a Sparta Praha csapatát erősíti, ám közben Európa egyik legtehetségesebb fiataljai között emlegetik a nevét.

A cseh klub vezetői tudják, hogy csak idő kérdése, míg egy jelentősebb csapat le nem igazolja tőlük a játékost, és a Juventus is pályázik a futballista szolgálataira.

A Calciomercato értesülései szerint az idén 28 bajnokin 8 gólt és 13 gólpasszt jegyző támadóra az AC Milan és a Lazio is igényt tart, és már nyáron leszerződtetnék a 188 cm magas támadót, aki centert és secunda puntát is képes játszani.

A Juve nyáron várhatóan több új játékost is igazolni fog, hiszen ha csak a támadókat nézzük, Paulo Dybala bizonyosan, Federico Bernardeschi pedig várhatóan elhagyja a keretet, és Álvaro Morata, illetve Moise Kean jövője is igencsak kérdéses.

A számos távozó miatt várhatóan bőven lesznek érkezők is, Adam Hložek pedig a fiatal kora és a cseh bajnokságban mutatott potenciál miatt jó befektetés lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9417813641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsákkeríni 2022.04.22. 06:44:36

Nedved kezdheti is rábeszélni, hogy hozzánk igazoljon!

alexGicamo 2022.04.22. 09:45:40

Ez a hír már jobban tetszik, mint a Di Mariás !

JeetTrader 2022.04.22. 10:13:51

Ez meg itten, ki ez itt ez? :)

babo0410 2022.04.22. 12:36:46

19 éves? Akkor minek igazolnánk le? Allegri tuti marad, egy percet nem fog játszani.

Hudakdomi 2022.04.22. 16:04:52

Megy a milanba tuti ezek a random 18-19 évesek a milanba kötnek ki általában

Lanzafame 2022.04.23. 12:34:48

@babo0410: nyilván első körben kölcsönbe kerülne. Ahogy más olasz és egyéb nagycsapat is ezt tenné.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása