Danilo: "A Juventus az én posztom"

danilo_salernitana_ellen.jpgA Juventus brazil védője, Danilo ezúttal nem a szokásos posztján, hanem a sok hiányzó miatt a középpálya tagjaként kapott lehetőséget a Salernitana elleni bajnoki mérkőzés során.

"Ahogyan azt szerdán is elmondtuk, mindössze annyit tehetünk, hogy bocsánatot kérünk a szurkolóktól, s megyünk tovább. Ez nem a legjobb teljesítményünk volt, azonban győztünk, s ez a legfontosabb. Megfizettük az árát a Villarreal elleni mérkőzés fizikális és pszichológiai erőfeszítéseinek, rengeteg sérültünk van, Locatelli pedig koronavírusos lett." - mondta Danilo a Salernitana elleni mérkőzés után.

"Soha sem vagyok a posztomon kívül, mert a Juventus az én posztom. Azt teszem, amit kérnek tőlem, s amire a csapatnak szüksége van."

Ugyan az Inter egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, de jelen állás szerint a Juventus mindössze egy pont távolságra került a bajnoki címvédőtől, amely a válogatott szünet után éppen Torinóba látogat majd.

"Tesszük a dolgunkat, s csak a saját eredményeinkkel foglalkozunk. Az a mérkőzés hatalmas motivációt jelent, azonban a célunk, hogy a legjobb négy között végezzünk, s ezzel biztosítsuk helyünket a bajnokok Ligájában."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9617785352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri83 2022.03.20. 19:56:36

Ha valaki sokat nőtt a szurkolók szemében az elmúlt 1-2 évben (jogosan), az Danilo. Látszólag benne még megvan a spirito.

Rocky80 2022.03.20. 19:59:00

Ránéztem ma és valahogy Dani Alvest mint klasszist láttam benne.

Juventino86 2022.03.20. 21:31:35

Ez igen. Ez egy nagyon rokonszenves nyilatkozat. Szeret nálunk játszani, több poszton bevethető. Ilyen játékosok kellenek.

DelPiero2 2022.03.20. 23:31:28

@bianconeri83: szerintem korábban sem lehetett rá panasz

alexGicamo 2022.03.21. 04:15:03

Nagyon határozottan menetel a szívem felé ! Bárcsak több ilyen hozzáállású, alázatos és megbízható játékosunk lenne , mint ő !

JeetTrader 2022.03.21. 11:06:06

Elképesztően szimpatikus. És sokoldalú. Ha a pályán van posztról függetlenül nyugodtan vagyok a teljesítményét illetően. Örülök h itt van!

Kasabai 2022.03.21. 11:07:32

Nekem ő most már nagy kedvenc lett, mindig is imádtam az ilyen játékosokat (nekem Zambrotta volt hasonló, utána még a cirkuszos távozás után se tudtam nem szeretni)

bianconeri83 2022.03.21. 13:00:50

@DelPiero2: szerintem sem, de sokan azért Cancelo elherdálása miatt nem fogadták tiszta lappal

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása