A Juve idegenben több pontot szerzett, mint az Allianzban

allegri_massimiliano_kispadon_1.jpgA Juventus az idei évben bizonyosan rekordot fog dönteni az az Allianz Stadiumban szerzett pontok tekintetében, miután tavaly sem volt igazán félelmetes a torinói hazai pálya az ellenfelek számára.

A bianconero együttes borzasztóan kezdte a szezont Massimiliano Allegri visszatérését követően.

Ezt követően azonban komoly veretlenségi sorozatba kezdett a csapat, amelyet azonban vasárnap az Inter elleni, torinói 0-1 megszakított, s egyben bizonyította, hogy még sok munka vár a játékosokra és a mesterre.

A La Gazzetta dello Sport kutatómunkája szerint a Juventus a tavalyi évben gyűjtötte a legkevesebb pontot a 2011 szeptemberében megnyitott stadionban, Andrea Pirlo vezetésével a Juventus mindössze 44 pontot gyűjtött hazai pályán. Idén, még ha meg is nyeri a Juventus a Bologna, Venezia és Lazio elleni hazai meccseket, mindössze 39 pontot gyűjt a csapat az otthonában.

Az idén a bianconero együttes idegenben több pontot tudott szerezni, hiszen míg otthon meccsenként 1,875 pontot gyűjtött be a Juve, idegenben 1,933-at sikerült, míg a Bajnokok Ligájában otthon érte az idei nagy pofon a Juventust: az 1-1-es idegenbeli döntetlen után az azóta a saját bajnokságában is vergődő Villarreal 3-0-ra intézte el az újjáépülő torinói gárdát, s ezzel le is zárta a Juventus BL-menetelését.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1917798539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.04.06. 10:56:31

Ez a szezon már az ebek martaléka, majd jövőre!

venember83 2022.04.06. 11:02:11

@Rocky80: mi lesz majd jövőre? Nem igazán értem, sajnálom.

Attilio79 2022.04.06. 11:08:51

@venember83: Bevásárolunk Allegri kedve szerint, majd 6-8 meccs rendben lemegy, utána kezdődik a probléma sorozat és ezt követően sírunk, hogy nem jönnek az eredmények.
Nagyjából erre számítok.

rockitbaby 2022.04.06. 11:51:03

Nem csak a legyőzhetetlenség aurája tűnt el a csapat körül, de a.bevehetetlen várunké is.

MdewC 2022.04.06. 12:28:23

Tévezt, vhogy edzésbe kellett volna állítani, amikor meglátogatott minket. :)

venember83 2022.04.06. 13:30:51

@Rocky80: dehogynem, BL-győzelmet meg örök életet is, ugyanakkor inkább arra vonatkozott a kérdésem, hogy mi lesz majd jövőre szerinted? Mert ez egy negatív rekordos cikk, tehát újabb negatív rekord lesz jövőre, vagy mire értetted, hogy majd jövőre? Szóval mire írtad, hogy majd jövőre? Jövőre ismét bevehetetlen vár lesz a torinói Allianz?

giorgio007 2022.04.06. 16:06:15

A rossz stat ellenére csak behúzzúk a BL helyet, akkora baj azért nincs. Én spec pont lesz@rom hol nyerünk, csak nyerjünk, és legyünk a négyben. Jövőre úgyis jobb lesz a csapat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9920) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4143) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása