Hírek a védősorról

cuadrado_juan_golorom_genoa_ellen.jpgA Calciomercato értesülései szerint Juan Cuadrado visszatérhet Torinóba a válogatott keretből, mivel a kolumbiai csapat következő mérkőzésén eltiltás miatt nem szerepelhet.

A Juventus számára ez mindenképpen pozitív hír, hiszen a szünet után az Inter elleni meccs következik, Juan Cuadrado pedig így többet készülhet a csapattal, illetve kipihentebben vághat neki a Derby d'Italiának.

Az Inter és a Juventus között jelenleg csak egyetlen pont a különbség, így a Juventus egy győzelemmel megelőzheti a milánói csapatot, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott ezidáig.

Juan Cuadrado rendkívül fontos tagja Massimiliano Allegri csapatának, Federico Chiesa kiesésével a kolumbiai játékos talán a csapat legfontosabb szélsője, aki játszhat úgy a védősorban, mint egy sorral feljebb a középpályán, mindkét esetben segítve a támadásépítést.

Gianluca Di Marzio is megerősítette az értesüléseket, a kolumbiai szélsőt elengedte a szövetség, miután sárga lapot kapott a Bolívia ellen 3-0-ra megnyert meccsen, így semmiképpen sem játszhat Venezuela ellen, a kolumbiai szövetség erre vonatkozóan nyilatkozatot adott ki, és sok sikert kívánt a játékosnak klubcsapatánál.

Romeo Agresti értesülései szerint Antonio Rüdiger még nem hozott döntést a jövőjét illetően. A játékos számos klubbal, így a Juventusszal is egyeztetett, azonban nem mondott még igent egyetlen ajánlatra sem, mivel a Chelsea élvez prioritást, s előbb tudni szeretné, hogy a londoni kékek szolgálnak-e jobb szerződéshosszabbítási ajánlattal.

Giovanni Albanese szerint a válogatott legutóbbi kudarca után Giorgio Chiellini előtt három út áll: a Juventusnál maradhat, ha a mester és a vezetőség arra kéri, hogy még egy évvel hosszabbítsa meg a szerződését, akkor ezt megfontolná. A második opció egy sportvezetői állás betöltése, míg harmadik opcióként elhagyhatja a Juventust, és külföldre igazolhat, például az MLS egyik csapatába.

A végére pedig egy rövidke hír, a tegnap Alex Sandro, Denis Zakaria és Dušan Vlahović egyéni edzésprogramot követett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr817790100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2022.03.26. 13:05:32

Esetleg még érdekes lehet, hogy Emerson Palmierit akarjuk balhátvédnek Alex Sandro helyére.
Wijndal könnyebben megszerezhető.

m.martin91 2022.03.26. 14:15:29

@Rikoo: Optimális esetben igazából mindkettőnek lenne helye.

Rikoo 2022.03.26. 15:07:46

@m.martin91: Én Udogie leigazolását szorgalmazom, Emerson mellett. Mondjuk én mind a három balhátvédünket elengedném.
Mondjuk ha De Sciglio tényleg van olyan hülye és belemegy abba, hogy megfelezik a fizetését, akkor maradhat.:D
Én továbbra is tartom, hogy Danilo már belső védő és egyáltalán semmi értelme a szélen játszatni, mert nem támad.
Elégedett lennék jövőre, ha Cuadrado-De Sciglio és Emerson-Udogie lenne a páros a széleken.

m.martin91 2022.03.26. 15:22:37

@Rikoo: Olvastam Udogie-ről, de nálam nincs olyan, hogy 187 centis, modern szélső védő, szóval én az ilyen testfelépítésű játékosokat alapból ignorálom ezeken a posztokon.

Rikoo 2022.03.26. 15:51:31

@m.martin91: Szerintem ez még határértéken belül van. Nekem pont a fizikuma és atletikussága tetszik nagyon.
Igazából szerintem bárki, aki tud jól támadni a védekezés mellé az tekinthető modern szélső védőnek. Érdemes szétnézni, hogy mennyire eltérő testalkatú és karakterisztikájú játékosok vannak a különböző kluboknál.
Pl. Marcos Alonso, Gosens stb.

Il Principino 2022.03.26. 19:14:42

@Rikoo: Maicon sem volt anno kicsi emberke :)
Udogie vagy a hollandus ha lehet,Palmieri sztem nem jobb mint Sandro vagy DS...Pellegrini pedig irritál nemtom miért.

alexGicamo 2022.03.27. 13:28:52

Szerintem, ami Chiellot illeti, jobb lenne, ha már visszavonulna . Fájó szívvel mondom ezt , de a korára és a sérülékenységére való tekintettel, ez lenne a legjobb döntés . Szerintem .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása