Longoria: "Mindig is lenyűgöztek Agnelli megnyilvánulásai"

longoria_pablo_om.jpgA korábban Olaszországban is megforduló Pablo Longoria az Atalanta és a Sassuolo játékosmegfigyelőjeként kezdte pályafutását, majd 2015-ben csatlakozott a Juventushoz, végül 2020-ban a spanyol szakembert az Olympique Marseille sportigazgatónak nevezte ki, 2021-ben pedig 34 évesen a francia klub elnökévé vált.

"A legfontosabb érték, amit a Juventusnál tanultam, a munkakultúra volt. Ez olyasvalami, amit nehéz elmagyarázni. A Juventusnál tudod, hogy a klub ott volt előtted, s utánad is ott lesz, ezért a legjobbadat kell nyújtanod, míg ott dolgozol." - mondta Longoria a Tuttosport-nak adott exkluzív interjú során.

"Az első napokban megfigyelőként érkeztem az Atalantánál és a Sassuolónál szerzett tapasztalatok után, s nem tartoztam azok közé, akik Vinovón belül parkolhattak. Így minden nap sétáltam egy kicsit. Elsétáltam a fal mellett, amely a klub összes diadalát írja le. Olyan volt, mint egy gyors kurzus a Juventus történelméről. Segített abban, hogy gyorsan megértsem, kinek is dolgozom.

Mindig is lenyűgöztek Agnelli megnyilvánulásai. Tudja, hogyan válassza meg a szavakat, az üzenet időzítését és erejét. Ő jelentette számomra az inspirációt ennek a kalandnak a során a Marseille élén. Paratici mellett dolgozni olyan volt, mintha az átigazolási piac egyetemére jártam volna. Sokat tanultam Cherubinitől is, mindig is lenyűgözött Federico felfogása, s a képessége, ahogyan a hosszútávú projekteken dolgozik.  

Nem véletlen, hogy ő építette a Juventus második csapatát, mielőtt a klub igazgatója lett. Vlahovićcsal nagy dobást csinált, ami az erő őrületes jele volt. "

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4317812963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.04.21. 13:17:19

A szerkesztőtárs igazán tehetett volna be előnyösebb képet is...

prohardver.hu/dl/upc/2022-04/7681_longoria.jpg

alexGicamo 2022.04.21. 13:26:38

@venember83: Igen , most mit szerénykedik ! :-D

MGB75 2022.04.21. 15:07:11

@venember83: Amikor megláttam a cikket és utána a képet, egyből az ugrott be, hogy eléggé megcsúnyult Longoria kisasszony. :D

Andris Farkas 2022.04.21. 15:29:06

Kloffolni való feje van a csávónak

Rocky80 2022.04.21. 21:47:30

@Juvino: manapság szinte mindenki. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1500) játékosokról (8891) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2155) meccsek (3504) mercato (3772) nyilatkozat (6642) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3776) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása