Arrivabene: "Már nem Dybala volt a projekt középpontjában"

arrivabene_maurizio_1.jpgA mai nappal végéhez érkeztek a Paulo Dybala lehetséges szerződéshosszabbításával kapcsolatos tárgyalások a klub igazgatói, valamint a játékos képviselői között, s mivel a felek nem jutottak közös nevezőre egymással, az argentin támadó hét Torinóban töltött szezont követően távozik a Juventustól.

"A legfontosabb változás az, hogy a Juventus nem hosszabbította meg Paulo Dybala szerződését. Az átigazolási piaccal kapcsolatosan ezt többször elmondtam, s a megközelítés egyenes volt." - mondta az ügyben a Juventus igazgatója, Maurizio Arrivabene.

"A januári igazolásokkal, Vlahović érkezésével Paulo helyzete már nem a projekt középpontjában volt. Ezért részesítettük előnyben ezt a döntést. A paraméterek eltérőek voltak, már beszéltem erről, soha senki sem kérdőjelezte meg Paulo képességeit. Figyelembe kellett venni a pályára lépések számát, az időtartamot és gazdasági szempontokat is.

Januárban hoztuk meg a döntéseinket, s erre jutottunk. A Juventusnak egyszerű lett volna alacsony ajánlatot tennie, de az tiszteletlenség lett volna Paulóval szemben. A döntés megszületett. A mai találkozó baráti, világos és tiszteletteljes volt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8617786188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.03.21. 20:59:31

Egyértelmű, hogy Dybala Juvés karrierjét a sok sérülése tette tönkre. Gyakorlatilag ezt mondja Arrivabene is: "Figyelembe kellett venni a pályára lépések számát, az időtartamot és gazdasági szempontokat is."
Ha nem ilyen sérülékeny, vagy egyáltalán nem és termeli a gólokat, senki sem akarná elküldeni. Én sem.

Gaben Smith 2022.03.21. 21:03:55

Bírom ezt a csókát :) Nagyon kellet már egy tökös és tisztán látó ember. Tehát nem is ajánlottak neki hosszabbítást ezek szerint inkább hagyták.
Gazdaságilag ez egy megalapozott döntés sajnos Dybalának sohasem volt meg igazán a posztja és nem volt egy csapatunk se amibe biztosan meglett volna a pozíciója.
Gondoltuk ,hogy ez lesz mostanra pedig ténnyé vált.
Apropó maradva Arrivabene gondolatmenete kapcsán vajon Allegri teljesítményét ,hogy látja megéri azt a valag pénzt amit kap ha nem jobb Pirlónál a statja?

Leram7 2022.03.21. 21:09:13

Ha ez igaz, akkor semmit nem kínáltak neki, hanem megmondták, hogy mennie kell.

Valószínűleg az orvosok úgy mérték fel, hogy az állapota csak rosszabbodni fog.

Hát ez van, hiányozni fog. Egy jó és egészséges Dybala nagy érték volt.
Kár, hogy Julian Alvarez megszerzése nem sikerült.

Remélem a vezőség el tudja zavarni Ramseyt, Keant és a többi "értéket", mert bőven van selejt a csapatban.

Ezt a döntést majd szeptember elsején tudjuk mérlegelni és eldönteni, hogy jó vagy sem.

venember83 2022.03.21. 21:33:32

@Gaben Smith: "Apropó maradva Arrivabene gondolatmenete kapcsán vajon Allegri teljesítményét ,hogy látja megéri azt a valag pénzt amit kap ha nem jobb Pirlónál a statja?"

Ez majd szerződéshosszabbításkor lehet aktuális. Ha itt lesz még akkor Arrivabene és Allegri.

Shyr Kahn 2022.03.21. 22:11:08

"Januárban hoztuk meg a döntéseinket, s erre jutottunk." - hat ez kurva korrekt, hogy vartak meg ket honapot ezek utan. Nemcsak nem fair, hogy egy elfogadott szerzodest toltak vissza, de mar ezek szerint tudtak mit fognak tenni, megsem kozoltek a jatekossal/ugynokevel korabban.

@Gaben Smith: Felejtsuk mar el, hogy sosem volt meg a pozicioja. Egy olyan jatekos, aki rendszeresen ~15 golokat tol szezononkent 10 golpasszal minden csak nem poszt nelkuli jatekos.

Nagyon gaz, amit Arrivabene tolt. Mondhattak volna Dybala-nak, hogy nem hosszabbitunk, de ha hajlando vagy kevesebbert maradni, szivesen latunk tovabbra is. Sztem ez korrektebb. Erosen kerdeses szamomra mi szamit fair-nek: azt mondani, hogy seruleseid miatt kevesebbet szeretnenk adni, vagy az, hogy mehetsz Isten hirevel.

Meg csak az eselyt sem kapta meg. Valoszinusitem, hogy itt hatterben huzodo feszultsegekrol van szo.

Bruce57 2022.03.21. 22:20:15

Csalódás hogy a klub olyan játékosokkal nem fair és fordít nekik hátat akik igazi juventinok. Lásd Del Piero esetét is aki 705 meccsen 290 gólt lőtt. Akkor Dybala 283 meccsen lőtt 113 gólja se egy rossz arány. Biztosan nem direkt sérül le egy játékos sem, ha ajánlanak neki egy olyan szerződést biztos maradt volna de eleve nem is akartak vele hosszabbítani.

Il Principino 2022.03.21. 22:23:37

Egy játékos sem állhat a klub felett,örülök hogy tökös a vezetőség,nem a "játékos akarata" maszlag megy tovább!!!
Senkinek sem kötelező ezt a mezt viselni..Egyébként,a folyamatos táppénzt egy munkáltató sem nézi jó szemmel,Dybala átlépett Costa stádiumba..
Elég volt a használhatatlan J-medical lakókból!Vlahovic köré építsük a jövőt ha kérhetem.

Shyr Kahn 2022.03.21. 22:29:38

@Il Principino: Jelzem, hogy Vlaho most csatlkozott J-medical lakokhoz... lehet nem Dybala-t kellett volna elovenni, hanem az edzesek minoseget felulvizsgalni.

JuveMI 2022.03.21. 22:30:19

Keserédes történet ez.... na de előre kell tekinteni!
Szerintem mindkét fél vastagon benne van a válásban... Dybalával is voltak gondok és a vezetés sem tökéletes. Amikor ilyen huza-vona van egy szerződés körül, az már régen rossz.
Számomra első számú szempont a Juve jövője... és ismerjük be, ez (normál esetben) Dybala nélkül is bőven lehet fényes.
Sokkal nagyobb problémát vizionálok az edző és a klub felfogásában, mint egy-egy játékos elengedésében. Nekem mellékes, hogy ki mennyit keres vagy mennyit ér a piacon... Valódi értéke úgyis a klublegendáknak van (hosszú távon).
Egyrészt nem tetszik, amit a pályán látok... a játékfelfogás nagyon nem az igazi... és csak reménykedni lehet benne, hogy Allegri regnálása alatt ez a probléma megoldódik.
Másrészt rühellem a kivénhedt zsoldosokat... leszarom mekkora név az illető, inkább nézek olyanokat, akik nálunk válnak nagy nevekké.
Sajnos úgy érzem, ez a két dilemma egyszerre nem oszlatható el.

Del Pybala 2022.03.21. 22:30:25

Ez nem "tökös" vezetoseg, hanem rohadtul retardalt...

Juventino86 2022.03.21. 22:33:18

Végre egy vagány vezető!!! Dybalára már nagyon hosszú ideje nem lehet számítani. Teljesen racionális döntés, hogy nem fogunk vele hosszabbítani. Én üdvözlöm a vezetőség döntését.

Roli921 2022.03.21. 22:39:32

Hányingerem van ettől az embertől. Hetek óta mondják hogy ma lesz a találkozó, ehhez képest januárban eldöntötték hogy nem kap új szerződést. Marotta már készül...

Tony. 2022.03.21. 22:42:32

Nekem nagyon tetszik az új vezetés hozzáállása. Ez a kemény kéz hiányzott eddig.

Bruce57 2022.03.21. 22:47:45

Ezek szerint Chiellini helye se biztos, menjen amerre lát ugye

Il Principino 2022.03.21. 22:49:56

@Shyr Kahn: Nem csak az idei szezonban voltak sérülései,már korábban is Pirlonál,és úgy néz ki hamar kiég a srác sajnos..Sztem korrekt volt még az utolsó ajánlat is a vezetőség részéről,nem akartak 5 évre egy újabb Ramseyt kockáztatni..
Óriási lutri lett volna köré tervezni a következő évek Juventusát,gyakorlatilag Dusan leigazolásával újratervezés volt.
Tegyük fel hosszabbít,utána mivel rá épült volna a játékunk,taktikánk ő pedig alig lép pályára akár a kukába dobhattuk volna az egész szezont,akár csak idén,mert hát rá épített volna Allegri már idén is!
Sztem logikus,de sajnálatos döntés született,mindenkinek jobb lesz így!
Én csak annyit várok el tőle,hogy ne a hiénákhoz írjon alá,ha már akkora juventinonak tartja magát és a maradék meccseken ne a duzzogás,mutogatás jellemezze!

Bruce57 2022.03.21. 22:50:34

Most veszti majd el a Juventus a családias jellegét és igazi zsoldos csapat leszünk, csak az üzlet lesz fontos nem az emberek.

Bruce57 2022.03.21. 22:53:53

@Il Principino: De miért ne mehetne az Interbe ha ugye nem lehet rá építeni, mindig sérült és nem vezér és stb stb.
Ha ennyire egy senki miért kell ettől félni? Talán ott majd jobb lesz?

Type-R 2022.03.21. 22:54:19

Akkor van értelme ennek a döntésnek, ha továbbhaladunk ezen az úton és eladjuk a felesleget, Ramsey és Arthur-félék sem kellenek, ha Dybala sem. Ha ehhez tartja magát a vezetőség, akkor racionális döntés született, ha nem, akkor elherdálták az argentint. Nekem tetszik a kemény hozzáállás, még ha korábban is közölhették volna a játékossal -már ha erre volt alkalom.

DelPiero2 2022.03.21. 23:03:14

@Shyr Kahn: Meg a köcsög bírókat is, akik engedik a gusztustalan játékot s olyanokat hagynak a pályán, akiket rég le kellett volna küldeni. Többnyire csak Juve meccseket nézek, nem tudom, másokkal is ilyen parasztok -e a bírók.

Dante01 2022.03.21. 23:03:41

@Bruce57: Nem igazán értelek téged. Ez egy üzlet is nem csak játék. Ha neked lenne egy céged és a legjobb beosztottad nagyon sok pénzért dolgozik nálad, de minden második hónapban táppénzre megy és a bevállalt munkát nem tudod jól megcsinálni, mert nincs meg ez a kiváló embered csak az átlagosak és bukód a melót, mert nem tudják megcsinálni az átlagos munkások, te mit tennél??? Kell egy másik aki nem minden hónapban ül a kórházban hanem a fontos meccseken igen is oda teszi magát és jobbá teszi a többit akik körülötte vannak. Hiába kreatív nem egy vezér soha nem volt az. Nem játszik a fontos meccseken és mindig van valami kifogása, hogy most épp mért nem megy neki. Én szerettem a játékát, de egy 10-s nem játszhat csak a meccseink felén.

DelPiero2 2022.03.21. 23:07:26

@Bruce57: Sajnos már korábban elvesztette, Del Piero, Mandzukic, Buffon...-nal történő bánásmód.

DelPiero2 2022.03.21. 23:12:19

@Dante01: Szerintem azért nem volt teljesen korrekt a vezetőség, mint azt már megszokhattuk ahogy írtam, Buffon, ADP, Mandzu, Pirlo, ... esetében is, hogy teljesen mást kommunikáltak erről még január után is. Nyilván az is kihúzhatta a gyufát, hogy Dybala is elpofátlanodott, az a gólja utáni nézelődés...de azért a vezetés bőven rátett a dologra.
Tökösség ok, Ramsey nyilván Paraciti műve, de azért Ronci elvitele a Ferrari klubba hogy utána nem megy edzésre az mindennek nevezhető csak nem tökösségnek. Szerintem ezt a nyilatkozatot is azért nyomták így mert nem akartak beégni hogy gyengék voltak.

Dante01 2022.03.21. 23:16:50

@DelPiero2: Már nagyon sok mindent csesztek el korábban is és még fognak is. Ez benne van sajnos szinte minden klubnál.
Dybala ha idén nem ennyit sérült megkapta volna a szerződést. De ez csak az én véleményem.

delpi0823 2022.03.21. 23:21:07

@Juventino86: Vagany vezeto az biztos.Majd meglatjuk az igazolasokat nyaron.Mert nekem ez a pogba,jorginho,rudiger iranyvonal ugyanannak a szarnak tunik mint azelott,hozunk ingyen lejaro szerzodessel jatekosokat hatalmas fizetesekkel.Mindegyik jatekos kozel a 30hoz vagy azon tul,aztan majd ha nem valnak be itt maradnak a nyakunkon mert olyan magas fizuval rendelkeznek.Hat az meg hogy Dybalat Zanioloval akarjak potolni egyenesen nevetseges.Mindket terdszalagjat mutottek,egy igazi idozitett bomba az a gyerek,es meg raadasul fizetni is kene erte,plusz meg a fizetese.Arrol nem is beszelve hogy sokkal gyengebb jatekos mint Dybala.A kora az ami mellette szol kb semmi mas.

Juventino86 2022.03.21. 23:41:51

@delpi0823: Nekem Jorginho, Pogba és Rüdiger is bőven megfelelne. Bár a fizetésük valóban magas. Zaniolo szerintem sem kellene, mert a sérülései miatt ő már sosem lesz teljes értékű. Állítólag Raspadori iránt is érdeklődünk. Ő talán jó lehet.

bianconeri83 2022.03.21. 23:50:52

Már nem emlékszem, hogy mikor kezdődött ez a szappanopera, de sejtésem szerint ha Dybala megelégedett volna a mostani fizujával, akkor már nyáron nyélbe üthették volna az üzletet.
Dybala kockáztatott, Arrivabene pedig látszólag bekeményített. Reméljük az élet majd őt igazolja.

FeriGjuve 2022.03.22. 00:05:12

@Gaben Smith: Egyenesen beszél,tisztán és érthetően.
Korrekt.

MdewC 2022.03.22. 00:09:04

@Type-R: @Tony.: +1

Nekem is tetszik ez a hozzá állás, bízom benne, hogy lesz jó lehetőség a piacon és azt meg is lépjük.

Illetve sok fog múlni Chiesa visszatérésén is.

FeriGjuve 2022.03.22. 00:10:33

@Bruce57: Na azért ne keverjünk már össze egy 38 éves veterán harcost,aki már most klublegenda és mèg így is szerintem többet volt pályán mint a 28 éves Dybala+egy egész pályafutást a klubnál töltött,letett az asztalra sokat,szóval ez nagyon nem állja meg a helyét!

Del Pybala 2022.03.22. 00:16:47

@FeriGjuve: Chiellininek mar 2-3 eve vissza kellett volna vonulnia...helyette elengedtuk Romerot es Demiralt is...

west30 2022.03.22. 00:26:03

Vegre van egy hatarozott,kemeny kezu emberunk a vezetosegben,de hianyzott mar ez.

Wizzurah 2022.03.22. 00:47:24

En maximalisan egyetertek es orulok, hogy a vezetoseg tokot novesztett. A beret igazitottak az ertekehez, ez nem tetszett az ovodas testunek vagy csak az ugynokeinek, akkor mehet. Ezek utan felesleges is jatszatni szerintem, meg mas varhato tavozot is, pl. Bernardeschit. Nem is ertem miert ot csereltek be a hetvegen ha mar ugyis elmennek es miert nem egy fiatalt, aki ajovo pl Soule vagy kap tobb idot Miretti. allegritkell meg kirakni majd, alakul.

Zidan 2022.03.22. 00:51:02

Teljes mértékben egyetértek a vezetőséggel, mivel ha újra a csúcsra akarunk jutni akkor olyan mentalitású játékosok kellenek mint Danilo, aki az életét adná a klubbért. Dybala az elmúlt két évben nem megfelelő hozzá állása és a nem megfelelő edzettsége miatt sérült ennyit. Az első 5 évében összesen nem hagyott ki annyi mérkőzést sérülés miatt, mint az elmúlt 2 éveben és ebből látszik hogy nem úgy akar már. Valamint egy ilyen játékos köré nem lehet csapatot építeni mikor a legnagyobb szükség lenne rá pl. Villarreal ellen. Úgy hogy jobb ha távozik, neki is jót tenne egy kis környezet változás és akkor talán visszatér a helyes útra.

Shyr Kahn 2022.03.22. 04:30:21

@Wizzurah: A hir arrol szol, hogy a vezetoseg mar korabban eldontotte, hogy nem hosszabbitanak vele. Ez nem toknovesztes, hanem a korrektseg totalis hianya. Itt nincs szo arrol, hogy ajanlottak volna neki egy kisebb osszeget es ha mar ennyire tokos a vezetseg, nem hiszem, hogy Dybala igenyeo kedveert hazudnanak.

Az egyenesseg es tokosseg ott kezdodik, hogy oszinte vagy a jatekossal es nem huzod az agyat honapokig.

rockitbaby 2022.03.22. 06:07:24

@Shyr Kahn: Az ugye megvan, hogy Dybala szerződésének meghosszabbítását még a Sarri szezonban elkezdte a vezetőség, de akkor meg a játékos akadékoskodott? Vagy ez már el van neki felejtve? Legalább próbáljunk már meg objektívek lenni, nem szemellenzősen csak egyik oldalt sározni, köpködni.

Matteo89 2022.03.22. 06:17:46

@rockitbaby: Igen. Mióta húzódik az úgy? Kapott már jobb ajánlatot is Dybala szerintem, csak azóta egy kicsit lejjebb csúszott a teljesítménye.

Richi1076 2022.03.22. 07:22:58

@Zidan: sérülés miatt látszik, hogy nem úgy akar már mint eddig? Ezt nem értem! Ahogy nézem a sérüléseket, most pl. Vlaho is az…, a fél csapat nem úgy akar!? Sztem az utóbbi években sokkal többet dolgozott a mezőnyben mint az első 3-4-ben! Az, hogy akkor volt olyan középpálya, akik kiszolgálták, a védekezést levették a csatárokról és csak az előre játékra kellett koncentrálni… Az erőnléti stábnál vmi nem jó, ha ennyi izomsérülés van. Misternél anno is sok volt! Ráadásul a jvezetők nagyon engedik ellenünk a durva játékot… Én sajnálom, és kíváncsian várom hogyan oldjuk meg a 10-es posztot! Ha ő nem kell, akkor komoly igazolás kell helyette!

venember83 2022.03.22. 07:29:27

@bianconeri83: emlékeim szerint már a kimagasló éve után megkezdődtek a tárgyalások (Sarri éve, 2020 nyara, bajnokságban 33 meccsen 11 gól és 11 gólpassz), akkor nyilván nagyszerű időpont volt erre mindkét fél részéről (Dybala 26 éves volt, volt még bőven a szerződéséből, s a nagyon jó teljesítmény is kiváló alap is volt a béremelésre), csak nem sikerült megegyezni, jött egy (sérülések miatt is) borzasztó év, s idén meg már egyre fogyott az idő és a valószínűsége a megegyezésnek.

delpi0823 2022.03.22. 08:12:47

@Wizzurah: Majd ha jon Pogba 10millios fizuval akkor is ezt fogod mondani?A beret igazitottak az ertekehez.........

venember83 2022.03.22. 08:19:30

@rockitbaby: Agnelli anno mondta, hogy komoly bért ajánlottak neki, európai szinten is komolyat. Még ha túlzó is volt a top5-ös vagy milyen kifejezése az elnöknek. Dybala nem fogadta el, kockáztatott, jött két rosszabb év Sarri kimagasló szezonja után, a Juve meg újraértékelte a dolgokat. Amúgy szerintem helyesen. Kár abban ringatni magunkat, hogy Dybala hoz még 2,5-3 olyan évet, mint Sarri alatt és CR7 mellett.

Ez az új elképzelés, aztán egyesek siratják, mások meg éltetik. Nekem tetszik, hogy végre van egy egyértelműbb akarat, egy direktebb vezető. Nem egy semmitmondó Nedved és Paratici nyilatkozgat sablonokat.

rockitbaby 2022.03.22. 08:27:59

@venember83: Ha jól emlékszek, ez egy nagyjából 15 milliós bért jelentett volna, és azért nagyjából ez valóban európai szinten is komoly. Ráadásul abban az évben ez még védhető és indokolt is volt, mert valóban kimagaslóan játszott.

Mindig is azon az állásponton voltam, hogy nem a játékos képességeivel volt a gond. A mindkét térdére tropa Zaniolo majd fele annyi meccset hagyott ki a szezonban, mint Dybala. Ez a körülményeket figyelembe véve is sok, és valóban elgondolkodtató, hogy papíron a legjobb korban lévő játékos ennyit sérült és ha nem is sérült, akkor sem bírt 90 percet lejátszani, indokolt volt újragondolni a feltételeket. Nem elegáns, de indokolt.

Az új irány nekem is tetszik. Egyértelmű, határozott. Szokatlan, de üdvözlendő irány.

FeriGjuve 2022.03.22. 08:35:36

@Del Pybala: Igen,az EB-n mutatott teljesítménye is ezt támasztja alá.

venember83 2022.03.22. 08:36:54

@rockitbaby: 2020. dec. 14: juventuz.blog.hu/2020/12/14/agnelli_dybala_szerzodes_bonucci_porto

La Joya megszerezte első gólját a hétvégi fordulóban, és ezt követően azt mondta, ügynöke több hétig Torinóban tartózkodott, ám a Juventus nem kereste meg egy szerződéshosszabbítási ajánlattal.

„Hallottam a nyilatkozatot, ez is a munkám része. A jó hír az, hogy gólt szerzett. Paulo nehéz időszakot élt meg a koronavírusos fertőzést követően. Nagy örömmel olvastam arról, hogy mennyire szereti a Juventust. Ez a szeretet kölcsönös. Mi a jövő csapatkapitányát látjuk benne.

Úgy tudom, hogy kapott egy ajánlatot, amely Európa húsz legjobban fizetett labdarúgója közé emelné őt. Várjuk a válaszát, de a legfontosabb dolog, hogy a pályán milyen válasszal szolgál. Azt akarjuk, hogy Európa öt legjobb futballistája közé emelkedjen, de még nincs ezen a szinten, és ezzel ő is tisztában van.”

FeriGjuve 2022.03.22. 08:37:57

@Wizzurah: A nyilatkozatból kiderült,hogy nem igazítottak semmilyen bért.
Nem akarták kevesebb bèrrel ledegradálni,ezért inkább közöltèk vele,hogy nem tartanak rá igènyt.

rockitbaby 2022.03.22. 09:01:24

@venember83: Akkor ez nem 15 milliót jelentett volna, mert azzal köszönhetően az araboknak kanyarban nem lett volna még top20 sem, nem hogy top5.

Nem szeretnék senkit feleslegesen vádolni, mert egy kapcsolat két fél döntésein múlik, nem pusztán az egyikén, de valahogy nekem olyan érzésem van, hogy ha nem Antun az "ügynöke", ez a történet már réges-régen lezárult volna.

venember83 2022.03.22. 09:10:39

@rockitbaby: nem sok értelmét látom összegek említésének (mivel biztosat nem tudunk), és a top 20-ra sem hiszem, hogy lett volna reális esélye a Juventusnál CR7 mellett (főleg koronavírus közben/után) és az arab tulajdonosi háttérrel rendelkező klubok költekezése után, de a lényeg, hogy volt egy igencsak komoly ajánlata, amit nem fogadott el a kellő időben. Tudom, túlzás a kijelentés, de itt egy Gianni Agnelli idézet: "Aki a Juventusnál akar maradni, az egy szelet kenyérért is megteszi." ("Chi vuole restare alla Juventus, lo fa anche per un tozzo di pane.")

rockitbaby 2022.03.22. 09:40:47

@venember83: Hát nyilván nehéz is összegekről beszélni, mivel nem jelentek meg konkrétumok, de azért a top20 kontextusba helyezve az ismert bérezések mellett azért legalább annyit előrevetít, hogy az nem egy komolytalan ajánlat volt, vagyis lett volna. Valóban túlzó a kijelentés, de nem azért, mert ne lehetne vele azonosulni, hanem mert a mai világban már nincs olyan, hogy klubhűség. Az utolsó, aki üres csekket is aláírt volna az ADP volt. Nyilván a klub sem jól kezelte a helyzetet, de a játékos sem, így igazából a most kialakult helyzetért mindenki felelős.

Pavel1988 2022.03.22. 10:43:45

@Type-R: Én egyértelmű jeleket látok arra, hogy ez a cél. Arthur és Rabiot is kispadon kezdett, a sérülésekig ott is ücsörgött mindkettő. Arthurt télen értékesíteni akartuk, csak nem jött megfelelő ajánlat.
A koncepció világosnak tűnik, fiatal kiemelkedő képességű játékosokat keres a vezetőség, előnyt jelent ha olasz vagy Juventus szurkoló is egyben.
Amennyiben nincs ilyen játékos akkor a jó ár/érték arányra mennek.

Ezek fényében nekem picit meglepő lenne ha tényleg leigazolnák Rüdigert és/vagy Pogbát, igazi teszt lehet ez számukra.
Két klasszis játékos akik lejáró szerződéssel érkezhetnének, ha ez sem téríti le a megkezdett útról az új alfa hímünket akkor semmi.
Megjegyzem, egy 3-4 éves 7 millió körüli fizetéssel semmi bajom nem lenne a két játékos esetében.
Azért más kategóriák azokhoz képest akiket az elmúlt években ingyen szerződtetett a Juve.

Én Mirettit és Fagiolit várom igazán, bár az eszem tudja, hogy legjobb esetben a Sassuoloban kötnek ki(így legalább az olasz focinak jót teszünk).

Spider81 2022.03.22. 11:16:27

@Pavel1988: ahhoz hogy nyerjunk es versenykepesek legyunk szukseges a rutin is. En Rudigert nagyon adnam es inkabb ami rizikos az a Pogba transzfer.
Bal bekk, Rudiger, iranyito kozeppalyas es egy szelso kellne,de nagyon...

Pilsnerurquell 2022.03.22. 12:08:42

@Spider81: Meg Allegri helyett vki aki szeret támadni.

Juvino 2022.03.22. 15:59:58

Januarban eldontottek? Nem csak Dybalat meg az ugynoket szivattak, de nekunk is hazudoztak. Na ez az ami minden, csak nem oszinteseg es nem tokosseg! Inkabb kocsogseg.

Shyr Kahn 2022.03.22. 16:19:59

@rockitbaby: Az ugye megvan, hogy szinte minden tizesunknek megvolt a maga igenye? Nem O az elso, aki elkezdte a huzavonat, bar ketsegtelen, hogy az ove nyult az egyik leghosszabb saga, amire emlekszem. Lasd azonban, hogy oktoberben pont kerulhetett volna a vegere, ha az adott szonak van meg ertelme a mai vilagban.

rockitbaby 2022.03.22. 17:05:54

@Shyr Kahn: Atya világ. Elképesztően egysíkúan nem vagy hajlandó elfogadni, hogy ebben a történetben Dybala is hibás. Bárki, bármit mond, nálad a vége akkor is az, hogy ez az egész a vezetőség felelőssége.

Shyr Kahn 2022.03.23. 15:45:06

@rockitbaby: Az hogy nem hangsulyozom ki, nem jelenti, hogy nem gondolom, hogy Dybala is felelos. Az elso evek huzavonaja az O es - ugynoke sara. Most azonban a szakitasrol es utobbi fel evrol esett szo, ami az utobbi felevet oleli fel es ebben a periodusban nem erzem felelosnek (ha valaki ugy gonolja, hogy direkt serul le es igy felelos, abban nem segithetek).

rockitbaby 2022.03.23. 16:32:00

@Shyr Kahn: Szerintem pedig igen is felelős az utóbbi fél évre is. Antun nem volt egészen eddig az évig hivatalosan is ügynök státuszban. Azt meg se említem, hogy miért lett Antun a képviselője. Egy valóban ügynök státusszal rendelkező egyén már régen lezárta volna ezt az egész mizériát, így vagy úgy. Nagyon nem érzem a játékos részéről profinak az "ügynökválasztását", ami döntően befolyásolhat más tárgyalást is. Példának okáért a spanyoloknál sem rendelkezik megfelelő papírokkal Antun, hogy képviselhesse és ennek ellenére még mindig fel sem merült az, hogy valaki profira bízza az ügyét. Így ha nem is közvetlenül, de nagyon is felelős az utóbbi fél évben is. Profi labdarúgó képviseletét profi ügynöknek kell ellátnia, nem koma, sógor, jóbarát.

Lesérülni nyilván nem direkt sérült le, ezt senki sem mondta, de azt, hogy az egyre gyakoribb sérülései mellett teljesítmény alapú bért kapjon a klub részéről - alacsonyabb fix bér mellett könnyen aktiválható magasabb bónuszokkal - nagyon is logikus lépés, és végképp nem rangon aluli, elfogadhatatlan. A részéről sem.

Shyr Kahn 2022.03.23. 17:35:16

@rockitbaby: Ertelek, van is abban valami amit mondasz, de meg ha nem is profi az ugynoke, nem-e a vezetoseg zarta be a kaput vegul? Itt nem az a kerdes, hogy ki a fekete, vagy feher, hanem az hogy ki a szurkebb, azaz kinek van a legnagyobb felelossege az utobbi felevben hallhato valotlan allitasok kapcsan.
Lasd. oktobert: - a vezetoseg szoban megegyezik Dybala-val talan 8 milla + bonuszokban,
- egy honapra ra megsem irjak ala es azt mondjak, hogy majd februarban,
- februarban semmi, majd marciusban... raernek (talan Dybala ugynoke se ert ra februarban),
- marcius vegen a targyalasok utan a vezetoseg: nem ajanlottunk neki uj szerzodest, de mar tudtuk januar ota, hogy igy lesz (???)
Erzed a le nem kommunikalt/hazug fordulatokat a vezetoseg oldalan?

Ezzel szemben Dybala igy kezdte anno:
- adjatok tobb fizut (2020, amikor a Serie A legjobb jatekosakent zarta)
- az ugynokon ritkan er ra es nem tul profi, de ettol meg le lehetett ulni targyalni, es Dybala is tul sokat akart (ez hiba volt a reszerol, de abban az idoben nem tunt serulekenynek es tenyleg baromira jol, konzisztensen tolta)
- Oktober: ok, jo a 8 milla + bonuszok is (szoban megegyeztek)
- December: nem irja a vezetoseg ala a szobeli egyezseg utan, Dybala beint Nedvednek a nezoterre
- Arrivabene azt kommunikalja, hogy mindenkivel lesz egyeztetes Februarban
- Dybala tobbszor leserul es var
- majd ha kap is ajanlatot vegul Marcisuban, akkor az 6 milla + bonuszok, amit nem fogad el

Erzed, hogy a 10-13 millas ajanlatbol a 8 milla lett volna az egyezseg, de a 6 mar keves volt neki.
Na most mondhatjuk, hogy penzehes, de tekintve, hogy a jatekostarsai, bar kevesbe serultek, de joval szarabbak es nem viselik a 10-es terhet, tobbet keresnek 6 millanal ez a penzehseg valojaban nem tunik penzehsegnek, hanem jogos igenynek.

Ergo az utso felev alapjan Dybala-t nem erzem a legkevesbe sem felelosnek (talan 6-ert is jatszhatna... alairom, bar ha a szurkolok tamogatnak egyhangulag, valoszinu tobb kedve lenne meg ezt is alairni... de mint latjuk a szurkolok fele mar egy eve kopkodi egy gyalazza... lasd az elozo felevben tortent vitakat), de joval kevesbe, mint a vezetoseg.

rockitbaby 2022.03.23. 19:09:10

@Shyr Kahn: Nos, ha már tételesen kiemeltél pár részletet a vezetőség, és Dybala közt zajlottakból, azt is érdemes lenne hozzátenni, hogy menet közben történt nem elhanyagolható személyi változás is a felsőbb körökben, ahogy a kialakult helyzet kapcsán nem lehet elmenni Paratici ámokfutása mellett sem.

De ami talán a legfontosabb az az, hogy Agnelli 2020 végén olyan ajánlatot pakolt le el, ami európai szintű bért jelentett volna, amit egy valóban profi ügynök - nem koma, sógor, jóbarát - el is fogadott volna, el is fogadtatott volna vele. És akkor most nincs miről beszélni. Leginkább azért, mert ott és akkor valóban indokolt volt, valamint a játékos részéről is jogos elvárásként merült fel egy magasabb bérezés.

Azonban jelen pillanatban, úgy, hogy a mostani szezonból még van tíz forduló, a 20/21 és a 21/22-es szezonban eddig összesen 36 meccset hagyott ki. Ez kettő híján egy teljes szezon. Ez hihetetlenül magas szám egy olyan játékostól, aki addig maximum 6 meccseket hagyott ki, továbbá aki köré akartuk a csapatot, a projektet építeni. Így egészen egyszerűen nem lehet valaki a játékunk alfája és omegája. És a legrosszabb, hogy függetlenül attól, hogy milyen változások lesznek vagy lehetnek a stábban, ez nagyon hirtelen és nagyon komoly romlás, ami semmi jóval nem kecsegtet a jövőre nézve. Mindezt úgy, hogy ha hinni lehet a játékosnak, amint megtudta, hogy Allegri visszatér, a teljes nyarat kettőzött erőbedobással edzette végig, hogy minél hamarabb és minél jobb formában állhasson az edzője rendelkezésére. És ez úgy sikerült, hogy amennyiben épp nem sérült és pályára is tud lépni, 60 percnél nem bír többet papíron a legjobb korban. Valamit ő is nagyon rosszul csinálhatott a nyáron, mert ezt már nem lehet csak a stábra fogni.

Így viszont sajnos nagyon is indokolt volt az újratervezés, mind a szerződése, mind a mercato kapcsán. Igazoltak egy olyan játékost, akit az új projekt középpontjába tudnak helyezni, ez mellett ajánlottak egy alacsonyabb alapbérrel és könnyen aktiválható magasabb bónuszokkal rendelkező szerződést. Elegáns lépés? Nyilván nem, de a klub egy tőzsdén bejegyzett cég, ahol az utóbbi évekkel ellentétben sajnos szükségessé vált az ésszerű gazdasági működésre törekvés. Minden hosszabbítás előtt álló játékos alacsonyabb bérrel ellátott tervezetet kap az ügynöke által, a 8+2 ajánlathoz képest a 6+4 nem akkora csökkentés, mint amekkorát a többiek kapnak és zömében el is fogadnak. Az, hogy a korábbi vezetés kinek mekkora bért adott, azért ne Arrivabene legyen a felelős, és azért azt se feledjük el, hogy a hírek alapján MdL hosszabbításakor is ugyanezen elveket használná - alacsonyabb alapbér, magasabb bónuszokkal. Minden tekintetben új politikai irányvonal alakult ki a klubnál és tudtuk, hogy ennek lehetnek áldozatai.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása